Annyi minden van, amit írhatnék még, de egyszerűen nincs se időm, se erőm rá. Pedig fejbe annyi mindent megfogalmaztam már. Egy csomó bejegyzést elkezdtem, aminek sose fogok a végére jutni. Így az enyészetbe kerülnek, mint például, hogy egy rusnya vírus leterítette a családot, a Tibi túl van a PhD házivédésén, a Hédi megorrolt rám, mert anya bántja (én mérem a lázát, én szívom az orrát...), így egyik éjjel csak apa másik oldalán volt hajlandó aludni, a papáék többszöri látogatása, Hédi félmondatokba beszél, belépett a Micsoda korszakba, tud egy csomó új éneket és még sorolhatnám. Pedig még az adventi készülődést se kezdtem meg. Az egyetlen dolog ami egy kicsit a karácsonyhoz kötődik az, hogy karácsonyi dalokat hallgatunk a Hédivel (kedvence az Ember, ember, december) és kezdek ideges lenni, mert mindenkinek már november közepén beszereztem az ajándékát, kivéve egyet, a legfontosabbat és 15.-éig meg kell rendelni :( Úgyh. azon kellene dolgoznom, de annyi minden más is van. Már heti kétszer járunk a Marcival gyógytornára, illene benéznem az egyetemre, de mindig úgy jön ki a lépés, hogy elmarad, a lakás átrendezése is félbe maradt (a bútorok már a helyén vannak, bár vannak még ötleteim, de a kacatokat is szortírozni szeretném, ami nem kell az megy a tesz-veszre, a vöröskeresztbe, szelektívbe...), karácsonyi dekorációkat kirakni és még sorolhatnám... Szóval most egypár hét eseménye a ködbe vész, engem meg emészt a szomorúság miatta. El nem tudom képzelni, hogy tudnak a nálam jóval több gyerekes anyukák mindent flottul megcsinálni. Még 9 gyerekes anyát is láttam, akinek még blogot is van ideje írni, mellette varr, süt-főz, gyerekeivel foglalkozik bla-bla. Hogy van erre ideje, ereje? No mindegy, biztos velünk, velem van a baj. Van tippem is rá mi, de azon nem akarok változtatni, így marad az enyészet, a rumli, a szakadt ruhák és sok-sok idő, amit csak a gyerekeimnek szentelek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése