Boldog szülinapot, Anya

Idén se maradt el a születésnapom. Bár nem állíthatom, hogy megvolt a meghitt ünneplés. Tibi még a síelés előtti utolsó hajrába is gondolt rám és beszerzett egy már-már hagyományosnak mondható Szamos marcipán tortát. Idén egy sünire esett a választása.

Bár siettünk haza, de azért felvágtuk a tortát, hogy Domika és szülei is megízlelhessék a világon egyedülálló és legfinomabb tortát. Azt hiszem mindenkinek bejött. Nem sok maradt a másnapra eső születésnapomra. Hédi nem kispályázott, ő egy nagy darabot nyúlt le, és csak egy kis morzsát hagyott. Domi inkább mindenbe csak belekóstolgatott.

A szülinapom sajnos utazással kellett tölteni, de azért este elpusztítottuk a torta maradékát. És megkaptam életem egyik legszebb szülinapi ajándékát. A Hédi elénekelte a Boldog szülinapot.... Életébe először és nekem :) A videó másnapi reprodukáció.

Újabb csípő kontroll

Eljött a nap, amikor vissza voltunk rendelve csípőszűrésre, hogy újra lássa orvos Marci csípőjét. Időbe odaértünk, így még első körbe bemehettünk. Sajnos már előtte kiderült, hogy nem a Domos doktor (akivel múltkor olyan elégedett voltam) fogja megvizsgálni Marcikát. Előre féltem, hogy nem fogják túlságosan megnézni. A sejtelmem bevált. Először egy ki tudja kicsoda nézte meg (még biztos nem orvos). A csípőjét egyetlen egy módon vizsgálta, hogy megpróbálta széttolni a lábait, a nyakát pedig azzal, hogy felemelte a levegőbe a gyereket (reptette), mivel nagyjából középre tartotta a fejét, úgy döntött minden rendben vele. Hasra ruhába fektette, de akkor is csak azt nézte, hogy a csípője (popsija?) nagyjából szimmetrikus-e. Ezzel részéről le is zárult az egész, pedig közbe magyaráztam, hogy terpeszpelenkát kell hordanunk, meg jobbra tartja a fejét a gyerek stb. Még az előző zárót se olvasta el alaposan, mivel csak a jobbra tartás tűnt fel neki a zárón, a kötött csípő nem. Aztán jött a doktornő. Ő még ennyit se csinált. Ő csak szétnyomta a lábait. Neki is fejtegettem, hogy terpeszpelenkát hordott, jobbra tartott... Erre közölte, hogy a csípője tényleg még egy picit kötött. Ezzel be is fejezte volna. Úgy kellett kihúzni belőle, hogy akkor kell-e még a terpeszpelust hordani, amire nemleges választ kaptam. Azt a kérdésem, hogy kell-e még tornásztatni, már meg se akarta hallgatni. Arra mondta, hogy igen. A gyógytornán meg vagy 5 percet rágódott, végül azt mondta, hogy az már nem szükséges. Hogy vissza kell-e hozzájuk jönni? Dehogy, Marci már nagy... Ezek után már nem is érdekelt ez a bagázs, nem forszíroztam tovább a témát, mert tegnap anyu mondta, hogy elintézte, hogy Kanizsán megnézze a Rada Éva (gyerekneurológus) a Marcikát, és ha kell ő úgy is gyógytornára küld. Anyu a Hédi lábát is meg akarja vele is nézetni, mert még mindig befelé csámpít, és Anyu szerint ez nem normális (két ortopéduson már túl vagyunk vele is).

Ez a vizsgálat sokkal jobban emlékeztetett a Hédinél lévőre, ahol a Hédi óriási kiflijét se vették észre. Értem én, hogy futószalagon megy az egész, és az ő konkrét dolguk a csípő megnézése, ami megtörtént, de meddig tart még két vizsgálatot elvégezni. Megmozgatni kicsit a fejét, és ha már úgy is hasra rakja, akkor nem deréktől lefelé nézne rá, hanem mondjuk a gerincére is. No mindegy, ezen mi úgy se változtathatunk és szerencsések vagyunk, hogy eddig előbb-utóbb mindig jó kezekbe kerültünk, és még időben fény derült Hédi és Marci ferde tartására.

Ezután gyógytornára mentünk. Magamba gondoltam, hogy most fogunk utoljára itt járni és azon töprengtem, hogy kellett volna hoznom valamit a gyógytornásznak. Szerencsére ő nagyon aranyos, és sejtésem szerint ismeri az itteni rendszert. De azért azon még ő is csodálkozott, hogy még a Marci csípője miatt se kell többet visszamennünk, sőt azon is, hogy a terpeszpelus hordás teljes elhagyását javasolták. Szóval a gyógytornász (Szedlacsek Márta) azt mondta, hogy ő nem fog most minket egyből kihajítani, mert az otthoni torna azért nem teljes hatékonyságú, és nyilván ellenőrizni kell, így ő ilyenkor is hetente áttornáztatja az embereket, amíg teljesen helyre nem jönnek. Azt pedig ő is látja, hogy a Marcinak se a csípője, se a tartása nem tökéletes. Sőt szerinte a terpeszpelust se ajánlatos egyből teljesen elhagyni, hanem szépen fokozatosan. Ő azt javasolta, hogy most már csak az alvásnál adjuk rá, mire pedig legközelebb megyünk (majdnem két hét a síelés miatt), akkor előtte 1-2 nappal teljesen hagyjuk el, és ő megnézi, hogy "vissza kötött-e a csípője", vagy sem. Attól függően kell majd a továbbiakban hordania. Ezek után már biztosan tudom, hogy nála jó kezekben vagyunk és Marcikával minden rendben lesz.

Marcika majdnem 4 hónapos

Már régóta tervezem, hogy a kicsi fiam fejlődéséről írok egy bejegyzést, hiszen újabb mérföldköveket hagytunk el.

Karácsony előtt 1-2 héttel kezdett visszatérni a régi kicsi fiacskánk. Újra az a nyugodt, mosolygós baba lett, mint volt. Sokat kellett kézben tartani, de ezt hatalmas vigyorgásokkal meghálálta. Az ünnepek, otthonlét kicsit felbolygatta a nyugalmát. Az állandó nyüzsgés, a sok ember (dédik, nagyszülők, nagynéni, nagybácsik, unokatesó, időnként vendégek), az állandó ricsaj (+TV aláfestésnek) kicsit nyűgösebbé tette, így ezt az időszakot kézben vészelte át (még jó, hogy mindegy neki kinél van). Kicsit aggódtam, hogy mi lesz velünk, ha újra 3-ba töltjük a napokat, hogy fogok bírni két síró gyerekkel, de szerencsére mind a ketten átálltak a kiscsaládos létre. Hédi egyre többet játszik egyedül, bár állandó megerősítést, figyelmet vár el mellette, és Marcika is jól elvan, ha nem a kiságyban (bárhol máshol jó) kell feküdnie és ott vagyunk a közelében. Így néha én is úgy érzem, hogy pihentetőbb a jól megszokott vackunkba, a megszokott napirendebe, mint otthon, ahol ezer segítő kéz akadt.

Szóval ez a mosolygós kisfiú már az ünnepek előtt elkezdte felfedezni apró kezecskéit. Már a ruhája helyett a kezeit kezdte el szopogatni, persze akkor még kezdetlegesen, de mára már fontos játszóeszköze lett. Jóízűeket cuppog a kezével, próbálja begyömöszölni az öklöcskéit, szopogatja ujjait (egyet, többet, mikor melyiket), összekulcsolja, fogdossa kezeit, nézegeti. Néha úgy kifárad a nagy munkába, hogy elalszik a végén. Sose értettem, mikor anyu, mama a kéz nézegetéséről beszél, amikor anyu azt mondja, hogy akkor váltam jó gyerekké, amikor a kezemet kezdtem nézegetni... A Hédinél valahogy nem volt olyan nagy váltás. Mikor a kezét felfedezte, szerintem játszott is már a játékokkal, vagy csak mi nem vettük észre a nagy váltást, nem tudom, de az biztos, hogy a Marcit jól leköti a két apró kezének a felfedezése.

Azóta pedig meg se áll a játékbirodalom felfedezésében. Már egy ideje figyeli a játékait, főleg, ha zörgetjük, rázzuk neki. Kanizsán már próbálta megérinteni őket, ha rátettük, Micimackós kelj fel Jancsit pl. kiütni. Itthon már meg is fogja őket, nyilván a kicsiket, könnyűeket. Főleg a szundikendőkkel, szundipárnával, plüssökkel birkózik, ha ráteszem. Gyűrögeti őket, ha a szájához tornázza őket, meg is kostizza, szopizza. A vékony madzagokat (pl. zsiráf lába, majom kezében lógó madzag, ami a halat tartja) huzigálja. Vékony csörgőket megtart. Ha nem mozdul el a Micimackós kelj fel Jancsit, akkor forgatja rajta a karikákat. A babakocsin kifeszített játékkel pedig a dédinél órákig lekötötte magát.

Ha nagyon tetszik neki valami, vagy ha panaszkodik akkor gőgicsél, hangosan, sokáig. Nagyon jó hallgatni, zene füleimnek.

Az elmúlt napokban olyan érzésem kezdett támadni, hogy Marcika próbál fordulni. Főleg háton van és a lábait oldalra tornázza, szinte oldalra fordul. Tudom, először hasról fordulnak hátra, így nem éreztem olyan jelentős dolognak. Ma gyógytornán jártunk, ahol megkérdezte a gyógytornász, hogy fordul-e már. Mikor nemleges választ adtam, azt mondta, hogy már csak pici hiányzik hozzá:) Hamarosan nem hagyhatom nyugodt szívvel egyedül az ágyon:( Napi 1-2-szer hasra rakom, mert elvileg úgy fejlődik leginkább a babák izomzata, mozgása. Már 15 percet bír, utána azért sírva fakad, de gyönyörűen kiemeli a fejét, néha még 1-1 mosolyt is elereszt közben. Sajnos az egyik kezét el-el hagyja :(

Sajnos a szeme még mindig váladékozik, egyre esélyesebb, hogy át kell mosatni :( Pedig újra csepegtetjük az antibiotikumot :(

Röviden a testvéri szeretetről. Marcika továbbra is elég stramm gyerek. Nagyon szereti a Hédit, az ő látványától is megnyugszik, nevetgél rá, pedig nem kevés bántalmazásba is van része. Ha kap 1-1 erősebb ütést csörgővel, ököllel, akkor picit legörbül a szája, 2 panaszkodik, de nagyon ritkán fakad csak miatta sírva. Hédi egyre gyakrabban rázogatja neki a csörgőt, vagy odamegy hozzá, közel hajol, és magyaráz neki pl. Marci! Alszik a Gyurika. Aztán megy az útjára. Továbbra is hordja neki a játékokat, odaadja neki (kezére teszi), aztán várja a dicséretet. Persze le is nyúlja őket, ha olyan kedve szottyan. Hédi szereti a kezét huzigálni, és örül, ha megfogja a Marci az övét. Marcinak ügye nagyon jár a lába, ha örül vagy dolgozik valamin, így ha a Hédi odamegy hozzá akkor is. Ilyenkor megesik, hogy "rugdossa". Hédi ilyenkor kétféleképpen reagál: vagy panaszkodva, vagy röhögve mondja, hogy a Marci 'rugózik' (így mondja a rugdosást). Sajnos a Hédi is időnként megrugdossa :( Hédi mostanába egyre több puszit osztogat, így a Marcinak is jut belőle, persze elgondolkozom rajta, hogy ez neki neki jó-e vagy sem, mindenesetre a Hédit mindig alaposan megdicsérjük érte.

Nagyon várom az időt, hogy nyugodt szívvel együtt hagyhassam őket, eljátszanak együtt, Marciba játszópajtásra leljen a Hédi. Másrészt meg úgy érzem, hogy így is túl gyorsan fejlődik a Marci, még észbe se kaptam, már a játékaival játszik, lassan forog és onnantól kezdve nincs megállás, nem lesz már babusgatható picibabám, hanem egy újabb izgő-mozgó sajtkukacom.

Thomas és barátai: Hédi, Domi és Marci

Egy mozgalmas hétvégét hagytunk magunk mögött. Szombaton de. indultunk Zsuzsa Dédihez, hogy hosszú idő elteltével meglátogassuk. Szerencsések vagyunk, hogy gyerekeinknek még szép számmal akad dédije és nem is akármilyenek. Még olyan kényeztetésben is részünk van, hogy ők járnak inkább hozzánk, nem nekünk kell két gyerekkel utazni és mindenféle finomsággal is ellátnak. Mondtam, hogy különlegesek.

A déditől elég későn jutottunk haza, pedig Hédinek még fontos a du.-i alvás, különben késő du.-ra elviselhetetlenné válik. Mindenért hisztizik, de nem tudja megmondani, hogy mit akar. Semmi se jó, ahogy mi csináljuk, de ő már túl fáradt, hogy megcsinálja. Nem részletezem tovább, a lényeg, hogy 6 körül a Domi ébresztette. Addig nem igen akaródzott felkelni neki, de mihelyt meghallotta Domi hangját, félkómásan kibotorkált. Még kicsit nyűszke volt, de aztán belevetettük magunkat a játékba. Domit nem igen kellett lekötni, ő mindjárt elindul felfedezni a számára még újdonságerővel bíró játékokat. Még a Duplo építésbe se szállt be.

A játékot csak a pizza érkezése zavarta meg, amikor a 2 lurkóval körbeültük a majdnem asztalnyi méretű pizzát. A fekete olívabogyót hipp-hopp lekapkodták, majd nekiláttak a saját szeletüknek.

Mikor már került egy kevés a pocakba, nem mardosta őket az éhség, szépen nekiálltak kukoricára vadászni, majd a végén már a sonkacsík is megfelelt nekik.

Az egészet pedig 'szívószállal' zárták, ami egy nagyon jó találmány, akárki burájából is származik, okos volt. Filléres kivitelezni, de borsos áron el lehet adni, a gyerekek pedig imádják. Vaníliás cukorral töltött szívószál, amit tejbe kell rakni, ahogy szívod a tejet feloldódik, édes lesz. Ez volt az első dolog, amivel hajlandó meginni a Hédi a tejet, adhattunk előtt natúr tejet, mézes tejet, kakaót nem kellett neki, bezzeg a varázsszívószál... Most már azért ímmel-ámmal jöhet a "kakajó" is.

Végül pedig az egyébként uszodából érkező Domival tovább folytatták a bulit a fürdőkádba.

1 óra után is úgy kellett őket kihorgászni a kádból.

Mondjuk volt ott dínom-dánom:

Gyurikától-dobig

buborékfújástó-habig minden.

Előkerült az új pihenő/hintaszék is. Mivel Domi kipróbálta, Hédi se akart kimaradni a buliból és ő is újra hajlandó volt beleülni. Ildiék nehezen tudták a Domit hazarángatni, én pedig ilyenkor örülök, hogy szeret nálunk lenni :) Holnap ismét ellátogat hozzánk és 1+3-ba töltjük a napot. Este 10-kor végre Hédi ágyba került, de így se okozott gondot neki másnap a felkelés.

És hogy végre a címről is essen szó, szerintem nincs olyan ember, aki nem hallott volna Thomasról, a gőzmozdonyról. A gyerekek nagyon szeretik, mi, szülők kevésbé. Azért van, ami übereli pl. Eperke. Hozzáteszem, eddig csak könyv formában ismerkedtünk a mesékkel, néhány rövid mese pl. Bogyó és Babóca, Kisvakond, Süsü kivételével. Utóbbiakat is rendkívül ritkán max. heti 1-2 alkalommal élvezheti lányunk a számítógépen, és akkor is csak egy részt engedélyezett, ami persze mindig hisztivé fullad.

Szóval vasárnap színházba voltunk, már ha a Papp László Sportaréna annak számít. "Thomas és barátai: A cirkusz a városba jön" című előadást néztük meg, amelyre még a Hédi nyerte a jegyeket, mert olyan ügyesen táncolt :) Mivel 4 jegyet kapott, így Ildiéket is elhívtuk, azt pedig nem kötöttük a beléptetők orrára, hogy pár hete elmúltak a gyerkőcök két évesek. Hédi nagyon élvezte most a villamosozást és a metrozást is. Türelmetlenül várta már Thomast, és az éneklő nénit (utóbbi a Makám koncert pozitív élménye miatt). Mikor már az Arénába voltunk, felháborodva kérdezte, hogy hol a Thomas :) Hiába mutogattam a bazárba árult Thomasos cuccokat, tudta, hogy nem arra várunk, nem is érdekelte. Megkerestük a helyünket, nem volt egyszerű. Szerencsére (most az egyszer azt mondom) kieső részre kaptuk a jegyet. Sor széle, mellettünk üres tér, azaz ott lehetett a babakocsi Marcikával. Az se zavart előadás közben senkit, ha felálltam és táncoltam a Marcival. Hédike a tömeg ellenére (azaz lett volna látnivaló) nagyon hiányolta a Thomast. Ildiék késve érkeztek, így még Domi se kötötte le a figyelmét.

Végre azért csak elkezdődött az előadás, persze a gyerekek csak úgy láttak, ha a felálltak az apjuk ölébe, így meg a mögöttünk ülő kezdett el háborogni. Végül felálltak a Karcsiék a sorunk mellé és állva folytatták az előadást. Rendes volt a felügyelő, mert szólt nekik, hogy előre lehet menni, volt leterített szőnyeg.

Így mindenki előre vonult, csak én és a Marci maradtunk hátul. Nekünk ez is tökéletes volt, mert Marci megijedt a hirtelen jött sötétségtől, zajtól, így nyugtalan lett. Oldalt pedig tökéletesen tudtam sétálni, táncikálni vele. Onnan meg úgy is jobban láttam, mint ülve a helyemről. Az első felvonás felénél észrevette a színpadot, akkor nagyon elkezdte figyelni az eseményeket. A szünet előtt 1 perccel pedig mély álomba zuhant. Csak a 2. felvonás felénél ébredt fel, még az újabb hirtelen zaj (azaz a 2. felvonás kezdete) se zavarta meg álmát.

Amikor felébredt, rögtön biztosítottam, hogy ott vagyok, így még jó darabig eljátszott a babakocsiba. Akkor kezdett el sírni, amikor túl sok kezdett lenni a kiabálás (gyerekeket is be próbálták vonni a történetbe), és a mögöttünk ülő kisfiú nagyon lelkesen eresztette ki hangját. A tapsnál már muszáj volt cicire raknom, így tele pocakkal indulhattunk haza.

A darab az óvodás korú gyerekek igényeihez volt igazítva. Így a gyerekek rendkívül élvezték, az amúgy nagyon primitív darabot. Nem veszett el bennem a költő/írói véna egy hangyányi szikrája sem, de egy ilyen történetet még én is össze tudnék dobni 1 este alatt. Annyi jó volt benne, hogy a gyerekeket is aktiválták, pl. Thomasnak, csináljunk úgy mint a mozdony és közbe huhogjunk, mint a Thomas kéménye, amit ők persze örömmel végre is hajtottam. Hédinek és Dominak így is nagy élményt volt az előadás, hiszen még ilyen jellegű helyen nem igen jártak. Hédi pedig amúgy is nagy Thomas rajongó. Mi pedig kibírtuk ezt a 1,5 órát, főleg, hogy én csak fél füllel figyeltem az előadást, a másikkal Marcikát. A díszlet elég egyszerű volt, de mégis nagyon praktikus.

A szereplők ruhája is igen élethűen lett megvarrva, de az nagyon látszott, hogy nem magyarok voltak a színészek és csak nagyjából találták el, mikor melyik rész van. A táncuk nem is egyszerre volt... Persze ez még ilyen kisgyerekeket nem zavar. Azért összességébe megérte eljönni, mert ne feledkezzünk meg, hogy nekünk nem került pénzbe a jegy, a lurkók jól érezték magukat, végülis miattuk mentünk el. Az Ildinek így is az volt a végső konklúziója, hogy nem hitte volna, hogy ilyen jól fogják bírni, ami azt jelenti, hogy tényleg lekötötte őket a darab. Hédinek a lényeg amúgy is Thomas és a néni (aki persze énekel) volt. Abból pedig nem volt hiány. Hédi haza se akart jönni. Hazafelé úton pedig szépen bealudt a villamoson.

Már f7 volt, mire felébredt, így még felnőtt programként Tibivel majdnem végig tudtunk nézni egy filmet. Este természetesen megint későn aludt, mi meg fáradtan kezdtünk neki az új hétnek.

Szörnyű kezdet

Tegnapi nap káosz volt. Összeszedtem valamit, és minden kijött belőlem. A gyerekorvosunk szerint enyhe vírus volt (távdiagnózis), intenzív, de hamar vége. Akármi is támadt meg, nagyon pocsékul voltam. Az az érzésem volt mindvégig, hogy ezek a betegségek jobban megviselnek, mint a szülés. Sőt a szülési fájdalmaknak legalább jutalma is van.

Tegnapra volt Marci oltása is időzítve, Tibi vitte át kivételesen, mivel én "haldokoltam". Megkapta, mert a doki szerint ezek a vírusok az anyatejes kisbabára nem szokott átragadni, ha igen akkor is csak enyhe lefolyással. Az oltástól, vagy mástól úgy begyulladt estére a szeme, hogy nem látott a csipától+nyálkától. Újra antibiotikumozzuk.

Hossza már 62 cm, súlya 5,18 kg. Picit hosszabb, mint a Hédi volt ennyi idősen, pedig ő is hosszúnak számított és néhány dekával könnyebb, pedig a Hédi is vékonyka volt. Képzelhetitek, hol van a görbén... No mindegy, pszichomotoros és mentális fejlődése jól követi a korosztályát (megcsinálták a 3 hónapos felmérést), így aggodalomra továbbra sincs ok.

Aztán megjött, vagyis Tibi hozta a postáról a pihenőszéket. Anyu jelentkezett a nevünkbe Manó Játék internetes webáruházba játéktesztelésre és beválasztottak minket. Kaptunk egy Fisher Price pihenőszéket, cserébe fotókat kell küldeni némi szöveggel.

Szép színes, játékokkal. Hintaszékként és rendes székként is használható. Háttámlája majdnem vízszintesig állítható, így Marcit is rövid időre bele merem rakni. Már első este Marci el is szundított benne. Hédi is nagyon élvezte, hintázott benne, Gyurikával (karácsonyra kapott csodababával), egyedül. Míg nem felállt rá, a Tibi ordított, hogy üljön le, de már nem ért oda, orra esett. Feldagadt a képe az orra alatt és a fogából ömlött a vér, az egyik el is mozdult. Úgyh. Tibi este még vihette a fogászatra, még jó, hogy az is szembe van velünk. Azt mondták semmi komoly, csak pépeset ehet 1 hétig, nem szophatja az ujját, de a gyerek érezni fogja úgy is (este nem engedtem neki, de ma már vígan szopta elalváskor...), 5 hétig nem motorozhat, és 1 héten belül kiderül, hogy elhalt-e, de 90 %-ban nem. A csontfoga nem sérült, az biztos, mert még magasan helyezkedik el az ínyben. A letört fogára csak annyit mondtak, hogy a motor már csak ilyen... Aznap 2-en voltak ott "motorbalesettel".

Ilyen rémes kezdet után a többi nap már csak jobb lehet.

Szilveszter

Idén se csaptunk nagy bulit szilveszterkor. Ildiékkel, illetve a Dunai dédiékkel töltöttük az év utolsó napját. Néhány órára átjöttek a Virágék (Ildi általános iskolás barátnője). Nekik 1 nappal idősebb a kisfiúk, mint a Marci, de nem hozták át :( Ettől függetlenül azért kidumáltuk a kislegényeket. A vele folytatott beszélgetés után, még jobban megerősödött a gyanúm, hogy nekem van a legjobb, legcukibb kisfiam a világon :)

A látogatók miatt kicsit felborult az esti rend, ha nem is a szilveszter miatt.

Tibi vett néhány tűzijátékot, amit a gyereknek be akart mutatni. Dominál nagy sikert aratott, és még meg is siratta, hogy véget ért :), így a Dédi papának muszáj volt gyorsan egy-két csillagszórót bevetnie. Hédi idén nyugodtan átaludta az éjszakát, nem zavarták meg a durrogások se az álmát.

Marci viszont bent volt a buliba, miatta majdnem nekem is ki kellett böjtölnöm az éjfélt, de kicsivel 11 után megadta magát :)

Így még az előző évben megejtettük a koccintást szigorúan kölyökpezsgővel és pár perccel az újév kezdete előtt már húzhattam is a lóbőrt. Lehet, hogy én öregszem, vagy csak a kialvatlanság miatt, de számomra elvesztette varázsát a szilveszter. Egy jó bulinál, néhány óra alvás nekem sokkal többet ér.