Szúrós gombóc jár a kertben...

Mielőtt ideköltöztünk volna, időnként kijártunk piknikezni a kertbe. Kicsit kertészkedtünk, meg amúgy is jólesett elmenekülni a panel forrósága elől. Egyik ilyen alkalommal Tibi a vízaknában (nem volt teteje) talált egy kis sünit, akit persze kimentett. Azóta pedig vártuk, hogy mikor látogat el hozzánk egy újabb egyed.

Hátul, a málna mögött, a komposzt mellett készítettünk neki otthont. Oda kupacoljuk a nagyobb hajtásokat, ágakat. Pont meg akartunk válni tőle, de idő hiányában halogattuk. És láss csodát! Pénteken a szokásos nagybevásárlásról hazaérvén, a nagy hurcolászás közepette Marci szólt, hogy "itt egy süni". Első gondolatom, hogy csak viccel. De mikor odamentem, tényleg egy süni volt ott. Egyszerre két dolog miatt örültem. Hogy van egy új lakónk, aki gyönyörű és hasznos. Másrészt, hogy az én "a világ összes türelme nem elég hozzád" (egy anyuka) fiam lelt rá. Figyelt és örült és szereti az állatokat:)

Hédi rögtön gondoskodott élelemről is, de sajnos a süni félelme nagyobb volt az éhségénél. Hédi boldogan újságolta, hogy életében először látott sünit. És nem is olyan szúrósak a tüskéi. Reméljük jó otthonra lel nálunk.

Következő projekt a madár/cinke fészek lesz. Egyszer egy tojást találtunk a kertben. Google barátunktól tájékozódva galambtojás lehetett. Kikeltenünk persze nem sikerült. De pár hete mondták Ági néniék, hogy egy cinkepár minden évben egy korsóba kelti ki náluk a fiókáit. Az állatkertben kinéztünk egy gyönyörű odút, és talán már a hársfám is kellően magasra nőtt, hogy a macskáktól biztonságban lehetnek az ott élő madarak. Így remélem a süni projekt után jöhetnek az énekes madarak is.

Minipolisz

Lindáék karácsony alkalmából minipolisz belépővel "lepték meg" családunkat. Így április vége felé sikerült is egyeztetni mindenki programját és eljutni ide. A hely nagyon tetszett mindenkinek, egyetlen nagy hátránya, hogy lehetett volna nagyobb, több szakmát is bemutathattak volna. Ez az a hely, ahol a gyerekek játékosan felnőttek lehetnek, igazi élethelyzeteket mutatottak be. De persze a valós élettől eltérően a gyerekeddel lehettél felnőtt és pont ez az, ami jó volt benne. 

Ők szolgáltak ki a boltban, vagy válogattak szelektíven a szemetet, kihozták a postát, vagy gyógyítottak meg a betegrendelőben stb. Azok a szerepjátékok, amiket otthon is nap, mint nap játszunk, itt majdnem valós környezetben is eljátszhattunk. 

A pénztárgép tényleg olvasta a vonalkódot, 

a fodrászszalonban volt csap, fodrászszék, tükör stb. Egy-két helyet leszámítva a cégek jól kitettek magukért. 

Mondjuk a takarékbank esetén sokkal inkább a bankrablók/biztonsági szolgálat munkáját ismerték meg a gyerekek, mint a bank tevékenységét, de mondanom se kell, hogy a fiúk itt töltötték legtöbbet az idejüket. 

Hédi órákig vásárolt, hol az Aldiban, hol a DM-ben. Utóbbi helyen Hubának szuper fejlesztő játék is volt: hatalmas kocka, aminek minden oldala felfedezhető és megtapasztalható játékot tartalmazott. 

Hédi örömmel válogatta az FKF-nél a szemetet. Többször vissza kellett térni. Az itthoni szelektív válogatást mégse akarta bevállalni. 

Marcinak nagyon bejött még a BKK-közút által házilag összerakott légkalapács. 

De lehetett pancsolni/ tűzet oltani a tűzoltóságnál, 

festeni a Trilaknál (igazi festékkel - Marci nadrágja tanúsítja is), virágot locsolni az Oázisnál, a Fundamentánál daruval pénzt gyűjteni, majd perselybe helyezni, főzőcskézni a Soós tésztánál (még igazi tűzhely, hűtő is volt), pizzát sütni, majd felszolgálni a Pizza Kingnél, 

kreszt gyakorolni a BKK-nál... 

A Makita-nál lehetett korongot készíteni igazi fúróval. A legbénább hely, a Skoda volt, ahol gyakorlatilag nem lehetett semmit se csinálni, csak egy gyűrött kirakóval játszani. Az animátorok is lehetettek volna lelkesebbek, néhány helyről hiányoztak is. 

A végén Ildi elintézte még, hogy a gipszkorszaknál fessenek a gyerekek, így még a szuvenír is megvolt. Hédi boszorkányt festett, Marci pedig pisztolyt. Illetve utóbbi esetben Marci Domi példáját követve barnára mázolta a fegyvert. Apa pedig felturbózta egy kis arannyal-ezüsttel. Azóta is Marci becsben tartott kincse. 

Tartalmas vasárnap délutáni program volt, amiről ma Hédi nagyon lelkesen mesélt a barátainak. Visszatérni a közeljövőben biztos nem fogunk, mert úgy már uncsi lenne, legalábbis nekünk felnőtteknek.

Hédi zenei pályafutása

A szülői aggodalom határtalan. Most nincs se óvoda, se iskola választás. Mindenkinek jól megszokott helye van. Viszont vannak életre szóló döntések, én meg rágódom, mi is a legjobb. Hédi tehetsége a furulyázás során is kibontakozott. 

Is hiszen a tehetségére végre az iskolapadban is fény derült:) Év elején még úgy kellett beprotezsálnunk a logikai (matematika tehetséggondozás) szakkörre. Igen itt van a szülő felelőssége. Hédi pókerjátékos, így a tanárnő el is mondta az első napokban, hogy nem tudja reálisan felmérni Hédit. A héten összefutottam a tanárnővel és ő mondta, hogy Hédi a logikai szakkörön is kiemelkedően gyors, ügyes, így jövőre versenyeztetni kellene.

Szandra néninél a furulya karrierre végetér. Kinőttük a zene ovit, Szandra nénit. Hatalmas dilemmát okozott, hogyan tovább. A matematikában képbe vagyok, de a zenében nagyon nem. Hangszerek?! Azóta vagyok távoli ismeretségben velük, mióta Hédi furulyázik. Hozzáteszem hatalmasat fejlődtem én is Hédinek köszönhetően. Most már kezdem kapizsgálni legalább a hangszerek nevét:D Nagylányunk magának köszönhetően jutott el erre a szintre. Szandra néni (tanára) szerint zenei képességei átlagon felüliek. Azt viszont én is látom, hogy kell neki a zene. Hogy hatalmas örömforrás neki. A gyakorlás persze fáradság miatt elmaradozik. Hétfőn pedig teljesen KO-n keveredik haza este a furulyáról. Felvetettem neki, hogy hagyjuk abba, ha így elfárad. Nincs értelme, ha ott is csak elfekszik. De a válasza meggyőzött. A furulyán felélénkülök, átszellemülök (nem ezt a szót használta), utána meg újra fáradt leszek. 

A hangszerválasztás kemény dió volt ilyen tudással. Célom az, hogy bekerüljön az állami zeneiskolába. Tudom sok hátránya van, mint itthon mindennek ami nem pénzes, de mégis csak helyben el lehetne intézni (iskolán belül). És ha tényleg nagy tehetség, akkor talán a legkockább tanár is felélénkül, lelkessé válik. Összeolvastam mindent, végigtelefonáltam minden zenével foglalkozó ismerőst. A nyílt héten bejártunk az órákra, hogy megismerkedjünk ezzel a területtel is. Ott az egyik furulyatanárnő nagyon készségesen válaszolt a kérdéseimre is. Így kivilágosodott előttem minden, leülepedett, amit korábban elmondtak. Szandra néni a zongorát javasolta Hédinek, hiszen agyban nagyon jó, érett hozzá és a furulya szuperül megy neki, nem lenne nagy kihívás, fejlődési lehetőség. A legtöbb másik hangszerhez még kicsi, a keze nem érné el a lyukakat, vagy erőnléte nem lenne tartani. A zeneakadémián pedig a zongora a követelmény. Félreértés ne essék, nem akarom Hédit zenei pályára küldeni, az nekem már túl művészi, de egyértelműen jelzi, hogy a zongora egy alaphangszer, ahonnan tovább lehet lépni. Marci ovis társának anyukája zongora tanárnő (másik kerületben). Olyan rendes volt, hogy eljött velem a nyílt napra megnézni a zongora tanárokat, segített eldönteni, hogy kihez orientálódjunk. És hogy lemérjem Hédi furulya tudását és elhessegessem B. Marci anyukája révén fülembe költözött kismanót (görcsös ujjtartás, rossz fújástechnika), elvittem a kedves furulyatanárnőhöz megmutatni Hédit. Ő nagyon elégedett volt vele. Megdicsérte, hogy szépen fogja a lyukakat, ügyesen játszik. Egyedül a kiállásán, bátorságán kellene mit javítani. A többi gyakorlás kérdése. Fel is jegyezte az adatait (remélem plusz pont). Kell a plusz, mert Hédi nagyon fiatal. Túljelentkezés van ide is, és előnyben vannak az idősebbek. Ha nem tűnik ki valamivel, akkor automatikusan szolfézs előkészítőre küldik az ilyen korúakat, hangszeres tanulás nélkül. Ebben az esetben kárba veszne a sok energia, pénz amit befektettünk, és persze a tehetsége. A felvételin, ha a zongora az első, akkor nem kíváncsiak a furulya tudásra (ez azért megdöbbentő), ezért is kellet a kis kör nekünk a furulyatanárnál.

Szóval a cél bekerüljön zongorára, vagy legalább furulyára. Ha ez nem jön össze, akkor pedig jön a magántanár keresés. De ha bekerül, akkor se dőlhetünk hátra, mert jön a zongora vásárlás (ami nem olyan kézzelfogható, mint a mosógép vásárlás).

A felvételiig, ami már csak 2,5 hét, a Szandránál Hédi hangját csiszoljuk. De nem válunk Szandrától örökre, mert jövőre Marcival is megpróbálkozunk a zeneovival.

Huba 11 hónapos

Huba már nem az a tehetetlen kisbaba, inkább már kisgyerek. Kezdi megértetni magát. Lassan eljön az az idő, amikor nem tehetünk úgy, hogy nem értjük mit akar:)

Mutogat. Igaz még az irányt nem mindig lövi be jól. Elsősorban nem azért mutat, mert akar valamit, inkább mikor érdekeset lát. Kivétel ez alól a nyuszik. Tudja hol vannak, így már reménytelen kint altatni, mert mindig hozzájuk akar menni. Marcival sokat "stoppolunk" (reklámújságból ki mit szeretni). Ilyenkor Huba is beáll mutogatni, bár néha nem is képre mutat:)

Sokat integet. Érti a pápá szót, de arról nem vagyok meggyőződve, hogy annak is tudatában van, hogy elköszönésként használjuk. Ma pl. Hédinek és Tibinek integettünk, mint minden reggel a konyhaablakból. Egy fél órával később az emeleten pelenkáztam Hubát és ott is elkezdett integetni az ablakon:) Sokszor pedig akkor kapcsol, hogy pápá, mikor már rég elmentünk/elment az illető.

A mászása már nagyon gyors. Már nem lehet, hogy mindjárt megyek és útba igazítom. Mire pl. odaérek a lépcsőhöz, ő már egy másik szobába van. Szerencsére a szobák, főleg a fürdőszobában a mosógép sokkal vonzóbb, mint a lépcső. A fsz.-en el kellett barikádozni a lépcsőt, mert a sok játszótér hatására megtanult lépcsőn felfelé közlekedni. (Sajnos lefelé még mindig arccal előre próbálkozik.) Egyik nap mondom a Tibinek, hogy nézze már meg a mit csinál a Huba, nagyon csöndben van. A lépcsőn (5. lépcsőfok) a vasalót tanulmányozta. Ö se az a gyerek, akit a játékok érdeklik.

Sokat álldogál kapaszkodva, már fél kézzel is megy neki. De ha elfárad, akkor még mindig sír, ahelyett, hogy leülne. Néha lépeget is egyet-kettőt.
Rájött, hogy ha valamire rááll, akkor könnyebben feljebb jut, több mindent elér. És ha így se sikerül neki nagyon mérges. Az ágyunknál az alsó polcon rámolt eddig, most eggyel följebb próbálkozik, persze a hátsó tárgyakhoz nem elég magas. Megpróbált felmászni az első polcra (álló helyzetbe), hogy morgott, amikor nem sikerült.

Említettem, hogy sokat játszóterezünk. Huba szívesen hintázik. Megbarátkozott a csőalagúttal is, már bátran közlekedik benne. A csúszda végén pedig sokat kacag, ha valaki várja lent. De élvezi, a nagy teret, ismerkedik a kővel, ággal, homokkal, és mászik sokat.

Szépen eszik továbbra is. Mindenevő. Bár mostanában elkezdte, hogy azt szeretné, amit mi. Persze ahhoz kellene még fog is neki. Most az első kettő bújik. Nagyon szereti a szilárd hamit. Puha körte most a kedvenc és a sajtos pogi. Ha valami nem kell neki, határozottan eldobja. Sajnos ez az étellel is így van. Marci jókat szórakozik is rajta, mikor dobálja a megrágott kaját. Ha a kezembe eszik, akkor nekem is megpróbál a számba juttatni egy keveset. Tegnap ezt csinálta  a pogival, kivételesen nem csak úgy tettem, mintha megenném, hanem ténylegesen a számba vettem. Mikor az ő szájába akarta rakni a "maradékot", meglepődött hova lett:D

A harmadik babánál jövök rá, hogy a baba nemcsak az arc alapján azonosítja be a szülőket, hanem legalább olyan fontos még a láb ismerete. Mászik, megnézi a lábat (felnézés nélkül), ha nem az enyém mászik tovább.

Még mindig imád kukucskálni. Akár a fejéről is leszedi a sapkát és amögé próbál bújni. Ha megunta, akkor vagy elhajítja a sapit, vagy a feje tetejére teszi:) De nagy kedvenc, ha kibújok a fotel mögül, majd átmászok egy másik helyre és onnan szólok neki. Ha sokáig játszunk, hallani tőle is, hogy kukucs.

Sokat beszél továbbra is, sokszor kivehetően ismétel meg elhangzott szavakat. Nyilván használni még nem használja őket, inkább a hangját, hangformálást próbálgatja.

Szereti az énekes játékot. Hejj Gyula, Gyula, borsót főztem stb. Szépen hallgatja, ha mesélek, de nem tud ellenállni, hogy közbe ne egye meg a könyvet.

Szívesen próbálgatja a rajzolást. De még nem igazán érti, hogy melyik a ceruza hegye és nem lehet megenni. Kell hozzá a felügyelet. Bár a tollal tökéletesen összefirkálta a széket, nem kellett neki mutatni semmit...

Labdázni viszont  nem hajlandó. Eldobja a nagyvilágba és kész. Egy két dobás után pedig az ölembe köt ki.

Újra mackók

Kutyafogathajtó versenyt rendeztek Veresegyházán. Jó alkalom volt az arra, hogy ismét ellátogassunk medve cimboráinkhoz. Az elindulás nem ment olyan gyorsan, mint szerettük volna, és persze Veresegyháza sincs éppen a szomszédban, így szembesülnöm kellett azzal, hogy a program legérdekesebb részéről lemaradtunk:( Az igazi kutyafogatról, ahol több kutya húz egy kiskocsit. 

Ha már ott voltunk, megnéztük a többi versenyt. Így láttunk kutyás biciklist, kutyás rollerezőket és kutyás futókat is. Mindegyiknek a lényege, hogy kutya húzza a gazdáját, így segítve őt a gyorsabb tempóra. Valójában nagyon kutya függő. Volt olyan aki, kullogott a gazdája után, volt amelyik meg úgy megrántotta a rajtnál, hogy gazdi csak úgy repült. A verseny nem volt olyan kiépült, jól szervezett, mint gondoltam. A célnál csak néhány ember lézengett, de így legalább a gyerekek nyugodtan ugrálhattak árkot. Nekik az izgalmasabb volt, mint a verseny. Bár a futós résznél Hédi akart ott maradni. Sok gyerek is rajtolt. Többek között egy Dani méretű (ha nem kisebb), akit a délutáni szunyókálásból a verseny kedvéért ébresztettek fel. Cukinak nagyon cukik voltak a kis totyogósok, de a versenyt nem is értették... Nagy kirakodó vásárra számítottam. Helyette 1-1 kutyás dolgokat árusító strand és egy buborékfújós csapat volt. A kézműveskedés része is elég fapados volt. Szegény Hédi le is maradt róla, bár Marci alkotásai is a semmibe vesztek:( Meglepő volt, hogy milyen sokan foglalkoznak Magyarországon kutya szánhúzással.

Marci kedvéért felszálltunk az aranyárban menő elektromos vonatra. Amit 8 perces útnak ígértek, de meggyőződésem, hogy a nagy érdeklősére való tekintettel rövidített útvonalon járt. Egyedül a mackók körül tett 1 kört. Drága nagyfiam persze akart menni még néhány kört:)

Hédi pedig mindig a mászófára (hogy hívják?) vágyott:) Ha már ennyire tetszett neki, én is felmerészkedtem a tetejére (sikerült feljutnom), de nagyon félelmetes ott fent. Természetesen Hédikémnek jobban ment.

A legnagyobb probléma az ebéd ideje körül volt. De azért eljutottunk a kinézett étterembe (western ranch). Természetesen a kívülről olyan mutatós játszótér miatt esett erre a választásunk. Belülről és utólag már közel se volt olyan hívogató hely. Lehet a lovarda része nagyon tuti, de az étel minősége hagyott nem kevés kívánnivalót. A játszótér pedig erős amortizációnak indult. Pl. féltem, hogy a csúszdához vezető híd leszakad a gyerekek alatt. A legjobb része (ami az utcáról látszik) pedig le volt zárva:( Azért annyira megtelt a pocak, hogy a kürtőskalácsig kihúzzuk:)

Most végre eljutottunk az állatsimogatóba is. Jó sok időt töltöttünk itt. Volt ott minden: törpemalac, kecske, bari, csacsi, emu, alpaka stb. Azt már itthon észrevettem, hogy Huba nagyon érdeklődik a mozgó állatok iránt. Itt is majd kiesett a szeme. És persze szívesen tapogatta őket, meg kapaszkodott a szőrős bundákba:) Ami viszont nagyon szívmelengető volt, hogy Marci is úgy felbátorodott az állatokkal kapcsolatban (aki még a tenyér nagyságú kiscicától is félt), hogy a szopizó kiskecskét feltette anyukája mellé, kézből etette az állatokat...

A játszótér se maradhatott el, A kiállított gőzöst, és mászókákat régi ismerősként üdvözölték a gyerekek. Marci persze a vonatot irányította legszívesebben, Hédi itt is a mászórúdon gyakorlatozott, Hubuka pedig jó sokat csúszdázott.

Ha már mackópark, akkor időt kellett szánni a haverokra is. Láttunk vakarózó mosómacit, aki rokonságba állhat Marci fiunkkal, mert azzal ütötte el az időt, hogy sorba ébresztette társait. Viccesek volt az ormányos mackók is. Mindegyiknek a földbe volt az ormányuk:) A nagyobb mackók pedig jóízűen kalmározták az almánkat, hiába tényleg finom volt.

Fáradtan, de feltöltődve indultunk haza Veresegyházáról.