A kis 1 éves

Ölel, bújik, és anyás :) Karácsonykor kezdte a majommal, hogy megölelte, szorította magához néhány mp.-ig. Most már egyre több puha játékával (plüss, babák), is csinálja ezt. Nagyon kis édes.

És mikor karácsonykor először magához ölelte a fejem, majd elolvadtam :) Amilyen "rideg" volt eddig, most olyan bújós :) Utálta, ha pusziljuk, megöleljük, megszeretgetjük. Most már tőlem elfogadja. Sőt, gyakran ő jön és bújik hozzám egy kis szeretgetésre. Ilyenkor nem kicsi az örömöm :) Persze egyenlőre csak velem viselkedik így, Tibi nagy bánatára. Rendkívül anyás. Senki más nem jó neki, csak én. Egy pillanatra elmegyek, már ott van. Ha megjelenek, már nyekereg, hogy vegyem át...

Telefonál. Megkapta a mi rossz vonalas telefonunkat. Füléhez rakja, bár kétszer akkora, mint a feje, és telefonál. Egy két szót még mond is bele. De már tudja, hogy a mobillal is azt kell tenni. Úgyh. ezzel kezdi és csak utána rágcsálja meg. Egyszer ránk is hozta a szívbajt. Megkaparintotta a telefonom, és a szájába vette. Úgy elázott a nyáltól, hogy nem működött. Szerencsére kiszárítás után, ismét üzemképes lett. Azt is tudja már, hogy a mobilom ki kell nyitni, és úgy kell belebeszélni.

Elvonatkoztat dolgokat. A telefon alakú játékokat is a füléhez teszi és beszél bele. Sose mutattam neki ilyet, és emlékeim szerint más se. Rájött. Persze hamar át is adja, hogy engem keresnek :) Na jó jobban szereti, ha én beszélek bele. Mindig kéri, hogy öleljem meg a babát. Ő inkább meg szereti figyelni, én hogyan játszok.

A kezére kezdi húzni a macska részeit, azaz a karikákat. Ezt a játékot is magától találta ki. És pár napja elkezdte a helyére rakosgatni. Azért a technikája nem tökéletes. Még nem érti milyen sorrendbe kell visszarakni, és hogy az iránya is számít, de kezdetnek ez sem rossz. Azért még nincs olyan finom kézügyessége, mint a Dominak, mert az ikeás gyűrűjátékot még nem tudja összerakni. De már próbálgatja. Rájött, hogy lehet. Úgyh. már csak napok kérdése :)

Ha valami olyat tesz, amit nem szabad és rászólunk, komolyan rázza a fejét, de tovább csinálja. A Tibi szerint nem kötötte össze a nemet azzal, hogy rossz, amit tesz. Úgy gondolja, hogy a nem is csak egy kategória. Hát lehet van benne valami, de hogy lehet összekötni?
De lehet, hogy inkább a hangsúly számít. Pl. ha a konnektorral játszik, és rákiabálok, hogy nem, akkor összerázkódik, és békénhagyja. Ha például a cipőjével játszik, akkor nyugodtabban mondom, hogy nem, mert az elvileg nem olyan koszos. És olyankor ártatlanul rázza a fejét, és játszik vele mindaddig, míg el nem veszem.
Minap esett meg, hogy a Tibi elkérte tőle a fogkeféjét és nem akart odaadni. Erre Hédi közölte, hogy nem és rázta a fejét. Ezt pedig biztosan tudatosan mondta, és csinálta.
Egyébként alapvetően szófogadó. Ha tilos dolgot talál, és elkérem, akkor egyből odaadja. Viszont, ha olyat kérek el, amivel máskor játszhat, akkor kedvétől függ, hogy odaadja-e, mint pl. a fogkefe esete. Ilyen szempontból nekem adakozóbb, mint a Tibinek. Sokszor úgy barátkozik az emberrel, hogy odaadja a játékait. Amit talál, azt mind odaadja. Gyerekekkel és felnőttekkel is csinálja ezt.
Még mindig kedvenc tevékenysége az olvasás. Nagyon sokáig nézegeti, lapozgatja könyveit. Mesél is belőle. Ha jó kedvvel ébred, leveszi a könyvét a polcról, mi meg csak azt halljuk, hogy a Hédi olvas :)

Most kezdi érdekelni az arc. Mármint már fél éve is érdekelte az emberi arc, kézzel-lábbal tapicskolta, de most máshogy. Kezdi összerakni, hogy a babának, a majomnak, apának is van szeme, szája, orra, füle... Lehet csak azért, mert ezt mondogatom, mutogatom neki sokat. A kedvenc testrésze az orr. Az egyik babáját mindig az orránál fogva emeli fel, és a Tibin is a szemüveg lekapása után, az orrát kezdi mutatni.

Ha nagyon akar valamit, nagyon csúnyán követelőzik. Mutatja, hogy mit, és mélyen, kiáltva morog. Még mindig néha mellétrafálunk. Ha rosszat adunk, megfogja, eldobja, és kezdi újra, mutatja, hogy mit akar és morog.
Ha mondjuk azt akarja, hogy olvassunk, akkor szépen mondja, hogy ezt, és adja a könyvet. Szerintem most a leggyakoribb szava az ezt, ez, néha azt.
Még mindig az első dolga, hogy ha talál vmit, megkóstolja, rágja. A rágcsálnivalóval már kiszolgálja magát, ha bárhol talál.

Pechemre megtanítottam, hogyha az ágyon fekszem/ülök, akkor a lábamra, ölembe raktam néha, és lovacskáztunk. Most már egyből jön, befészkeli magát az ölembe, nekiáll a hasamon ugrálni, hogy gyíte paci... Úgyh. most már a nyugodt olvasás lehetetlen. Érdeklődik a mi könyveink iránt is. Próbálja lapozgatni őket, de még eléggé gyűri. Ha papírt kaparint meg, akkor továbbra is tépi. Szerencsére valahogy a könyveket nem.
Már egyre kevésbé szereti, ha dobálják, ha fejjel lefelé lóg és a hasonló extrém dolgokat, vagyis inkább kedvétől függ. Egyre kevésbé van benne a buliba, mondjuk ha fáradt, olyankor inkább bújna, régebben azzal lehetett felvidítani.

Ha beszél, felér egy madárcsipogással. Nagyon jó hallgatni. Leginkább magába szeret beszélni, ha észreveszi, hogy ott vagy, akkor abbahagyja.
Egyre könnyebb megnevettetni, benne van a huncutságban. Apu szerint, ez a lány vagy nevet, vagy sír. Többször előfordult, hogy ha mi nevetünk valamin, ő is nevetet (inkább a műnevetésén), mert tudja, hogy valami viccest mondtunk, csináltunk, vagy éppen ő (bár nem hinném, hogy értené min).

Próbálgatja a tárgyakat a háta mögé eldobni, csak az a fej ne lenne ott :)
Karácsonyi otthontartózkodás alatt rendesen el lett rontva. Nagyon élvezte, hogy mindig sétál vele valaki. El se engedte az ember ujját, nehogy abbahagyja a kísérgetését. Itthon már nincs olyan jó dolga, én nem támogatom, hogy sétáljon, amíg magától nem megy. De azért mindig próbálgatja megfogni a két ujjamat. A Tibi ebben engedékenyebb, és néha mászkálnak a lakásba, mint a nagyok.

Még sok minden volt az eszembe, de valahogy elbújtak a gondolatok. De az eddigiekből is látszik, hogy egyre ügyesebb, értelmesebb, rohamosan fejlődik. Hiába a mi lányunk :D