Kutya lufi

Kiderült, hogy a Zsófi profi lufihajtogató. Kaptunk is az ajánlaton, így a Hédi kapott egy lufi kutyát. A készítés minden egyes lépését nagy érdeklődéssel követte. Le nem vette a szemét a lufiról. Olyan élethűre sikerült, hogy még az orrát is meg tudta mutatni a kutyusnak :)
Először csak óvatosan szemlélgette, majd belejött a lufigyömöszölésébe. Szerencsére nem durrant ki.

Játékbaba?

Mostanára elkezdte érdekelni a nagyiéktól kapott vonat. Már nagyon ügyesen rakosgatja rá a kockákat, sőt már az én tudásom is lehagyta, mert rájött, hogy a vonat kéményére is lehet építkezni. Úgy az igazán érdekes, ha mind a 4 elemét egymásra rakja. Már nagyon megy neki, persze mikor elkezdi tolni a vonatot, leborul, túl magas az építmény.
No, de a bejegyzést nem erről akartam írni, hanem amit minap művelt. A Tibivel szokott olyat játszani, hogy a babái ráülnek a vonatra és utaznak. Most ő is kipróbálta milyen :) Nyilván nem az ő mérete, és mindig felborult a popsija alatt. Furi, mit ki nem próbál :)

Így már egész jó, nem?

Fodrászkodás

Jajj, mit tettem... Megnyírtam a Hédit. De hogyan?! Azt hiszem, ha meglátja nagykorába, lenyakaz :) De ha lenne Fodrász cégérem, magam verném le:) Mentségemre legyen szólva, hogy ez a második alkalom, amikor megnyírok vkit. Az első áldozat a Tibi volt egyszer, aki utána fodrászhoz akart menni (nem ment el, csak hetekkel később), pedig azzal még elégedett is voltam (miután megszoktam, addig pedig finoman szólva jót kacagtam rajta).

Na de a mostanival... Kénytelen voltam megtenni, mert a Tibi mindig csak ígérgette, és már szegény gyerek nagyon katasztrófálisan nézett ki, illetve nem nézett ki, mert a szemét is eltakarta a haja. Úgyh. a tettek mezejére léptem, fogtam az ollót és Hédi után eredtem. Aki nyilván nem hagyta magát, és az ollót akarta megszerezni. Az első nyisszantásnál már eldőlt, a haj sorsa. Túl magasan vágtam el a hajat, de ezek után nem volt mit tenni, a többit is nagyon meg kellett csonkítani. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy szép hullámos lett a nyírás, de a kiigazítást már nem vállalom, mert a végén haja se marad :) Reméljük tobábbra is gyorsan fog nőni a hajacskája, és hamar eltűnik az alkotásom. Arról nem is beszélve, hogy tiszta fiús lett, főleg így kékbe :(

Eltelt egy újabb hónap

Eltelt egy újabb hónap, de szerintem már leírtam minden újdonságot, amit a leányzó produkált a hónapban.
Azt is írtam, hogy már felmászik az ágyra, meg az ágyról az íróasztalra, polcra... Azért meglepődtem, mikor kimentem a konyhába 1 percre, mire visszajöttem, már az asztalon találtam a gyereket, aki nagy erőkkel rámolt. Nem féltem, h. leesik, inkább attól félek, hogy talál vmit, amivel kárt tesz magában, vagy pl. a szupertitkos laborfüzeteket tépi apró miszlikbe. Na attól tartok leginkább, de már nem tudom, hova dugni előle a dolgokat.
Ma történt meg először, hogy lehasalt az ágyon vmiért. Szokás szerint lusta volt és nekem mutogatta, mit vegyek fel neki a földről. Nyilván nem adtam oda, amiért ő is el tud menni, egyébként előtte hajította le az ágyról. De az okos lányom megoldotta, lehasalt, és addig nyújtózkodott, míg felvette. Azért lejátszódott előttem, hogy fejjel előre fog esni, úgyh. készenlétben voltam, hogy elkapjam. Szerencsére nem volt rám szükség, többet tud, mint amit kinéz belőle az ember.
Beszél is, egyre többször szerintem értelmes szavakat mond. De még mindig nem vagyok biztos benne, hogy tényleg azokat a szavakat mondja, vagy csak én, vagy vki más hallja ki a beszédéből. Mivel nem ismételgeti egész nap, mint pl. az eztet, ott és társait, még a véletlennek tudom be. Abba azért majdnem biztos vagyok, hogy ugat. Igaz inkább egy lábtörlő ugatására hasonlít, de ugatás. Eddig 2-szer produkálta, kutyanézés után. És ha visszaugattam, nagyon tetszett neki.
Más újat már tényleg nem tudok írni.

Tapsi koma

Ma Hédi mindenáron a könyveimet akarta olvasni, így átvittem neki a mesekönyveit, hogy azt olvassuk együtt. Mivel a Tapsi koma kalandjai nagy kedvencem volt, szerintem szépek benne a képek, és kevés a szöveg, arra esett a választás. Hédi érdeklődve figyelte a mesét, mint általában. De ahányszor a Tapsi neve került elő, elkezdett tapsikolni :)
Ezek után felmerült bennem a kérdés, mennyit érthet meg a mesékből? Szerintem annyit, mint Apa tudományos könyveiből, amit szintén nagy örömmel lapozgat. Sebaj, meseolvasás alatt legalább egy helyben van, és nagyon kis aranyos, ahogy az apró kezeit próbálja tapsolásra bírni :)

Mosolyalbum

Régi álmom egy saját mosolyalbum (fehér hátteres fotók Hédikéről, a családról). Végre Tibit is rá tudtam venni, hogy csináljuk meg, vagy legalább tegyünk rá kísérletet. Mire jó, ha az embernek szülinapja van :) A háttér közel se fehér, lehet legalább ki kellett volna vasalni a lepedőket előtte :D Képszerkesztők ide, vagy oda, nem is igazán lehet belőle fehér hátteret csinálni, vagyis lehet, de annyi munka lenne, hogy annyit nem ér az egész. Azért szerintem a Hédiről sikerült jópár szép képet készíteni.

Íme az eredmény:

Születésnap

Lehet, hogy már kicsit sokat írtam magamról, pedig ügyebár a Hédiről kellene, hogy szóljanak a bejegyzések. Most ismét öntömjénezés következik. De ha már egy évvel öregebb lettem, akkor belefér :) Ügye?!

Szóval a lényeg, amit nektek is látnotok kell. A Tibi ismét kitett magáért. Elárasztott jobbnál jobb dolgokkal, köztük ismét egy eredeti incsikalandóan finom tortával, made by Szamos (nem vagyok egy nagy tortarajongó, de erre aztán rájártam). Különleges macifej:) Gyakorolhattuk rajta a Hédivel, hol van a maci orra, szeme, szája... Mivel őt mindvégig az érdekelte, hogy milyen a maci tapintása, és hogy lehetne szétszedni, így nagylelkűen felajánlottam neki a maci fülét. De jógyerek módjára nem a saját, hanem apa szájába próbálta becsempészni (lehet azért, mert túl volt egy egész tortán?).

És ha már ennyire belejöttem a nosztalgiázásba, egy kép a tavalyi szülinapomról. Akkor teknőc alakú szintén Szamos tortát kaptam, jövőre mivel lep meg a Tibi? Lehet tippelni, aki kitalálja, kap egy szeletet belőle? :)

Gombóc Artúr újabb kalandja

Dédi (Tibi nagymamája) már ezer éve tervezte, hogy süt egy jó krémes csokitortát a Hédinek, hogy aztán ő kedve szerint maszatolja, marcangolja szegény áldozatát. Ha pedig magától nem jön rá, hogyan is kell, majd együtt szedik miszlikbe.

Az elején Hédi nagyon szolid volt, tudta, hogy ez vmiféle tilos dolog és inkább csak nézegette a tortát. Kis rávezetéssel, azért belejött a trancsírozásba. Kezdetben inkább udvariasan nekünk adta az apró darabkákat, hogy együk meg, de mikor megkóstolta, igyekezett minél többet a szájába tömni. Hiszen finom csokis volt.

Mikor eltelt a süteménnyel, pihenésként a lábával is kísérletet tett a torta elérésére, szerencsére magas az asztalunk:) Majd megújult erővel újra nekiállt a torta aprításának.

A végén a hatalmas tortából csak egy apró darabka maradt, úgy gondoltuk ideje befejezni a tortaevést, mert hagyján, hogy gyümölcsöt nem fog enni a gyerek uzsonnára, de egy alapos gyomorrontást is kap. De ő nem csüggedt. Rájött, hogy az apró morzsákat, szuperül szét lehet kenni az asztalon. Így még ahol megúszta a bodyja a csokit, azt is jól összemaszatolta, de nagyon élvezte.

A végén felraktam az asztalra, hogy oda rázzam róla morzsát, mielőtt megfürdettük. Ettől le volt nyűgözve, hogy a csokis asztalon állhat, lépegethet, órákig elsétálgatott volna rajta.

De mi már rettentően elfáradtunk a tortaevő akciója alatt, ő kevésbe:) Ennyi édességet még életében nem evett, és azt hiszem nem is fog mostanában. De egyszer ezt is megnéztük, és hogy igazságos legyen a dolog, valószínűleg a kistesónál is eljátsszuk egyszer ezt a nem túl tortabarát evészetet. Talán ő is besegíthet neki :)

Tolat

Hol is kezdjem. Dagad a mellem a büszkeségtől, hogy a Hédi mozgása rohamosan fejlődik. Tegnap megmutattam neki egy-kétszer, hogy lehet lemenni az ágyról. A mélységérzete már ősidők óta megvan. Szépen megáll az ágy szélén, és mutogat, hogy mit vegyél fel neki, vagy ha le akar jutni a földre, elkezd nyekeregni. Na én ezt meguntam, ha az íróasztalról profin le-fel közlekedik. Magától rájött, hogy ha lassan tolat hátra, akkor hamarosan lába alatt érezheti az ágyat. Akkor ezt igazán megcsinálhatja az ágyról is. Ma már ez is megy neki. Nem kell már amiatt izgulni, hogy leesik az ágyról, ha felébred és egyedül van. Ha akar, le tud jönni az ágyról.

Munka

Újabb lelkesedéssel ismét munkába álltam. Decemberbe kicsit alábbhagyott a lelkesedésem, mert sose úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, és inkább a karácsonyvárással voltam elfoglalva. Most nagy lendülettel elkezdtem újra dolgozni. Persze továbbra is otthonról, csak a legszükségesebb esetbe megyek be a tanszékre. Itthon is megpróbálom úgy megoldani, hogy ne a Héditől vegyem el az időt. Inkább az alvásidejében ülök a gép elé. Remélem már azok a fránya cikkek is meglesznek valahogy. De jó lenne. Akkor már csak a nyelvvizsgával kellene megküzdenem, ami szintén nehéz feladat, legalábbis számomra. Tudom, tudom, hogy csak egy alapfok, de szerintem a Hédi előbb fog megtanulni németül, mint én. Szóval nincs több henyélés, lazsálás, miegymás, tovább már nem halogathatom az ügyet, mert pórul járok. Remélem a Hédi se fogja megérezni a dolgot, max. hogy kicsit többet járunk az egyetemre, de ezt ő még élvezi, hiszen ilyenkor mindenki körberajongja, új hely, új helyzet, amit nagyon kedvel.

Sajtkukac

Hédi mozgása ugrásszerűen fejlődik. Igyekszik mindenre felmászni, mindenbe bemászni, mindenen átmászni, mindenen átkúszni.

Kedvenc ügyködései:
A polcokra rámászni, bemászni, rámolni róla. Már a magasabb polcokról is pakol, olyanról is, amit mondjuk csak lábujjhegyen ér el.
A konyhaasztal alatti vízszintes csővön átlépni. Ezen ügyködi szinte mindig. Többször sikerült már :)

És a tegnapi nap fénypontja, hogy az etetőszék alján vannak ilyen merevítős hengerek. Kb. 20 cm-re a talajtól, azaz teljesen hason kell csúsznia, hogy átférjen, és a fejét is lehúznia. Eddig a fenekénél mindig elakadt, vagy nagyon hamar felemelte a fejét és bepánikolt. De többszöri nekifutásra sikerült :) A fényképezőgépért sose értem el időben.
Alacsonyabb ágyakra is felmászik, sőt a kisszobába már az ágyról az asztalra is...

Bukfencezett az ágyunkról a kiságyba is, annyit ügyködött azon, hogy elérjen vmi játékot. Most azon filózunk, hogy levegyük-e az oldalrácsot róla (ami az ágyunk felől van). De néha berakom "megőrzésre", ha valami olyat kell csinálnom, hogy nem tudok percenként ránézni. Úgyh. törjük még a fejünket egy darabig, mi legyen.

Tili-toli

Nelly búcsúztatása miatt feljöttek Anyuék Pestre, és akkor már itt is maradtak unokázni hétvégére, így az Ildiéknél voltunk mi.
Azt hiszem a hétvége csúcspontja az volt, amikor a babytaxival játszott a két kis gézengúz. Már addig is eljutottak, hogy a Hédi ült a taxin és a Domika tolta. Ezt mind a ketten élvezték. Hédi szereti, ha tolják, Domi pedig szeret sétálni a "taxinak" kapaszkodva. Domi bírta tovább, pedig neki volt nehezebb feladata. Látszik, hogy egyre inkább fejlődnek.
Hétvégén voltunk az elevenparkba ismét, de nem volt új bébijáték, pedig azt írták a honlapon, hogy fejlesztik, és mikor ott voltunk múltkor, akkor is azt mondták, h. januárra lesz kész. Az ugrálóvárak fele se igazán funkciónált jól. Lyukasak voltak. És nem bírták a terhelést. Az ember feneke a földön kötött ki. És hétvége révén (szerintem) nagyon sokan voltak. Azért ezen negatívumok ellenére is jól érezte magát az aprónép. Most is a baba részleg jött be leginkább. De most nem a hálós részbe volt végig a Hédi, hanem a csúszdázott. Nagyon élvezte, hogy a végén jó messzire repül belőle, persze szivacsra. Sokat mentünk a körhintán is. Sokszor csak potyautasként, de Hédit ez cseppet se zavarta. Lovacskázott kitartóan, én meg szédelegtem mellette :) Persze ismét végigpróbáltunk mindent :)
Képeket majd rakok fel, ha megkapom az Ildiéktől.

A kis 1 éves

Ölel, bújik, és anyás :) Karácsonykor kezdte a majommal, hogy megölelte, szorította magához néhány mp.-ig. Most már egyre több puha játékával (plüss, babák), is csinálja ezt. Nagyon kis édes.

És mikor karácsonykor először magához ölelte a fejem, majd elolvadtam :) Amilyen "rideg" volt eddig, most olyan bújós :) Utálta, ha pusziljuk, megöleljük, megszeretgetjük. Most már tőlem elfogadja. Sőt, gyakran ő jön és bújik hozzám egy kis szeretgetésre. Ilyenkor nem kicsi az örömöm :) Persze egyenlőre csak velem viselkedik így, Tibi nagy bánatára. Rendkívül anyás. Senki más nem jó neki, csak én. Egy pillanatra elmegyek, már ott van. Ha megjelenek, már nyekereg, hogy vegyem át...

Telefonál. Megkapta a mi rossz vonalas telefonunkat. Füléhez rakja, bár kétszer akkora, mint a feje, és telefonál. Egy két szót még mond is bele. De már tudja, hogy a mobillal is azt kell tenni. Úgyh. ezzel kezdi és csak utána rágcsálja meg. Egyszer ránk is hozta a szívbajt. Megkaparintotta a telefonom, és a szájába vette. Úgy elázott a nyáltól, hogy nem működött. Szerencsére kiszárítás után, ismét üzemképes lett. Azt is tudja már, hogy a mobilom ki kell nyitni, és úgy kell belebeszélni.

Elvonatkoztat dolgokat. A telefon alakú játékokat is a füléhez teszi és beszél bele. Sose mutattam neki ilyet, és emlékeim szerint más se. Rájött. Persze hamar át is adja, hogy engem keresnek :) Na jó jobban szereti, ha én beszélek bele. Mindig kéri, hogy öleljem meg a babát. Ő inkább meg szereti figyelni, én hogyan játszok.

A kezére kezdi húzni a macska részeit, azaz a karikákat. Ezt a játékot is magától találta ki. És pár napja elkezdte a helyére rakosgatni. Azért a technikája nem tökéletes. Még nem érti milyen sorrendbe kell visszarakni, és hogy az iránya is számít, de kezdetnek ez sem rossz. Azért még nincs olyan finom kézügyessége, mint a Dominak, mert az ikeás gyűrűjátékot még nem tudja összerakni. De már próbálgatja. Rájött, hogy lehet. Úgyh. már csak napok kérdése :)

Ha valami olyat tesz, amit nem szabad és rászólunk, komolyan rázza a fejét, de tovább csinálja. A Tibi szerint nem kötötte össze a nemet azzal, hogy rossz, amit tesz. Úgy gondolja, hogy a nem is csak egy kategória. Hát lehet van benne valami, de hogy lehet összekötni?
De lehet, hogy inkább a hangsúly számít. Pl. ha a konnektorral játszik, és rákiabálok, hogy nem, akkor összerázkódik, és békénhagyja. Ha például a cipőjével játszik, akkor nyugodtabban mondom, hogy nem, mert az elvileg nem olyan koszos. És olyankor ártatlanul rázza a fejét, és játszik vele mindaddig, míg el nem veszem.
Minap esett meg, hogy a Tibi elkérte tőle a fogkeféjét és nem akart odaadni. Erre Hédi közölte, hogy nem és rázta a fejét. Ezt pedig biztosan tudatosan mondta, és csinálta.
Egyébként alapvetően szófogadó. Ha tilos dolgot talál, és elkérem, akkor egyből odaadja. Viszont, ha olyat kérek el, amivel máskor játszhat, akkor kedvétől függ, hogy odaadja-e, mint pl. a fogkefe esete. Ilyen szempontból nekem adakozóbb, mint a Tibinek. Sokszor úgy barátkozik az emberrel, hogy odaadja a játékait. Amit talál, azt mind odaadja. Gyerekekkel és felnőttekkel is csinálja ezt.
Még mindig kedvenc tevékenysége az olvasás. Nagyon sokáig nézegeti, lapozgatja könyveit. Mesél is belőle. Ha jó kedvvel ébred, leveszi a könyvét a polcról, mi meg csak azt halljuk, hogy a Hédi olvas :)

Most kezdi érdekelni az arc. Mármint már fél éve is érdekelte az emberi arc, kézzel-lábbal tapicskolta, de most máshogy. Kezdi összerakni, hogy a babának, a majomnak, apának is van szeme, szája, orra, füle... Lehet csak azért, mert ezt mondogatom, mutogatom neki sokat. A kedvenc testrésze az orr. Az egyik babáját mindig az orránál fogva emeli fel, és a Tibin is a szemüveg lekapása után, az orrát kezdi mutatni.

Ha nagyon akar valamit, nagyon csúnyán követelőzik. Mutatja, hogy mit, és mélyen, kiáltva morog. Még mindig néha mellétrafálunk. Ha rosszat adunk, megfogja, eldobja, és kezdi újra, mutatja, hogy mit akar és morog.
Ha mondjuk azt akarja, hogy olvassunk, akkor szépen mondja, hogy ezt, és adja a könyvet. Szerintem most a leggyakoribb szava az ezt, ez, néha azt.
Még mindig az első dolga, hogy ha talál vmit, megkóstolja, rágja. A rágcsálnivalóval már kiszolgálja magát, ha bárhol talál.

Pechemre megtanítottam, hogyha az ágyon fekszem/ülök, akkor a lábamra, ölembe raktam néha, és lovacskáztunk. Most már egyből jön, befészkeli magát az ölembe, nekiáll a hasamon ugrálni, hogy gyíte paci... Úgyh. most már a nyugodt olvasás lehetetlen. Érdeklődik a mi könyveink iránt is. Próbálja lapozgatni őket, de még eléggé gyűri. Ha papírt kaparint meg, akkor továbbra is tépi. Szerencsére valahogy a könyveket nem.
Már egyre kevésbé szereti, ha dobálják, ha fejjel lefelé lóg és a hasonló extrém dolgokat, vagyis inkább kedvétől függ. Egyre kevésbé van benne a buliba, mondjuk ha fáradt, olyankor inkább bújna, régebben azzal lehetett felvidítani.

Ha beszél, felér egy madárcsipogással. Nagyon jó hallgatni. Leginkább magába szeret beszélni, ha észreveszi, hogy ott vagy, akkor abbahagyja.
Egyre könnyebb megnevettetni, benne van a huncutságban. Apu szerint, ez a lány vagy nevet, vagy sír. Többször előfordult, hogy ha mi nevetünk valamin, ő is nevetet (inkább a műnevetésén), mert tudja, hogy valami viccest mondtunk, csináltunk, vagy éppen ő (bár nem hinném, hogy értené min).

Próbálgatja a tárgyakat a háta mögé eldobni, csak az a fej ne lenne ott :)
Karácsonyi otthontartózkodás alatt rendesen el lett rontva. Nagyon élvezte, hogy mindig sétál vele valaki. El se engedte az ember ujját, nehogy abbahagyja a kísérgetését. Itthon már nincs olyan jó dolga, én nem támogatom, hogy sétáljon, amíg magától nem megy. De azért mindig próbálgatja megfogni a két ujjamat. A Tibi ebben engedékenyebb, és néha mászkálnak a lakásba, mint a nagyok.

Még sok minden volt az eszembe, de valahogy elbújtak a gondolatok. De az eddigiekből is látszik, hogy egyre ügyesebb, értelmesebb, rohamosan fejlődik. Hiába a mi lányunk :D

Szilveszter

Ismét egy kis nosztalgia. Tavaly szilveszter nagy ünnep volt számunkra. Hiszen 30-a délután mehettünk haza. Nekem már rettentő nagy honvágyam volt. Nem csoda a sok-sok böködés miatt. A branül zavart, a vérvételhez már nem volt normális vénám. Ha végre elaludtam, és a Hédi is szundikált, biztos, hogy jöttek a novosevent beadni, lázat mérni, vért venni, ráadásul az utolsó napra még egy jó kis allergia is kijött rajtam.

Az elején még élveztem, hogy a kórházba vagyok. Ott biztonságban éreztem magam. Mivel nem volt tapasztalatom az újszülöttek terén, megnyugtatott, hogy bármi kérdésem van, akármilyen butaság mehetek a csecsemősökhöz. Mindegyik nagyon kedves, segítőkész volt. Mentem is minden apró kérdéssel:
Vérzik a gyerek köldökcsonkja, most mit tegyek?, Eszik eleget az apróság? Van egyáltalán tejem? Nem hal éhen? Szerintem hasfájós, mit tehetek? Nem vághatnánk le a körmét, hiszen sebesre karmolássza magát? És ehhez hasonló kérdésekkel árasztottam el őket :)
Megtanították bent nekem a fürdetést, pelenkázást, köldökápolást... Így nem jártam úgy, mint pl. az Ildi, aki nem lehetett ott a fürdetésnél, így nem is tudta, mit tegyen azzal a sok vacakkal, amit felírt nekik az orvos. Szóval megnyugtató volt ilyen szempontból az ottlét, és nagyon hasznos.
Az orvosok különösképpen nem foglalkoztak velünk, bár velem még viszonylag sokat a pocsék vérképem miatt. A nővérek pedig mind türelmesek voltak, ha a branüllel volt baj, vagy ha nyaffogtam a sok vérvétel, novoseven miatt. Kivéve az az egy, aki megkeserítette a bent létemet. Pechemre az ünnepek alatt kétszer is volt bent, és mindig elkövetett ellenem vmit. Az egyik, mikor nem volt képes először elolvasni a novoseven használati útmutatóját (vagy legalább megkérdezni engem) és fél liter infúzióval adta be a novosevent, ami úgy semmit se ér. És hiába tiltakoztam, közölte, hogy egy kis folyadék nem árt. Egy párszor csengettem is neki közbe, úgy szétcincálta az idegeim. A branülön a tapaszt se tudta kicserélni, vagy nem akarta. A másik nővér pedig a váltáskor ki tudta rendesen.
A másik eset, amikor kijött rajtam az allergia. Doki nélkül nem volt hajlandó semmit adni az egyre csúnyább kiütéseimre, a dokit meg egy nap alatt nem volt képes megkérdezni, pedig egy párszor jártam a nyakára. De végül az allergiának köszönhetően leállították a novosevent, bár elvileg az nem okoz kiütéseket, de a véralvadásom súrolta a határt, így 24 órás megfigyelés után mehettem. Bár ekkor meg a branült nem volt hajlandó kivenni, hogy hátha kell még, míg másnap a dokit nem kértem rá.

Szóval ezek voltak azok a dolgok, amik végül is megkeserítették az ott tartózkodásomat, és alig vártam, hogy egyszer hazajussak. Na, meg kíváncsi voltam, hogy áll a Tibi kezébe ez az apró baba.
Szerintem ebben az évben Hédi mit sem fogott fel a szilveszteri eseményekből. Mondjuk én sem, azon kívül, hogy tűzijáték-hegyeket nézhettünk az ablakból, és kint hangoskodnak az emberek. Igaz, az előző évekbe is simán átaludtam az ó-újév fordulót.

Viszont az idei szilveszter annál inkább megviselte a Hédit. Megszámlálhatatlanszor kellett visszaaltatnom szegényt, mert mindig megzavarta az álmát egy újabb durranás. Így az éjféli koccintás is elmaradt, pedig idén legalább azzal készültünk. Meg a Tibi bevásárolt mini (csendes) tűzijátékokból, így azokat ellőtte, bár azt még kora este. Szóval nem mondhatnám, hogy az idei szilveszter is olyan pozitívan sült el, mint a tavalyi. Majd talán pár év múlva :)

Két csibész

Most érték el azt a kort, amikor tényleg figyelnek egymásra, kommunikálnak. Erre az együtt töltött héten sok példa akadt.

Egyik reggel Hédike is állt, meg a Domika is. Egyszer egyikük elkezdett táncikálni és a másikuk figyelte, majd cseréltek, néha együtt táncoltak, majd ismét egymás után.

Domi fürdés után mindig hancúrozhat kicsit az Ildiék ágyán. Tibi még nem készült el a fürdővízzel, de a Hédi már megunta a bilit, így átmentünk megnézni őket. Hédi simán felmászott az ágyra Domi mellé, és együtt ugrabugráltak ott.

Hédi, ha kicsit hosszabb ideig nem látta Domit, mondjuk egy alvás után, azzal üdvözölte, hogy azt a mesterkélt nevetést utánozta, amit Domi csinál. Képes volt Domi kedvéért megtanulni a műnevetést és ezzel kedveskedni neki. Persze Domi nem igen törődött vele. Még mindig a Hédi rajong inkább a Domiért, mint fordítva.

Ezt néhány nap múlva tovább fejlesztették. A húzigálós kocsiba üldögéltek, és felváltva adták ezt a kacagó hangot.

A legkedveltebb játékuk a függöny lett. Ott jó sok időt el tudtak tölteni. Bújócskáztak. Néha a Domi elbújtatta a Hédit a függöny mögé és kiszabadította. Ott szerettek kukucskálóst játszani, a csövekkel foglalatoskodni, Domi felmászni rá.

A Domi mindig figyelte a Hédi szökési kísérleteit. Ha úgy tűnt sikerül neki, ő is megindult, ha nem sóhajtott egy mélyet szomorúan. Szinte szurkolt a Hédinek.

Többször megpróbálták felfedezni egymás arcát, Hédi megsimogatni a Domikát.

Együtt próbálják a lap-top kinyitás rejtélyét is megoldani. Úgy gondolták, talán együttes erővel sikerül nekik.

Még mindig mindketten a papát rajongják körül.

Szóval ahogy nőnek, egyre aranyosabbak együtt.