Már régóta fogalmazódik bennem ez a bejegyzés, de mindig elmaradt a megírása.
Hédi beszédéről már sok szó esett. Szépen beszél, mondatokat alkot, ragozva (kis hibával, pl. múlt idő egyes szám, első személy-pl. ivottam), amit csak akar el tud mondani. Néha aaa-zik, ha keresi a megfelelő szót. De egyébként le a kalappal előtte.
A számok terén is továbbfejlődött az utóbbi időben. Ha nagyon összekapja magát 20-ig elszámol, de 10-ig magabiztosan. Az értelmét is elkezdte felfogni. 5 alatt mindig jól megszámolja a dolgokat, felette már keveri, hogy mit számolt, mit nem. A mennyiségekkel is barátkozik. A pincébe szoktak méreckedni, és este az ágyba kérdezte, hogy Hány kilo a Hédi? Hány kiló a Domi? Visszakérdeztem. Azt válaszolta, hogy 10 óra :)
Ha rájön a mesélhetnék órákig be nem áll a szája. Viszont, ha nincs kedve hozzá, harapófogóval se lehet kiszedni belőle semmit. Olyankor mellébeszél, halandzsázik. Alvás előtt gyakran szereti jártatni a száját.
Néha elmondja ilyenkor, hogy mi bántotta a kicsi lelkét a nap során. Miért sírt, hisztizett.
Pl. Elmesélte, hogy sírt, mert elmentem a Karcsival sétálni. (DM-be bevásárolni az Ildinek, Blankának).
Vagy mikor visítva hozta fel apu a pincéből. Elég hisztis napja volt, nem aludta ki magát, Marcira ébredt reggel. Úgyh. nem is foglalkoztam a történtekkel. Később mikor megpróbáltam elaltatni, mesélt. Elmondta, hogy Papa festett. Kapaszkodni akartam. Megijedtem. Korábban mutatta a fehér festékes kezét, hogy mossuk meg. Így világossá vált, hogy mi volt a gond.
De ha éjjel felsír, gyakran visítás közbe kiabálja is, hogy mi történt. Pl. egyik hajnalba az ágyba fekve, csukott szemmel azt hajtogatta önkívületi állapotban, hogy Egyedül a lépcsőn, egyedül a lépcsőn. Gondolom azt álmodhatta, hogy valaki fel akarta vinni a lépcsőn. Majd folytatta, rászállt a hattyú a kezemre, rászállt a kacsa a kezemre. Úgy látszik a madaraktól is fél és rémálmaiban előtörnek. Azt vettem észre, hogy gyakran a valóságot és az álmot nem határolja el. Napközbe is úgy beszél róla, mintha megtörtént esemény lenne.
Az "akarom" szót mondjuk még nem teljesen jól használja. Jelenben igen. Pl. akarok játszani, akarok sétálni. De ha pl. megy valami dolgot csinálni és rászólunk, hogy nem szabad, mindig azt mondja ártatlanul, hogy nem akartam, holott igen is határozott céllal azt akarta csinálni. Egy uszodai kiruccanás után, amikor mesélt rájöttem, hogy a múltbeli dolgokat is fordítva mondja. Nem akartam a másik uszodába menni. Nem akartam bemenni az uszodába. (Nekem így mesélte.) Kiderült, hogy apu még a pénztárnál fizetett a két kis lurkó belógott a beléptetőnél, és iszkoltak anyu elől :) Gondolom le lettek tolva és ezért mély nyomott hagyott benne. A másik uszoda meg arra vonatkozott, hogy megálltak Karosnál is, de mivel az már 6-kor bezár, tovább mentek, gondolom a Hédi már ott ki akart szállni egyet pancsolni.

Marcinál nem hiányzik annyira a kommunikáció, nála általában egyértelműek a jelzések, amit könnyű kielégíteni. Nincsenek éjszakába nyúló sírások. Nincs egész nap kézbe. Bár lehet a mi tapasztalatunk is sokat számít, de itt nem a nevelési kérdéseket értem. Ahol elronthattam Hédi nevelését (ha elrontottam valamit is :D), ott a Marcinál is megvolt az esély.
Hédinél viszont sokat segít, hogy megértsük érzéseit. Gyakran kiborul, számunkra érthetetlen okból, így legalább megtudjuk, mi nyomja a kicsi lelkét. Az eddigiekből leginkább az derült ki számomra, hogy leginkább túl érzékeny és a legapróbb dolog is teljes kiborulást válthat ki belőle, mint egy időzített bomba. Én leginkább meg akarom érteni őt és nem rányomni a hisztis jelzőt, bár sokszor az is szerepet játszik, de most már azt is lehet tudni, mikor. Valószínűleg azért próbálok megértő lenni, mert én is így indultam neki az életnek :) Vannak olyan emlékeim, amikor tényleg a legapróbb rossz mozdulat, szó is krokodil könnyeket váltott ki belőlem. Ezt a tulajdonságát biztos tőlem örökölte.
És hogy jó örökölhető tulajdonságom is mondjam. Azt mondják, hogy babakoromba olyan vigyori voltam, mint a Marci. Elég volt rám nézni és én már elrepültem a boldogságtól, akárcsak a kicsi fiam.