Kutyafogathajtó versenyt rendeztek Veresegyházán. Jó alkalom volt az arra, hogy ismét ellátogassunk medve cimboráinkhoz. Az elindulás nem ment olyan gyorsan, mint szerettük volna, és persze Veresegyháza sincs éppen a szomszédban, így szembesülnöm kellett azzal, hogy a program legérdekesebb részéről lemaradtunk:( Az igazi kutyafogatról, ahol több kutya húz egy kiskocsit.
Ha már ott voltunk, megnéztük a többi versenyt. Így láttunk kutyás biciklist, kutyás rollerezőket és kutyás futókat is. Mindegyiknek a lényege, hogy kutya húzza a gazdáját, így segítve őt a gyorsabb tempóra. Valójában nagyon kutya függő. Volt olyan aki, kullogott a gazdája után, volt amelyik meg úgy megrántotta a rajtnál, hogy gazdi csak úgy repült. A verseny nem volt olyan kiépült, jól szervezett, mint gondoltam. A célnál csak néhány ember lézengett, de így legalább a gyerekek nyugodtan ugrálhattak árkot. Nekik az izgalmasabb volt, mint a verseny. Bár a futós résznél Hédi akart ott maradni. Sok gyerek is rajtolt. Többek között egy Dani méretű (ha nem kisebb), akit a délutáni szunyókálásból a verseny kedvéért ébresztettek fel. Cukinak nagyon cukik voltak a kis totyogósok, de a versenyt nem is értették... Nagy kirakodó vásárra számítottam. Helyette 1-1 kutyás dolgokat árusító strand és egy buborékfújós csapat volt. A kézműveskedés része is elég fapados volt. Szegény Hédi le is maradt róla, bár Marci alkotásai is a semmibe vesztek:( Meglepő volt, hogy milyen sokan foglalkoznak Magyarországon kutya szánhúzással.
Marci kedvéért felszálltunk az aranyárban menő elektromos vonatra. Amit 8 perces útnak ígértek, de meggyőződésem, hogy a nagy érdeklősére való tekintettel rövidített útvonalon járt. Egyedül a mackók körül tett 1 kört. Drága nagyfiam persze akart menni még néhány kört:)
Hédi pedig mindig a mászófára (hogy hívják?) vágyott:) Ha már ennyire tetszett neki, én is felmerészkedtem a tetejére (sikerült feljutnom), de nagyon félelmetes ott fent. Természetesen Hédikémnek jobban ment.
A legnagyobb probléma az ebéd ideje körül volt. De azért eljutottunk a kinézett étterembe (western ranch). Természetesen a kívülről olyan mutatós játszótér miatt esett erre a választásunk. Belülről és utólag már közel se volt olyan hívogató hely. Lehet a lovarda része nagyon tuti, de az étel minősége hagyott nem kevés kívánnivalót. A játszótér pedig erős amortizációnak indult. Pl. féltem, hogy a csúszdához vezető híd leszakad a gyerekek alatt. A legjobb része (ami az utcáról látszik) pedig le volt zárva:( Azért annyira megtelt a pocak, hogy a kürtőskalácsig kihúzzuk:)
Most végre eljutottunk az állatsimogatóba is. Jó sok időt töltöttünk itt. Volt ott minden: törpemalac, kecske, bari, csacsi, emu, alpaka stb. Azt már itthon észrevettem, hogy Huba nagyon érdeklődik a mozgó állatok iránt. Itt is majd kiesett a szeme. És persze szívesen tapogatta őket, meg kapaszkodott a szőrős bundákba:) Ami viszont nagyon szívmelengető volt, hogy Marci is úgy felbátorodott az állatokkal kapcsolatban (aki még a tenyér nagyságú kiscicától is félt), hogy a szopizó kiskecskét feltette anyukája mellé, kézből etette az állatokat...
A játszótér se maradhatott el, A kiállított gőzöst, és mászókákat régi ismerősként üdvözölték a gyerekek. Marci persze a vonatot irányította legszívesebben, Hédi itt is a mászórúdon gyakorlatozott, Hubuka pedig jó sokat csúszdázott.
Ha már mackópark, akkor időt kellett szánni a haverokra is. Láttunk vakarózó mosómacit, aki rokonságba állhat Marci fiunkkal, mert azzal ütötte el az időt, hogy sorba ébresztette társait. Viccesek volt az ormányos mackók is. Mindegyiknek a földbe volt az ormányuk:) A nagyobb mackók pedig jóízűen kalmározták az almánkat, hiába tényleg finom volt.
Fáradtan, de feltöltődve indultunk haza Veresegyházáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése