Apának ajánlva

Sok szeretettel Apának, hogy jobb kedvvel tudja elviselni hiányunkat :)

Beszéd és hiszti analízis

Már régóta fogalmazódik bennem ez a bejegyzés, de mindig elmaradt a megírása.

Hédi beszédéről már sok szó esett. Szépen beszél, mondatokat alkot, ragozva (kis hibával, pl. múlt idő egyes szám, első személy-pl. ivottam), amit csak akar el tud mondani. Néha aaa-zik, ha keresi a megfelelő szót. De egyébként le a kalappal előtte.

A számok terén is továbbfejlődött az utóbbi időben. Ha nagyon összekapja magát 20-ig elszámol, de 10-ig magabiztosan. Az értelmét is elkezdte felfogni. 5 alatt mindig jól megszámolja a dolgokat, felette már keveri, hogy mit számolt, mit nem. A mennyiségekkel is barátkozik. A pincébe szoktak méreckedni, és este az ágyba kérdezte, hogy Hány kilo a Hédi? Hány kiló a Domi? Visszakérdeztem. Azt válaszolta, hogy 10 óra :)

Ha rájön a mesélhetnék órákig be nem áll a szája. Viszont, ha nincs kedve hozzá, harapófogóval se lehet kiszedni belőle semmit. Olyankor mellébeszél, halandzsázik. Alvás előtt gyakran szereti jártatni a száját.

Néha elmondja ilyenkor, hogy mi bántotta a kicsi lelkét a nap során. Miért sírt, hisztizett.

Pl. Elmesélte, hogy sírt, mert elmentem a Karcsival sétálni. (DM-be bevásárolni az Ildinek, Blankának).

Vagy mikor visítva hozta fel apu a pincéből. Elég hisztis napja volt, nem aludta ki magát, Marcira ébredt reggel. Úgyh. nem is foglalkoztam a történtekkel. Később mikor megpróbáltam elaltatni, mesélt. Elmondta, hogy Papa festett. Kapaszkodni akartam. Megijedtem. Korábban mutatta a fehér festékes kezét, hogy mossuk meg. Így világossá vált, hogy mi volt a gond.

De ha éjjel felsír, gyakran visítás közbe kiabálja is, hogy mi történt. Pl. egyik hajnalba az ágyba fekve, csukott szemmel azt hajtogatta önkívületi állapotban, hogy Egyedül a lépcsőn, egyedül a lépcsőn. Gondolom azt álmodhatta, hogy valaki fel akarta vinni a lépcsőn. Majd folytatta, rászállt a hattyú a kezemre, rászállt a kacsa a kezemre. Úgy látszik a madaraktól is fél és rémálmaiban előtörnek. Azt vettem észre, hogy gyakran a valóságot és az álmot nem határolja el. Napközbe is úgy beszél róla, mintha megtörtént esemény lenne.

Az "akarom" szót mondjuk még nem teljesen jól használja. Jelenben igen. Pl. akarok játszani, akarok sétálni. De ha pl. megy valami dolgot csinálni és rászólunk, hogy nem szabad, mindig azt mondja ártatlanul, hogy nem akartam, holott igen is határozott céllal azt akarta csinálni. Egy uszodai kiruccanás után, amikor mesélt rájöttem, hogy a múltbeli dolgokat is fordítva mondja. Nem akartam a másik uszodába menni. Nem akartam bemenni az uszodába. (Nekem így mesélte.) Kiderült, hogy apu még a pénztárnál fizetett a két kis lurkó belógott a beléptetőnél, és iszkoltak anyu elől :) Gondolom le lettek tolva és ezért mély nyomott hagyott benne. A másik uszoda meg arra vonatkozott, hogy megálltak Karosnál is, de mivel az már 6-kor bezár, tovább mentek, gondolom a Hédi már ott ki akart szállni egyet pancsolni.

Marcinál nem hiányzik annyira a kommunikáció, nála általában egyértelműek a jelzések, amit könnyű kielégíteni. Nincsenek éjszakába nyúló sírások. Nincs egész nap kézbe. Bár lehet a mi tapasztalatunk is sokat számít, de itt nem a nevelési kérdéseket értem. Ahol elronthattam Hédi nevelését (ha elrontottam valamit is :D), ott a Marcinál is megvolt az esély.

Hédinél viszont sokat segít, hogy megértsük érzéseit. Gyakran kiborul, számunkra érthetetlen okból, így legalább megtudjuk, mi nyomja a kicsi lelkét. Az eddigiekből leginkább az derült ki számomra, hogy leginkább túl érzékeny és a legapróbb dolog is teljes kiborulást válthat ki belőle, mint egy időzített bomba. Én leginkább meg akarom érteni őt és nem rányomni a hisztis jelzőt, bár sokszor az is szerepet játszik, de most már azt is lehet tudni, mikor. Valószínűleg azért próbálok megértő lenni, mert én is így indultam neki az életnek :) Vannak olyan emlékeim, amikor tényleg a legapróbb rossz mozdulat, szó is krokodil könnyeket váltott ki belőlem. Ezt a tulajdonságát biztos tőlem örökölte.

És hogy jó örökölhető tulajdonságom is mondjam. Azt mondják, hogy babakoromba olyan vigyori voltam, mint a Marci. Elég volt rám nézni és én már elrepültem a boldogságtól, akárcsak a kicsi fiam.

A nagyok

Első igazi párbeszéd is lezajlott a lurkók között. Éppen egy babát szereltek szét. A szerelésnek a Domi a nagymestere. Már tud elemet cserélni, kis segítséggel. Tudja, hol kell, és mit kell csinálni a csavarhúzóval... Nos a Hédi ennyire nem profi. Éppen egy nagyobb darab alkatrészt próbált visszatenni a babába, de nem sikerült neki. Így a Domitól kért segítséget.

H: Ez hova való?

D: Ide. - és mutatta is hozzá.

Nagyon megörültem ennek a két mondatnak. A Domi mellett a Hédi mindig visszafejlődik és egymással állandóan halandzsa nyelven kommunikálnak. Azt hiszik, hogy ilyenkor még viccesek is. Bár egyesek szerint Hédi viszont a Domi beszéd készségére jó hatással van, mert ő is egyre több szót mond, már nem csak metakommunikációval magyaráz.

Gyógytorna

Úgy érzem pár mondatba meg kell említenem a kanizsai gyógytornát is. Heti kétszer járunk, sajnos mindkét nap déli órába, de panaszra nem lehet okom, hiszen 2 időpontot is elfoglalunk, ráadásul egymás melletti időpontba.

Marcival szoktuk kezdeni a tornát, hiszen ekkor még friss. Alvásból ébredve jó kedve van. (Sétát általában átalussza.) Tornázása után pedig van időm megnyugtatni, megetetni. Hédi pedig Marci tornája alatt itt is jól eljátszik. Van mindenféle jó, ami egy 2 éves gyereket leköt. Csúszda, babakocsi babával, kisautó, sok-sok fejlesztő játék. Úgyh. szinte észrevétlen ezalatt a fél óra alatt. Néha hoz a Marcinak is 1-2 játékot, hogy megvigasztalja.

Dévényi módszert használ a gyógytornász. Amikor Hédivel jártunk hozzá, még csak akkora volt, mint most a Marcika. Akkoriban még csak tervezte, hogy megtanulja ezt a módszert, úgyh. Hédi ferde tartására még a Katona módszert alkalmazta. Akkor még ő is másként vélekedett erről a módszerről. Nem ilyennek képzeltem a Dévényi módszert. Szinte nincs is torna, csak az izmok masszírozása. Emiatt én kicsik kételkedem a sikerességében, bár a szakemberek szerint hatásosabb, mint a hagyományos Katona-féle torna, én pedig megbízom bennük. A Marci igen sokáig hősiesen viseli a piszkálást. Mi is mindent bevetve igyekszünk szórakoztatni, elterelni a figyelmét a kellemetlen nyomkodástól. A végén a gyógytornász szerint a legkellemetlenebb résznél (nem véletlenül hagyja a végére) eltörik a mécses és a panaszkodást, hamar keserves sírás váltja fel. Első alkalomkor a szívem szakadt meg, mert ilyen sírást még nem hallottam a kicsi fiamtól. Nem is volt elég utána szimplán felemelni, sokáig kellett nyugtatgatni.

Hédi hamar megbarátkozott a "Tibi nénivel" (Timi). Nem kellett sokáig noszogatni, hogy üljön az ölébe könyveket olvasni. Nem könnyű a gyógytornászok élete sem. Miközben masszírozza, nyomkodja a Hédit a legkülönfélébb pontokon, még mesét is olvas neki, és szórakoztatja a locsi-fecsi lányunkat. Mert bizony ott is megállás nélkül magyaráz. Neki is lehet egy fájdalmasabb rész a "torna" végén, vagy csak addig tart a nagylány türelme, de olyankor már elkezd nyüszögni és veszekszik, hogy "engedj el", "ki akarok szállni". Haza persze nem igen akar menni, inkább játszana még ott. De szerencsére azért hagyja, hogy elcsípjem és felöltöztessem.

Marci séta közbe azonnal elalszik, és 2 órát biztosan átdurmol utána. Hédit annyira nem szívja ki a "torna". Pörög utána is.

Nagy változást még egyikükön se látok, de mit várok 2 alkalom után. És az se biztos, hogy én észreveszem a javulást, hiszen folyamatosan látom őket. Házi feladatot nem kapunk, úgyh. kényelmesen vagyunk.

Marci 5 hónapos

Terveim szerint a tyúkokkal akartam aludni menni, de legalább a gyerekeimmel. De este egy olyan nagy esemény történt, ami miatt úgy döntöttem még ma megírom a bejegyzést.

A Marci már nagyon régóta megfordul hasról hátra, mondhatni néhány hetes kora óta. Pár hete újra kezdte, de nem éreztem olyan nagy számnak, mert még mindig az a gyanúm volt, hogy az izom feszessége, asszimetriája miatt fordul át. 1-2-szer előfordult már itt Kanizsán, hogy hátról-hasra fordult, de az ágyunk szélén, kis lejtőn. És most jön a szenzáció, hogy ma fürdés után sokszor (legalább 5-ször) átfordult hátról-hasra!!!, nem lejtőn, és többször reprodukálta. Igaz egyenlőre csak egy irányba, de ne legyünk telhetetlenek.

No és ha már 5 hónapos, leírok még néhány újdonságot a babóval kapcsolatban.

Kúszó mozgást végez, persze még nem kúszik, de emeli a popsiját, mozgatja a lábait, csak a kezeit nem teszi még előre.

Felülne már, csak egy kis segítségre lenne szüksége. De persze még megtartani nem tudná ebben a helyzetbe magát, így vissza van szegényem nyomva, hogy az embernek dőljön.

Kezdi utánozni a Hédit és rengeteget beszél. 3 féle hangsúlyon kommunikál, attól függően milyen hangulatba van. Tud veszekedni, panaszkodni, és jókedvűen gagyogni.

Továbbra is rengeteget mosolyog. Tud egy újfajta mosolyt, az a kedvencem. Majd egyszer talán sikerül lencsevégre kapni. Csukott szájjal, kis gödröcskés arcával.

Sokat, ügyesen játszik. Megfogja a játékokat, kézzel-lábbal dolgozik velük, rágicsálja őket. Ha kell oldalra fordul értük. Nyújtózik, hogy elérje őket, pl. meghúzza a hintaszéken a felette lévő zenélő játékot. Nagyon figyeli a körülötte zajló eseményeket. Ha hangzavar van, csöndbe marad akár a sírása is és figyel, főleg a lurkók zajongásait.

Apu és a D. mama szerint már a nevére is figyel. De ezt még biztosan nem merem állítani.

És már láthatóan tudja, ki vagyok. Nyilván eddig is felismerte a hangom, arcom. De ma le lehet olvasni az arcáról. És ez jólesik minden anyai szívnek.

Süsü, a sárkány

Kanizsába az a jó, ha van valami jó program, az ember hamar értesül róla, sőt mi több még könnyen meg is tudja közelíteni a helyszínt, nem kell órákig buszozni, villamosozni. Hátránya, ha tényleg érdemes elmenni, akkor az egész város tiszteletét teszi.
Szerencsénkre ebben a hónapba tartanak Süsü szombatokat a Plázában. Minden szombatra akad valami ingyenes Süsüs program, amivel oda próbálják vonzani a gyerekes családokat vásárolni. Így szombaton mi is ellátogattunk, nem pénzköltés céljából, sokkal inkább a műsorok miatt.
Anyuval és a 3 lurkóval vágtunk neki a nagy kiruccanásnak. Nem volt olyan szép idő, így sok időt nem tudtunk aznap a szabadba tölteni, jól is jött a beltéri szabadidős tevékenység. A gyerekek teljes lázba voltak, hogy lesz buli, koncert, Süsü. Itthon már melegítettek rá rendesen. Odaérkezésünkkor Karcsi várt minket a bejáratnál. Meglepte a fiát, hiszen addig nem sok időt tötött vele. Mikor megláttam a színpad körül ácsingózó hatalmas tömeget, kicsit aggódni kezdtem, hogy feleslegesen másztunk el ide. A mesejáték kezdetét a Hédi a kezemből, Domi a Karcsi nyakából, Marci pedig a könyvesboltból élvezte. Szerencsére néhány perc után néhány gyerek megunta a műsort, így egyre előrébb kerültünk a Hédivel, és elég rövid időn belül már a színpad előtti szőnyegre le is tudtunk települni. Domika Karcsi elmondása szerint, úgy megijedt a zsoldostól, hogy továbbiakban nem volt kíváncsi az előadásra. A zsoldos szerintem is rémisztően hangos volt, és mindig hirtelen kiáltotta el magát. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon, hogy lehet ilyen szörnyen előadni a Süsüt. De Hédivel kitartottunk. És örülök neki, mert Hédi azért élvezte. Főleg az éneket (ami play back volt és nem is az eredeti zene), mikor már kellően megfogyott a nép, fel is állt rá táncolni. Gyakran kérdezte, hol a zene, hol a Süsü. Pont mint a Thomasnál is a vonatot és a zenét hiányolta. Kommentálta az eseményeket. Legfontosabb történés számára az volt, hogy sírt a Süsü bácsi. És azért bácsi, mert a színész feje kint volt a Süsü nyakán. Így Hédi is meg tudta állapítani, hogy nem igazi sárkány, csak egy bácsi, aki Süsü ruhát húzott. Komentálta, pl. hogy a király fején korona van. Mutogatatta mindig a Süsüt. Örült, ha megjelent. Egy-egy mozzanatot fel is fogott szerintem belőle. De az biztos, hogy összeségében nagy élmény volt ez számára. Nincs elég korán a művelődéshez. Neki pedig még az ilyen gagyi, ingyenes műsorok is jók. Mert az előadással nem voltam elégedett. A díszlet gyakorlatilag semmi nem volt, ha akadt valami, hát azt pedig jobb lett volna kihagyni. Az öltözékük se volt valami nagy eresztés. A legolcsóbb újasszonyruha volt a királynőn, a királyfin farmer!!! és valami királyfiasabb benyomású felső öltözet. A Süsü se volt igazi, távolról is lerítt róla, és hogy kikandikált az ipse feje, az pedig nagyon illuzióromboló volt. Még ha valami jó pasi lett volna :D A tartalom nagyjából követte a meséjét, de néha átírták, modernizálták. Én az eredetit szeretem (Tibi hatása) és azon szerintem nem kell változtatni. Max. kicsit rövidíteni, színpadiasítani, de nem átírni. És ami a legdurvább, nem volt elég mikrofon. Pl. amikor 4 szereplő fent volt a színpadon egymásnak kellett tartani/adogatni, mert csak 2 volt hordozható.
Ezután megnéztük a Domiékat. Domi nagy intenzítással pusztított 1-2 zacskó pattogatott kukoricát. Ennyivel támogatták anyuék a Plázát/mozit. Hédi is gyorsan nekilátott a kukorica beflammolásának. Én pedig a Marcit próbáltam rábírni egy kis tej evészetre, de neki is inkább a kukorica kellett volna. (Ez nem igaz ám:)) Szóval megjelent anyu egy ismerőse (régi házba a szomszédunk), és megzavarta a kisembert, utána meg már nem volt hajlandó szopizni.
Úgyh. a következő órát is anyu kezébe töltötte. A koncertnek kisebb sikere volt, pedig az Igricek lépett fel. Ami híres, bár nem igazán ismerem őket. Az elején a Hédi ugrált, próbálta utánozni a nagyokat. Táncikált. Domi az ölemből figyelte az eseményeket. Aztán Hédi is felkéretőzött. Egy interaktív számot még bírtak, ahol a testrészeiket kellett mutogatni, majd elvonultak a kis Süsü házakhoz játszani.
Na az a részt nagyon jól megcsinálták. A mesében szereplő házakat ki lehetett próbálni. Bemenni, kikukucskálni. Azt nagyon élvezték a gyerekek. Sikerült egy üres házra is rálelni, amit gyakorlatilag csak a Domi és a Hédi használt. Ott bújocskáztak, kijöttek-bejöttek, nyitották-csukták az ajtót és fülig ért a szájuk. No aztán Hédi kinézett egy olyan házat, ahol emelet is volt. Létrán lehetett feljutni és erkéllyel is rendelkezett. Nem engedtem fel először, mert nagy volt a tömeg és még segíteni se tudtam volna neki, mert olyan pici az egész ház. Hédi sokáig nézte, mikor csökkent a gyerekek száma, felengedtem, odament, nézett fel, elindult a létrán, visszajött. Figylelt, újabb próba. Végül összeszedte a bátorságát, felment, egyedül, ügyesen. Mivel le nem hiszem, hogy le tudott volna jönni, levettük az erkélyen keresztül, szerencsére ő is így látta jobbnak. Többet nem ment ebbe a házba, inkább az üresbe játszott.
A zenekart nagyon sajnáltam, nem voltak rosszak, bár én is csak fél füllel figyeltem rájuk. Viszont a gyerekek nagy részét is inkább a házak kötötték le. Már alig lézengtek a színpad körül. Rengeteg szabad szék is akadt. Mondjuk elég későn volt, és közel se volt olyan látványos, mint a Süsü. Nem tudom az ilyet ők, hogyan élik meg.
A koncert végeztével siettünk haza. Én a Marcival babakocsival, többiek pedig Karcsival autóval jutottak haza. Útközben kiderült, Ildi ismét vérzett, bement a kórházba, szegény egyedül, így Karcsi rögtön ment fel hozzá Pestre. Domi velünk maradt. Én nagyon örülök neki, Hédi és Marci is, csak az Ildit sajnálom. Nem lehet könnyű neki ennyi időt távol lenni a kisfiától. Szerencsére Blanka jól van a vizsgálatok szerint, de most újra bent tartják néhány napra az Ildit. Reméljük a Blanka még bírja néhány hétig.

Hédi elalvás előtt még egy alapos beszámolót tartott. Süsü bácsi sírt. Becsíptem az ujjam. Sokan voltak a házban. Azt hiszem ezt még néhány napig emészteni fogja a sok eseményt.

Gyógytorna folyt.

Mint, már Linda is említette Tibi elrepült Japánba 5 hétre, így mi leköltöztünk 1 hónapra Kanizsára. Ne legyünk egyedül, és a nagyszülők, dédik is élvezhessék az unokákat. Én pedig fejlesztem a tolerancia képességem. (Mióta otthon vagyok a babókkal szépen bezárkoztam a saját kis világunkba, kevés külső inger ér, ami azzal jár, hogy egyre nehezebben tudom tolerálni más emberek dolgait, beszólásait...)
Anyu a Marcinak elintézte az itteni gyógytornát. Meg gyorsan a Hédinek a lábát is megmutatta. A doktornő is hasonló eredményre jutott, mint a pesti ortópédusok. Azt mondta, hogy erre azt szokták mondani, hogy kinövi (eddig jutottunk Pesten), de mivel a Hédi kifli volt, ezért nagy eséllyel abból maradt vissza, így szükségesnek tartja nála is a tortát, de láb deformációja, csontosodása (?) nincs. Na meg ő is a kacsalábas cipőt ajánlotta, úgyh. mostantól fordítva adjuk a gyerekre a cipőt. Marci nagyon jó formáját adta, folyamatosan vigyorgott és rugdalózott. Úgyh. teljesen le voltak taglózva tőle.
Tornára hétfőn megyünk. Remélem azért elég sűrűn ránk kerül a sor, mert 2 gyereknek is be kell férnie, ráadásul egymás melletti időpontba.

Egy hét a rosszcsontokkal

Tibit munkája külföldre szólította, így én segítettem Szabinak a héten.
Kedden reggel 9-re gyógytornára mentünk, Szabi és Marci időben felébredt, míg Hédit és engem úgy kellett kelteni. Én hamar kipattantam az ágyból (a szivacsról:) ), míg Hédi nagyon mélyen alszik, ha alszik :) Szabi hiába szólongatta és mozgatta alig akart felébredni. Míg Marcikát vizsgálta a gyógytornász, addig Hédi szépen csinálta a feladatokat, amiket korábban látott másoktól. Nagyon ügyesen végzi őket. Marcinál is mindent rendben találták, egy kicsit még feszes a csípője.
Ebéd után vártam, hogy Hédike délutáni szundijára térjen, mikor kiderült, hogy nem szokott már aludni. Egy kisebb sokk-ként ért a hír, takarítást, tanulást terveztem arra a kis időre:) Végül mégis elaludt anya ölében, míg apával beszéltek az interneten. Egyik pillanatban még teljesen éber volt, következőben már aludt. Szabival kihasználtuk az alkalmat, és elkezdtük nézni az Anne 3. részét. Persze így Hédi este 5-fél 6 körül ébred, és nehezebb este időben ágyba dugni. Ilyenkor van egy „kis” hiszti. Reggelenként is, ha anya nem hajlandó mellé feküdni az ágyba. Hédike jó ébresztője a szintnek:)

Szerda kora este kaptunk egy meglepetést, Domit kis felvigyázásra. Hédi aznap is elaludt délután, mi meg éppen az Anne-t folytattuk, így ismét nem tudtuk befejezni. Domi ébresztgette a Hédit, aki elég rosszul reagált rá, hogy nem hagyják aludni addig, amíg ő akar:) Szegény Domi is el volt egy kicsit kenődve, de a végére belejöttek a mókába.


Csütörtökön a doktor bácsihoz vittük a gyerekeket. Hédike lelkesen mondogatta délelőtt, hogy ő bizony szurit fog kérni a doktor bácsitól! Persze a rendelőben inába szállt a bátorsága. Először Marcit nézte meg az orvos, kapott két szurit, a rota elleni második adagját a szájába, és a 3. diterpet a lábába. Megvizsgálták, megmérték, 5490 g és már 65 cm. Mint Hédike anno:) Szépen viselte Marci a megpróbáltatásokat. Utána Hédike következett, szegényke már nagyon remegett a félelemtől mire rá került a sor. Fogni kellett a kezét, pedig csak lemérték a súlyát, hosszát (10,35 kg és 86 cm), meg belenézett a torkába. Olyan kis aranyos volt, folyamatosan azt mondogatta, hogy végeztünk! Megnézték a járását is, a doki szerint is kicsit befelé fordítja a lábát járás közben, szóval ismét ortopédiára lett küldve.

Szombaton Domi is nálunk töltötte a napot. A jó időt kihasználva a délelőttöt a játszótéren töltöttük. Aranyosan eljátszanak, egy kis hinta, persze mind a kettő Szabit akarta, mert a lábuknál fogva hajtja meg őket:) Van egy mászóka, amiről sajnos nem sikerült jó képet készítenem, mindenesetre Hédiéknek még túl nagy (két kapaszkodó közötti távolság kicsit kisebb csak mint ők), Domi viszont mindenképpen fel akart rá mászni. El is indult egyedül, persze az első után lepottyant a homokba, de nem adta fel. Szabi a mászóka mögé állt és segített neki felmászni, a tetején pedig egy rúdba kapaszkodva ugrálni is lehet. Ekkor már Hédi is fel akart mászni. Amíg Szabi Domit őrizte addig én Hédit próbáltam felsegíteni, de mint kiderült túl gyenge vagyok hozzá, és Hédi sem tett egy kis erőfeszítést sem, hogy megkapaszkodjon rajta, vagyis emeljük fel és neki az tökéletesen megfelel. Domi ügyesebben mászott, őt tényleg csak egy kicsit kellett segíteni. Persze ennek meg az volt a következménye, hogy újra és újra fel akart mászni, amit én kevésbé bírtam erővel:)


Ebédre az előző napi wokos kaját ették a gyerekek, felnőtteknek nem maradt, így rendeltünk pizzát, abból is befalatoztak rendesen, sőt még a csípőset is jóízűen megeszik, amit mi Szabival alig bírtunk… Délután átmentünk Karcsiékhoz, Domi aludt egyet, Hédi meg papával kipakolt két doboz játékot:)

Marcika se maradjon ki az élménybeszámolómból:). Hihetetlen, hogy milyen gyorsan fejlődnek ezek a kis csöppségek. Egyszerűen gyönyörű kisfiú:) Nem lehet betelni vele, főleg ha mosolyog. Az utcán is mindenki megcsodálja, és megjegyzik mennyire hasonlítanak egymással Hédivel és főleg apjukra:) Sokat nevet, szereti ha foglalkoznak vele, annyival is megelégszik, ha csak a csörgőt rázod neki.


De már ő is ügyesen játszik velük. Szereti másnak tépni a haját és enni az ujjakat. Imádja nézni Domit és Hédit. Persze ők még nem tudnak mindig finoman bánni vele, Hédi rendszeresen hangoztatja is, hogy „bántottam a Marcit”, néha betalálják egy ütéssel, lábrúgással vagy egy játékkal, amiért erőteljesen megszidjuk őket, amit ők annyival intéznek el, hogy kinevetnek… De tudják szeretgetni is, Marci pedig megfogja kezüket, hajukat és boldogan nevet rájuk, rajtuk.


Marcika szerencsére nem olyan hangerővel sír, mint Hédi, és nem egyből hangos sírással jelzi, ha nem tetszik neki valami, hanem panaszkodik. Kár, hogy nem vettem fel videóra:( Egy olyan dolog van, amit nagyon nem szeret. A séta előtti készülődést, de mikor már a hideg levegőn vagyunk gyorsan elalszik.
Hédi és Domi egyre akaratosabb és még mindig nagyon határozottak :) Hédi pillanatok alatt elkezd visítani, ha nem az ő elképzelései szerint alakulnak a dolgok. Ha nem kér valamit, azt erőteljes nemmel jelzi, persze ez már eddig is ment neki, az igen-t ritkán használja, helyette inkább jó-t mond, amit én legtöbbször ja-nak hallok. Kedvence a „még egyszer”, ami tetszik neki azt sokszor meg kell ismételnünk, ami egy idő után fárasztó, de ha azt mondjuk neki, hogy de ez lesz az utolsó jó? akkor azért elfogadja. Nagyon tetszett neki, ahogy a rágózom, sokszor kellett csattogtatnom és lufit fújnom belőle. Már azt is tátott szájjal figyelte, ha csak rágtam:)
Szeretnek főzni a játékedényekkel, evőeszközökkel, Hédi általában virslit és vizet főz:) De rendszeresen megsüti benne a babáit, és nagyon ki tud rajta akadni, ha nem fér bele egy vagy max két edénybe a számtalan fischer price baba a farmról.
Imád zenét hallgatni, gyakran követeli is. Szabi szerint sokat is engedtem neki, mert ennyit nem szabad gép előtt ülnie. Ilyenkor bevackoltuk magunkat a székbe, Hédi énekelt és közben nézegettük a családi fényképeket, vagy a youtube-on hallgatunk mesék dalait. Hédi nagyon sok dalnak tudja a szövegét, ha nem is végig, de a refrént szinte mindegyiknél:) Nagyon kis okos.
Szerencsére Hédi jól tűri a frizura-készítést is. Minden reggel csináltam neki két csicsát, bár még elég vékonyszálú a haja, így sokszor kellett napközben elcsatolni a szeméből. Ilyenkor persze egyből megy a tükörhöz és megnézi mennyire szép kislány:) Már várom, hogy kicsit nagyobb legyen és más frizurákat is készíthessek neki:) Domi is szereti egyelőre a csatokat :) Semmiből nem akar kimaradni:) Ha a Hédinek van, akkor neki is kell:)


Hédi és Domi beszéde is folyamatosan fejlődik. Hédi már bonyolultabb dolgokat is tud, ha nem jut eszébe egy szó akkor hangosan gondolkozik „a-a-a-a-a”. Domi is nagyon sok mindent mond már, igaz elég halkan beszél, így kicsit nehezebb megérteni:) Mindenesetre Hédivel jól megértik egymást. Kedvenc szavuk a duja baba, amit rajtuk kívül senki nem tudja, hogy mit jelent, de azért ők irtó viccesnek találják:)

Hédi fürdetését ott létem alatt elvállaltam, rengeteg fürdőjátékot kapott szeptember óta, szinte alig fér be melléjük a gyerek kádba, de azért követeli, hogy tegyem bele mindet. Sőt, játsszak is velük-vele:) Azt sem felejtette el mivel tud kihozni a sodromból (játékok kidobálása, kádvízből iszogatás, kád nyalogatása). Tanítottam neki a helyes fogmosás technikáját, szerintem elég ügyesen csinálta, minden este kérte, hogy mossak vele én is, de azért Szabi szerint jobb, ha még ő is megmossa neki alaposan:)

Vasárnap délelőtt még elmentek a játszótérre, én addig megfőztem az ebédet, majd bepakoltak és hazaindultak Kanizsára, Domikával együtt, hogy Ildi tudjon pihenni Blanka babával, aki már nagyon ki akar jönni. Reméljük, még néhány hétig kibírja anyukája pocakjában!!!:)

Val senales

Gyakran úgy érzem, hogy szegény Marcika el van hanyagolva. Lelkiismeret furdalásom van, hogy neki nem tudom megadni azt a figyelmet, amit anno Hédi kapott. Sőt annyit se, amit adhatnék, mert ő olyan jó gyerek, hogy szépen eljátszik, figyel, eszik, alszik, szóval nem igényel 24 órás szolgálatot. Így, ha mondjuk csak vele játszhatnék, mert a körülmények megengedik (pl. Hédi figyelmét valaki leköti, alszik...), de ő jól elvan, inkább azt az időt magamra fordítom.

Hosszú körítés után elkezdem, amiért ezt a postot kezdtem. Egy dologban a Marcika se maradt le. Ő is babakorában megismerhette a sípályák rejtelmeit. Hédit 6 hetes korában vittük ki Ausztriába (Saalbachban), Marcika 3 hónaposan utazhatott Olaszországba (Val Senalesbe). Kezdetbe mikor még nem tudtam mi az úti cél, rábólintottam az útra, hiszen az Ildi pocakos, így nem síelhet, a Karcsi meg nem szeret a lejtőn csúszkálni, ellentétben a Tibivel. Aztán kiderült, hogy Olaszországról van szó. Csupa rossz élményem van ezzel az országgal kapcsolatba, és az 500 km távolság (Kanizsától) se lendítette pozitív irányba. Úgyh. csupa kétségekkel indultam neki a hosszú utazásnak. Hogy fogják bírni az apróságok az utat?! Milyen lesz a szállás?! Hogy fogok meglenni babakocsi nélkül?! (Utóbbi már nem fért be a kocsiba, hiszen 1 kocsival mentünk.)

De le a kalappal a babók előtt. Odafelé csak egyszer kellett megállni, hogy a Hédi kiszálljon kicsit sétálni, a többi alkalommal valamelyik felnőtt volt a szűk keresztmetszet. Ilyenkor gyorsan megtankoltam a Marcit is.

A szállás nem volt álmaink apartmanja, de 1 hetet ki lehetett benne húzni. Mi egy lehajtható franciaágyba aludtunk a Hédivel, Marcika meg az utazóágyba. Nem mondom, hogy túlságosan ergonomikus volt, de ez szerencsére a Hédikét egy csöppet se zavarta. A legnagyobb probléma leginkább az ablakhiány volt, egyetlen egy kis ablakkal rendelkezett a lakás.

Kicsit féltem, hogy fogjuk elütni az időt a Hédivel, hiszen játékokat nagyon limitált számba vihettünk ki. Így a duplo, könyvek, fűzhető nyaklánc és a Gyuri babával kellett eltölteni az időt. De úgy tűnik jól választottam, mert Hédi szépen eljátszott. Emellett sokat bújócskáztunk, nagyon tetszett neki a sok új búvóhely. Sőt a papa még az emeletágy ezer funkciójával is megismertette. Csinált neki bunkert, létráztak, másztak, magasan voltak. Szóval hamar elment a hármasban töltött idő is.

A héten nekem is volt egy kis pihenés, Marci születése óta végre kiolvastam 1 könyvet. Igaz egy estéset, de már az is valami és még egy másodikba is belekezdtem..

Kétszer mentünk levegőzni naponta. Egyszer de., anyu / apuék hazajött(ek) ebédidőbe. Így ilyenkor a Marcikát is ki tudtuk vinni. Szánkóra erősítette apu a mózest és így tudtunk vele közlekedni hóba. Sajnos addig el kellett jutni a mózessel és a két gyerekkel, ami nem volt könnyű, legalább két emberes munka. Marcinak ez a közlekedési eszköz nem nyerte el a tetszését. Kézbe kellett cipelni, amíg el nem nyomta friss levegő. Utána lehetett csak becsempészni a helyére. Így még elvolt fél-1 órát. Addig Hédi valahol játszott.

Du. pedig valaki kicsit korábban befejezte a síelést, hogy vigyázzon a Marcikára. Addig én a Hédivel kimentem még egy kicsit csavarogni.

Volt egy kisebb játszótér. Elég lepusztult állapotban, egy részét pedig hó/jég (mert már nagyon rég eshetett) takarta. De Hédi azért kis segítséggel jól eljátszott ott. Gyakran elmentünk a gyerek tanpályára. Két helyen volt ilyen. Az egyik az ablakunk alatt, és gyakrabban látogattuk a könnyebb megközelíthetőség végett. Itt nem voltak sokan, és az iskolás csoport is inkább a fenékcsúszkát használta, mint a síléceket. A tanpályán a vonzerőt a felvonó jelentette, vagy ahogy én nevezem futószalag. Rá kell állni és felviszi az embert szépen lassan a dombtetőre. Nagyon szerette nézni itt a gyerekeket is. Össze is barátkozott egy lengyel kislánnyal.

A másik tanpályát, mint gyerek paradicsomot reklámozták. Az egyetlen szépséghibája az volt, hogy másodszor már be se engedtek oda, hogy nem vagyunk síiskolások. Pedig volt egy hókörhinta. Egy gumiba kellett beleülni, és körbevitte a gyerekeket. Volt indián-sátor. Szóval modern játszótér, amit hóba lehetett használni. Csak éppen a gyerek nem használhatja, akinek szüksége lenne játszótérre. Egyébként a síiskola és a gyerek sífelszerelése ingyenes volt, de a korhatárt 4 évnél húzták meg.

Ezután, hogy kiengeszteljük Hédit felvittük egy libegős felvonón. Már napok óta álmodozva nézte, és érdeklődött mi az. Ő csak hajónak nevezte és nagyon ki szerette volna használni. Nagyon tetszett neki a felvonóba ülni, az nem érdekelte, hogy mi van fent csak a következőt mutatta, hogy azt is. Sajnos oda már síléc nélkül nem mehettünk.

Kipróbáltuk a gyerekkel a heringjáratot is. A nyomás különbséget nem bírták a lurkók és szépen bealudtak, gondolom a hegytetőn (3212 m) lévő mínusz 16 °C se volt ideális számukra, így a következő fordulóval vissza is mentünk. Távolról megnéztük azért az Ötzi (a jégember egy kb. 5300 éves gleccsermúmia) lelőhelyét. Máskor egy órát gyönyörködtünk egyetlen hókotró traktorba, vagy alagutaztunk egy sorompó alatt. Az alagutak sokat segítettek neki a hosszú út eltöltésében. Olyankor "eltűntünk", majd a végén "megtaláltuk" egymást.

Két este apu levitte Hédikét fürdőzni, de állítólag nagyon hideg volt a víz. A jakuzzi, ahol melegedni lehetett fizetős volt, így ha valaki bedobta a pénzt, hogy pezsegjen, illett kimenni. Mindenen filléreskedtek az olaszok. Pl. internet is csak az aulába volt és fizetni kellett az eltöltött percek után. Azért a kis rozmárunk a hideg víz ellenére is nagyon élvezte a pancsolást.

A hazaút kicsit nehezebben ment. A Marci mindig olyankor lett éhes, amikor épp hogy elhagytuk a pihenőhelyet. Már nem lehet akkor etetni, amikor én úgy érzem jónak. Vagy a cici nyugtatásra is használni. Felháborodik, ha szoptatni próbálom, mikor neki még nem ürült ki a pocakja. Hédi pedig épp, hogy beszálltunk a kocsiba, már ki akart szállni. Szerencsére két megállással megúsztuk. De be kellett vetni mindent, a trambulint, Domit, F. mama palacsintáját, játékokat, énekeket stb. Amikor pedig végre elaludt, mindig előrebukott a feje, mert a sok csomag miatt nem tudtam teljesen hátrahajtani az ülését, olyankor pedig felriadt. Mondjuk annyi előnye volt ennek, hogy legalább Kanizsáról Pestre vezető utat végigaludta. Sajnos még azt is meg kellett tenni, mert másnap ment Tibi repülője Japánba és azt nem lett volna jó

lekésni.

Itt a sípályák közelében, időnként feltámadt bennem a vágy, hogy én is csússzak néhányat a sípályán, de nyilván nem tettem. Nem akartam elhagyni a gyerekeket olyan hosszú időre. Mire bemelegedtem volna a síelésre, mehettem volna vissza. Arról nem is beszélve, hogy nem akartam jobban kimeríteni magam. Marcika közel se alussza át az éjszakát, igazi kisbabából van, aki mindig a közelünkbe akar lenni, és rendelkezik azon érzékekkel is, hogy ha átteszem az ágyába, rövid időn belül jelzi nem tetszését. Úgyh. végeredményben nekünk csak levegőváltozást jelentett az egy hetes kiruccanás. Anyuék unokázhattak egyet, Tibinek pedig talán sikerült kikapcsolódnia 1 hetet a hosszú út előtt.

Aki még bírja a végére még néhány bónusz kép :D