Hédi 2. születésnapja

Családi körben, Domival együtt ünnepelte Hédi a 2. szülinapját is. A torta idén annyira nem aratott sikert. Van egypár tippem miért.

1. Hédi fél a forrótól, így a gyertya elfújásában nincs nagy rutinja, inkább messziről elkerüli. Azért derekasan próbálkozott szegényem. Domi sokkal profibb, még az ünnepi asztalnál is el akarta fújni a gyertyákat.

2. Mivel anyu a torták mellé csempészte a marcipán figuráit, Hédi azzal jól lakott. Én 3 állatot láttam elpusztítani, utána inkább nem néztem oda, a számat pedig összeszorítottam, nehogy rendre utasítsam a lányomat, ha már ez az ő nagy napja.

3. Már sok tortát látott, nincs meg az újdonságereje.

Ajándékokból most se volt hiány. Több is volt a kelleténél. Már a Domi első ajándékánál leragadtak. Anyutól Duplo Verdákat kapott. Hédi állatkertjét még anyuval összeszereltük, de azt hiszem 23-án mi játszottunk vele a legtöbbet. Azóta azért használatba vette a Hédi is. A Fityei mama legalább 10-szer próbálkozott meg az ajándékok átadásával. Végül csak elfogadták tőle a labdákat, amit rögtön el is dobtak és visszatértek a Duplo kocsikhoz. Ildiék megtalálták Hédi számára a legideálisabb ajándékot, cipőfűzőre fűzhető fagolyók ("gyöngyök"). Hédi azóta is imád ezzel bíbelődni. Ha le akarom kötni a figyelmét kis időre, ezt szedem elő, Hédi pedig rögtön nekilát a munkának, a nyakláncai elkészítésének. Kapott még üvegre festhető tollat, amit a Domi avatott fel, Hédit annyira lekötötték a golyók, hogy holmi tollakért nem hagyta ott őket. A könyvespolcunk is gazdagodott néhány újabb könyvvel, de még ezek is háttérbe szorultak, ami Hédit ismerve nem semmi. Tőlünk mostanában az ünnepekre Duplot kapnak/kaptak a gyerekek. Az e-bayen sikerült elég jutányos áron hatalmas mennyiségű Duplora szert tennünk, aminek külön története van. De a lényeg, hogy igazi duplo land van kialakulóban nálunk és talán a Domiéknál is. Örülök neki, mert nekem is szükségem van a a változatosságra, nem mindig ugyanazt a 10 kockát kell egymásra pakolnom így, hanem szárnynak ereszthetem a fantáziám, és talán a Hédi is profitál belőle. Úgy tudom a duplo az egyik legjobb fejlesztő játék. Természetesen 23-án ezek is a háttérben figyeltek csak.

Végeredményben hamar elszállt ez a nap is, ahogy ez az elmúlt két év is. Kár, hogy nem lehet visszatekerni az időt és egy-egy részt újra lejátszani, újra átélni. Így kénytelen vagyok az emlékekre hagyatkozni, amik sajnos idővel elmosódnak, pedig én szeretek a múlton elmélkedni. Az apró Hédire gondolni, amikor először tartottam a kezembe, amikor még ő feküdt a babakocsiban, amikor órákig sétáltam vele a karjaimban tartva, amikor tanult járni... Jajj, de hamar elszállt.

Hédi 2 éves

Tavaly még totyogni sem tudó babánk igazi kislánnyá cseperedett.

Ha csak ránézünk az egy évvel ezelőtti és a mostani fényképekre, szembetűnő a változás. Akkor még babás kinézetű Hédike, mára teljesen elhagyta minden babás vonását. Két lábon járó kisember lett.

Rengeteget beszél, be nem áll a szája, és persze meg is értjük, mit mond. Nem kell már a mutogatás, anélkül is tökéletesen megérteti magát. Mondatokat alkot, nem túl bonyolultakat, de mondatokat és 70 %-ban már a ragozás is stimmel. Válaszol a kérdésekre is. Pl. tegnap a tanszéki bulin előadta magát.

-Apa dolgozik.

-Mit dolgozik apa?

-Beszél bácsival.

-Anya mit dolgozik?

-Marcival játszik.

Ez már igazi párbeszéd.

Gyakran hallott mondatok mostanában:

Megyünk haza Kanizsára. Autó. Visszük Marcit papával, mamához, dédihez. Nagyon készül, pedig én sose emlegetem neki.

Leggyakoribb kérdése pedig a Micsoda, mint már Linda is említette. Teszteli az embert, mert néha olyat is kérdez, amit ő is tud és ha nem jól válaszolunk, akkor kijavít :) Ha éppen ilyen tesztelés van és visszakérdezünk, akkor azért elárulja, mi is a kérdéses dolog.

A két kezemen már nem elég ahhoz, hogy megszámoljam mennyi éneket tud. Van egy igazi dalos pacsirtánk. És sikerült egy igazi ízelítőt felvennem :)

Rengeteget olvasunk, már kéri az adott könyvet. Röviden elmeséli mi van benne. Pl. cica, Boribon, Panni, alszik (=Marék Veronika: Jó éjszakát, Annipanni!).

Már nem csak hogy megy, szökdel, lépcsőzik fel-le, igaz még nem felváltva rakja a lábát, de már segíteni se szabad, ajtót nyitja (ha eléri a kilincset), a tekerős zárral bezárja, székre feláll.

Az önállóságra tanításom olyan jól sikerült, hogy mindent egyedül akar. Pl. ha felrakom a 2. lépcsőfokra, hogy onnan sétáljon fel, visszamegy az elejére, hogy egyedül. Egyedül akar öltözködni. A nadrág és a szoknya egész jól megy, a pulcsit a fejére húzza, sapit felveszi, cipőbe, szandiba elég jól belebújik.

Bilit hozza, ráül. Ha ráültetem, feláll, hogy egyedül :) Szobatisztasággal még mindig ugyanúgy állunk, mint 1 évvel ezelőtt, de nagyon nem is bánom, csak a sok elhasznált pelus láttán. Egyedül iszik, leveszi az asztalról, visszarakja, azért figyelni kell, mert még mindig szeret pancsolni. Az önálló evés megtanulásában továbbra is én vagyok a legnagyobb akadály.

Meg lehet kérni apróbb feladatokra, hozd ide ezt/azt, rázd a csörgőt a Marcinak, adogasd a ruhát. Ha van kedve megcsinálja.

Cipőt fűz, igaz, mint egy pókhálót, de lelkesen gyakorol.

MegaBlocksból, építőkockából tornyot épít.

Iszonyú hiú. Szeret mindenféle csecsebecsét magára aggatni. Nyakláncokat, karkötőket, sapkákat, hajpántokat... Aztán persze ellenőrzi a tükörbe, hogy tényleg csinos-e. Tegnapi telefonbeszélgetés:

-Mama, hajamba csat. Hédi szép. Mama, Hédi szép!

Ilyenkor várja a megerősítést, hogy tényleg gyönyörű kislány :) Ilyenkor a mamát kiemeli, mert a mama nem reagált rá...

A testrészeit megnevezi. Marci füle, füle, szeme, szeme, orra, szája, keze, keze... És sorolja az "idegeneknek", hogy ők is megtanulják. Na jó, a homlokot tegnap tanultuk meg, de azért az nem is olyan lényeges szó :) Amit használunk is a mindennapok során, azt tudja.

A rajzolásba is sokat fejlődött. A cicának már kör alakú a feje, két pötty a szeme, és van sok bajusza. A csiga pedig teljesen felismerhető. Az alkotását mindig megnevezi. Még mindig két kézzel rajzol, azaz ugyanolyan mértékben használja mind a két kezét. Továbbra is titok jobb vagy balkezes lesz-e.

És még végeláthatatlanul sorolhatnám, mi mindent tud a mi kis kétévesünk. Egy biztos, hogy hihetetlen léptékben ügyesedik, okosodik, én pedig csak emésztgetem, hogy ilyen hamar kislánnyá cseperedett.

Makám koncert

A karácsonyi vásárlásban is van valami jó. Ilyenkor a plázák mindent megtesznek, hogy odacsábítsák a látogatókat. Szombaton mi is szégyen szemre egy közeli bevásárló központban töltöttük a napot, még néhány apróság beszerzése céljából. Marci nagyon jól viselkedett szundizott, játszott a babakocsiba és csak mikor már nagyon éhes volt, vagy este mikor már unta a banánt kéretőzött kézbe. Hédike is jól viselkedett, vele elég sokat kellett bújocskázni, azaz őt keresni a ruhák között vagy fogócskázással ütötte el az időt, ő rohant, mi meg utána, és persze mi voltunk a boltok látnivalója, nem ám az áruk. Néha ő játszotta a kirakati babát, néha pedig a kirakat átrendezésével foglalatoskodott. De nem bántuk, mert nem éppen izgalmas program egy majdnem két éves számára. Du-ra ő is elfáradt, úgyh. helyet cseréltek a Marcival. Elég jól elvolt a mózesba, élvezte az új helyzetet. Magasan volt, de pihentette fáraft lábikóit.

Néhány napja felfedeztem egy nagyon jó zenekart, Makám. Hanna és az ikrek anyukája írt róluk egy bejegyzést, úgyh. én is beszereztem egy lemezüket. Meghallgattuk és mi is megszerettük a Hédivel. No és a vásárlás közepette észrevettünk egy plakátot. Hogy vasárnap lesz az Alleeba koncertjük. Úgyh. megvolt a vasárnapi programunk. Kora du. mézeskalácsot sütöttünk Hédivel, nagyon élvezte a tészta gyúrást és szaggatást is. Arról inkább nem írok, hogy milyen állapotok uralkodtak utána a konyhába, de a mézeskalács igazán jól sikerült.

A koncertet egy "előénekes" előzte meg, aki egy gyerekszámot énekelt, közbe a gyerekeknek kellett vele csinálni a feladatokat. Tapsolni, forogni, lábat emelni... Hédit is beállítottam, segítséggel pedig elég ügyesen követte az utasításokat. A végén még 4 db Thomasos színházi belépőt is kapott az ügyes táncolásért. Úgyh. igazán megérte :)

A koncert nem okozott csalódást, elvárásaimnak tökéletesen megfelelt. Aki ismer, tudja, nem szoktam alacsonyra rakni a mércét, úgyh. tényleg jók voltak. Néhány perccel a koncert kezdete után, még a Domi és a Karcsi is megjelent. Nem volt megbeszélve, de az ő útjuk is az Allee-ba vezetett, mivel nem bírtak a Domival, lehozták ide. Volt ám öröm, mikor meglátták az apróságok egymást. Az igazat megvallva innentől engem a gyerekeim, vagyis a lányom és majdnem fiam tánca még jobban lenyűgözött. Többet gyönyörködtem bennük, mint a zenekarba. De a zenét élveztem :) Lehet szegény pici Marcikám már nem annyira, de egy kis kézbentartással őt is lekenyereztük.

A végén pedig Tibi még megvette nekünk a Csillagváró CD-jüket, hogy ezzel is támogassuk őket, egy igazán színvonalas magyar együttest. Sőt még dedikálva is lett :), úgyh. egy igazán értékes előkarácsonyi ajándékot kaptam/unk.

Digitális bennszülöttek

Ismét Bp-en töltöttem egy hétvégét, meglátogattam Hédit, Marcit és Domiékat is. Ildiéknél egy babaújságban olvastam erről a kifejezésről. Ugyan már korábban is hallottam róla, de a héten meg is bizonyosodhattam mennyire igaz ez a babókra. Egyik nap skype-oltunk Hédiékkel, de sokszor megszakadt a kapcsolat, mikor visszatért Hédike csak annyit mondott, hogy lefagyott! Vagy pl. Szabi új érintőképernyős telefonját hagyján hogy nem tudom kioldani, de még felvenni sem… Míg Hédinek Szabi szerint első alkalommal sikerült… Mindezek Domira is jellemzőek. Megkapott egy rossz fényképezőgépet, amivel játszhat, de egyik nap megszerezte Ilditől egy óvatlan pillanatban a működő gépét, de nem jött zavarba, profin tartotta és még profibban kattingatott vele! Igaz nem az arcokat fényképezi, hanem a felsőtestet, de ez már csak részletkérdés:) Dominak néha egy kis tvzés is engedélyezett, kedvence a Megasztár és az X-faktor, olyankor nem lehet aludni küldeni. Akármennyire is fáradt, végig akarja nézni. Szombaton megnéztem velük, nekem nem jött be a műsor, Domi is már félig aludt kb., kivéve mikor egy rekedt hangú, nagyfülű srác énekelt. Elkezdett táncolni, és tapsolt neki:) Szóval még kedvenc versenyzője is van:) Hédit a tv nem köti le:) Nem hiányz(c)ik(k) neki.

Ennyit a címről:)
Hédike nagyon meglepett minket már a skypeolás alatt is. De élőben még jobban. Nagyon sokat fejlődik néhány hét alatt is. 10ig simán elszámol, közben mutatja az ujján vagy egy könyvben az állatokat, virágokat számolgatva… Néhány versikét, mondókát is tud már (videót majd Szabitól) bár szeret minél hamarabb a végére érni pl. Csip-csip csókának, hogy hessegethessen:) Sőt, van egy mesekönyve (sajnos valamiért ezek a mesekönyv címeket nem jegyzem meg), ilyen kihajthatós és ami a kihajtós rész alatt van, azt mindig ő mondta hozzá.
Azon is leesett az állam, hogy már majdnem mindent ki tud fejezni, amit nem, azt megkérdezi, hogy ez micsoda. Nem voltam felkészülve ilyen jellegű kérdésekre:) Ezután már a miért korszak következik:) Az is nagyon édes ahogy gondolkozik. Látszik, hogy forognak a kerekek a kis buksijában. (Kérdezte Tibi Hédit egyik nap, hogy mit szeretne a boltból, mit hozzanak neki az Ildiék. Hédike gondolkozik, majd közli, hogy sütit:) És még? Újabb gondolkozás, perecet:) )
Egyik kedvenc tevékenysége a cipőfűzőjét befűzni, majd kiszedni:)

Tibivel a játszótérre is levittük őket, míg Szabi a karácsonyi ajándékokon dolgozott, sajnos kicsit kapkodva és felkészületlenül mentünk le. A hó esett, viszont nem vittünk se plédet (amit mondjuk a hintába tettünk volna) se semmit, amivel a Hédi tudott volna játszani. Ugyan volt a homokozóban néhány forma, de a föld fagyos volt… Kicsit hintáztattuk az ölünkben, hogy ne Hédi fázzon meg, hanem max. mi, de fél óra után annyira fáztam, hogy mondtam Tibinek, hogy menjünk haza.
Az új szerzeményeinkkel:

Egy-két új dologra is megtanítottam Hédit. Elég csúnyán köhögött még mindig szegényke, úgyhogy szépen rászoktattam, hogy ilyenkor illik a szája elé tenni a kis kezecskéjét. Nézegettünk fotókat is a gépemen, hogy el ne felejtse ki-kicsoda (legalábbis nekem ez a rémképem, hogy mire legközelebb megyek nem fog megismerni és elfelejti addigra a nevemet is), de megnyugodtam, mert még a ritkán látott családtagok nevét is tudja.:) Felhívtuk keresztnagymamát ezután, begyakoroltuk előtte, hogy Hédi fog először megszólalni és megkérdezi, hogy Meli mit csinálsz, de nem mert megszólalni, mikor anyu felvette a telefont:) Megtanultuk azt is, hogy ha fényképezem, akkor azt kell mondania, hogy csííííííííz:)

Vasárnap délután nagypapájuk áthozta őket Domiékhoz, ahol Hédike annyira transzban van mindig Domitól és a ritkán látott játékoktól, hogy ilyenkor sajnos nem lehet babusgatni őket. Hiába vettem neki olyan hajgumit, amivel végre meg tudjuk majd két kis csicsába csinálni a haját, nem engedte kipróbálni.:) Ugráltak a Domival az ágyon, gyurmáztak, rajzoltak és főképp kihasználták, hogy a szaloncukrot előhagyták az asztalon egy tálban…Tibi nagyon nem örült neki, mert előző nap is nagyon nehezen aludt el a Hédike, délután meg este is, félt hogy a csokitól bepörög majd, a végkifejletet már szerencsére nem nekem kellett „elszenvedni”.
Jaj, Marciról még nem is esett szó. Pedig nagyon kis vigyori:) Legalábbis amíg ott voltam nagyon sokat mosolygott rám:) Szereti ha nevetnek neki. Szabi mondta, hogy sokat sír mióta megvan a terpeszpelusa, azt hittem úgy sír, mint „anno” a Hédi, vagyis torkaszakadtából (bár még mindig tud így… amikor hisztizik), de nem, inkább csak nyöszörög, Szabi szerint pedig keservesen. Kezd érdeklődni már a játékok iránt is. Rátettük a játszó-szőnyegre, bár Hédi úgy gondolta, hogy az az övé, nincs ott semmi keresnivalója Marcinak:) Ugyanezt vasárnap is eljátszották Ildiéknél, csak Domi helyettesítette Hédit…:) Mind a ketten visszavedlettek egy kicsit pici babává. Sőt Domi még azért is nagy patáliát csapott, mert Marcit a kiságyába merték fektetni, bőgve csüngött a kiságy oldalán:)

Aztán vasárnap este elbúcsúztunk mindenkitől, sok puszit nem sikerült begyűjteni, Hédi éppen olyan kedvében volt, hogy puszi nem jár senkinek, sőt Dominak is megtiltotta, hogy elköszönjön nagypapától:) Pár perc után megenyhült és megengedte, hogy elköszönjünk tőlük:)

Esik a hó, én pedig behavazódtam

Annyi minden van, amit írhatnék még, de egyszerűen nincs se időm, se erőm rá. Pedig fejbe annyi mindent megfogalmaztam már. Egy csomó bejegyzést elkezdtem, aminek sose fogok a végére jutni. Így az enyészetbe kerülnek, mint például, hogy egy rusnya vírus leterítette a családot, a Tibi túl van a PhD házivédésén, a Hédi megorrolt rám, mert anya bántja (én mérem a lázát, én szívom az orrát...), így egyik éjjel csak apa másik oldalán volt hajlandó aludni, a papáék többszöri látogatása, Hédi félmondatokba beszél, belépett a Micsoda korszakba, tud egy csomó új éneket és még sorolhatnám. Pedig még az adventi készülődést se kezdtem meg. Az egyetlen dolog ami egy kicsit a karácsonyhoz kötődik az, hogy karácsonyi dalokat hallgatunk a Hédivel (kedvence az Ember, ember, december) és kezdek ideges lenni, mert mindenkinek már november közepén beszereztem az ajándékát, kivéve egyet, a legfontosabbat és 15.-éig meg kell rendelni :( Úgyh. azon kellene dolgoznom, de annyi minden más is van. Már heti kétszer járunk a Marcival gyógytornára, illene benéznem az egyetemre, de mindig úgy jön ki a lépés, hogy elmarad, a lakás átrendezése is félbe maradt (a bútorok már a helyén vannak, bár vannak még ötleteim, de a kacatokat is szortírozni szeretném, ami nem kell az megy a tesz-veszre, a vöröskeresztbe, szelektívbe...), karácsonyi dekorációkat kirakni és még sorolhatnám... Szóval most egypár hét eseménye a ködbe vész, engem meg emészt a szomorúság miatta. El nem tudom képzelni, hogy tudnak a nálam jóval több gyerekes anyukák mindent flottul megcsinálni. Még 9 gyerekes anyát is láttam, akinek még blogot is van ideje írni, mellette varr, süt-főz, gyerekeivel foglalkozik bla-bla. Hogy van erre ideje, ereje? No mindegy, biztos velünk, velem van a baj. Van tippem is rá mi, de azon nem akarok változtatni, így marad az enyészet, a rumli, a szakadt ruhák és sok-sok idő, amit csak a gyerekeimnek szentelek.

Elfoglalt Mikulás

Mikulás bácsi idén is meglátogatott bennünket. Sajnos csak a nyomokból, illetve a hangokból tudjuk, hogy nálunk járt, mert nem várta meg, hogy a Hédi felöltözzön és beérjen a konyhába, pedig nagyon kíváncsi volt rá. Idén is derekasan kitett magáért. Nemcsak az ablakpárkány erre kijelölt részére jutott a jóból, de a székre és az asztalra is került derekasan. Tibi ki is volt bukva, hogy ez a fránya Mikulás, mit gondol, mekkora hely van ebben a kis lakásban. Hogy képzeli, hogy nem csak fogyasztható dolgokat dugdos a kiscsizmába, illetve köré, mert a Hédinek még igen csak apró lábai vannak. Szegény Marcika pedig még a cipőjét se tudta kitenni, azon egyszerű okból, hogy nincs neki. Azért a Mikulás őt se felejtette el. Bár ő a nagy várakozásba úgy elfáradt, hogy átaludta az egész bulit :) Másnap este azért megkapta a rágókáját. Szerintem bejött neki, örült az új hangoknak, és egész sokáig figyelte, ahogy rázom. Egy kicsit lehetett húzni a kiságyban maradást. A csokijait majd kakaóként megkapja :D Vagyis egy részét már élvezheti :)

Hédi egész nap a cipőjét készítgette, ugyanis a cipőfűzést gyakoroltuk. Ő főleg a ki, mi meg leginkább a befűzést. Egyébként ő is elég ügyesen dugdosgatta a lyukba a cipőfűzőt, bár 2 után kiakadt, mivel egyből még nem talál be a lyukba, így elvesztette a türelmét. No igen ám, de ő gyorsabban fűzte ki, mint mi be, és ezt bezzeg nem unta meg, annál inkább mi. A végén szégyen szemre a karácsonyi ajándékával vontuk el a figyelmét :(

Hédinek tetszett a látvány. Egy darabig csak ámuldozva nézte. Majd leszedte a fürdőjátékot és annál le is ragadt. Azzal játszott nagyon sokáig. Hurcolgatta, nézegette, pakolgatta. A lelkesedése tegnap is megmaradt, mert ők mentek vele aludni és ők ülhettek a babakocsiba is. Este kipróbáltuk és én is jó sokáig eljátszottam vele, azaz addig, amíg megjött a pizza, akkor elkezdtem a kiszállást noszogatni. Ja igen tegnap megint bűnöztünk, mert a Tibi már napok, jobban mondva hetek óta éjjel-nappal a tézisével, védésével és ki tudja mivel van elfoglalva. Hát igen nekem meg a főzésre nem marad energiám. Hédi nem tűri, ha éppen mást csinálok, és nem vele foglalatoskodom. Marci pedig kézlakó lett, nem hiszi el, hogy jobb neki vízszintesen a kiságyban. A fürdőjátékok azóta a falon várják az esti pancsit. Tényleg nagyon praktikusak, mert a csempére lehet őket tapasztalni, így esténként nem kell majd a mosógép mögül a játékokat horgászni (mivel a fürdő játékokat jobb híján a mosógépen tároltuk, az pedig ha megy imád ugrálni, és természetesen minden nap elindítjuk). Végül azért rá lehetett beszélni a Hédit, hogy nézze már meg, hogy mit hozott még a Mikulás. Ezután belekezdett a Mikulás csokik gyűjtésébe. Azok mentek lefeküdni, aludtak, aztán felébredtek, visszajöttek... Mígnem az egyik kettétört és kiderült, mit rejt a ruhája. Bár a Hédi úgy elszomorodott, hogy észre se vette, hogy csoki. De rendes voltam és adtam neki :) Szépen elfogadta, hogy keveset szabad csak belőle enni. Muszáj lesz besegítenem neki, mert annyi piros ruhást kapott, hogy neki elég lenne egy évig, mivel én adagolom neki...

A többi ajándékkal szerintem nem is törődött. Na jó a gyümölcsöket ledobálta, ha ez annak számít, akkor megnézte őket. Este még levetítettem neki diafilmen a Cili cicát, de ez se fárasztotta le eléggé, így még 11-ig ment a huzavona, hogy most már tegye el magát másnapra. Végül én lefeküdtem, a Tibi kicsukta a szobájából, így kénytelen, keletlen, de mellém bújt.

Csípő UH

Tegnap túlestünk a csípő UH-on. Szerencsére mindent rendben találtak, azaz nincs csípőficama :) Sajnos még a terpeszpelenkát a következő kontrollig (4 hónapos) hordanunk kell :( És a tornát se hagyhatjuk abba, de legalább nem rosszabbodott a helyzet. Bár a mai éjszaka után nehezen tudom elképzelni, hogy még van ennél rosszabb.

Tegnapi szenzáció, hogy Marcikám életében először utazott tömegközlekedéssel. Úgy döntöttem 1 napon már nem múlik semmi, és feloldottam a karantént. Hazafelé a buszon már olyan kimerült volt mind a két lurkó, hogy Marci a babakocsiban, Hédi pedig az ölemben elaludt. Szerencsére hazaértünk, mert tegnap elkezdett igazán szakadni a hó és azóta is tart a hóesés. Szeretem a havat, a fehér tájat, de két aprósággal inkább a jó meleg (legalábbis a kintihez képest) lakásba maradok. Hédinek kezd mozgáshiánya lenni, 46 nm már nem jelent neki elegendő mozgásteret. Lassan azért jön a hétvége, akkor ki lehet menni hóembert építeni, itthon lesz a Tibi.

Minden rosszban van valami jó

Az utóbbi napok/hetek elég siralmasak. A világ legjobb gyereke borzalmasan elromlott. Szerintem ez a változás akkor indult be, amikor megkapta a terpeszpelenkát, elkezdtünk tornázni. A fejét se fordíthatja arra, amerre akarja, mert 1-1 kg cukor gátolja mozgását, nyilván sír. Kiveszem próbálom nyugtatgatni, de kézben se tarthatjuk a kedvenc pozíciójába, mert úgy kényelmes neki, ami a rossz tartást erősíti. Mikor a gyógytornász mondta, hogy ne úgy tartsam, ahogy szoktam (vállamon), én persze egyből tiltakoztam, hogy így szeret lenni, erre csak azt a választ kaptam, látszik is rajta. Azaz már kézbe is nehéz megnyugtatni. Vasárnap volt a mélypont. Bármit csináltam vele, csak sírt. Már enni se igazán akar, úgy kell beleerőszakolni a kaját, a cici se jelent megnyugvást. Sőt lassan két hete a súlya is stagnál. Éjjel is gyakran felkel, mellettem szeretne aludni. Lehet, hogy már fázik is, mivel múlt hét óta a hőmérséklet rohamosan esik a lakásban. Az eddigi 24 °C helyett ma már jó, ha eléri a 20 °C-ot. Hiába tartom két takaró alatt a Marcit, a keze mégis jég hideg. Vettünk új hősugárzót, de az is csak addig tartja melegen a szobát, amíg megy. Szóval nehéz.

De tegnap sikerült elkapnom egy jobb pillanatot, kis ideig újra a régi Marci volt. Sőt egyértelműen játszott a zsiráffal. Ezt a játékot a Hédi is nagyon szerette, sokat kellett rázni neki, de úgy látszik a Marcinak is bejön. Mindig jó kedvre derít, ha fülig ér a szája valamelyik gyerkőcnek, de ebbe a nehéz időszakba egy-egy mosoly gyógyírt jelent, minden nehézségre.

Egyébként holnap megyünk csípőultrahangra. Szerintem sokat javult a Marci csípője, már tornáztatás közbe, majdnem teljesen szimmetrikusan tudom lenyomni a combját. Igaz ő továbbra se egyformán mozgatja a lábikóit. Csak kengyelt ne kapjunk, mert akkor együtt fogunk sírni és szerintem a Hédi is beszáll.

A sok rossz mellett akad azért jó is. Egy korábbi bejegyzésben arról panaszkodtam, hogy a Hédi egy csöppet se akar önállósodni, sőt egyre inkább visszafelé halad, próbál kisbaba lenni, és így kicsikarni egyre több figyelmet. Azóta folyamatosan bátorítom, hogy egyedül próbáljon ezt-azt csinálni. Vasárnap bilizés után szokásosan elfutott. Még a pelenkáját rá tudtam immel-ámmal adni, de aztán meglépett. Marci is elkezdett sivalkodni, így nem a Hédivel kergetőztem, hanem őt vettem fel. Hédi kis idő múlva visszajött és egyedül vette fel a gatyáját!!! Igaz fordítva és legalább 100* ugyanabba a szárba került mind a két lába, kérte, hogy segítsek, de a Marci nagyon el volt szontyolodva, így csak mondani tudtam, hogyan próbálja, és végül csak felkerült rá!!! Tegnap az overál felvételnél is ügyeskedett. A lábait jól bedugta, csak a lábfejét nem sikerült kibújtatnia. Ma pedig a szandiját vette fel egyedül. Ezt gyakorolta a legtöbbet. Igaz az egyik felén a tépőzár keresztbe volt, de a lábán maradt!!! Sőt ma a reggelijét is egyedül ette (joghurtos müzli, vagy inkább müzlis joghurt?), mert a Marci sehogy se volt el, főleg nem a kiságyba, vagy egyhelybe az ölembe, így míg a Marcit próbáltam csitítgatni, hagytam hagy gyakoroljon a Hédi. Persze ő nagyon örült a lehetőségnek és ügyeskedett is, igaz a végén már a pizsije átázott a joghurttól és a földre is került egy-két ragacsfolt, de nem bántam. Úgy is aktuális volt már egy felmosás, és az is, hogy hagyjam, hagy gyakoroljon.

Szóval most így állunk a picivel és a naggyal. Ki-ki a maga módján, de ügyesedik :)

Megint egy oltás

Ma jártunk a doktor bácsinál a Marci két hónapos oltása miatt. A lehető legrosszabbra kaptunk időpontot, amikor a Hédi 90%-ba alszik. Bármennyire igyekeztem ébren tartani a kisasszonyt. 1 órával az indulás előtt elaludt. Nem igen akart felébredni. Már feladtam rá a farmerját, pulcsiját, de ő még mindig dülöngélt csak, mint egy rongybaba. Megfordult a fejembe az is, hogy átviszem a szomszédba aludni, de az se tűnt a legjobb ötletnek. Annyira nem ismeri őket, és ha felébredt volna, biztos nekiáll visítani. Úgyh. addig ráztam, amíg fel nem ébredt, persze nem örült a kényszer ébresztőnek. A Marci bezzeg, aki aludhatott volna tovább a babakocsiba, egyből kicsapta a szemeit. Úgyh. szokásosan két visító gyerekkel indultunk neki a rövidke útnak. Mire odaértünk Marci szerencsére elaludt, és Hédi is felébredt annyira, hogy örüljön a kiruccanásnak.

Hédi nagyon bátran viselkedett, bár megígértem neki, hogy csak a Marcit fogja a doktorbácsi vizsgálni, így kíváncsian figyelte az eseményeket. Marci 60,5 cm hosszú és 4,7 kg-ot nyom. Eddig ő is férfiasan viselkedett, még mosolygott is a doktorbácsinak, de a szurira azért elpityeredett. Majdnem a Hédi is kapott egyet, mert a doktorbácsi szerint be kellene oltani a családot influenza ellen. De végül megmenekült, bár nem a tiltakozásom miatt, mert persze előadtam, hogy megígértem a Hédinek, hogy őt nem bántják, hanem pont az előző gyereknek adta be az oltóanyagot. Sajnos ami késik, nem múlik, mert a Tibi influenza oltás párti és ezek szerint a doki is. Úgyh. úgy néz ki nem 6 évesen fogják legközelebb bökni.

Tente baba, tente

Tente, eljött már az este , aludjál Hédikét álmodjál :) -lefordítva Hédi altatója

Gondoskodó vagy féltékeny testvér?

Az egész ott kezdődött, hogy a Marci sírt. A kiságy a régi helyén volt még, azaz a Hédi elérte a kiságyba a Marcit. "Na gyere, Marcika." Ezt Hédi mondta a Marcinak, és megpróbálta kivenni. A hangsúlya pont olyan volt, ahogy én szoktam mondani. Persze nem sikerült neki. Kiabál "Anya, gyere". Közbe még egyszer megpróbálta, már csak a fejét kivenni, talán 1 cm-rel sikerült valamelyik irányba kimozdítani. Szegény megpróbált mindent :) Aztán nagyon elkezdett kiabálni nekem.

Máskor jön hozzám, hogy "Anya, gyere", mint amikor akar valamit (olvassak, alagutat építsünk a busznak...). És mutatja, hogy Marci, sír. Mikor megkérdem vegyük ki, azt válaszolja, hogy vegyük.

Néha előfordul, hogy amikor Marci sír és éppen a Hédivel foglalkozom, akkor kiabálja, "Nem megyek"/"Nem megyünk". Pedig én azt szoktam neki mindig mondani, hogy mindjárt megyek.

Van úgy is, hogy azt akarja, hogy tegyem le a Marcit, meg is mutatja hova :), vagy legalább őt is vegyem fel, vagy evés közbe üljön be az ölembe. Persze ez eléggé kivitelezhetetlen.

És sajnos egyre gyakrabban előfordul az is, hogy a lakásba azt akarja, hogy vegyem fel, cipeljem pl. a konyhából a szobába.

A legrosszabb, pedig az, amikor ezeket nem teljesítem, vagy olyan dolgot kell csinálni, amit ő nem akar pl. aludni, olyan hisztit lenyom, hogy csak nevetni tudok rajta, aztán pedig megsajnálni, hogy szegény Hédi csak a figyelmet akarja felkelteni. Egyik esti hiszti a legemlékezetesebb. Aludni kellett volna. Hédit befektettem magam mellé az ágyba, mostanában egyre inkább a mi ágyunkba alszik el és úgy szállítjuk a sajátjába. Visítva felkel, lemászik a földre, óvatosan lefekszik, csak a végén koppan picit a feje és még jobban visít és közbe anyai szívnek ellenállhatatlanul kétségbeesetten mondja, hogy "Anya". Először megkérdem, mi a baj, mit szeretne. Semmi. Felveszem, visszateszem az ágyba. Ismét lemegy. Visít. Kicsit többet hagyom sírni. Ismét felveszem. Újra lemegy. Rászólok, hogy ha már a földön akar feküdni, legalább a szőnyegen tegye. Átmegy a szőnyegre :), lefekszik, visít, közbe engem szólongat. Hagyom sokat sírjon. 5-10 perc után nem bírom, felveszem. 10-szer biztos eljátszottuk ezt. Tibi morog, hogy nem igaz, hogy 10-kor még visít a gyerek. Végül megtaláltam a megoldást. Felvettem. Kezembe, vállamon ringattam néhány percig, ahogy a Marcit szoktam. Ezután betettem az ágyba, és pár perc alatt elaludt. Teljesen kimerült volt, de csinálta volna a végtelenségig. Mert egyik nap tényleg nem tudtam vele foglalkozni, és 1 órán keresztül csinálta ezt, közbe 3* pár percet foglalkoztam vele. Ezután elaludt mellettünk (Marci evett).

A torna és a Marci nyűgössége (terpeszpelenka, megfázás, vagy ki tudja mi miatt) még jobban megnövelte azt az érzését, hogy háttérbe szorult. Már nem jó ha olvasok neki közbe, vagy éneklek. Könyvet akar, de a 10 000-ből egyik se jó neki...

Jó hír, hogy talán a Marci is lassan elkezd játszani, és Hédi nyomkodhatja neki a békát és rázhatja a zsiráfot. Akkor talán helyreáll a béke, mert Hédinek igénye van rá, hogy játsszon a Marcival, de utóbbi még nem igen vevő rá. Hédi örül, ha segédkezhet pl. kukába dobhatja a szemetet, bepakolhat a mosógépbe, szerintem külön öröm lesz neki (legalábbis remélem), ha majd a Marci szórakoztatása lesz a feladata.

Gyógytorna

Túl vagyunk az első gyógytornán. Minden rendben zajlott. Kedves a gyógytornász, látszik van rutinja ilyen csöppségekhez és szüleikhez. Megmutatott néhány gyakorlatot, amit otthon kell csinálnunk. Csak annyit, amennyit meg lehet jegyezni, így nincs az embernek lelkiismeretfurdalása, hogy jajj még mondott egyet a Márti, de hogy is volt az. Közbe alaposan átmozgatta a Marcit. Hédi jól elvolt. Egy másik kísérő kislánnyal (picikét idősebb a Hédinél) játszott, azaz utánozta őt. Nem zavartak senkit, és legalább a Hédike is kimozdult, új játékok, új környezet, újabb élmény. A gyógytornász kicsit rámijesztett. Elmondta, amit eddig senki. Hogy pontosan mi a helyzet a Marcival. A nyaktorna azért kell, hogy elkerüljük az izomzsugorodást, ami felé jó irányba tartunk, és a csípőjéből pedig csípőficam lehet. Mennyivel jobb lett volna, ha időbe kapunk időpontot, és hat hetes korában megvizsgálják. Már a szemem előtt kirajzolódott egy sántító, ferde fejű gyerek, úgyh. mindent megteszek, amit előírnak, tanácsolnak. Már a fejemben átrendeztem a szobát is, olyan módon, hogy a Marcit csak egyik irányból érjék az ingerek. Kivesszük az ajtót, és befordítjuk mögé az ágyat. Még pont be lehet így jutni a szobába. Igaz nehezebb lesz így az élet, még gyakrabban felébredünk egymásra (Hédi Marcira, Apára...). Holnap a Tibivel kivitelezem a tervem. Hordjuk a terpeszpelenkát, amit viszonylag jól tűr a Marci és tornázunk. Nem fogom ilyen-olyan kifogással elbliccelni, csak elképzelem a képet, amit fent említettem (amitől persze még nagyon távol vagyunk) és leküzdöm a külső/belső akadályokat.

És még egy belső gátat legyőztem a mai napon. Életembe először taxit hívtam, sőt haza is jöttünk vele! Marci még nem utazhat BKV-val, valahogy pedig haza kellett jutnunk. De túléltük :)

Csípőszűrés+UH

Ma két orvosi vizsgálaton is túlestünk. Az Ortopédiai Klinikára voltunk hivatalosak csípő vizsgálatra. Ide már rutinosan mentünk. Hédivel 3-szor is jártam itt. Ez az a hely, ahova az összes babát 9-re hívják. Érdekes egy elgondolás. Azért annyi jó van benne, hogy érkezési sorrendbe hívják be az ember, így viszonylag hamar bekerültünk. Most nem medikus vizsgálta a babákat, hanem egy fiatal doki. Vele nagyon elégedett voltam. Bemutatkozott, és tényleg alaposan átnézte a kisembert, sőt a szülő véleményét is megkérdezte. Így kifejthettem nézetem, hogy szerintem a Marci is ferde és feszes, mint a Hédi volt. Egyet is értett velem, hogy nincs minden rendben. Marcinak is kell gyógytorna, mert a nyaka feszes, balra nem hajlik tökéletesen, a csípője pedig kötött. Keressük meg a torna ügyében a Mártikát. Vicces volt úgy keresni a kórházba valakit, hogy Márti, vezetéknév meg minden nélkül. Már péntekre! kaptunk időpontot gyógytornára, úgyh. le a kalappal előttük, hogy ilyen hamar mehetünk. Túl voltunk a terpeszpelenka vásárláson, Marci kajálásán is, és még mindig olyan tömeg volt a csípőszűrés előtt. Szegény picibabák. Azt még nem teljesen tudom két gyerekkel, hogyan fogok bírni a tornát, de megkérdeztem, vihetem a Hédit is. Legalább motiválja a Marcit. Mert hiába üti, cibálja szeretgeti az öccsét, ő mégis mosolyog rá, figyeli, no meg néha elsírja magát :) Csípő ultrahangra is két héten belülre kaptunk időpontot, úgyh. elégedett vagyok velük. Szegény épület nagyon lepusztult, ráférne egy alapos felújítás, a működésképtelen ezer éves nyomtatókat meg se említem, de most inkább nem térek ki erre, mert nem hiszem, hogy túl érdekes lenne. A magyar egészségügy helyzetével amúgy is mindenki tisztában van.

Ezt követően 3/4-ed 12-re volt időpontunk UH-ra a Bolyai utcába található Gyermek Kórházba. Pontosan megfogalmazva, hasi és feji UH-ra, mert hiába nézték meg a gyerek fejét, hasát, beleit, veséjét, intimebb testrészeit, a csípőit nem vizsgálták, mert az OEP újabban csak úgy támogatja, ha alapos indok van rá, az meg még nem volt akkor, amikor a beutalónk lett írva (Hédinél még máshova voltunk küldve, akkor még nem volt ez a szabály). Szóval emiatt lesz még egy grátisz potyautunk, mondjuk nem ide, hanem az Ortopédiai Klinikára. Ezzel a hellyel szemben elég rossz érzésem van, nehezen tudom elfeledni a Hédivel átélt borzalmakat. Mikor az ügyeletbe órákat kellett várni, mert csak egy doki rendelt asszisztens nélkül, ő írja a leletet is, és szegény annyira nem volt jártas a gépelésbe, hogy 5 percig keresett egy betűt. Nem vicc! Már ott tartottam, hogy felajánlom, hogy begépelem helyette a szöveget. Még ha betűzi nekem a latin szavakat (ami egyébként nem volt a leletbe), úgy is gyorsabban haladunk. Most másik szinten voltunk, ami még kevésbé volt barátságos. Látszik rajta, hogy amire futotta megcsinálták pl. mesés falfestés, de egy kicsi, levegőtlen, zsúfolt váró van, tele székkel, és egyetlen pelenkázóval. Ehhez képest a doktorbácsi igazi babaorvos. A sok visítozó gyerek mellett teljesen vidám volt, olyan télapós. Nem tudom máshoz hasonlítani, teljesen úgy viselkedett, beszélt a Babóccal és a fehér köpeny ellenére is rá emlékeztetett:). Szóval ő is szimpi volt. Szerencsére ő nem talált semmi gondot a Marcinál. Itt is eléggé láncon megy a vizsgálat, még el se kezdtem a Marcit felöltöztetni, már ki is voltunk rakva, segítettek összeszedni a ruháit és hívták a következőt. Két nyűgős babával, de végre jöhettünk haza :)

Röviden a Marcikáról

Rugdalózik, figyel, és hason már felhajtja a lábait (behajlítja a térdét). Azt hiszem az utóbbi is egy fejlődési fokozat. És néha teli szájából vigyorog, nemcsak féloldalasan húzza fel a száját. Sajnos megörökíteni nem sikerült még, de remélem azért lesz rá alkalom. Bizony a Marciról van szó. Ekkorát fejlődött és mi szinte észre se vettük, elsiklottunk felette. Nem emlékszem, hogy a Hédi ennyire látványosan figyelt volna. A Marci imádja az embereket, vigyorog rájuk, rugdalózik, szinte kiugrik a bőréből, ha beszélünk hozzá. Látszik, hogy nagyon örül, ha jut neki is egy kis figyelem, néhány kedves szó. De érdeklődve figyeli a körülötte zajló eseményeket is. Követi a szemével, sőt a fejét is elforgatja, ha valami mozgó tárgy/ember felkeltette az érdeklődését. Sugárzik ebből az apróságból az értelem. Ő az, aki azonnal meghódít minden szívet.

1+3

Bizony négyesbe töltöttük tegnap a napot, de nem akármilyen felállásban. Nálunk vendégeskedett a Domi is, így 3 apróságot kellett kordába tartanom. De elboldogultunk, mindenki egészbe maradt, sőt szerintem egész jól is érezte magát.

Reggel a Karcsi már 7 előtt áthozta a Domit, úgyh. kb. kivették otthon az ágyból, majd berakták a kocsiba. Pár percre rá, hogy megérkezett a Domi, a Hédi is hívott, hogy felébredt. Apa ment be, nem felelt meg neki, engem akart, majd beért a Domi is, erre tiszta kómásan, de nagy örömmel ugrott ki az ágyból. Mikor elérkezett a reggeli ideje, szembesülnöm kellett vele, hogy nincs itthon semmi reggelinek való, amit adhatnék az apróságoknak. Jó, hogy a Tibi itthon volt még, így elszaladt nekünk boltba, aztán rohant is be az egyetemre, mert a saját órájáról csak nem késhet el. Mindenki szépen asztalhoz ült, de hiába kínáltam őket joghurttal, müzlivel, mindenki a perecre pályázott. Így sajtosperecet eszegettünk mindhárman.

Ezt követte a bilizés, persze egyik se akart menni, mikor mókázhatnak is. Végül Hédi beadta a derekát. Ezután Dominak se volt más választása, mint rácsüccsenni. De amilyen nehezen akart ráülni, legalább olyan nehezen lehetett rávenni, hogy szálljon le. Összesen a két gyerek 1 órát töltött a trónon, ebből 3/4-ed órát a Domi. De legalább megvolt a fejlesztő foglalkozás. Könyveket nézegettünk. A Domi is nagyon ügyesen keresgélte a pad alatt fekvő kutyát, vagy bicikliző kisgyereket... Ezután következett a játék, 1-2 sérelemmel. Néhány érdekesebb példa közülük.

Domi meglökte a Hédit, de én csak annyit láttam az egészből, hogy Hédi elkezd visítani. Domi bűnbánóan nézett rám, de nem értettem miért. Ment elől a Hédi, utána a Domi. Majd jön visítva a Hédi, miután nem futottam vigasztalására, mert a Marcit etettem. Mutatta a hasát, meg a fejét és a Domit hajtogatta. Megvigasztaltam, győzködtem, hogy a Domi nem bánthatta... Elment. Domi eddig távolból figyelt, odajött hozzám és mutatta, hogy lökte meg. Ő is beárulta magát :)

Kis idő múlva a másik szobából hallom, hogy Hédi mondja: fáj, láb, fáj. Azt hittem, beütötte vmibe, így átmentem a Marcival, de az ajtóba megálltam, figyeltem őket. Kiderült, hogy a Domi fogast nyomkodott a lábához (direkt) és neki mondta a Hédi, hogy ne csinálja ezt, mert fáj. Néhány ütés után abbahagyta a Domi és megpuszilt a Hédi lábát :)

Azért hozzáteszem, hogy nem egyoldalú a bántalmazás, Hédi is löködte a Domit, meg ráüt, csak éppen a Domi nem panaszkodik, nem sír utána, némán tűr, és így a Hédi se érzi tette mértékét, csak az én kiabálásom hallja, bocsánatot se hajlandó kérni, hiszen miért vigasztalja a Domit, ha nem sír. Domi egyébként sokat fejlődött, nem veszi el a Héditől a játékot, és ha a Hédi elvette tőle, szomorúan tűrte, nem vette vissza. Ha fordítva történt, a Hédi már visított.

Ugra-bugráltak az ágyon,

fotózkodtunk,

rajzoltak,

táncoltak....

Közbe jutott idő kitekinteni az ablakon, és hétágra sütött a nap. 3 napja nem jutottunk ki a Hédiékkel, mindig borús volt az idő, mire kibumliztuk magunkat a házból, vagy elértünk a játszóteret, elkezdett esni az eső és fordulhattunk vissza. Most, hogy ilyen ragyogó idő volt, összeszedtem minden lelkierőmet, hogy útnak indítsak 3 gyereket. (Pedig az Ildinek azt mondtam, nem megyek ki hárommal).

Együttes fogmosással kezdtük, mindenki nagyon ügyesen csiszatolta fogát, aztán egy hosszabb hisztivel folytattuk. Domi észrevette az erkélyen a motorját. Na de azt már nem vállaltam, hogy azt is vigyük magunkkal. Úgyh. elég határozottan hajtotta, hogy motoji (vagy hasonló) és csak hisztizett az erkélyajtóba. Ezt folytatta a Hédi, hogy ő nem is akar sétálni. A Marcit meg se említem, aki már a babakocsi látványától sírva fakad. De aztán csak felöltözött mindenki és útnak indultunk egy kicsi és egy nagy babakocsival és a testvérfellépővel. Nagyon rendezetten jutottunk el a játszótérre. Domi ügyesen, szófogadóan tolta a babakocsit, Hédi pedig szó nélkül tűrte, hogy neki a testvérfellépőn kell ülnie, mikor a Domi sétálhat. Néha szólt, hogy séta-séta, de beletörődött, hogy csak a játszin szállhat le. A játszótéren egy darabig jól elvoltak, motoroztak, babakocsit toltak, homokoztak. Én pedig büszkélkedhettem, hogy 3 ilyen szépséggel lehetek és magyarázhattam, hogy nem, nem ikrek, és nem is testvérek, csak 1 nap különbséggel születtek, de mindegyik szép, okos, aranyos... A motorozásnál volt egy kis baleset. Hédi elesett. Vártam, hogy keljen fel, de semmi. Domi hátrébb volt kicsit, de leszállt a motorról, és felém nézett, jött volna szólni!, de erre már én is megijedtem és rohantam a Hédihez. Persze nem történt semmi komoly, még sírás se volt, csak azt várta, hogy én állítsam fel. De furi, hogy a Domi is tudta, mit kell tenni. Kis okos fiú.

Végül jött a hinta. Marci felébredt, ki kellett venni a babakocsiból. A Domit a hintából, mert még néhány perc és elalszik ott. Domi átsétált a babakocsihoz, bár a Marci már nem volt bent, felállt a fellépőre és nézett csak ki a fejéből. A Hédi közbe kitalálta, hogy csúszdázna, így még 1-2 csúszást ígértem neki hazaindulás előtt. Az utolsó csúszásnál megcsúszott a létrán, alaposan beütve a szemöldöke környékét. Nyugtathatatlanul visított. Ez a pont volt, amikor úgy döntöttem ideje hazamenni. Domi persze felélénkült, elment babakocsit tológatni. Összeszedtem őket, azaz nem volt nehéz, mert Marcit a babakocsiba tettem sírni, Hédi a kezembe visított, Domikát kellett csak jó irányba terelni, no meg a játékokat megkeresni (lapátok, nyuszi, kiskocsi, teljes menetfelszerelés). Hédi nem volt hajlandó a fellépőre ülni, így fél kézzel a babakocsit toltam (a fellépővel ez nem könnyű), Hédit a másik kezembe cipeltem, a szemeim pedig a Domin voltak, aki nagyon ügyes, fegyelmezetten tolta hazafelé is a babakocsit. Azért kis idő után Hédi belátta, hogy nem bírom tovább cipelni, ráült a babkocsira, Marci visszaaludt, így mire a kereszteződésbe értünk és találkoztunk egy ismerőssel, aki felajánlotta a segítségét az átkeléshez, teljesen jól elboldogultunk. Hazaértünk.

A szokásos procedúra után, mindenki boldogan, kiéhezve asztalhoz ült. Marci rendes gyerek volt, türelmesen kivárta a sorát a kiságyba. Domi szépen ebédelt, Hédi pedig 2-szor is megköpködött a rakott krumplival (úgy látszik nem igazán szereti). Már mind a két nagyobb álmos volt, de Marci is célozgatott, hogy most már ő jön. Így együtt megpróbáltam lefektetni őket a franciaágyra. Domi aludt volna, de Hédi pár perc után megunta ezt a játékot, és elkezdte a Domit piszkálni, bántalmazni, úgyh. mégis el kellett szeparálni őket. Szerencsére Marci evett annyit, hogy még néhány percig csöndbe legyen, így a Domit átvittem Hédi ágyába, tényleg rögtön be is csukta a szemét, esze ágába se volt felkelni játszani, mint a múltkori ittléténél (jót tett a korán kelés). Hédi is nagyon hamar elaludt mellettem, így végül a Marci is jóllakhatott. Sőt amíg a nagyok aludtak, ő élhette világát. Kihasználta az ő idejét :)

1,5 óra után Domi ébredt (közben egyszer szólt már, hogy fent van, de akkor rászóltam, hogy aludjon még és szót is fogadott), átjött, megtanulmányozta a Hédit, küldött az alvó kislánynak néhány puszit és visszavittem a másik szobába. Bilizett, közbe játszottunk, de erre azért a Hédi is felébredt, úgyh. beindult a délután is. Uzsi után a Marci is felkelt, így már nem indultam útnak velük. Bent játszottunk.

Báboztunk, bújócskáztak (lepedő alá), én meg rájuk leltem és labda csatáztunk. Megjött a Tibi is, ő meg levitte őket a postaládát kiüríteni, de mikor visszajöttek a folyosón ragadtak a szomszéd kislánnyal, vigadtak, még a motorok is előkerültek. Volt ricsaj, de senki se jött ki szólni, pedig nem szívbajosak a szomszédok ilyen szempontból. Igaz mindenhol akad 1 kisgyerek, így talán nem zavarta őket a folyosóról beszűrődő lárma.

Mikor már úgy éreztem, zavaró a zajongásuk, bejöttünk. Kiéhezett gyerekek asztalhoz ültek, így gyorsan 2 bébiételt hívtam segítségül. Mire befejeztük a kaját, már 7 óra volt, a Karcsi is telefonált, hogy hamarosan érkezik, szedjük össze a Domit. Lebuktam, mikor a cumit raktam el, így kénytelen voltam odaadni neki, azzal a feltétellel, hogy le is fekszik, mert csak úgy lehet cumizni. Tényleg befeküdt az ágyba, cumi a szájba, szarvas a kézbe, ha Hédi nem lett volna, el is aludt volna, mire Karcsi ideért. Mikor felcsöngetett a Karcsi, hajlandó volt visszaszolgáltatni (azaz kivehettem a szájából, hiszti kísérete nélkül). Jól elvoltunk, de azért örömmel üdvözölte az apját. Késő délután már néha látszott rajta, hogy fáradt, hiányolja az Ildiéket, de nem panaszkodott és néhány perc múlva új erőre kapva hancúrozott tovább a többiekkel.

Mire Hédi is ágyba került én már teljesen kipurcantam. Fáradtam rogytam a kádba, egy kis relaxáló fürdőzésre.

Bár nov. 11 Márton napjáról ismeretes, szegény kis Martinusunk nem került megünneplésre, sőt szegény kicsit el is lett hanyagolva. Még az esti fürdőzés is elmaradt neki. Pedig ügyesedik figyeli a tárgyakat, embereket sőt szerintem tegnap a zsiráf lábait mozgatta (céltudatosan), előtte nap pedig mintha a feje fölött lógó játékot (bár lehet véletlen hadonászás miatt mozdultak be, de az biztos, hogy nézte hogyan mozognak). Erről eszembe jut egy hét eleji/múlt heti? esemény. Hédi evése közbe kint volt velem a Marci, és a kisasszonyt figyelte. Mondtam is a kislánynak, hogy a Marci téged figyel. Hédi kikéretőzött, húzott magával, hogy menjek vele, és elkezdett az ágyon ugrálni, bohóckodni (így szokta produkálni magát az embereknek), tette a Marcinak a fejét, persze az apróság nem hiszem, hogy tudta volna követni :)

Szerintem hamar hozzá tudnék edződni a 3 gyerekhez. Továbbra is szívesen nézem a két nagyobbat, ahogy együtt játszik és repdesek a boldogságtól, mikor a Marcit is szeretgetik. A Hédi már rutinosan nyúl hozzá, Domi hosszasan nézi, tanulmányozza, és csak utána óvatosan. Látszik, hogy neki még újdonság.

Végezetül néhány nem szorosan a naphoz tartozó megjegyzés.

Hédi a Domit teljes értékű családtagnak tekint. Mikor felsorolja a családunkat, így szól, sorrend változhat: Anya, Apa, Hédike, Marcika, Domika.

Hintázásnál. Hinta-palinta hintázik a Hédike, Domika, Marcika. Hinta-palinta...

A könyvbe gyakran a kislányt elnevezzük Hédikének, a babát Marcikának, szereti ezt játszani, meg azokat a lapokat jobban is szereti a könyvbe, ahol szerepel valaki. Ha gyerekek vannak az oldalon, mindig keres egy Hédit, egy Domit és egy Marcit :)

És még egy grátisz és befejezem. Mostanában mindent becéz, mivel már mindent meg tud szinte nevezni, valahogy kell fejlődni. Így most a -ka, -ke képzőt teszi mindenhova. Hédike, Marcika, Anyaka/Anyáka, Apaka/Apáka, Majomka, Madárka, Cicaka, hajóka, pont jóka... A kedvencem a Karcsika :D

Meg gyakran összemossa az "az" névelőt a szóval, így lesz Zanya, Zapa, Zildi, Zajtó, Zautó...