Tavaly még totyogni sem tudó babánk igazi kislánnyá cseperedett.
Ha csak ránézünk az egy évvel ezelőtti és a mostani fényképekre, szembetűnő a változás. Akkor még babás kinézetű Hédike, mára teljesen elhagyta minden babás vonását. Két lábon járó kisember lett.
Rengeteget beszél, be nem áll a szája, és persze meg is értjük, mit mond. Nem kell már a mutogatás, anélkül is tökéletesen megérteti magát. Mondatokat alkot, nem túl bonyolultakat, de mondatokat és 70 %-ban már a ragozás is stimmel. Válaszol a kérdésekre is. Pl. tegnap a tanszéki bulin előadta magát.
-Apa dolgozik.
-Mit dolgozik apa?
-Beszél bácsival.
-Anya mit dolgozik?
-Marcival játszik.
Ez már igazi párbeszéd.
Gyakran hallott mondatok mostanában:
Megyünk haza Kanizsára. Autó. Visszük Marcit papával, mamához, dédihez. Nagyon készül, pedig én sose emlegetem neki.
Leggyakoribb kérdése pedig a Micsoda, mint már Linda is említette. Teszteli az embert, mert néha olyat is kérdez, amit ő is tud és ha nem jól válaszolunk, akkor kijavít :) Ha éppen ilyen tesztelés van és visszakérdezünk, akkor azért elárulja, mi is a kérdéses dolog.
A két kezemen már nem elég ahhoz, hogy megszámoljam mennyi éneket tud. Van egy igazi dalos pacsirtánk. És sikerült egy igazi ízelítőt felvennem :)
Rengeteget olvasunk, már kéri az adott könyvet. Röviden elmeséli mi van benne. Pl. cica, Boribon, Panni, alszik (=Marék Veronika: Jó éjszakát, Annipanni!).
Már nem csak hogy megy, szökdel, lépcsőzik fel-le, igaz még nem felváltva rakja a lábát, de már segíteni se szabad, ajtót nyitja (ha eléri a kilincset), a tekerős zárral bezárja, székre feláll.
Az önállóságra tanításom olyan jól sikerült, hogy mindent egyedül akar. Pl. ha felrakom a 2. lépcsőfokra, hogy onnan sétáljon fel, visszamegy az elejére, hogy egyedül. Egyedül akar öltözködni. A nadrág és a szoknya egész jól megy, a pulcsit a fejére húzza, sapit felveszi, cipőbe, szandiba elég jól belebújik.
Bilit hozza, ráül. Ha ráültetem, feláll, hogy egyedül :) Szobatisztasággal még mindig ugyanúgy állunk, mint 1 évvel ezelőtt, de nagyon nem is bánom, csak a sok elhasznált pelus láttán. Egyedül iszik, leveszi az asztalról, visszarakja, azért figyelni kell, mert még mindig szeret pancsolni. Az önálló evés megtanulásában továbbra is én vagyok a legnagyobb akadály.
Meg lehet kérni apróbb feladatokra, hozd ide ezt/azt, rázd a csörgőt a Marcinak, adogasd a ruhát. Ha van kedve megcsinálja.
Cipőt fűz, igaz, mint egy pókhálót, de lelkesen gyakorol.
MegaBlocksból, építőkockából tornyot épít.
Iszonyú hiú. Szeret mindenféle csecsebecsét magára aggatni. Nyakláncokat, karkötőket, sapkákat, hajpántokat... Aztán persze ellenőrzi a tükörbe, hogy tényleg csinos-e. Tegnapi telefonbeszélgetés:
-Mama, hajamba csat. Hédi szép. Mama, Hédi szép!
Ilyenkor várja a megerősítést, hogy tényleg gyönyörű kislány :) Ilyenkor a mamát kiemeli, mert a mama nem reagált rá...
A testrészeit megnevezi. Marci füle, füle, szeme, szeme, orra, szája, keze, keze... És sorolja az "idegeneknek", hogy ők is megtanulják. Na jó, a homlokot tegnap tanultuk meg, de azért az nem is olyan lényeges szó :) Amit használunk is a mindennapok során, azt tudja.
A rajzolásba is sokat fejlődött. A cicának már kör alakú a feje, két pötty a szeme, és van sok bajusza. A csiga pedig teljesen felismerhető. Az alkotását mindig megnevezi. Még mindig két kézzel rajzol, azaz ugyanolyan mértékben használja mind a két kezét. Továbbra is titok jobb vagy balkezes lesz-e.
És még végeláthatatlanul sorolhatnám, mi mindent tud a mi kis kétévesünk. Egy biztos, hogy hihetetlen léptékben ügyesedik, okosodik, én pedig csak emésztgetem, hogy ilyen hamar kislánnyá cseperedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése