Bölcsis, ovis dolgok

Véget ért a fél éves bizonytalanság (legalábbis remélem).

Mikor az igazgatónő hívatott, és a gondozók titokzatoskodtak, majdnem biztosra vettem, hogy Hédi szűrét ki akarják rakni a bölcsiből, és csak reménykedtem benne, hogy Marcit beveszik a helyére (mivel a csoportba felvettek egy 1 éves, mászó babát). Korábban többször figyelmeztettek, hogy próbáljak valami óvodai férőhelyet találni a lányomnak, mert az önkormányzat egy olyan rendeletet hozott, hogy minden olyan gyereket ki kell rakni a bölcsiből, aki dec. 31 előtt betölti a 3 évet. Hédi sajnos közéjük tartozik, és csak morogtam, hogy aki pár nappal később született annak van biztos helye aug. végéig, mi meg szívhatunk. Már addig fajultak a dolgok, hogy az óvoda után, az önkormányzatot is felhívtam, hogy mit tegyek. Az új, ígért óvoda megnyitása, ahol lenne helyünk, 2011 őszi nyitás helyett, tavasszal se biztos, hogy megnyítják. Ők bár megnyugtattak, hogy van egy íratlan szabály, hogy nem raknak ki senkit, amíg nincs óvodai férőhely, én még se nyugodtam meg, ha az írott szabály, pont az ellenkezője. És hiába hozott a Kormány egy olyan törvényt, hogy 3 évtől kötelező az óvoda, ha még sincs hely, mert óvodát nem nyitnak.

Végül a legpozitívabb forgatókönyv történt. Hédi maradhat őszig, de Marcit nem tudják felvenni. Ígéretet pedig kaptam az igazgatónőtől, hogy szeptemberbe Marci lehet az első beszokó gyerek Ica néni csoportjába. És ígéretet kaptam a Bükköny Óvodába is, hogy szeptemberbe biztos lesz helye Hédinek is. Abba meg csak bízom, hogy Domit is átveszik a IX. kerületi oviból és Hédivel egy csoportba járhatnak.

Az egész pedig azt jelenti, hogy októbertől rendeződnek a közösségi dolgaink, és munkába állhatok. De addig munkát kéne találnom, munkát kéne keresnem, cikket kéne írnom (eredményeket kellene produkálnom normális analitika nélkül), és meg kéne írnom a tézisem. Szóval tervekből nincs hiány :).

Karácsony Szabiéknál

Majdnem kész már Szabiék háza, így bátorkodtak bevállalni az idei karácsonyt. Mi is látogatást tettünk náluk, igaz csak 25-én. Kivételes alkalom volt ez, hiszen még sosem töltöttük együtt az ünnepeket, legalábbis egy részét. A készülődést Keresztanya már egy hete elkezdte, nem kevés konfrontációt okozva ezzel pl. a szelektálási mániájával:) Ami 23-án este folytatódott a tv elhelyezésének kérdésével. 24-éről nem tudok nyilatkozni (reméljük Szabinak lesz elég ideje megírni a bejegyzést:) ), mert reggel hamar elindultam dolgozni, majd hazautaztam.
Mi vasárnap délelőtt, vagyis inkább ebédre érkeztünk. Marcika aludt (bár nem tudom ekkora zsivajban, hogy tudott… ), Hédi pedig fent olvasott Jocó papával. Mikor szóltam neki, hogy jöjjön le, mert itt van a Toni meg a Reni, nagyon megörült. És hát igen, bemutatta tudományát az új hegedűvel… ami kifejezett kérése volt Jézuskától… én szereztem be, megvettem azt az egy fajtát, amit a közeli nagy játékáruházban árultak, de a fene se gondolta volna, hogy ilyen borzalmas hangja van. Ráadásul nem jól tartja Hédi, folyamatosan rajta van az ujja, hiába akartuk neki megmutatni, nem kér a tanácsainkból. Alig akarta letenni ebéd előtt. Utána pedig felültek Domival a lépcsőre, együtt zenéltek és énekeltek (Domi gitárt kapott – bár annak nincs ilyen szörnyű hangja). Sokadszori kérésre felvonultak a padlástérre, bár még így is hallatszott a hegedű…

Le a kalappal Tibi és Szabi (és Kanya) előtt az ebédet illetően. Mindenki ízlésének próbáltak megfelelni, ami nem kis teljesítmény finnyás családunkat tekintve. Meg sem tudom számolni a két kezemen hányféle ételt készítettek. (Na jó, azért a beígért waffelt hiányoltam, de csak azért mert olyan istenien csinálja a Tibi, hogy bármennyit meg tudnék enni belőle:) )

Hédike hamar elálmosodott ebéd után, így Jocó papa felvitte délutáni szunyókálásra. De még előtte lőttünk néhány családi fotót. Egész jól sikerültek:) Bár Dédi papa csak az első képen néz a kamerába, úgy látszik a többi tíznél’ feleslegesnek tartotta:) Hédi meg állította, hogy szúrja a fenyőfa, hiába állt Szabi vele messzebb. És igen, végre sikerült az ilyenkor szokásos nézését lefényképezni:). Nem tudom leírni hogy néz, de a képen úgyis látszik:) Toni pedig nem volt hajlandó a fényképező elé állni…


Marcikát nem sokáig kötötték le az ajándékok. Inkább próbált beszállni a társasozásba, vagyis szétszedni, amit Ildi már különválogatott. Mondjuk a 3-8 éves korig ajánlott játékot csak mi próbáltuk ki:D, mert Domi nem volt hajlandó. Jól választott Szabi, ezzel még én is szívesen játszok:)
Marcikát továbbra is imádom, nem tehetek róla, ő a kedvencem:) Szeretem, hogy megismer (ez továbbra is rémképem, hogy elfelejtenek a gyerekek mire legközelebb találkozunk), hogy bújik, ahogy örül nekem, de még azt is, hogy mindent szétszórt kaját felvesz a földről és próbál megetetni vele:)
Domi igen nagy kópé. Imádja produkálni magát. Hédi szépen eljátszik ilyenkor, míg Domi tesz az illemre. Odamegy valakihez, csapkod, huncutkodik, vigyorog. Igazi rosszcsont. Toni kérdezte tőle, hogy az oviban is szokott-e verekedni, vagyis inkább azt, hogy kit szokott verni az oviban. És közölte, hogy az óvó nénit:D
Blanka is nagyon kis cuki. Pont úgy néz ki, mint Domi ilyen idős korában, csak lány kiadásban:) Imádom, ahogy nevet. Blankának az ajándékok kibontása tetszett a legjobban. (A többieket nem nagyon érdekelte mit hozott a mi Jézuskánk:) Mondjuk ennyi ajándék után…:) )

Sajnos hamar elbúcsúztunk. Ildiék mentek Kanizsára, aput meg a Domi felébresztette, így kijelentette, hogy akkor mi is megyünk:(

Kezeslábas előadás

Ebbe hónapba rendesen adtunk a kultúrának.

Anyu a héten szabadságot vett ki, így feljött Budapestre. Eredetileg múzeumokat nézni, kiruccanni, végül mégis úgy döntött, hogy kihasználja a lehetőséget, hogy unokáival töltse a hetet. Így Hédinek jó dolga volt, nem kellett a héten már bölcsibe mennie, kivéve szerdát, mivel ekkor egy színész csoport jött a bölcsibe, hogy előadásával szórakoztassa a piciket. Azt meg nem akartam, hogy csak arra menjen be.

Kihasználtam az alkalmat, és a Hédi bölcsődei szülinapját is erre a napra szerveztem. Részemről csak annyiból állt, hogy vittem a tortát és a gyertyákat :) Sok infot nem kaptam se a Héditől, se Ica nénitől, hogyan sikerült a nagy "buli", de majd talán a képek többet elárulnak. (Amit még el kell kérnem. Remélem készültek. :)) Az biztos, hogy csajos ajándékot kapott (választott), rózsaszín baba fésűt, tükröt.

Az előadásra elég rohanva mentünk Domcsival (őt is beprotezsáltam). Előtte tartottunk a DM-be nagy bevásárlást az Ildivel. És 3 fordulónyi cuccot vásároltunk össze. Domit a klímások öltöztették, én csak felkaptam a gyereket és rohantam vele a bölcsibe. Még jó hogy van a piros bicikli, legalább nem a hátamon kellett cipelni. A bölcsibe Domi egy cseppet se volt elveszve, az előadásig Hédibel rohangáltak, tomboltak. Az előadást a Gyermek Színház tartotta Kezeslábas címmel. Az egész nem volt egy nagy varázslat, két lány és egy csávó énekeltek, gitárral és néhány rongydarabbal "báboztak". A rongydarabból az előadás végére egy cica és egy kutya "alakult" ki. Végig ismert dalokat énekeltek, ezekre az énekekre építették fel az egész darabot. A végén a nagyobb (Hédiék korú) gyerekeket is bevontál. Házat építettek éneklés közbe :) Persze a mi két csibészünk kb. csak az ugrálást csinálták jól :D A végén pedig meg lehetett simogatni az állatokat/ a gitárt (Domi álomhangszere).

Az előadás elég jól fel volt építve, érdekes, hogy ismert gyerek énekekből mit tudtak kihozni, úgy, hogy még élvezetes is volt a gyerekeknek. Igaz nekem a harisnyakötögetés nem annyira jött be, de a gyerekek érdeklődve figyelték. A darab nem volt valami hosszú, kicsit több, mint fél óra, gondolom a kicsik miatt. Én egy kicsit rövidnek találtam, és szerintem Hédiék is, mivel utána alig tudtam kirángatni őket öltözni. (Mi hagytuk el így is utoljára a bölcsit.)

Hazafelé hóesésbe mehettünk :) Kicsit karácsonyra hangolódhattunk. Hédi azóta emlegeti, hogy úgy ment, mint a Bogyó és Babóca (amikor korcsolyázott).

Télapó és ezüstmackó

Hétvégén se maradtunk program nélkül. Marék Veronika egy meséjét néztük meg bábelőadás formájába. Ezt a mesét kapta meg Hédi a Télapótól ZÖLD diafilm formájában. Utólag Kippkopphoz és Boribonhoz képest nem egy nagy eresztés, de Hédi azért szívesen olvastatja, annak ellenére, hogy mindig izgul, hogy meg ne egye Marcit a farkas és nem érti a kislány miért Jutka, és miért nem Hédi. Kb. 20 perces előadásra tippeltünk, hiszen nem egy hosszú mese, de kihúzták kb. 45 percig. Pl. éneklő, táncoló hóemberekkel, amik majdnem hogy főhősként lettek beállítva. Marcihoz képest viccesebbek voltak, és közel annyit is szerepeltek. A végén is őt hozták ki bábsimogatásra, nem is a kisfiút. Pedig az eredeti mesébe csak egy mellékszereplő.

Az egészet a Nefelejcs Bábszínház adta elő. Szerintem a színvonala messze elmaradt a Kolibri színházétól, de lehet, hogy a körülmények is sokat számítottak. Nagyban rontotta az előadás értékét, hogy nagyon sok kicsit elhoztak (1-2 éves), akik még ezt a rövid időt se tudták végigülni, és elől ugrabugráltak, másrészt úgy megijedtek a farkastól, hogy onnantól végigbőgték az egész mesét. A helyszín (Művelődési Ház) se volt olyan barátságos, mint a Kolibri Színház. Látszott, hogy ismerték a gyerekek lelkivilágát, pl. próbálták finoman előadni a farkasos részt is. De a farkas, farkas maradt, akárhogyan is néz ki és viselkedik. Tapasztalat: ezért nem szabad semmivel se ijesztgetni a gyereket:) Sajnos a sok hasonló mese miatt, szegény Hédi is azt hiszi, hogy a farkasok gonoszok, pedig mindent elkövetek, hogy a vadászokat állítsam be rossznak :D (Pl. Erdő szélén házikó, Hull a hó dalok éneklésekor). Összességébe mégis megérte eljönni, mert ahogy kivettem, Hédi végig figyelte az eseményeket, teljesen beleélte magát a darabba, és ami jó, értette is, hogy miről volt szó. Persze ettől függetlenül a darab után rögtön összevesztek a Domival egy sósperecen. A mese konklúziója, hogy szeresd a testvéred, ne veszekedjél vele, legyél jószívű...

Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy a Marcikát nem vittem magammal. Pedig egy darabig ő is élvezte volna a mesét, utána meg együtt randalírozhatott volna a többi gyerekkel. Majd legközelebb.

Jár a baba jár

Múlt hét hétfőn Marci úgy érezte megérett már ő is a két lábon járásra. Kapaszkodva nagyon rég óta rutinosan jár (szerintem már csak jelképesen fogta a bútorokat), de ha a távolság két tárgy között egy lépésnél hosszabb volt, jobbnak érezte négykézlábra ereszkedni. Néhány héttel ezelőtt már próbálkozott felém néhány lépéssel, de csak akkor, ha biztos volt benne, hogy elkapom. Majd ezek a próbálkozások pár nap alatt elmaradtak. A járássegítővel, babakocsival is régóta közlekedik. Rutinosan kanyarodik velük, szinte száguldozik. Mégse igényelte, hogy vezessük, ha vki bepróbálkozott, inkább letérdelt. (Mondjuk nem is engedélyeztem a vezetését.) Hétfőn pedig megindult a nagyvilágnak. Egyensúlyba hozta magát és tett néhány lépést. Ha újra állóhelyzetbe került és menni szeretett volna valahova, két lábon indult el, kezével egyensúlyozva, kicsi, de ügyes léptekkel. Ha elesett, akkor már négykézláb jutott el a következő pontig. Nem a járás öröméért sétált, csak azért, hogy két lábon menjen, nem ment, de ha el akart jutni valahova járva próbálta megtenni a távot. Így nem tudtam motiválni se, hogy gyönyörködhessem a lépteibe, pedig elnéztem volna a cuki kis totyogását. Ki kellett várnom a soromat. Tegnapra már olyan ügyesen begyakorolta ezt a mozgásformát is, hogy szerintem 10 m-t is megtett, míg térdre esett.Van, hogy visz magával játékokat is. Érdekes Marci sose próbálkozott kapaszkodás nélkül megállni, egyensúlyozni, mikor úgy gondolta, hogy megérkezett az idő, hogy ő is elinduljon, elindult. Ebből is látszik, mennyivel más, mint a Hédi. De nagyon cuki a totyogása, és ami jó, Hédi is rendkívül büszke az öccsére, velünk örül az első lépéseinek :)

Mézeskalács sütés

Tegnap reggel egészséges tanácsadással kezdtük a napot. Marci oltást kapott, Hédinél pedig a 3 éves státuszvizsgálatot csinálták meg. Jól van, szépen fejlődik, okos, a szeme is tökéletes. 12 kg, 94 cm. Nagyon bátran végigcsinálta a feladatokat, hagyta hogy megmérjék. Viszont a lába még mindig fent akadt a rostán. Pedig a Salus ortopédiából 1,5 éve elküldtek azzal, hogy kinövi a gyerek, vegyünk betét nélküli cipőt (amit nem árulnak még a kínaiba se), és menjünk majd vissza 1 év múlva. Másik fizetős helyről pedig visszadobtak minket, szintén azzal, hogy még csak most kezdett el járni, kinövi, adjuk rá kacsaláb a cipőt. Kanizsán bár jártunk tornára, de rövid volt az idő ahhoz, hogy rendeződjenek a lábizmai. Dévényi Alapítványhoz fél év várakozás után jutottunk el, ahol pedig öregnek titulálták ahhoz, hogy foglalkozzanak vele egyéni torna keretében, de túl fiatal a csoportos tornához, várjuk ki a 3 éves kort és menjünk el akkor a város túl végébe tornázni. Most az Ortopédiai Klinikába kaptunk beutalót. Bár Marcit mindenképpen vissza kell vinnem, ha stabilan jár majd (ki tudja mikor?), Hédit mégis jobb lenne kicsit előbb elvinni (de ott meg csak az időpontkérés tart hetekig...). Majd meglátjuk.
Marci elég nehezen viselte már a méricskélést is, sírva fakadt mihelyt közelített hozzá a doktor bácsi. Montanában elég érzékeny a vizsgálatokra, pedig oltást nagyon régen kapott. Talán a fülészet hagyott benne rossz élményt. (Két hete begyulladt a füle. Szerencsére már az első nap antibiotikum után elállt a folyás, 1 hét után pedig teljesen egészségesnek nyilvánították .) 7,98 kg 78 cm. Az oltásnál pedig szegényem annyira küzdött, hogy a védőnő le se tudta normálisan fogni, nem volt egyszerű beadni neki. Egy hónap múlva mehetünk az agyhártyagyulladás ellen is beoltani. Az influenzával nem akarom gyötörni őket, bár Hédi önként jelentkezett, hogy ő kér szúrit bármi ellen is. (Szerintem matricát akart a vállára.)
Hédit ezek után elég nehéz volt elvinni a bölcsibe. Azt gondoltam azért, mert pénteken nem volt Ica néni és az viselte meg, mert végig azt mondta, hogy nem lesz Ica néni. Még a sírást is bevetette szegényem, hogy nem akar maradni. Kicsit lelkiismeret-furdalásom is volt a dolog miatt, mert Marcival otthon töltöttem a napot és az Ildi is átjött hozzánk Domival, Blankával. Ráadásul éppen ezért az eltervezett fotókönyvkészítés is elmaradt, úgyh. nyugodtan otthon maradhatott volna Hédi is. Du. amikor Domival mentem érte, nagyon boldog volt, madarat lehetett volna vele fogatni, és szerencsére Domi se fejtegette neki, hogy nálunk töltötte a délelőttöt is, így okoztunk neki egy kis örömet.
Délután még mézeskalácsot sütöttünk. Illetve csak a formakinyomásig jutottak, meg a díszítésig, mert a két hónapja aranyáron vett sütőnk felmondta a szolgálatot. Pont karácsony előtt, és pont mikor nálunk lesz a nagy ünneplés. Bár garanciális a készülék, a szerviz nem a kedvenc cégem, úgyh. nem tudom mi lesz belőle. De visszatérve a sütögetéshez. Hédi élvezte a formák kiszúrását, bár ha nem figyeltünk, akár teleböködte a tésztát, akár többféle alakot is belenyomott ugyanoda. Domi leginkább a lisztezésbe jött bele, csak sorba markolt a lisztes zacskóba és szórta, rakosgatta mindenfelé a lisztet. Erre persze a Hédi is fogékony volt. Így szép kis lisztkupac gyűlt össze az asztal alatt, aminek meg Marci örült és szépen megfürdött a lisztbe.

Mire a liszt el lett rakva, már mindegy volt a ruhának, konyhának, mindennek. Domi a díszítést élvezte jobban, bár leginkább a pocakját töltötte meg a díszítő cukorkákkal.

Hédike ekkor már ráunt a sütögetésre, így sok-sok mazsola elfogyasztása után távozott a kicsikhez.
Este egy alapos fürdés várt rájuk. Így teljesült Hédi szíve-vágya: a hajmosás. Ha rajta múlna, naponta mosna hajat.

Az eredményt nemsokára megkóstolom :) Jó móka, de nem bánom, hogy évente csak egyszer jutunk el odáig, hogy mézeskalácsot süssünk a gyerekekkel. Talán mire elfogy a süti, eltűnik a csatatér is a konyhából.

Nagytétényi kastély

Kicsit több, mint egy hete tudtuk meg a jó hírt, hogy az Ildiéknek el sikerült adniuk a lakást és januárba közel egy évre hozzánk költöznek. Bár a hírnek azt hiszem, csak én örülök (esetleg még a gyerekek), legalábbis annak a részének, hogy együtt fogunk lakni. Az átcuccolást már megkezdték, így vasárnap délelőtt az eddig kialakult rendszer felborult és a sok új bútornak, lomnak is helyet kell találni. Éppen egy ilyen pakolás alkalmával keveredett hozzánk a Domi.

Mivel Hédinek megígértük, hogy megyünk karácsonyfákat nézni és zenét hallgatni (nagy bulizós lett), nem volt már választás, el kellett jutni a Nagytétényi kastélyba három gyerekkel, túl rövid időn belül, úgy hogy a nagyoknak éppen valami halaszthatatlan dolgot kellet elintézniük az emeleten. Persze rohanva vágtunk neki az útnak, Marci babakocsiba, Domi hátizsákba, Hédi pedig a babakocsin csimpaszkodva. Persze elkéstünk, de nem volt gond.

Mindjárt csináltam is helyet a gyerekeknek a színpad előtti párnákon. Zenés gyermekelőadást Balogh Bodor Attila színész tartotta. Szerintem még nem ők voltak a célközönség. Hiszen mondókák, nyelvtörők, közmondások között csak néha énekelt a bácsi. De a gyerekeket ez szerencsére nem zavarta és Marci kivételével szépen végigülték a műsort. Sőt mi több, még szerepeltek is. Önkénteseket keresett az előadó, és bár a mieinket nem hívta "színpadra", őket ez egy cseppet se zavarta, és ők is kivonultak. Domi szépen vette az akadályt, elmondta a kért szöveget, Hédi addig jutott, hogy megmondta a nevét, majd a nyelvtörő helyett szépen pislogott a bácsinak :D Szerintem nem értette a feladatot. De akadt olyan nagyobb gyerek, aki a Hogy hívnak? kérdésre Pöttyös labdával válaszolt :D Mind a ketten kaptak csokitallért. Mivel a bácsi rendes volt a végén a maradék csokit is szétosztotta. Persze ezek a picik rögtön mentek. Domi közölte, hogy ő kettőt kér, ezek után a Hédinek is kettő kellett, sőt még Marcikának is jutott egy, akinek kénytelenek voltunk adni belőle, mert papírostul próbálta megenni a finomságot. A kiállításból sokat nem láttunk. Hédi és a Domi csak a teret élvezték és a múzeumba futkároztak. Mi meg utánuk... Kaptunk is megjegyzéseket dögivel. De aranyosak, édesek, helyesektől kezdve, Jézusom ott jön a harmadik is megjegyzésekig :D Emlékeimbe szebbnek tűnt az egész múzeum, de ebből látszik, hogy a körülményeken sok múlik: romantikus kirándulás a kedveseddel vagy egy félresikerült múzeumlátogatás 3 neveletlen gyerekkel :) Láttuk, ezt az adventi programot is, és talán a két nagy jól érezte magát és új élményekkel gazdagodtak. Mi meg tapasztalatokkal...

Miután végigrohantunk a múzeumon (amúgy két igazán szép fa volt csak, mert én azért mindre vetettem 1 pillantást futás közben), néhány fénykép készítése után (ha már megvettük a fotójegyet) célba vettük a játszóteret. Az öltözködés volt csak a nap neheze, amikor Hédi direkt oda akart állni, ahova nem szabadott, kikészítve ezzel a portás nénit is, a Marci álmos, nyűgös volt, mert babakocsit nem lehetett a múzeumba vinni, így érkezésünkkor fel kellett ébreszteni, Domi meg mindenáron a hordozóba akart ülni és azért hisztizett. Szerintem az ott dolgozók se mostanában fognak elfelejteni minket, megadtuk nekik a pletykatémát is. Érdekes egyébként, az ilyesmi már egy kicsit se aggaszt.

A játszótér egyébként nagyon szuper, felújított volt a múzeum melletti parkba, körötte pedig luxus házakkal. Kicsit homokozás után kellően átfagyva, éhesen indultunk haza. Kihasználva az utolsó szabad napot karácsony előtt, amikor is nem vagyok teljesen oda (csak félig), hogy sehogy nem áll a karácsonyi ajándék... Pedig már csak a legnehezebb van vissza :D

Télapó

Idén már nagyon-nagyon régóta vártuk a piros ruhás, nagy szakállút (ahogy Hédi jelenlétében beszéltünk róla, ha nem akartuk, hogy tudja miről van szó). Szerintem már több mint két hónappal (igen, hónappal) ezelőtt rákezdett erre a Mikulás históriára. Arra nem emlékszem, hogyan is került szóba az öreg, de azt tudom, hogy tűkön ülve várta a telet, vele együtt a hóesést, hogy érkezzen a Télapó.Nem volt rossz nevelési módszer, így legalább lehetett fenyegetni, hogy "Nem jön a Mikulás..." vagy "Virgácsot, fekete szenet hoz a Mikulás..."-sal kezdődő mondatokkal. Sajnos Hédinél az egyetlen bevált nevelési-eszköz a fenyegetés vminek a megvonásával. Ezek a mondatok legalább 70-80 %-ban célt érnek, mert más nem.
Ez idő alatt Hédi legnagyobb problémája az volt, hogy mit fog ő kirakni az ablakba, ha nincs csizmája. Minden nap elmondta, hogy kell neki egy csizma, és mikor veszünk már egyet. A téli cipő nem jó. Anya új, hatalmas csizmája nem jó. Hiába győzködtük, hogy a télapó majd megoldja, csak legyen jó kislány, ő hitetlenkedett. Szerencsére dec. 6-án a nagy várakozásba megfeledkezett erről a tényről.

Egy héttel dec. 6-a előtt Hédinek és Marcinak levelet hozott a postás, egyenesen a Mikulás segédjétől, hogy a FETI-be sok szeretettel várja a Mikulás. Pár napig Hédi ezzel büszkélkedett mindenkinek, Marci csak az ízére és a szakító szilárdságára volt kíváncsi.
5 nappal a Nagy nap előtt, már a kezén mutogatta, mennyit is kell még aludni (Advent naptár idén se készült el), hogy láthassa a Télapót és hozzon neki csokit, narancsot és ZÖLD diafilmet (utóbbit elég nehéz volt kivitelezni, úgy keresték nekünk a boltba a zöld dobozt).
Elérkezett a nagy nap. Mint mindig, most is rohanással telt, hiszen hétvégén kiderült, hogy a riasztót pont ezen a napon szerelnék be. Így munka után csak futottunk. Blankának ajándékot venni, aztán Marciért menni, onnan telefonkártyát szerezni a riasztóba, Hédit összeszedni a Bölcsibe (persze ilyenkor biztos, hogy késve uzsonnáznak és Hédi is rengeteget eszik csigatempóba), onnan haza, hogy legalább pár szót válthassak a riasztóssal (mert a kezelés végighallgatására már nem sok idő jut), késve indulni a nagy találkozóra. Még jó hogy Hédi annyira várta a Télapót, hogy türelmesen várta az indulást. Persze a nagy hideg miatt a közelebbi buszt választottam, amiről át kellett szállnom, de éppen Hédire figyeltem, amikor le kellett volna szállnom, így még legalább egy átszállást be kellett vállalnom. Persze az átszállás nem sikerült, mert bár a két busz egymás mellett haladt, mire a mi buszunk kinyitotta az ajtót, a másik busz már bezárta. Két gyerekkel mindig rajtra készen állni se éppen könnyű. Főleg mikor felajánlják, hogy segítenek, aztán mégse szállunk le :) Hédi pedig csak azt hajtogatta szomorúan, hogy "Én még nem voltam a FETI-ben".

A nagyszakállú egy általunk nagyon jól ismert személy volt (Zsombok Gyuri, aki már vőfélyként is bizonyított.) Hédi, majd Marci kezdték a sort 35 gyerekből. A sorrendre nem sikerült rájönnöm, miért pont velük kezdődött a Mikulás listája. Hédi ekkor még nagyon meg volt szeppenve, így szóba se állt a Télapóval, sőt még a csomagot se merte elvenni. Marci elvette a csomagot, de majdnem, hogy nehezebb volt nála, így neki is segíteni kellett. Ezt követően a gyerekeknek egy elég unalmas rész következett, míg a többi gyerek is megkapta az ajándékát. Marci az asztal alatt rohangálva ütötte el az időt, Hédi pedig barátkozott a Télapó látványával. Mire a Mikulás a sor végére került, Hédi összeszedte a bátorságát és kivonult énekelni is neki. A kedvenc dalával örvendeztette meg a Télapót: "Nyuszi fülét hegyezi, nagy bajuszát pödöri, répát eszik rop-rop-rop, tapsolj hozzá egy nagyot." Ő még kicsit diskurálgatott volna piros ruhással, de neki tovább kellett állnia. Így még kicsit körbenéztünk Apa munkahelyén, Marci "felmosta" a folyosókat, majd utolsóként elhagytuk a FETI-t. Ami tényleg a világ végén van, a város egy lepusztult, elhagyatott részén. Szóval eltartott egy darabig, míg hazakecmeregtünk. Marci a hosszú úton kipihente magát, Hédi pedig bár teljesen kifáradt a sok izgalomba, mégse tudott elaludni.
Otthon rögtön belevetette magát a cipőpucolásba. Még Apa koszos bakancsának is nekiesett, és kikészítette a Télapónak.

Amíg fürödtek a Télapó megtöltötte a cipőket. Ez tűnt a jobb megoldásnak, így legalább reggel el tudtunk indulni, ha este nem is sokat aludtunk. Eljátszottuk, a zörgést, meg a csengetést (Mikulás szánja), de Hédi erre még nem figyelt fel. Marcit meg nem érdekelte, hogy mit csinálunk. A gyerkőcök nekiveselkedtek a kupacnak. Pakolást, rámolást nagyon élvezték, jobban mint a zsákok tartalmát. Bár Marci minden darabot megkóstolt, ami a keze ügyébe került.

Szerencsére a Mikulás betartotta a szabályokat, és főleg édességet hozott a gyerkőcöknek. Marcika kapott csak 1-2 játékot, amit élvezettel tologatott,

meg egy babylove-os baba fogkefe készletet,

amit azóta minden gyerek szívesen rágcsál. Hédi a kért diafilmeket.

Másnap még a bölcsibe is járt náluk a Mikulás. Kicsit izgultam, hogy fogja lereagálni a dolgokat a Hédi. Mivel korábban már ilyen keresztkérdéseket tett fel, hogy milyen cipője van a Télapónak. Itt már biztosra vettem a bukást, mert a FETI-be pasi, a bölcsibe meg nő öltözött be a piros gúnyába. De Hédi egyszerűen lereagálta, "bölcsis Télapó". Az egy kicsit se érdekelte hány Mikulás létezik. Kapott ott is kis csomagot, ami a szekrénybe várt rá. Többet nem tudok a történtekről, mert nem nagyon mesélt róla. Képeket majd igyekszem beszerezni.

Marcika lépeget

Marcikával újabb napok, hetek

Marci már Ildivel van hétköznap délelőttönként, de azért néha elkél a segítségem. Pl. ha szegény Domi beteg, vagy ha Ildi besokall az eggyel több gyerektől (bár létszámban végülis ugyanannyi:) , otthon akar maradni Kanizsán, hogy tudjon karácsonyra készülni, és pihenni is néha.

Marcika egyre többet alszik napközben, köszönhetően annak, hogy nappal már nem szopizik, így azt éjszaka próbálja bepótolni. Nem hittem el Ildinek mikor mondta, hogy nála két és fél órákat (sőt valamikor három órát is egyhuzamban), míg velem volt olyan, hogy tíz percet sem aludt. A házban is el lehet altatni a babakocsiban, de sajnos ott kevésbé alszik jól. Egyrészt mert még nincs teljesen kész, a munkások dolgoznak napközben, én pedig szeretem, ha teljes csendet biztosíthatok neki az alváshoz, másrészt szerintem a friss (mondjuk Bp.-en nem tudom mennyire lehet annak nevezni…)levegőn többet tud aludni. Az idő viszont egyre hidegebb, és már nem bírok ki másfél-két órákat ülve/olvasva egy padon. Így részemről sokszor indokolatlan pénzköltés lesz a vége a reggeli sétának:) Igaz néha a boltokban is felébred, de csak kicsit megnézi, hogy mi ez a pittyegés vagy duruzsolás és alszik tovább. A délelőtti hosszabb alvás után, délután is szokott aludni, de akkor már tényleg keveset, hiszen vagy felébred a bölcsiben, vagy itthon a zajokra.

Borzalmas, hogy mennyire keveset eszik. A régi lakásban még minden reggel szorgalmasan turmixoltam neki gyümölcsöt joghurttal, de mostanában már feleslegesnek érzem azért a két, jobb esetben három falatért, amit megeszik. Az ebéd és a vacsora is egyre siralmasabb. Legalábbis ha én próbálom etetni. Szabinak azért többször/sokszor sikerül egy teljes bébiételes üveggel megetetnie. Ha nem kér, összeszorítja a száját, forgatja a fejét, és határozottan kiabálja, hogy nem…:) Egy-két falat erejéig én is ki tudom cselezni, de többre nem. Néha azért jól eszik abból, amit mi is eszünk. Kedvencei az „édességek”… Pl. waffel, fornetti, ropi. És nem lehet ám átvágni. Egyik nap ettem krémes sütit, persze Marcika is kért („ké”), de nem adtam neki csak a tésztájából. Egyből észrevette, hogy az nem ugyanolyan… Inni viszont már majdnem tud egyedül. Legalábbis nagyon ügyesen tartja a poharat két kézzel, de még nem tudja úgy koordinálni a mozdulatot, hogy ne boruljon ki.

Továbbra is egy kis rombológép. Séta előtt mindig próbáltunk a fejlesztőjátékokkal játszani, de pl. a Hédi fáján, amin le kell gurítani egy labdát a tetejéről, abban is azt élvezi a legjobban, ha teljes erőből nekidobhatja a labdát, és ha eltalálja úgy gurul le. Még mindig a digitális eszközök a fő kedvencek. Ha le akarom foglalni néhány percre, akkor odaadom neki a telefonom vagy a fényképezőm. Nem csoda, hogy mind a kettő a végét járja. Ha pedig a gépemre startol, akkor valakit megcsörgetünk skype-on, hogy tudjon örülni a babának a képen:) Ilyenkor végig kiabálja, hogy baba, a saját kis nyelvén beszélget az önarcképével, és simogatja, amikor pedig elköszönünk, hosszan integet a célszemélynek és mondja, hogy „pápá”.

Még mindig nem akar állni vagy sétálni kapaszkodás nélkül. Viszont kapott Maja mamától egy járássegítő játékot. Imád fel-alá furikázni a nappali-konyhában. Bár a lábát nagyon nem tartja szépen. Terpeszben közlekedik vele. Még gyakorolni kell a sétálást:) Szabival ellentétben én meg szoktam neki fordítani, mert tényleg élvezi. Sajnos az új házban a lépcsőn is ügyesen felstartol. Nem is szoktam egyedül hagyni egy pillanatra sem. Ha csak fel is kell rohannom valamiért, akkor is viszem magammal. Ilyenkor megkérdezem, hogy Marcika jössz?, ő pedig már nyújtja is felfelé a kezét, hogy vehetem fel. Viszont már az ágyakról is le tud jönni egyedül. Eggyel kevesebb aggodalmam, hogy leesik valahonnan:)

Imád mindenhova bemászni, beülni, ráülni. Nagyon sok ilyen fotót lehetne róla készíteni, ha jó lenne a fényképezőm (látszik az alábbi képek minőségén is, csíkosak). Pl. van a sarokban a szekrény mellett egy kis hely. Az üres íróasztal polcba. A játékdobozok tetejére. Az autósülésbe. De a kedvenc mindenképpen a csap helye a fürdőszobában. Ott akár fél órát is el tud játszani reggelente! Bár ott sem merem egyedül hagyni, mert az ajtóra azt hiszi, hogy simán bele lehet kapaszkodni. Meg ilyenkor a kád szélére tett játékokat is egyesével bedobálja:) és minden mást, amit talál.






Már nemcsak mutatja a dolgokat, ha valamit nem ér el, de megfogja a kezem, és odairányítja, hogy mit csináljak neki! Nagyon édes:) Telefonálni is kell ilyenkor:) Mint Hédi, ő is minden telefonra hasonlító tárgyat a füléhez tesz:)


Hédikéről is pár szót. Imádja foglalkoztatni az embereket:) „Gyere, játsszál velem, foglalkozz velem” – így szokott kérlelni. Még mindig sokszor nehezen viseli Marci részvételi szándékát, de már egyre többször engedi bekapcsolódni. Bár leginkább már csak abban a fázisban, mikor szétszedi a játékokat (szétdobálni a nagy zacskó kis színes labdákat, vagy szétszedni a szivacskockákat, amiből kb. 7-8 féle formát kellett építenem előtte..).

Olvasni továbbra is szeret. Egyik nap Szabi fákról szóló kisokosát olvastuk, a tölgy és a bükk jellemzőinél olyanokat kacagott, mintha vicceket meséltem volna. Az új játéklaptopját is szereti nyomkodni. Az Ábécét éneklik, számokat mondják rajta angolul. Ilyenkor Hédi is ismétli, nagyon aranyos mikor a seven-re „söpör”-t mond:)

Egyik este a válogatott meccset is megnézte velem. Végig nagyon érdeklődő volt, kérdezgette ki kicsoda, miért van olyan mezben, amilyenben, hol lakik (ez nála központi kérdés, idegenektől is meg szokta kérdezni:) ). Sajnos nem nagyon készültem ilyen jellegű kérdésekre, úgyhogy az ellenfél játékosairól vajmi kevés információt tudtam Hédinek szolgáltatni. Bár néha azzal is bepróbálkozott, hogy nézzünk mást, mondtam neki, hogy vagy ez, vagy elmehet aludni:)

Mostanában a színes körömlakkok rabja lettem, ami Hédinek is nagyon tetszik. Naponta többször megkérdezi, hogy miért ilyen a körmöd? Szeretné ő is kipróbálni:) Múltkor teljesülhetett részben a vágya, mert kaptam körömmatrica mintákat egy DM-s csomaghoz. Hédi pedig kiválasztotta a színeket és hogy melyik ujjára kerüljön. Nagyon felnőttesnek tűnt velük:)


Sajnos a betegség sem kímélt minket. Folyamatosan taknyosak, de Hédi már egyedül orrszívó-porszívózza az orrát! És egyik nap valami rosszat is ehettünk, bár akkor mindenki rosszul lett volna, szóval marad az a verzió, hogy valaki elkapott valamit. Szerencsére a gyerekek csak egyszer hánytak, aztán már jól is voltak. Szabinak semmi baja nem volt. Tibit és engem pedig kicsit jobban leterített, 2-3 nap kellett a regenerálódásra:)

Hármasban az élet

Sok esemény volt az elmúlt időbe, amit fontos lenne megörökíteni, de sajnos pont ezek miatt nem sikerült mindent megírnom, de azért talán még sikerül valamicskét rögzíteni belőle. Csak a legfontosabbakat említem meg: Marci 1 éves lett, elköltöztünk a házba, Hédi igazi bölcsis, Marci pedig már megszokta az Ildinél, Apa megjött Japánból, majd Belgiumból is.

De mint mindig, most is inkább az új dolgokra koncentrálok, azaz a hétvégi eseményekre. Mert pizsama party volt nálunk.

Azaz Domi is nálunk aludt. Még a régi lakásba laktunk, amikor többször nálunk akart maradni éjszakára. Mivel az ágyunkból nem hiányzott még egy gyerek, megígértem neki, hogy ha elköltözünk az új helyre éjszakára is maradhat, aludhatnak együtt a Hédivel. Ildi szerint a Domi nem felejtette el az ígéretem. Mivel vasárnap Domi mindenképpen nálunk lett volna, így már szombat este áthozták, hogy teljesüljön szíve vágya.

Mondhatom, nem a Domival volt több gondunk, sokkal inkább a pici lányommal. A szombati napot kint töltöttük a BNV-n. Mivel az egyik pavilonba Kölyökparádé néven gyerekrendezvény volt, gondoltuk a gyerekek se fognak unatkozni. Persze nem volt nagy eresztés, mint ahogy az egész BNV se. Egyetlen épületbe volt valami is, de ott is főleg olyan dolgok, amik minket nem érdekelnek.

Viszont végre kaptunk az indukciós főzőlapomra palacsinta sütőt!!! Igaz aranyárba volt, mivel Tefal, de lenyeltem, mert már egy hónapja vadászok rá. Kóstoltunk mindenféle löttyöket, szereztünk két lufit (nem volt könnyű az se), és láttunk rúdtáncot (éppen ez volt a műsorszám a BNV-n). A kölyökbirodalomba Hédit leginkább a terepen vezetett távirányítós autó fogta meg. Onnan nehéz volt elrángatni, a Teddy kórházba, ahol viszont nagyon bátortalan volt, így végül nem gyógyított se plüss mackót, se elefántot. Hédi számára szerintem a fénypont a kutyának öltözött ember volt, aki nagyon bunkón viselkedett, mert hiába simogatta a Hédi, hiába ugrált körülötte, hiába tett meg mindent, hogy felhívja magára a figyelmet, a kutya nem igen törődött vele. Pedig egyébként Marcinak is tetszett, csodálkozva nézte, ez meg micsoda :)

Hazafelé menet a két kis lurkó kidőlt, és szundiztak egyet. Hédi rengeteget, Marci kevesebbet, így mire Domi odaért hozzánk, kipihenve várták a kis vendéget.

Még jó, hogy ilyen nagy kádat választottunk, mert mind a hárman kényelmesen el tudtak benne feküdni, pancsolni és a sok játéknak is jutott hely.

Az altatást nem siettem el. Nyilván az volt a szűk keresztmetszet. F10 körül felvonultunk, beágyaztunk. Hédinek, Dominak a kihúzható, piros vendégágyon. Tibi pedig kiadta, hogy Marcit is ebbe a szobába altassam el, mert ő nem vállalja a két nagyot. Marci szerencsére elég fáradt volt, így néhány percen belül elaludt. Aztán jött a két nagy. Domi hajlandó volt lefeküdni, de Hédi csak járatta a száját, piszkálgatta, akkor Domi is vissza. Így óráknak tűnő idő után Tibivel eltávolítattam a Hédit. Én elaludtam a Domival, vagy csak én? De jött a Tibi vissza szerintem nagyon hamar, és megkaptam az aludni nem akaró Hédit, hogy Anyát akarja. Végül Marcika is bekeveredett az ágyba, úgyh. mikor legközelebb a Tibi bejött, már négyen aludtunk a kis heverőn.

Végül a legkisebbel átvonultunk a saját szobánkba, a lépcsők körbepakolása után. Éjjel Hédi "csak" egyszer tartott ébresztőt. Egyébként a két nagy békésen aludt. Reggel Domi kezdte az ébresztőt, de hamar követték a többiek.

Királyi reggeli várta őket, rántottát kaptak, aztán waffelt. Ildi szombat este még ráijesztett a Tibire, hogy kakaó hiányába hajnalba nem fogjuk tudni elhallgattatni a Domit, így gyorsan Tibi átment az éjjel-nappaliba tejért, de szerintem nem lett volna probléma belőle, mert reggel se úgy kelt fel, hogy márpedig kakaót kér. De. bent randalíroztak, aztán kitalálták, hogy ők most a tengerpartra/ munkába mennek. A végén még az ajtó kulcsot is el kellett dugnom, mert kikulcsozták és megléptek volna. Nyáron már könnyebb dolgunk lesz, és kiengedhetjük őket majd az udvarba tombolni, egyenlőre még elég veszélyes terep. Így meg kellett várniuk, míg Tibi befejezte a dolgát és elvitte őket sétálni, hogy levezethessék fölös energiájukat. Ebéd utáni alvás nyilván elmaradt, de szépen eljátszottak. Nagyon élvezik a teret, és azt is, hogy minden játékot szét tudnak dobálni, mert van elég területük. Késő du.-ra pedig egész sokan összegyűltünk, jöttek az Ildiék, Tibi apukája, Tomasz. Úgyh. élettel telt meg a ház. Búcsúzásként még pancsolhattak közösen egyet. Ezek után nem volt gond az esti elalvással, így még a káosz felszámolására is jutott időm. Legalábbis a játékrengeteget a helyükre tudtam rakni.

Domi altatáskor még azt nyilatkozta, hogy többet nem alszik nálunk, másnap már azt mondta, hogy jót aludt, jó volt nálunk és jön legközelebb is :) Abba biztos vagyok, hogy lesz még legközelebb. Bár tele voltam kétségekkel, hogyan fognak 3-an aludni, azért csak sikerült mindenkit álomba ringatni. Így egy héttel később, pedig egész jó élményként tekintek vissza rá.

1 éves is elmúlt a nagyfiú, azaz ilyen a mi 13 hónaposunk

Marcika már igazi nagy fiú. Nem nevezném már kisbabának, bár még kisgyereknek se. Továbbra is tökéletes gyereknek tartom. Kiegyensúlyozott, kiszámítható és mosolygós. Mellette gyönyörű kis szőke herceg. Kicsit vékonyka, de Hédi után ezen nem csodálkozom.

Egy kis műszaki zseni. Imád minden elektromos kütyüt, mint anno a Domi. Telefont simán kezeli, Ildiéknél a hifit addig nyomkodja, míg zenét nem buherál rajta, rácuppan a gépre, ha eléri. Okos sok mindent megért. Pl. integess, gyere, hami, csücs... Beszédbe még van mit fejlődni. A nyári szavain túl nem sok mindent mond, de nem bánom, mert az Anya, Anya gyeje, még mindig lista első :) Mondja egyébként még csücs, pápá, ham, itt-ott, kéjek, kéj (kér), nem, meg amit éppen gyakran hall. Pl. az Ildi szerint őt is és a Blankát is mondja, saját módon. Nekem úgy tűnik, hogy a Hédi nevét is megtanulta, de az valahogy nem olyan egyértelmű. Hétvégén, hogy Kanizsán voltunk, mondta papa, mama, apa. Az ember után továbbra is ismétel.

Rombol. Hédivel nagyon nehéz játszani. Ha építünk valamit, lerombolja. Természetesen mindig ott akar lenni, ahol mi. Be akar szállni mindenbe, de még nem olyan ügyes, nem azt csinálja, amit kellene. Ez probléma akkor is, amikor a Hédi és a Domi játszik. Szegény Marci olyankor mindig "bántalmazva van" (pl. fellökik), közbe kiabálnak vele. Most már legalább stabilan ül, ha időbe észre vesszük, hogy gond van, talán megússza a felborulást. Szerencsére nem egy érzékeny gyerek, bírja a strapát. Nem sír, csak ha komoly fájdalom éri. No, meg ha eltűnünk a szeme elől, vagy azt akarja, hogy felvegyük.

Nagyon igényli a testközelséget. Sokat van kézbe, de ha játszik, akkor is szeret az ember ölébe csüccsenni. Ha nem vagyok ott, akkor más is megteszi, de alapvetően azért szerencsére anya az első. Közel se olyan elutasító, mint a Hédi volt. Kisebb korában, és szerintem sokszor most is Hédi csak engem fogad(ott) el, Marci tényleg jól elvan mással is, aminek Apa nagyon örül. Látványosan kötődik hozzá is.

Mászva közlekedik. De nagyon sokat van két lábon, persze csak kapaszkodva. Ha van valami amit fogjon, oldalazva gyorsan, sokat lépked. A járástól még nagyon messze van. Kapott egy járássegítőt, amit imád. De látszik rajta, hogy főleg a kezével tartja magát, a lábait meg csak húzza utána, hogy el ne essen. Szívesen tologat minden mást is, amit tud, hogy fejlessze a járását pl. székeket, oroszlán íves játékát. Azért járatni nem engedem még, és a járássegítőt se vagyok hajlandó forgatni, pl. ha nekiütközik valaminek, ezzel se támogatom. Mivel okos gyerek, megoldotta ezt is. Addig rángatja, amíg elfordul vagy másik oldalról tolja :)

Szereti a mondókázást, de igazán csak azokat, ahol neki is van "feladata", azaz csip-csip csókázni , süti-süti pogácsát, lovagoltatókat Sima út, sima útba neki is a kátyú a nagy kedvenc. Mondja is, hogy kááá és löki magát hátra. Szereti a zenét és táncol is. Vagy a felsőtestét dönti jobbra balra hullámzó mozgással vagy rugózik. Iszonyat aranyos. Megörökíteni nem igen tudtam még, mert különleges pillanatokba mutatja csak be tudását. Pedig teljesen máshogy ropja, mint anno Hédi.

Nagyon erős akarata lett neki is, és nagyon akaratos tud lenni. Ha megkaparint valami játékot, és Hédinek is az kell, kiabál és elfordul :) Itt megint nehéz dolgom van, mert Hédire mindig rászólok, hogy kérje el tőle, de Marcika persze nem adja. Azt viszont még se engedhetem, hogy mindig elvegyenek tőle mindent. Pedig látszik, hogy a nagyok mellette ő is ezt sajátította el, és ugyanazt alkalmazza a Blankánál. Simán kiveszi a játékokat a kezéből. Blankát sokszor próbálja szeretgetni, simogatni, puszilni, persze nem túl finoman, és Blanka így nem is igen örül neki. Pedig sokszor látom, hogy tényleg csak kedveskedésből megy oda hozzá, és mégis fájdalmat okoz a Blankusnak pl. fellöki.

Nagyon látszik rajta, ha álmos. Szemét dörgöli, nyűgős, gyakran harap :( Legegyszerűbb altatási módja, ha kivisszük a friss levegőre babakocsival. Ha tényleg fáradt, pillanatok alatt elalszik. És képes akár két órát is átaludni. Napi kétszer alszik nappal és viszonylag korán fekszik/feküdne este. Persze este sokszor felkel, hogy megtöltse a pocakját.

Etetése nehéz, pedig mióta Ildihez jár (október eleje) leszoktunk a nappali szopiról és már csak este és éjjel kap anyatejet. Persze nappal iszonyú keveset eszik, kivéve a nagy kedvencekből: pizza, édesség. Főzelékkel viszont hadilábon állunk. Nagyon ki kell éheztetni, hogy megegye. Régen sokkal jobb evő volt, egy evésre megevett annyit, mint amennyit most 1 nap alatt beleerőltetek. Amennyire kisétkű, olyan jószívű. Még mindig megosztja még a legjobb falatokat is az emberrel (pl. megcsócsált kekszét, az ember szájába próbálja rakni :)

Sajnos még mindig mindent megrág, szájába vesz. Így semmi nincs biztonságban, meg sajnos ő sem, mert mindig mindenhol van valami apró dolog, ami nem éppen a szájába való.

Imádja a kis "kuckókat", kedvenc helye a fürdőszobába a szekrény (még nincs rajta a mosdó), de minden sarkot és búvóhelyet kipróbál. Ő is nagyon szeret az asztal lábánál tornázni, a rúdon átlépkedni.

Egyre inkább igényli az olvasást. Eddig csak lapozgatta a könyveket, de most már figyeli, mit mondok a képekről, mit mutatok. És néha kérésre meg is mutatja, hogy hol a cica. Vagy simogatja a kislány, bocit :) A normál papír könyvek még veszélyben vannak tőle, ahogy lapozgatni próbálja, elszakadnak a lapok, sajnos ezt Hédi mesekönyvei sínylették meg. :(

Beszoktatás - utolsó hét

Túl vagyunk az utolsó héten is. Most már anya nélkül kell boldogulnia Hédinek. Nem tudom mennyi sikerrel:) Szabira hagyom ennek a megírását, csak annyit, amennyit Ica néni nekem mondott. Végül csak egy nap kellett ott lennem a héten, míg Hédi aludt, akkor is csak egy órát. Megküzdött vele Ica néni:) Azt mondta ez természetes, sokkal jobb, hogy így dolgozza fel az új helyzetet, mintha magába fojtaná (Hédinél természetesen nem állt fenn ennek a veszélye:D). Így mutatja ki, hogy haragszik, ezért csüng utána a Szabin egész nap, csak anya jó… és ha anya nem ugrik azonnal, akkor nagy hisztit csap:)
Szóval a bölcsiben alvás. Azt hiszem problémás lesz, hiába sikerült egy nap elaltatnia Ica néninek, korán altatják őket, és Hédi amúgy sem igényli minden nap a délutáni alvást, főleg nem délben… De ha mégis elalszik, mint pl. csütörtökön, sokat aludt, akkor meg este nem alszik el időben… Bár aznap délután egy nagyon kedves Hédike volt, azt leszámítva, hogy irtó mérges lett hazafelé, mikor rájött az út felénél, hogy a biciklijét (direkt) ott hagytuk. :)
A bölcsis néni szerint azt nem érti Hédi, hogy ha ott is hagyják reggel, menni fog érte minden délután a Szabi… Mert egyébként szeret ott lenni, eljátszik az új játékokkal, a többi gyerekkel, de fél, hogy otthagyják hosszabb időre.:)

Szerencsére a rossz idő továbbra is elkerült bennünket, így minden délelőttöt és délutánt kint tudtunk tölteni a szabadban/a házépítésnél/dobozbeszerzéssel a költözéshez. Egy délután volt kivétel, de akkor is már a játszótéren voltunk egy ideje, mikor megérkezett a viharos szél, így szaladhattunk haza.
Marcika továbbra is a legjobb kisgyerek:) Büszke vagyok rá, hogy egyszer sem kellett Szabit azzal felhívnom, míg a bölcsiben volt Hédivel, hogy inkább jöjjön haza, mert nem bírok a Marcival:) A végén már úgy kapaszkodott belém, ha valaki át akarta venni (pl. Ildi vagy Maja mama), mint Szabiba szokott. :) Vagy szombaton a költözéskor kora reggel még aludt volna, így álmosan ráfeküdt a lábamra, és pihengetett. Az arcával is szeret dörgölőzni, bár olyankor nem lehet tudni, hogy bújni akar, vagy csak megharapdálni az orrom/leszedni a szemüvegem:)
Sokan azt hitték, hogy Marcika az én gyerekem:) Egyik nap a játszótéren betaláltak Jehova tanúi is – öltönyben… azt hittem üzletemberek, először csak kedvesen felvették a leesett plédet, majd mikor Hédinek kiabáltam, hogy csússzon már le, mert más is akar, Marcival a kezemben, odajöttek, hogy beszélek-e a gyerekeimnek Istenről? Hát mondom, először is nem az én gyerekeim, én csak a babysitter vagyok, másrészt nem vagyok vallásos. Azért adtak egy-két tájékoztató füzetet, meg felolvasott egy részletet, aztán továbbálltak:)

Pénteken csak két órát volt Hédi a bölcsiben, mert időpontjuk volt Dévény Annához. Mondanom sem kell, hogy hiába mentünk érte időben, majdnem elkéstünk:) Részben miattam, mert én, mint fantasztikus közlekedő tanácsoltam Szabinak, hogy a 18-as villamospótlóval menjünk, bár nem tudtam, hogy nem csak egyszer kell átszállni, hanem kétszer… Azért szerencsére ott már emlékeztem, hogy kb. merre kell menni, mert voltam már ott Ildiékkel, így nem késtük le a több hónapos várakozási idővel megszerzett időpontot. Arra nem emlékszem pontosan, hogy mit mondott a doktornő Hédire, azonkívül, hogy kicsit csámpi, csoportos foglalkozásra kell majd járnia októbertől. Mindenesetre Hédi és Marci is nagyon élvezte a rövid ott tartózkodást. Bekéretőztek egy terembe, ahol kihasználták, hogy kicsit nagyobb terük van, mint a szűkös panelszobák:)
Utána megebédeltünk a Nagyi palacsintázójában, ahol már kezdett Hédi nyűgös lenni. Szabi bement a palacsintákért, egyszer csak Hédi elkezd bőgni, hogy hol az anyja, nem hitte el, hogy mindjárt jön. Elkezdett sivalkodni, mondtam neki, hogy menj be nyugodtan, biztos meghallja a szirénázásod:) De így is eltévedt szegényke, mert sokan voltak:)
Majd mentünk az „Ikijába”, ahogy Hédi mondja. Ami szerinte egy nagy játszóház. :) Végülis van benne igazság, mert az étterem részlegnél ki van alakítva egy kisebb játszórész a kicsiknek. Marci és Hédi is nagyon élvezte, sajnos fotó nem készült. :( Na, utána jött a feketeleves. Sok nézelődési lehetőségünk nem volt Szabival, mert mind a két gyerek a legrosszabb formáját hozta. Marcinak se kézben, se a babakocsiban nem volt jó (kivételt a bevásárlókocsi jelentett). Hédi meg nem akart egyes helyekről eljönni, pl. a gyerekrészlegnél a mosogatót púposra pakolta. A pénztárnál már mindkét gyerek hangosan bőgött, és azt sem sikerült beszerezni, amiért mentünk, mert már nem árulják Magyarországon. Hédi a metróig sem volt hajlandó eljönni, közölte, hogy nincs lábam, én pici baba vagyok, anya vigyél :D
Utána még lementünk a játszótérre, mert Domiék is átjöttek. Hazaesve nekiálltunk (vagyis inkább csak Szabi és Ildi) turbóval pakolni, mert másnap kora reggel jöttek költöztetni…
Így segítettek anyának pakolni:


Én addig etettem meg fürdettem a gyerekeket. Kicsit rózsaszínre sikeredett a fürdővizük, Ildi mondta, hogy tegyek bele ilyen gyerekeknek szánt színes fürdősót, de mivel mindig kérték, hogy még, még, még, így a végén már rózsaszín vízben fürödtek. Ráadásul azzal szórakozták, hogy egymást arcába, hajára locsolták a vizet… Azért szent a béke:)


Miután Idliék hazamentek történt még egy kis baleset, elárasztotta a fürdőt a víz, mert kivettem a mosógép csövét, hogy ne zavarja a gyerekeket a pancsolásban, Szabi meg nem vette észre, és elindította a mosást… Ráadásul, ahogy nyúltam a felmosóért, levertem/kiborítottam egy doboz fültisztító pálcikát, amire Hédi és Marci is rávetette magát… Úgyhogy a végére kicsit ideges, kiabálós lettem:)
Éjjel 1-ig pakoltunk Szabival, de így sem sikerült egy szekrényt sem bedobozolnunk:) Közben Tibi is hazaért Japánból. Reggel meg 6-kor keltünk… A bútorszétszedés, dobozolás, pakolás alatt a gyerekekkel a játszótéren voltunk, egész nap… Ildi bírta a legjobban, még délután is képes volt kreatív versenyfeladatokkal szórakoztatni őket. A közelben lévő templomnál Szent Mihály napi búcsút tartottak. Hédit és Domit lenyűgözte a fúvós zenekar, el sem akartak jönni onnan. Előtte a piac mellett mentünk el, nagyon cukik voltak, ahogy egymás kezét fogva sétáltak és nézték, hogy mi mindent árulnak a termelők:)
A játszótéren Hédi hallotta egy kisgyerektől, hogy nagymamának szólítja a mamáját, utána ő is, úgy szólt Maja mamának, ha akart valamit, hogy Nagymamaaa!:) ÉS Marci tudja Blanka nevét! Valami olyasmit mond, hogy Anka, Lanka:) A végét tisztán lehet érteni:) Simogatni is szereti, bár legtöbbször még az arcát tapogatná, a szemét nyomkodná, szombaton már a lábát simogatta:)

Végül meguntam a játszóterezést, így elköszöntem a gyerekektől, és a panellakástól. Legközelebb már a házban látogathatom meg Szabiékat!:)