Idén már nagyon-nagyon régóta vártuk a piros ruhás, nagy szakállút (ahogy Hédi jelenlétében beszéltünk róla, ha nem akartuk, hogy tudja miről van szó). Szerintem már több mint két hónappal (igen, hónappal) ezelőtt rákezdett erre a Mikulás históriára. Arra nem emlékszem, hogyan is került szóba az öreg, de azt tudom, hogy tűkön ülve várta a telet, vele együtt a hóesést, hogy érkezzen a Télapó.Nem volt rossz nevelési módszer, így legalább lehetett fenyegetni, hogy "Nem jön a Mikulás..." vagy "Virgácsot, fekete szenet hoz a Mikulás..."-sal kezdődő mondatokkal. Sajnos Hédinél az egyetlen bevált nevelési-eszköz a fenyegetés vminek a megvonásával. Ezek a mondatok legalább 70-80 %-ban célt érnek, mert más nem.
Ez idő alatt Hédi legnagyobb problémája az volt, hogy mit fog ő kirakni az ablakba, ha nincs csizmája. Minden nap elmondta, hogy kell neki egy csizma, és mikor veszünk már egyet. A téli cipő nem jó. Anya új, hatalmas csizmája nem jó. Hiába győzködtük, hogy a télapó majd megoldja, csak legyen jó kislány, ő hitetlenkedett. Szerencsére dec. 6-án a nagy várakozásba megfeledkezett erről a tényről.
Egy héttel dec. 6-a előtt Hédinek és Marcinak levelet hozott a postás, egyenesen a Mikulás segédjétől, hogy a FETI-be sok szeretettel várja a Mikulás. Pár napig Hédi ezzel büszkélkedett mindenkinek, Marci csak az ízére és a szakító szilárdságára volt kíváncsi.
5 nappal a Nagy nap előtt, már a kezén mutogatta, mennyit is kell még aludni (Advent naptár idén se készült el), hogy láthassa a Télapót és hozzon neki csokit, narancsot és ZÖLD diafilmet (utóbbit elég nehéz volt kivitelezni, úgy keresték nekünk a boltba a zöld dobozt).
Elérkezett a nagy nap. Mint mindig, most is rohanással telt, hiszen hétvégén kiderült, hogy a riasztót pont ezen a napon szerelnék be. Így munka után csak futottunk. Blankának ajándékot venni, aztán Marciért menni, onnan telefonkártyát szerezni a riasztóba, Hédit összeszedni a Bölcsibe (persze ilyenkor biztos, hogy késve uzsonnáznak és Hédi is rengeteget eszik csigatempóba), onnan haza, hogy legalább pár szót válthassak a riasztóssal (mert a kezelés végighallgatására már nem sok idő jut), késve indulni a nagy találkozóra. Még jó hogy Hédi annyira várta a Télapót, hogy türelmesen várta az indulást. Persze a nagy hideg miatt a közelebbi buszt választottam, amiről át kellett szállnom, de éppen Hédire figyeltem, amikor le kellett volna szállnom, így még legalább egy átszállást be kellett vállalnom. Persze az átszállás nem sikerült, mert bár a két busz egymás mellett haladt, mire a mi buszunk kinyitotta az ajtót, a másik busz már bezárta. Két gyerekkel mindig rajtra készen állni se éppen könnyű. Főleg mikor felajánlják, hogy segítenek, aztán mégse szállunk le :) Hédi pedig csak azt hajtogatta szomorúan, hogy "Én még nem voltam a FETI-ben".
A nagyszakállú egy általunk nagyon jól ismert személy volt (Zsombok Gyuri, aki már vőfélyként is bizonyított.) Hédi, majd Marci kezdték a sort 35 gyerekből. A sorrendre nem sikerült rájönnöm, miért pont velük kezdődött a Mikulás listája. Hédi ekkor még nagyon meg volt szeppenve, így szóba se állt a Télapóval, sőt még a csomagot se merte elvenni. Marci elvette a csomagot, de majdnem, hogy nehezebb volt nála, így neki is segíteni kellett. Ezt követően a gyerekeknek egy elég unalmas rész következett, míg a többi gyerek is megkapta az ajándékát. Marci az asztal alatt rohangálva ütötte el az időt, Hédi pedig barátkozott a Télapó látványával. Mire a Mikulás a sor végére került, Hédi összeszedte a bátorságát és kivonult énekelni is neki. A kedvenc dalával örvendeztette meg a Télapót: "Nyuszi fülét hegyezi, nagy bajuszát pödöri, répát eszik rop-rop-rop, tapsolj hozzá egy nagyot." Ő még kicsit diskurálgatott volna piros ruhással, de neki tovább kellett állnia. Így még kicsit körbenéztünk Apa munkahelyén, Marci "felmosta" a folyosókat, majd utolsóként elhagytuk a FETI-t. Ami tényleg a világ végén van, a város egy lepusztult, elhagyatott részén. Szóval eltartott egy darabig, míg hazakecmeregtünk. Marci a hosszú úton kipihente magát, Hédi pedig bár teljesen kifáradt a sok izgalomba, mégse tudott elaludni.
Otthon rögtön belevetette magát a cipőpucolásba. Még Apa koszos bakancsának is nekiesett, és kikészítette a Télapónak.
Amíg fürödtek a Télapó megtöltötte a cipőket. Ez tűnt a jobb megoldásnak, így legalább reggel el tudtunk indulni, ha este nem is sokat aludtunk. Eljátszottuk, a zörgést, meg a csengetést (Mikulás szánja), de Hédi erre még nem figyelt fel. Marcit meg nem érdekelte, hogy mit csinálunk. A gyerkőcök nekiveselkedtek a kupacnak. Pakolást, rámolást nagyon élvezték, jobban mint a zsákok tartalmát. Bár Marci minden darabot megkóstolt, ami a keze ügyébe került.
Szerencsére a Mikulás betartotta a szabályokat, és főleg édességet hozott a gyerkőcöknek. Marcika kapott csak 1-2 játékot, amit élvezettel tologatott,
meg egy babylove-os baba fogkefe készletet,
amit azóta minden gyerek szívesen rágcsál. Hédi a kért diafilmeket.
Másnap még a bölcsibe is járt náluk a Mikulás. Kicsit izgultam, hogy fogja lereagálni a dolgokat a Hédi. Mivel korábban már ilyen keresztkérdéseket tett fel, hogy milyen cipője van a Télapónak. Itt már biztosra vettem a bukást, mert a FETI-be pasi, a bölcsibe meg nő öltözött be a piros gúnyába. De Hédi egyszerűen lereagálta, "bölcsis Télapó". Az egy kicsit se érdekelte hány Mikulás létezik. Kapott ott is kis csomagot, ami a szekrénybe várt rá. Többet nem tudok a történtekről, mert nem nagyon mesélt róla. Képeket majd igyekszem beszerezni.
Ez idő alatt Hédi legnagyobb problémája az volt, hogy mit fog ő kirakni az ablakba, ha nincs csizmája. Minden nap elmondta, hogy kell neki egy csizma, és mikor veszünk már egyet. A téli cipő nem jó. Anya új, hatalmas csizmája nem jó. Hiába győzködtük, hogy a télapó majd megoldja, csak legyen jó kislány, ő hitetlenkedett. Szerencsére dec. 6-án a nagy várakozásba megfeledkezett erről a tényről.
Egy héttel dec. 6-a előtt Hédinek és Marcinak levelet hozott a postás, egyenesen a Mikulás segédjétől, hogy a FETI-be sok szeretettel várja a Mikulás. Pár napig Hédi ezzel büszkélkedett mindenkinek, Marci csak az ízére és a szakító szilárdságára volt kíváncsi.
5 nappal a Nagy nap előtt, már a kezén mutogatta, mennyit is kell még aludni (Advent naptár idén se készült el), hogy láthassa a Télapót és hozzon neki csokit, narancsot és ZÖLD diafilmet (utóbbit elég nehéz volt kivitelezni, úgy keresték nekünk a boltba a zöld dobozt).
Elérkezett a nagy nap. Mint mindig, most is rohanással telt, hiszen hétvégén kiderült, hogy a riasztót pont ezen a napon szerelnék be. Így munka után csak futottunk. Blankának ajándékot venni, aztán Marciért menni, onnan telefonkártyát szerezni a riasztóba, Hédit összeszedni a Bölcsibe (persze ilyenkor biztos, hogy késve uzsonnáznak és Hédi is rengeteget eszik csigatempóba), onnan haza, hogy legalább pár szót válthassak a riasztóssal (mert a kezelés végighallgatására már nem sok idő jut), késve indulni a nagy találkozóra. Még jó hogy Hédi annyira várta a Télapót, hogy türelmesen várta az indulást. Persze a nagy hideg miatt a közelebbi buszt választottam, amiről át kellett szállnom, de éppen Hédire figyeltem, amikor le kellett volna szállnom, így még legalább egy átszállást be kellett vállalnom. Persze az átszállás nem sikerült, mert bár a két busz egymás mellett haladt, mire a mi buszunk kinyitotta az ajtót, a másik busz már bezárta. Két gyerekkel mindig rajtra készen állni se éppen könnyű. Főleg mikor felajánlják, hogy segítenek, aztán mégse szállunk le :) Hédi pedig csak azt hajtogatta szomorúan, hogy "Én még nem voltam a FETI-ben".
A nagyszakállú egy általunk nagyon jól ismert személy volt (Zsombok Gyuri, aki már vőfélyként is bizonyított.) Hédi, majd Marci kezdték a sort 35 gyerekből. A sorrendre nem sikerült rájönnöm, miért pont velük kezdődött a Mikulás listája. Hédi ekkor még nagyon meg volt szeppenve, így szóba se állt a Télapóval, sőt még a csomagot se merte elvenni. Marci elvette a csomagot, de majdnem, hogy nehezebb volt nála, így neki is segíteni kellett. Ezt követően a gyerekeknek egy elég unalmas rész következett, míg a többi gyerek is megkapta az ajándékát. Marci az asztal alatt rohangálva ütötte el az időt, Hédi pedig barátkozott a Télapó látványával. Mire a Mikulás a sor végére került, Hédi összeszedte a bátorságát és kivonult énekelni is neki. A kedvenc dalával örvendeztette meg a Télapót: "Nyuszi fülét hegyezi, nagy bajuszát pödöri, répát eszik rop-rop-rop, tapsolj hozzá egy nagyot." Ő még kicsit diskurálgatott volna piros ruhással, de neki tovább kellett állnia. Így még kicsit körbenéztünk Apa munkahelyén, Marci "felmosta" a folyosókat, majd utolsóként elhagytuk a FETI-t. Ami tényleg a világ végén van, a város egy lepusztult, elhagyatott részén. Szóval eltartott egy darabig, míg hazakecmeregtünk. Marci a hosszú úton kipihente magát, Hédi pedig bár teljesen kifáradt a sok izgalomba, mégse tudott elaludni.
Otthon rögtön belevetette magát a cipőpucolásba. Még Apa koszos bakancsának is nekiesett, és kikészítette a Télapónak.
Szerencsére a Mikulás betartotta a szabályokat, és főleg édességet hozott a gyerkőcöknek. Marcika kapott csak 1-2 játékot, amit élvezettel tologatott,
meg egy babylove-os baba fogkefe készletet,
amit azóta minden gyerek szívesen rágcsál. Hédi a kért diafilmeket.
Másnap még a bölcsibe is járt náluk a Mikulás. Kicsit izgultam, hogy fogja lereagálni a dolgokat a Hédi. Mivel korábban már ilyen keresztkérdéseket tett fel, hogy milyen cipője van a Télapónak. Itt már biztosra vettem a bukást, mert a FETI-be pasi, a bölcsibe meg nő öltözött be a piros gúnyába. De Hédi egyszerűen lereagálta, "bölcsis Télapó". Az egy kicsit se érdekelte hány Mikulás létezik. Kapott ott is kis csomagot, ami a szekrénybe várt rá. Többet nem tudok a történtekről, mert nem nagyon mesélt róla. Képeket majd igyekszem beszerezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése