Gombóc Artúr

Ez a cím nem azért illeti a Hédit, mert kis gömböc lenne lenne, hanem mert úgy szereti a csokoládét, mint Gombóc Arthúr. És ebben úgy tűnik nem válogat. Mindet imádja: " a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét, az egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét, a csöves csokoládét, a mogyorós csokoládét, a tejcsokoládét, a likőrös csokoládét, a tavalyi csokoládét, az idei csokoládét, és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon!".

Miért írom ezt. Mert ismételten tilosban járt és elfogyasztott egy teljes smarties gömb csokoládét a karácsonyfáról. Mivel továbbra se kedveli a kiságyat, így Kanizsán szivacson aludtunk. A de. alvásból felébredve most nem visított, mint általában, hanem némán kilopózott a szobánkból a karácsonyfához. Gondolom megkereste a smarties gömböt, amit én ettem és ő nem kapott belőle. Elfogyasztotta szőröstül bőröstül, kevés papírt és egy szem smartiest hagyott nekem és rákezdett, hogy e, ee, eee. Azaz hé felébredtem, befejeztem amit akartam, most már jöhettek értem. Most is nyakig csokis Hédit találtunk, jó csokis szőnyeggel.

Ezután beszereltük a babyőrt és csukott ajtónál hagytuk aludni a Kisasszonyt. De legalább van esze, és azt választotta, amit én is ettem. Másnap kilestük, hogy csempészi a csokit a fáról, Tibi akasztott egy újabb csoki gömböt az alsó ágra. Szépen kiszaglászta a csokit és egy mozdulattal letépte a fáról, a csoki összetört. Így könnyen meg tudta enni, de most nyilván elvettük tőle és én ettem meg a csokit és a Hédinek csak apró darabot hagytam, mint ahogy ő is tette előző nap, persze más indokkal.

A csokitól egyébként nagyon bepörgött, mert utána beszéltünk a Lindáékkal, és be nem állt a szája, pedig annyit sose szokott beszélni. Nem is fáradt el egyhamar.

Később a fáról szaloncukrot szemelte ki, gondolom látta korábban, hogy azt is eszegetem, papírostul elkezdte rágni, persze elvettük tőle. És ha mi ettünk szaloncukrot, rögtön jött kuncsorogni.

Karácsony

A karácsony a két jövevény miatt eltért a korábbi években megszokottól. Az egész karácsonyozás lerövidült az ajándékozásra... Nem volt éneklés, nem volt elgondolkozás, gyönyörködés a karácsonyfában, közös ünnepi vacsora.... (Helyette közös ünnepi ebéd volt, jó sok finomsággal.)

Domi úgy kimerült a szülinapozásban, hogy átaludta a du.-t. Már mindenki fel akart ébreszteni szegényt. Mire felkelt a Hédi álmosodott el, mivel ő meg a sok újdonság miatt nem igen akaródzott du. aludni. Mondjuk otthon is egyre gyakrabban elmaradozik, ha de. sikerül egy jó nagyot aludni (1,5-2 órát). Nekem pedig az az 1-2 óra jelenti a pihenés (evés, főzés, mosás...) idejét.

Mindenkinek kiadtam, hogy csomagolja be a gyerkőcöknek az ajándékot, mivel a csomagolással, bontogatással jobban szeretnek játszani, mint magával az ajándékkal. De szegény Hédikém már olyan fáradt volt, hogy leginkább csak az ölemből nézte az eseményeket. Domi meg leragadt a traktoránál, meg a farmházánál (azaz az Ildi traktoránál, farmházánál, mivel ez az az ominózus traktor), vagy pedig ment a fiúkhoz egy kis mókázásra. Őt a fa is jobban vonzotta, mint a Hédit, legalábbis Szenteste.

Újabb gigantikus mennyiségű ajándék kibontása után Domikáék leléceltek a Karcsi szüleihez. Hédike meg eltette magát másnapra. Körülbelül ennyibe ki is merült idén az ünneplés. Ha belegondolok, tavalyi kórházban töltött karácsonyozáshoz képest ez is előrelépés. Mindenesetre pihiztünk, és együtt voltunk.

Az ünnepek alatt volt jó kis veszekedős családi társasjátékozás. Gyerekzsivaj. Móka, kacagás, sírás, csintalankodás, veszekedés, minden ami kell :) Sokat voltak együtt az apróságok, szerintem mind a kettőjüknek jót tett, de erről majd egy későbbi bejegyzésben írok.

Szülinap

Hédike 1 éves lett!!! Kanizsán Domikával közösen ünnepeltük meg a születésnapjukat 24-én, 1 nap csúszással, de 23-a így is rohanással telt, nem akartunk külön ünnepelgetni.

Két szép torta várt rájuk, de nem aratott hatalmas sikereket a gyerekek körében. Hédi először a gyertyát szemelte ki, de mivel nem engedtük, hogy megfogja átpártolt a marcipán oroszlánra. Aztán azzal játszadozott, ugyanúgy rakosgatta, mint a többi játékát, de nem evett bele. Hordozgatta egy darabig, aztán elhagyta, mint ahogy a játékait szokta. A marcipán mondjuk ízlett neki, mert marcipán borítású gesztenye tortát kapott.

Domika már tapasztaltabb volt. Ő a kakaóporba tapicskolt a tortáján, mígnem az Ildi le nem állította, mert elkezdte szépen belé kenni a kezét. Elénekeltük nekik a Boldog szülinapot, aztán megkapták az ajándékokat. Beültek már az általuk többször kipróbált biciklibe és ott játszogattak. A játéktáruk ismét bővült sok új játékkal.

Nosztalgia

Vigyázat hosszú lesz, és szerintem csak számomra érdekes, de most már 1 év után "papírra" akarom vetni a Hédi születését, hogy meglegyen vhol. Véletlenül se felejtsem el, bár még mindig tisztán él bennem az a nap.
Pontosan 1 éve történt, hogy Hédi megunta a pocaklakó életmódot, és úgy döntött, hogy követi Domi példáját, és ő is megszületik. Minket nem figyelmeztetett előre. Nem is számoltunk vele., január 11-e körülre vártuk. Az benne volt a pakliba, hogy picit előbb születik meg, de nem gondoltuk, hogy 3 héttel. Abban teljesen biztos voltam, hogy a Karácsonyt, még egyben töltjük, készültünk is Kanizsára. Így nagy volt az örömöm, mikor megtudtuk, hogy Domika elkezdte a kinti életet. Boldog voltam, hogy Karácsonykor babázhatok, megtanulhatom a baba ápolás alapjait. Még sose volt a kezemben újszülött, így mindig is ez volt a nagy félelmem, hogy nem fogom tudni, mit kell csinálni, hogyan fogjam meg a kis jövevényt. Mikor Kínába készültünk és elmentünk a vízumot csináltatni, volt ott egy igen aprócska baba, aki csak úgy bicsaklott minden felé. Még mindig a szemem előtt van az a kép, na az még rátett egy lapáttal. Lehet, hogy pont az unokatesó jöttének nagy öröme indította el őt is. 22-én lepkét lehetett fogatni velem. Amikor először a Karcsi felhívott, hogy pakoljak össze, mert az Ildi lehet, hogy szül és hamarosan megy haza, még izgultam miattuk. Telefonáltam ide-oda, de senkitől nem tudtam meg semmi használható infot. Aztán mikor kis idő múlva ismét felhívott a Karcsi, hogy megszületett a fia, örömmámorban úsztam. Lehet még jobban, mint mikor a Hédi született, mert ekkor még volt erőm "úszkálni" :) Sajnos/szerencsére mi nem mehettünk haza a Karcsival, mert másnapra volt még NST időpontom, amit meg akartunk várni. Pont vasúti sztrájk volt, így azon törtük a fejünket, hogyan fogunk lejutni Kanizsára. Mi ekkor még nem tudtuk, de felesleges volt, mert végül nem utaztunk sehova, egyébként meg Karácsonyra való tekintettel feloldották 23.-ra a sztrájkot.
Du. még bementem a Tibiért az egyetemre, hogy befejezzük a karácsonyi ajándékok vásárlását. Köröztünk a tömegbe talán a Vörösmarty téren már nem is emlékszem kinek az ajándékáért, és 8, f9 körül indultunk haza. Az utóbbi jópár nap ez volt a program, kifulladásig, átfagyásig járni a boltokat, hogy az ideális ajándékot megtaláljuk, mert sose tudom kigondolni ki, minek örüljön. Este még leültem a gép elé, hogy mindenkinek elmeséljem, hogy nagynéni lettem, illetve karácsonyi zene után kutattam, hogy legyen már egy kis karácsonyi hangulatom, ha már ilyen közel van a Karácsony. Ezalatt apa a másik szobába varrogatta az ajándékom, személyre szabott pénztárcát. Már közel éjfélt ütött az óra, amikor ágyba kerültünk.
De sokat nem szunyokálhattunk, mert kb. 1 óra múlva ébresztőt tartottam, mert egy kis tócsa volt alattam. A Tibit keltettem, hogy most vagy bepisiltam, vagy a magzatvíz folyt el. Jó sokszor el kellett mondanom, míg felfogta és hajlandó volt felkelni. Mivel enyhe rózsaszín folyásom volt (utólag kiderült ez a normális), ezért Tibi úgy döntött, akár hülyének néznek, akár nem megyünk a kórházba. Persze a cuccom se volt összepakolva, csak nagyjából egy része felpakolva a polcra. A Tibi gyorsan beszórta, amit talált, és azon gondolkozott, hogy mivel menjünk be. Leült a gép elé, és elkezdte olvasgatni, hogy mivel szokás. Persze én közbe reszkettem a félelemtől, hogy most mi fog történni. Mentőt nem akart hívni, hogy ahhoz jól vagyok. Végül hosszas filozófálgatás után, hívott egy taxit. Persze az első cég nem volt hajlandó kijönni, mikor hallotta, hogy "csak" a kórházig akarunk menni, vagy azért mert oda akarunk menni nem tudom. Aztán a Tibi sürgetett, hogy menjünk már le, mert jöhet a taxi. Úgyhogy ott áldogálhattam a parkolóba. Végre megjött a taxis, aki a milliós szurijaimat nem akarta beengedni az utastérbe, hogy előtte a földön volt. Tudta volna mennyit ér... Bejutottunk a kórházba bolyongtunk. A következő hidegzuhany akkor ért, amikor a Tibit nem engedték be a vizsgálatra. Kérdezgetett a nő, persze elég nehézkesen ment a válaszadás, éjszaka volt, és féltem, hogy mi vár rám. Egyébként a szülésznő, aki megvizsgált kedves volt, de ez sokat nem segített rajtam. Az indikátor halványan kiadta, hogy magzatvíz folyt, de pl. még azt se tudtam megmondani, hogy mennyi. Honnan tudtam volna a vízre ébredve, hogy 0,5-1-2-3 l. a méhszáj 1 ujjnyira volt nyitva nem sok és ügye fájdalmaim se voltak, de bent tartottak. Tibi hazament, én meg NST-re voltam kötve, közbe egy doki is megvizsgált, kaptam branült az antibiotikum miatt (mivel a baci...), kitöltöttünk sok-sok papírt, majd mehetettem a vajúdóba aludni.
Az alvás nem igen ment könnyen, mondhatni nem igen tudtam aludni, mert még mindig nem tudtam mi vár rám. A szobában 1 ember volt csak rajtam kívül, de éjjel jött még egy. Aztán reggel megindult a jövés menés. Hamar megtelt a szoba (6 ágyas volt a vajúdó), majd nagy részük elment a szülőszobába, aztán már csak anyukaként tért vissza, helyére jöttek újak. Volt olyan időszak, amikor már nem is volt elég ágy és volt akinek csak fotel, folyosó stb. jutott. Még jó, hogy időben helyet foglaltam :) Időnként megnézték a méhszájam, illetve NST-re kötöttek, de semmi változás. Néha még vért is vettek, hogy előkészítessék nekem a vért szükség esetére (elvileg csak választott vért kaphatok, bár nem tudom, mit jelent). Se fájás, semmi. Csak vártam. Még jó hogy az ágyszomszédom, aki utánam jött az éjszaka, hasonló cipőben járt. De ő neki már volt 2 gyereke, legalább volt tapasztalata. Hosszú volt a nap. Enni nem igen ettem, ha félek, izgulok, nincs étvágyam. A Tibi néha benézett, de vele se tudtam beszélgetni, hamar leráztam. És azt is kiadtam neki, hogy mondja meg mindenkinek, ne hívogasson, nincs kedvem senkivel kommunikálni. Anyu azért bekavart egyet, elkezdett a kórházba telefonálgatni, és veszekedni az ápolóval, hogy mit kéne velem csinálni, és ha nem azt teszik, akkor elvisznek onnan. Majd a kanizsai szülészfőorvossal hívatta fel az osztályt. Ezek után, még behívtak egy elbeszélésre, amikor az egész a hátam mögött zajlott... Ha eddig nem éreztem elég rosszul magam, ezután még ezen is idegeskedhettem, pedig maximálisan elégedett voltam "a szolgáltatással", egy panaszom se volt senkire. Maximálisan figyeltek rám.

Szép lassan eltelt a nap, késő délután éreztem, mintha lennének apró fájdalmaim, de mivel nem voltak olyan erősek, mint ahogy képzeltem, illetve ahogy leírták őket, gondoltam nem is az. Most már tudom, hogy ezek a kezdeti fájások. Aztán a doktornő úgy döntött, hogy megvizsgál. Már 3 cm-es méhszájat talált, nem hitte el, hogy nincsenek fájásaim, és ahogy vizsgált megrepedt teljesen a burok, ebből kiderült, hogy eddig csak kicsit meg volt repedve. Elfolyt a magzatvíz. Közölte, hogy készüljek a szülésre. Tibit gyorsan berendeltem, hogy szülés. Taxi híjján, futott, illetve villamosozott a kórházba. De nem volt szabad szülőszoba. Közben előkészítettek a szülésre (beöntés...), megjöttek a fájások is, úgyh. én is beálltam a sétálok sorába. Az ágytársamnak is ekkor végezték el a burokrepesztést. Együtt sétálgattunk. Szegény Tibi elég sokat várhatott kint idegeskedve, míg végre felszabadult egy szülőszoba és bejöhetett. Fogalmam sincs mennyi idő lehetett. Oxitocint kaptam (kérdés nélkül), hogy erősödjenek a fájásaim, vagy gyorsan túllegyünk a szülésen???, meg infúziót, hogy ne száradjak ki, meg a novosevent, antibiotikumot... Már csak arra emlékszem, hogy eddigre tényleg megjöttek a fájások. Megvizsgáltak, a doki (Urbán Márta) elment bekapni egypár falatot, és a szülésznő (Széles Ágnes, őt akartuk felfogadni, de nem vállalt orvos nélkül, hogy van a 7-es véralvadási faktor hiányom) időnként rám nézett, de hagyott minket kettesben. Még olyan emlékképeim vannak, hogy rám szóltak, hogy ne kiabáljak, mert arra megy el az energiám, és megígérték, hogy éjfél előtt meglesz a baba. Aztán már jöttek a nyomó fájások, az már sokkal jobb volt. A szülésznő feltelefonált a dokinak, hogy ha itt akar lenni a szülésnél igyekezzen. Mintha ez a fájás sokkal kevésbé fájt volna, és ott már tudtam, hogy egyre kijjebb kerül az apróság. Később már mondták, hogy hajas baba, majd mikor kint volt a feje, elkezdett sírni, ekkor tudtuk, hogy jól van a kis jövevény. Utána már hipp-hopp kint volt. A pocakomra rakták, de azt se tudtam mit csináljak. Kimerült voltam, és örültem. Azt hiszem picit megsimogattam a kisbabát, és élveztem a pillanatot. Tibi elvágta a köldökzsinórt. Utána megmozsdatták, méricskélték és elvitték a melegedőbe, míg helyreállítottak.

Ez volt az egészben a legrosszabb. A gátmetszés varrása, pedig azt mondták csak rövid vágást csináltak és állítólag kaptam rá lidokaint?. De ha kaptam, semmit nem ért. Szegény doki próbálta beszélgetéssel elvonni a figyelmem, de én a fájdalomtól meg se tudtam szólalni. Aztán a belső tisztítás vagy mit csináltak nem tudom, de rémes volt. Mire végeztünk kicsit szusszantunk és vissza is kaptuk a kisbabát. Együtt volt az új család 1 órácskát, aztán átvitték a Babót a csecsemősökhöz, engem meg a szobámba.

53/55 cm-rel és 2850 g-mal született 22.40-kor Hédi. Helyes hosszú hajú baba volt akkor is, de iszonyat pici. Apa feladata volt, hogy a pocakomról berakjon a "bevásárlókocsiba". Szegény azt se tudta, mit csináljon.
Másnap már korán 6 körül mentem is érte. Senki nem szólt semmit, hogy kivittem. Onnantól a fürdés és az oltás kivételével velem volt. Nekem is meg kellett gondolnom először, hogyan vegyem ki a kocsiból, de aztán könnyen ment.
Papa és a mama másnap már fel is jöttek. Kíváncsiak voltak a kis újszülött unokájukra. Mindennap jöttek megnézni, míg az Ildi haza nem rendelte őket. De meglátogattak minket a dédik is és a másik papa, Tomasz, Nelly, Feri, Lacó. És persze apa is minden nap többször benézett hozzánk. Szegénynek jobban elgyötört ábrázata volt, mint nekem. Nem tudom, hogy élte meg az egész szülés cécót.

Szánkózás

Esik a hó, fehér a táj:) Akkor szánkózó idő. Sajnos nagyokos fejünkkel, mikor Dujv.-ba jártunk, ott felejtettük a Lindáék karfás szánkóját. De a gondnok bácsi volt olyan aranyos, és odaadta az övéket, mondván, hogy az unokái is már túl nagyok hozzá. (Ő is nagyon kedveli a Hédit, porcelán babának hívta baba korába, hogy olyan szép.) Tibi kicsit felújítgatta a szánkót. Hédit beleülettük a lakásba, hogy szokja. Egész jól érezte magát. Ezen felbúzdúlva kivittük szánkózni. Vagyis úgy terveztük szánkón megyünk a Dédihez. Mondanom se kell, felöltözve kint már egy cseppet se tetszett neki, kesztyűt csak hajigálta.

Egy darabig tűrte, hogy húzkodjuk, utána már csak a fém karfához csapkodta magát, gondolom ekkor fagyott át teljesen a keze. Úgyh. végül mehettünk lecserélni a jó kis szánt a babakocsira, amit persze hóba jó nehéz tolni. Remélem azért hamarosan megkedveli a szánkózást.

Áll a baba, áll...

Hédike mostanában egyre kitartóbban gyakorolja az állást. Félkézzel kapaszkodva már nagyon profin áll elég rég óta, de újabban képes sok-sok percet azzal tölteni, hogy belém kapaszkodik, feláll, elengedi a kezét, néhány másodpercet áll és popsira csüccsen. Hihetetlenül kitartó. És ha kicsit hosszabban állva marad nagyon boldog, ekkor még lelkesebben próbál újra állva maradni, azaz iszonyatosan kapkod, úgyhogy egyből popsira esik. De nem adja fel. Nagyon édes ahogy büszkén egyensúlyoz.
Érdekes, hogy egyszer mi is így kezdtük, most meg el se tudom képzelni, hogy állok, aztán egyszer csak fenéken kötök ki, hacsak nem összeesek. Legjobb példa talán, ami a Hédi állni tanulásához hasonlít, mikor a gyerekek megpróbálnak kézen állni, vagy átjutni a gerenda egyik oldaláról a másikra. Először csak potyognak, aztán meg egyre hosszabb ideig sikerül nekik. Hédi most a 15 mp.-es átlagot tartja :)

Babamasszázs

Emmát és Zsófit még Belgiumba ismertük meg, amikor ők is Leuvenben töltöttek pár napot. Emma 1 évvel idősebb a Hédinél, és egy tündéri kislány. Hédi imádta szemlélni, hogy tevékenykedik a "nagylány", így abba a pár napba elég sok időt töltöttünk velük. Jól jött kint a gyerekes társaság.

Most ismét együtt töltöttünk velük néhány órát, mivel Zsófi babamasszázs oktatóként fog tevékenykedni, így minket is bevezetett a babamasszázs rejtelmeibe.

Mikor Hédi aprócska volt, elmentünk Kanizsán egy okításra, de idő hiányába csak gyorsan megmutatták nekünk a "lépéseket", illetve digitálisan kaptunk masszázs könyv részleteket. De sajnos ez nem volt elég arra, hogy meg is tanuljam, arra meg nem volt erőm, hogy magamtól kitalálgassam, mit hogyan is kéne csinálni. Aztán az Ildivel mindig terveztük, hogy elmegyünk egy tanfolyásra, de ahogy az lenni szokott elmaradt. Úgyh. nagyon megörültem a lehetőségnek, hogy valaki megtanít a masszázs alapjaira.

Tisztába voltam vele, hogy Hédi már elég nagyocska hozzá. A pelenkázást, öltöztetést is nehezen viseli, mindig mehetnéke van, sejtettem, hogy a masszázs alatt se fog a kedvemért nyugton maradni. De azért mindig sikerült nyakon csípni, hogy az egyes lépéseket kipróbáljam rajta, ha mégse ott volt a próba baba. Ha a Hédin nem is tudom alkalmazni, mert itthon is mindig kudarcba fullad a masszázs (bár azt mondják, nagyobb korukban ismét élvezik a gyerekek), majd a kistesón hasznát veszem. Zsófival jól begyakoroltuk a masszázstechnikát, úgyh. az egész a fejembe van, ha el is felejtem mi az az indiai fejés, akkor pedig használom a puskát, amit kaptam. Addig is míg lesz kistesó, a Tibin gyakorlok, aki szívesen vállalkozik a masszázsra, még ha nem is baba :).

Azért Hédi is nagyon szeretett odajárni. Nagyon tetszett neki az új hely, a sok-sok új játékkal. Rögtön rámolással kezdett, amit talált mindent lepakolt, szerintem szegény Zsófi alig várta, hogy kitegyük a lábunkat. Mindent alaposan megtanulmányozott, kipróbálta Emma hintáját, de legjobban a babytaxi jött be neki. Az elején volt ilyen labdabedobálós játék, azt igen élvezte, pedig a hang ki volt kapcsolva. Szóval rendkívül jól eljátszott ott. Hédi most is nagyon örült Emmának, ha meglátta mosolyogva "le is támadta", aki ennek már kevésbé örült. Mindig ment hozzá barátkozni. És szegény Emmával egy párszor eljátszotta ő is azt, amit vele a Domi szokott, hogy elvette Emma kezéből a játékot, amit szegény szó nélkül mindig átengedett neki, pont úgy, mint a Hédi szokta a Dominak.
Az Ildiék az influenza járványra hivatkozva nem jöttek, de örülök, hogy mi elmentünk, és szerencsére a vírnyák minket is megkímélt :)

Nelly

Így emlékszünk rá.

Fedett játszótér

Közeleg a karácsony és Juditék is hazajöttek az ünnepekre, így még szerveztünk a lányokkal egy utolsó idei találkát. Most a gyerekekre való tekintettel játszóházba mentünk, hogy ők se unatkozzanak, míg a felnőttek trécselnek, főleg, hogy szegény Hanna előtte nap jó pár órát töltött utazással. Hosszas keresgélés után rábukkantunk az Újbuda Center 2. emeletén működő Elevenparkra, mely egy hatalmas fedett játszótér. Mint később kiderült, aznap nyitottak, amikor mentünk, még jó, hogy nem korábbra szerveztük a találkát, mert igen csak csalódottak, vagy dühösek?! lettünk volna. Így még nem is volt teljesen kész, de ez a lurkókat egy cseppet se zavarta.

Hédi olyan bátor volt, hogy csak ámultam. Teljesen el volt varázsolva a helytől. Egyedül közlekedett a baba részen, néha rám nézett, hogy látom-e milyen ügyes, de boldogan flangált a placcon. Élvezte a hálós részt, a kislabdás részt, a légvárakat, a trambulint (ügye ha valaki ugrált ő is repkedett), a baby biciklit és még sorolhatnánk. Ugrabugrált rendesen, kifáradhatatlanul. Amikor szünetet tartottunk, ő akkor is lelkesen mászkált az asztalok, székek között, tologatta a babytaxit. Ilyennek még sose láttam. Nem igényelte a babusgatást, hogy cipeljem, élvezte a felfedeznivaló lehetőségeket. Sőt még körhintán is ült. Olyanon ami nagyba van a vidibe. Ahol a ló hátára lehet ülni, és megy körbe. Én csak mellette mentem, látszik sokat gyakorol a hintalóvon. A nyitás miatt még gofrit is kaptunk, azt is jóízűen eszegette, nem úgy mint a főzelékeket... Mondjuk édesség, csak limitáltan kap itthon. Ja és az egészben az volt a legjobb, hogy alig lézengtek páran a hatalmas teremben.

Ahogy elnéztem, Hanna is rendkívül élvezte a helyzetet. Ő már felügyelet nélkül rohangászhatott. Nagyon sokáig megállás nélkül ugrált a trambulinon és az "autópályán" is tett jópár kört. Meg volt neki is a napi mozgás mennyiség. De szintúgy a felnőtteknek, mert mi is kipróbáltunk elég sok játékot. Őszintén bevallva még sose voltam ilyen felfújható várba, mászókával, csúszdával, labdával, mert itt minden fajtája megtalálható, most kiélvezhettem. És ahogy elnéztem a többiek gyerekkorából is kimaradtak az efféle játékok, mert ők is lelkesen próbálgatták a játékokat :)

Nagyon jó hely ez a fedett játszótér, csak kár, hogy van belépő ide, mert így csak limitáltszor mehetünk el. És legközelebb a vastag zoknival is felszerelkezünk, mert bizony nincs túl meleg bent és a cipőt nyilván le kell venni.
Hatalmas hóesés révén képtelenek lettünk volna babakocsival hazajutni, így elfogadtuk Juditék felajánlását, hogy hazavisznek minket autóval. Hédi már olyan fáradt volt, hogy vísított, ahogy a torkán kifért, ami nem akármilyen. A végén Hanna közölte, hogy megijedt tőle :) Hát nem csodálom, mert van hangereje a Babónak, amit én cseppet se bánok, mert legalább tudom, ha ellopnák hamar visszahoznák és ha baj van, én is meghallom :) Végül hazaértünk, és elmondhatom, nem volt gond Hédi elalvásával.

Hancúr

Hédi lassan 1 éves, akartam róla néhány művész képet. Azaz vmi olyasmit, amit a fotósok csinálnak. A Tibivel úgy döntöttünk anno, hogy inkább veszünk egy új gépet és mi csinálunk jó képeket, mint kifizetünk ugyanannyit egy fotósnak néhány képért. A fejemben már ezeregy beállítást kitaláltam, csak hát a fotóalany nem tűrte a procedúrát. Meg persze a fotósnak is van még hova fejlődnie. De íme a képek.

Bodo Bärrel. Így szeretem (legalábbis a gombját:)) :

Ha már maci, akkor a Brumi se maradhat ki.

Kendős lányzó. Hosszas harc után egy kattintásig a fején maradt.

Itt már igyekszik lecibálni.

Anya manó sapkájába, de ezt is inkább levenni, rágni, cibálni szeretem.

Mindig a polcra akar mászni, most kipróbálhatta milyen ott.

Jól csúszik, csak a fejre kell vigyázni. Egy darabig élvezte.

Hogy lehet egy izgő-mozgó babáról jó képet csinálni?

Tolvaj

A mai napon Hédike ismét alkotott. A másik szobába akadt dolgom, így egyedül hagytam a nagyszobába. Ilyenkor pár percet játszik egyedül és ő is átjön. Most nem így történt. Elég sokáig kellett várnom, míg a Hédi buksija megjelent, amit én egy cseppet se bántam, mert legalább tudtam csinálni a dolgomat. Igen ám, de az a buksi most aztán nyakig maszatos volt, a Hédi ruhája nem különben.
Hamar kapcsoltam, az ágyon hagytam egy megkezdett tábla csokit, de direkt beljebb raktam, hogy a Hédi ne érje le. A Babó, pedig úgy gondolta, itt az ideje, hogy ő is megkóstolja, mit szokott anya olyan jóízűen falatozni, amiből ő még egy kicsit se kaphat. Azt még most se tudom, hogy szerezte meg, gondolom a lepedőt húzta addig, amíg elérte.
Mivel már a csomagolás újra tapasztható, ki nem tudta nyitni, így szépen kirágta. Jól szétmorzsolta, szétkente a csokit. Mikor jóllakott vele, és megunta vele a játékot, jött csak át szólni nekem, hogy ő is itt van. Persze nyalta rendesen a száját, hogy finom volt, ilyet hagyhatok ott máskor is.

De ezzel még nincs vége a történetnek. Eltűntettem először a romokat, és csak utána akartam megmosdatni, átöltöztetni a Hédit. Közbe megjött a Tibi, neki is elmeséltem mi történt. Ezalatt a Hédi háttérzajként, elkezdte He-he, hehe. És elégedetten nyaldosta a száját. Ezek után tudjon mérges lenni az ember, és tudja megdorgálni a Kisasszonyt.

Megérkezett a Mikulás

Nem terveztem, hogy a Hédinek bármit is hozzon a Mikulás. Egyenlőre úgy se fogja fel a lényegét és amúgy is mindene megvan, amire szüksége lehet. A családtagok, azért tettek róla, hogy ne maradjon üres a kiscipő. Bár az Ildi gonosz volt, mert a Nagymama hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy tőle a Hédi rongybabát kap karácsonyra vagy szülinapra, arra nem emlékszem. Közbe a Fityei dédimama is beszerzett egyet karácsonyra, bár ő nem rongybabát. Erre még az Ildi is megvette a szederkét. Szóval egy szempillantás alatt újabb 3 babával lesz gazdagabb a kisasszony. Pedig Kanizsán a padláson is Dunát lehet rekeszteni a játékbabákból. Na mindegy, Hédi kislány, legyen babája, de azért többet nem akarunk.

Na de visszatérve a Mikuláshoz. Ha már a Mikulás eljött a Hédihez, ahogy illik, az ablakba tettük, csizma hiányában a kiscipőjét. Mivel olyan apró, csak rá és mellé tudtuk tenni az ajándékokat. És mi volt a legérdekesebb a Nagyságosasszonynak?! A kiscipő. De aranyos volt. Felraktuk az ágyra. Mutatta, hogy ott van vmi. Odament és boldogan rámolt :)

Sajnos igazi télapóval nem találkozott, mert a Tibi nem engedte, hogy odavigyem hozzá az influenza miatt. Amikor meg az utcán összefutottunk eggyel, mindig aludt. A házba is járt Mikulás, krampusszal. Annyira élethű volt, hogy még én is hátrahökkentem, mikor kiszálltam a liftből, de sajnos Hédi nem volt velem, pedig biztos tetszett volna neki. Szereti az érdekes embereket. Majd jövőre!

Első születésnapi buli

Tudom, hogy Hédi még nem egy éves és a családba sincs mostanában szülinapja. Na jó a Dédi mamának most volt és a Papának is hamarosan lesz, de nekik nem szoktunk nagy bulit csapni. Pedig szegény dédi tavaly készült, hogy a 80. születésnapja alkalmából elmegyünk össznépileg ünnepelni, de helyette kapott 2 dédunokát és fél évre rá, megvolt a nagycsaládos ünneplés, igaz a Babók keresztelője alkalmából, de gondolom neki nem is az lett volna a lényeg, hogy őt ünnepeljék. Hosszú bevezető után elárulom, hogy az Edit szülinapi buliján jártunk. Persze ez is szolid teázgatós találkozó volt. Legfőképpen egy alkalom, hogy összejöjjünk.

Kicsit tartottam tőle, hogy mennyire fog tetszeni Hédinek, mert mostanában nem igen csípi az újdonságokat, a tömeget még úgy se, de kár volt izgulnom. Hédi most rendkívül élvezte, hogy ő a sztárvendég. Egyik kézből a másikba vándorolhat és mindenki őt akarja szórakoztatni. Élvezte az új helyet, rámolt is úgy, ahogy egy babának kell, ami azt jelenti, hogy jól érezte ott magát.

A tervezettnél kicsit később mentünk haza, így egy rövid nyaffogás után Hédi már a villamoson bedobta az esti szunyáját :)

Karácsonyi vásárlás

Egy éve még egybe mentünk karácsonyi ajándékokat vásárolni. Nagy pocakkal jártam délutánonként a várost, hogy megtaláljam mindenkinek a megfelelő ajándékot. Most Hédikével járjuk a boltokat ajándék után. Idén valahogy könnyebben ment, legalábbis a vásárlás része. Mindenkinek "időben" kigondoltam, mit veszünk/készítünk. Úgyh. legfőképpen 3 játékboltba mentünk (fakopáncs, játékforrás, régió) el az ajándékokért. De ide szívesen jön Hédi is, nyilván a séta része szokásosan nem tetszik neki, de ha már a boltban vagyunk szívesen elnézelődik. Szerencsére még csak néz és mutogat, mit tapogatna/rágicsálna meg, jövőre sajnos már rámolni is tud. Ezen kívül csak a gép előtt ültem, idegeskedtem és nagy aktivítással készítettem a felnőtteknek (nagyiéknak, dédiéknek) szánt ajándékokat.
Közben Tibit is kikészítettem, aki szegény mindig elmondja, hogy ahogy közeledik a Karácsony, egyre feszültebb vagyok, hogy még ennek, meg annak sincs meg az ajándéka. Ez lenne a szeretet ünnepe? De jó lenne ajándék nélkül. Ha nem az lenne a lényeg, hogy ki mit kap, hanem, hogy együtt vagyunk. De nem csak az készít ki, hogy én mit adjak, hanem, hogy én mit kérek. Mikor felteszik a kérdést, hogy minek örülnék. Mindenem megvan, amire szükségem van, mit akarjak még többet.
Most olvasom újra a Dobsontól: Fegyelmezz, megéri c. könyvet. És ő is leírja, hogy a mai jólétben, a gyereknek megvan mindene, ami kell, annyi játékkal halmozzuk el, hogy megfosztjuk a vágyodás örömétől. Mennyire igaz. Bárhova megyek, folyton folyvást a Hédike játékaiba ütközök. Nem tudok úgy elmenni, hogy ne rugjak bele vmibe (mondjuk ebben a túlzsúfolt lakásunk is hibás), pedig még csak 1 éves? Mi lesz később? Mi lesz ha lesz kistestvére? Neki is kell majd a fa alá rakni vmit? Hogy örülne szegény egy újabb játéknak, ha már most is annyi van, hogy nem tud minddel játszani? Akkor jön csak a fejtörés, hogy ő minek örülne?!

Halász Judit koncert

Hosszú szünet után ismét itt vagyunk. De hol semmi írni való nem történik, hol meg annyi, hogy nem jut rá idő se, hogy leírjam.

Túl vagyunk a várva vált Halász Judit koncerten. Még a Tibi lepett meg a jegyekkel névnapomra, mivel egy bababörze alkalmával meghirdetett koncertről lemaradtunk. Hédikével sokat edzettünk rá, Halász Judit lemezeinek hallgatásával. Hédi már profi tánckoreográfiát fejlesztett ki.

Mind a két Babó jól viselkedett, pedig Hédi semmit se aludt du., és a de. szundit se vitte túlzásba, és Ildi is azon idegeskedett, hogy a Domi se aludt eleget. Sőt szerintem kifejezetten élvezték a gyerköcök. Táncikáltak, daloltak, kurjantattak, meg persze gyönyörködtek a többi gyerekbe. Hédi még mutagatta is, hogy ott van a Halász Judit.

Nekem öreg fejjel már nem volt olyan nagy élmény, mint amilyet vártam. Nem tudtam átszellemülni, bár lehet ez a gyerekek miatt volt. Legtöbbször inkább velük foglalkoztam, mint a szimpadon táncikáló Halász Judittal. A koncert nem volt túl látványos, mint ahogy emlékeimben a pa-dö-dö koncert él (régen még a Balatoni nyaralások alkalmával oda mentünk).

Az interaktív részhez meg a Babócok kicsik még, mi meg túl vének. Azért mi öregek énekelgettük a jól bejáratott számait, mert szerencsére leginkább azok voltak.

A végén az volt az érzésem, hogy otthon is hallgathatom, énekelhetem a lemezeit, és nem kell előtte ez a herce-hurca. Lehet túl sokat vártam egy gyerekkoncerttől, mert a gyerekek szemmel láthatóan élvezték. Azért, ha egyszer a Hédi kéri, akkor megyünk még H.J. koncertre, de legközelebb inkább más gyerekprogramot (pl. bábjáték) találok ki.

Oltás

Hédi tegnap túlesett a 2. prevemar oltáson. Hősiesen bírta, visított ahogy a torkán kifért :) Bosszúból az öltöztetésnél is elkövetett mindent, nehogy fel tudjam adni rá a ruháját, persze ezt se csendesen tette. Nem igen nőtt az elmúlt 1-2 hónapba, most 72 cm-t mértünk, bár küzdött ellenünk rendesen, úgyhogy a hossz szórása elég nagy lehet. A súlya viszont 7,5 kg. Ez nagy szó :) Utolérte az ennyi idős súlyomat.