Guinness rekord

4 gyereket altattam ma a Balcsin (Anyunak Kanizsára kellett menni). Mivel más felnőttre nem tudtam bízni őket, egyszerre kellett kiviteleznem az altatást. Elkényeztetettek a gyerekek, vannak igényeik. Mindet simogassam folyamatosan, mindegyik rajtam aludna, de legalább mellettem, viszont más nem érhet hozzájuk. És ennek ellenére fél 11-kor már mind egyenletesen szuszogott! 1,5 óra alatt szinte egyszerre kidőltek (előtte az 1 órás mesét, pisilést, ivást, újra mesét stb. már nem számolom) Marcinak hála, aki lemondott a hozzám bújásról, beérte a Domival, hogy fogom a kezét, és először elaludt (Tőle vártam legkevésbé). Domi beletörődött, hogy nincs 4 kezem, de mellettem lehet, így Marci egyenletes légzése őt is álomba ringatta. Blanka szülei hiányát kárpótolva megkapta az elsőosztályú helyet, azaz én voltam az ágya. Hédi pedig örült, hogy 1 óra közös éneklés után, mellettem is helyet kaphatott, így követelőzés helyett elaludt. Az én jutalmam pedig 4 egymás mellett szuszogó csomag. Remélem a képeim sikerültek. Lehet visszamegyek és csinálok még párat :) Mindenkinek nyugodt éjszakát! Szerintetek az enyém meddig lesz az?!

Zalakaros, Vízipók Csodapók gyerekvilág

 

Hétvégén Kanizsán járunk. Ebben nincs semmi rendkívüli, mert azért jó esetben havonta hazalátogatunk. És nem azért érdemel új bejegyzést, mert sikerült minden családtagomról szuper jó képeket készíteni. Sajnos nem. Hanem azért, mert Zalakarosban jártunk. Na, ez önmagában nem egy nagy hírérték, mivel olyan nagyon nem rajongok a vizes dolgokért, de az igen, hogy átadták a Vízipók Csodapók gyerekvilágot. 

Hogy az milyen szuper hely lett, minden van ott, amit a gyerek kívánhat. Csúszdák, víziágyúk, amikkel egymást locsolhatják, barlang, ahonnan csöpög a víz, hogy igazi barlang jellegű legyen, virágok, amiből időnként folyik a víz, vödrök magasan, amibe folyamatosan folyik a víz, így az ember csak dekorációnak gondolja, igán ám, ha megtelik, az alatta álló nyakába folyik egy nagy vödör víz. Van fent egy nyugis medence, ahol nem kell félteni a gyereket, hogy a többiek lekaszálják. Senki nem szól rád, ha labdázol a gyerekkel, vagy ha fröcskölni támad kedve az aprónépnek. Az egész meseszerű kivitelben, az egyik csúszda kígyó, a másik szivárvány alakú. Egy meseházból lehet lecsusszanni. A falra mozaikból a Vízipókékat rakták ki. És még arra is figyeltek, hogy több részére árnyékolókat tettek fel, hogy az érzékenyebb bőrű gyerekek is tudjanak, hol mulatni. Szóval egy csoda világ, ahol csak azt bántam, hogy én nem lehettem újra gyerek, és nem csúszdázhattam a mesevilágban. Emlékszem, a mi időnkben a nyugdíjasokkal kellett együtt ülni, és ott elütni valahogy az időt. Hogy örültünk, mikor megnyílt a pezsgőfürdős rész. Most meg ezen kívül még 3 másik medence is várja fiatalabb korosztályt. Van nagyon piciknek, főleg babáknak, nagyon pici víz, természetesen ott is akad csúszda. A vízipók csodapókos világot 1-12 éves korosztálynak tervezték, így a régi gyerekmedencébe a nagyobbaknak készítettek akadálypályát (a víz felett, egy kötélbe kapaszkodva, „köveken” haladhattál át, raktak be ugrálóköveket a vízbe, ahonnan direkt ugrálni lehet, és természetesen itt is akadt 2 nagy csúszda. 

Ha pedig a benti termálfürdős részhez megyünk, ott is akadt egy kicsi gyerekmedence, nem termálvízzel (keverik rendes vízzel). Épületen belül nem jártunk, de azt olvastam, hogy ott is készül valami szuper gyerekparadicsom.

Délelőtt az idő nem annyira kedvezett, de ez a nagyokat nem igen zavarta, egyik csúszdáról a másikra mentek, változatosság kedvéért pedig a felnőttekkel a hullámmedencét élvezték. Marci nem olyan rozmár, mint a Hédi, fázós, és ha fázik, akkor menekül. Így pl. nem hajlandó a bölcsibe a gyerekpancsoló közelébe menni. Így amíg hidegebb volt a levegő, csak belém kapaszkodva volt el a vízben, és onnan is gyakran kiment megszárítkozni, átmelegedni. Szerencsére du. igazi nyári idő lett, így ő is boldogan rótta a köröket a medencében, ugrálgatott, sétálgatott, dúdolgatott. A csúszdára nehéz volt felimádkozni, aztán meg olyan volt, mint a macska, akit a vízbe akarnak tenni, kapaszkodott ahova csak tudott, tiltakozott, de aztán a Tibi csak lelökte, és már a felénél mosolygott, és látszott, hogy élvezi, és boldogan landolt a csúszda végén a kezembe. Volt, hogy ő kérte az újabb köröket. Hédiék olyan szinten belejöttek a mászkálásba, csúszdázásba, hogy egyedül közlekedtek, és úgy kellett lesni őket, éppen merre járhatnak. Hédi mindig nagyon figyelt, hogy véletlenül egyik csúszdát se hanyagolja el:)

 

 

Ebéd se volt rossz, és az árai se voltak elszállva. Egy olcsóbb étterem áraival egyezett meg a kint kajás rész. Amit én ettem az jó is volt, de úgy láttam a halat is szépen betermelték a halevők. Ebéd után mondanom se kell, hogy a papán kívül senki se aludt. 

Hédiékkel felfedeztük a szintén mennyei játszótérrészt. 

   A hagyományos játszótér (hinta, mérleghinta, mászórész, mozgó rönkön kívül egy elkerített részen egy szuper kis ház várja a gyerekeket, meg egy álló libikóka/hinta (ki tudja mi a neve). 
 

De készítettek Kalandparkot is a gyerekeknek, amilyen a játszóházakban szokott lenni mászórész. 

A kisebb babáknak voltak babajátékok, járássegítő és külön játszórész, hernyóval, kisházzal, rugós játékkal és már nem is tudom mivel. 

Vannak animátorok, akik még a gyerek arcát is kifestik. És ami a legjobb az egész gyönyörű Vukkosra van festve. Ami nekünk már nem volt lényeges, de persze a babarésznél még külön gyerektusoló is van, mikro stb. Szóval tényleg nagyon jól meg lett csinálva, igazi EU-s színvonal. Olyan hely lett, ami mondjuk külföldön lenne, biztos ott se hagynánk ki. Igazi mesevilág vízben és a szárazföldön is. Tényleg a gyerek se tudja, hogy most hol van szívesebben, a játszótérrészen, vagy a vízivilágban.

Este még én is fájó szívvel hagytam el a fürdőt. Mondanom se kell Marci már az autóban kidőlt, és reggelig nem hallottuk a hangját se. Hédi viszont annál élénkebb volt, ő még a kádban is elfürdőzött elég sokáig, ahonnan aztán úgy kellett kiimádkozni. Persze aztán az elalvással ott se volt gond.

 

Vasárnap a mi részünkről a jól megszokott bolhapiac volt a program. Bár nem volt most olyan nagy kínálat, mint eddig, azért nem üres kézzel tértünk haza. De a gyerekeknek a papa igazi majomházat csinált:) Eddig egy létra volt a tulipánfához kötve, most készített nekik a fára egy kis kuckót, és a lejövetel se egy sima leugrás, amihez még jól jött egy felnőtt, hanem egy hintafélén lehet leereszkedni. Hédi is nagyon ügyesen, rutinosan rótta a köröket, Domi is, de ez egyáltalán nem meglepő, de Marci is elég jól mozgott a magasban. 

Délután még utoljára láthatták a gyerekek a nyuszit, apa pedig még békát is fogott nekik Fityén.

Azt hiszem ez a hétvégénk se sikerült unalmasra. 

Marci száj

 
Marcinál most kezdődik az az időszak, amikor szereti, ha kiszolgálják. Mondjuk, ha azt akarja, hogy felvigyük a lépcsőn, mert ő "nem tud" (=nem akar). És persze mindig van magyarázat, pl. elfáradt a lába. De a mai indoka teli találat: 

"Anya nem tudom magam etetni, mert ott van egy madár."

 Erre már én se tudtam mit mondani, megetettem.

Hédi tud biciklizni

Igen, már nem csak a futival egyensúlyoz a végtelenségig, már nem csak az oldalkerékkel bebiztosított biciklin mer közlekedni. Néhányszor megkért már a kertbe, hogy segítsek neki a Domi biciklijével (ő már tud két keréken közlekedni) menni. Nem nagy élmény a térkövön görnyedve szaladgálni mellette, így sokszor el is hárítottam a kérését. Amikor viszont „feláldoztam” magam a lányom bicikliző képessége érdekében, akkor se merte teljesen rám bízni magát. Nem engedte, hogy elengedjem őt/ a biciklit. Nem érezte magát biztonságban, Hédi nem az a bevállalós típus. Így nyilván én tartottam a kétkerekűt, nem ő egyensúlyozott. Aztán így ő is 1-2 kör után ráunt. Időnként felvetődött bennem, hogy ki kellene vinni az utcára, ott izgalmasabb, hasznosabb lenne mindkettőnknek, de nyilván, ha a Domi biciklije nálunk van, akkor azzal együtt Domi, Marci, Blanka is velem/velünk van, esélytelen elhagyni őket. Igen ám, de ezen a különleges napon, szó se volt biciklizésről. Egyszer csak azt hallom, hogy „Anya nézd, mit tudok”. Persze részemről jött, hogy várj egy kicsit, még a Marcit meg kell pisiltetnem, ezt kell csinálnom, meg azt… Sajnos négy gyerek mellett, örül az ember, ha az SOS dolgokat megcsinálja, utána pedig az ezalatt az idő alatt okozta károkat hatástalanítja. 

Mikor mégis akadt egy szabad percem, mondtam Hédinek, hogy mutassa. És lám Hédi két keréken tekert a kertbe. Jó néha lerakta a lábát, de az teljesen belefér, hiszen kis helyek vannak csak, folyton kanyarodni kell, kevés hely van az egyenes vonalú mozgásra. Mikor megérkeztek az Apák is, Hédivel leléceltünk, és megnéztük tudását az utcán is. Járda még túl egyenetlen volt neki, így az úttesten próbálkoztunk tovább. Ott egy-kettőre úgy belejött, hogy nem bírtam szusszal mellette, simán átgázolt a fekvőrendőrön is, és úgy kellett folyamatosan rászólnom, hogy ne jobbra-balra-hátrafelé nézzen, hanem előre figyeljen. Szóval tagadhatatlanul tud biciklizni, és a legjobb, hogy nagyon élvezi is. Most már csak egy lépés választja el az igazi biciklistától, ha kipróbálná magát a saját biciklijén is. De ez már nem csak rajta, hanem Apán is múlik, hogy mikor szereli le a pótkereket.