Mosolyalbum 2013

Immáron elkészült a 4. mosolyalbumunk Aradi Péternél!

Sajnos tavalyi fogadalmamat most se sikerült megtartanom. Nyár végén felvetettem Tibinek, hogy el kéne menni fotózkodni, de aztán csak elmaradt. Azóta meg a nagy rohanásba, el is feledkeztem róla. Igen, ilyen is megtörténhet. Pörgök, pörgök egy kis rohanással vegyítve, közbe pedig aki, mindent naptárba vezet, és fejből tudja (legalábbis eddig így volt) az időpontokat, mikor, hol kell ott lennünk, mit kell elintéznünk stb. sorra elfelejtek elmenni megbeszélt találkozókra pl. védőnőhöz, munkaalkalmassági vizsgálatra, a többit meg inkább le se írom:) Szóval az életművem egyik legfontosabb darabját: a dokumentálást, fényképezést, örökítést is háttérbe szorítottam, és ami még ennél is rosszabb, a gyerekeket is. Későn megyek értük, sokszor már ügyeletbe vannak, este egyre többször előfordul, hogy elvonulok dolgozni, és mikor hívnak, hogy játsszak velünk, azt a választ kapják, hogy nem tudok, nincs időm, még ezt meg azt meg kell csinálnom. Ez utóbbi a viselkedésükre is kihat, főleg Hédin látszik, hogy a tündérünkből egy kis krampusz lett. Marci eddig is az volt:) De majd talán a szünet segít nekünk egy kicsit visszalassulni, pihenni, feltölteni a tankjainkat, hogy a jövő évi újabb hajtásra felkészüljünk kicsit.

Szerencsére Ildinek hála, lett időpontunk, úgy, hogy a család minden tagja rajta legyen (Tibi ismét 1 hónapot Japánba töltött) a képeken. Sőt most egy kis újítás is volt. A 4 haramiáról készültek közös képek. És van benne 1-2 hihetetlen jó. Én már akkor igen büszke vagyok magamra, ha mind a négyen felém néznek, de itt még olyan is sikerült, amikor mind a 4-en mosolyognak!!! Megérte elmenni, az biztos. Bár a végén mindenki teljesen kimerült, főleg, hogy mi voltunk a 2. turnus, így mire a kiscsaládi képekhez értünk Marci teljes KO volt, már az alvásidejébe jártunk. Ez látszik az egész albumon, Hédi sokkal szívesebben pózolt a kamerába, több kép is készült róla. Nála látszik a nevelésem. Már ő is örül, ha lefényképezem, sőt néha ő mondja, hogy Anya, de jó lenne ha itt lenne a fényképező... Talán majd jövőre Marciról is több képet hozok, de azért, aki keres, az ezek között is talál egy-két gyöngyszemet róla is.

Íme a legújabb mosolyalbum:

Influenza oltás, Hédi a hős

Sok minden megérne egy feljegyzést, de elmarad vagy félbemarad a megírásuk. De most annyira büszke vagyok a Hédire, hogy muszáj megírnom.

Ildi a dokival kitalálta, hogy Dani miatt (Ildi pocaklakója) mindenki oltassa be magát influenza ellen. Én kerek perec kijelentettem, hogy ha eddig jól megvoltam nélküle, akkor ezután is. Nem kérek semmiféle ellenanyagot, gyengített vírust stb., főleg nem tűn keresztül:) Tibinek nem volt más választása a családi béke fenntartása érdekében, és a gyerekeknek sincs beleszólásuk ilyen kérdésbe, ha Ildi dönt.

Na és most jön a lényeg! Hédi kezdte a sort, és egyetlen egy feljajdulás nélkül tűrte a műveletet. Nem sírt, de még csak fel sem szisszent. Vártam mikor belebökték, vártam, mikor nyomták bele az anyagot, vártam mikor kihúzta a doki a tűt, de semmi. Hihetetlen. Aztán persze Domi se maradhatott le, ő is megismételte ugyanezt. Majdnem én is kedvet kaptam egy kis oltásra:)

A picikkel már más volt a helyzet. Blanka még az oviba is mondta a magáét, sokáig sírt. Marci pedig úgy hadakozott, hogy a Karcsinak is segíteni kellett a lefogásába. Mentségére legyen szólva, sok trauma érte mostanában. Hétfőn a doki felrántotta a kukacáról a bőrt. Azóta szegénynek vannak fájdalmai. Ami rossz, hogy Hédi múlt heti betegsége miatt már tényleg nem tudtam otthon maradni vele. De már muszáj volt megtenni, nem halaszthattuk tovább. Gondolkodtam a szombatba, de akkor karácsonykor kellene kínlódnunk vele. Így láttam jónak. De már elég jól van a nagyfiú, karácsonyra remélem véget ér a szenvedése. És remélhetőleg egy betegséget kizárunk idén az életünkből:)

Lego, Duplo

Már évek óta sláger nálunk a duplo. Egyszer régen már írtam róla egy bejegyzést. Akkor még csak Hédi értékelte igazán ezt a játékot, de ő is igencsak csöpp volt, Marciról nem beszélve, ő még csak az ízét ismerte. Hédi is inkább csak belakta a kacsalábon forgó palotákat, amit építettem neki, és az állatokat rendezte. Azóta szinte minden nagyobb ünnepre, kaptak valami kiegészítést hozzá. Hédi már egyedül is képes szebbnél szebb építményeket készíteni. Továbbra is szereti rendezgetni az embereket, állatkertet építeni, esetleg garázst. Marci építményei még kezdetlegesek, ha igazi épületet akar, kell még neki a segítség. Itt is látszik az irigysége, ha építek valamit akkor nem igazán akar a Hédivel osztozkodni benne. Ha pedig megunta a játékot, mindegy kié a remekmű, buldózerként pusztítja. Kedvence a szülinapi szerzeménye a duplo vonat. Az elektromos vonatához igazán nehéz hozzáférni.  Nem véletlen, hogy karácsonyra ezt a készletet fogjuk bővíteni, részben Hédi kérésére (ő is szeretne játszani vele, de M. ennyi idő után se igazán engedi). Marci képes egész nap nyomkodni (mert két kör után leáll). Azt csak 1-2 körig nézi, hogyan robog körbe-körbe a kisvonat, de attól még annak mennie kell.

A duplo az a játék, amivel szinte mindig hajlandóak eljátszani. Mondjuk azért kell az ember jelenléte, anélkül hamar abbahagyják, hogy ott legyenek inkább, ahol én. És ami jó benne, hogy én is szívesen játszok vele:D Szóval nem az van, hogy össze kell szednem minden energiám, hogy építsek velük (mert tudnak olyan játékot játszani/játszatni, ami hamar lemeríti az akkumulátoraimat pl. bábozás, ovis stb.), hanem inkább az fordul elő, hogy ha hullán hazaesem, akkor felmegyek velük Duplozni. Ott mindenki kikapcsol, ritkább a veszekedés, könnyebb a békéltetés, és mindenki jól eljátszik.

Anno a pszichológus azt mondta, hogy játszunk sokat olyan játékot, ahol a hétköznapi élményeit kijátszhatják a gyerekek, nálunk szerintem ez a duploba történik meg. Minden családtag megvan duploból (Danitól, aki még csak Ildi hasába van, a dédikig), őket szállítják, asztalhoz ültetik, lefektetik stb.

Marci nem az a nagy autós típus, de azért a szirénázó rendőrautó sokáig a kedvenc játék volt, és most is, elővesz egy-egy duplo autót, hogy játsszon vele. A szerelhető járgányokról (duplo toolo) nem is beszélve. Amit csavarozni kell, az jöhet. Bár igazi autót még nem tud belőle csinálni, de imitálni jól tudja a szerelést. Szóval azt is nagyon szereti.

De amiért valójában ez a bejegyzés történt, hogy megmutassam Apának (aki megint Japánba "nyaral") a legújabb szerzeményüket, igaz ez már lego, és csak felügyelettel játszhatnak vele, de szerintem nagyon jó találmány. A lego autópálya. És milyen jó, hogy már több, mint 20 éve is árulták, és a Lindáék is sokat játszhattak vele. Most a gyerekek megkapták, és kipróbáltál, mivel a Hédi pont autóversenyzőst akart játszani, de duploból nem sikerült neki megfelelő versenypályát építeni. Érdekes egyébként, hogy Marci itt se igazán tologatja az autókat, inkább rögtön garázst (körbevette egy sor építőkockával) épít a verdájának, persze még csak a duplo kockával.
Azt mondják, hogy a lego és a duplo kompatibilis, a duplo duplája a legonak. Azért nekem más a tapasztalatom. A duplo kockák kicsit lötyögnek a lego alaplapon,  építeni lehet rá, de labilisabb az építmény. A duplo emberek pedig egyáltalán nem jók rá. Kaptunk Lego Fabulon figurákat, és lego embereket, de Marci mellett még nem igen tudjuk használni, így Hédinek is várnia kell egy kicsit, amíg használatba veszi.
Lehet tényleg az lesz a megoldás, ha nagyobb helyre költözik a lego/duplo bazár, és akkor ki tudunk alakítani Hédinek egy privát szférát, ahol már a neki való lego elemekkel is játszhat. Ez majd egy következő projekt.

Gyerekszáj az elmúlt 5 percben

Internetes rendelésről beszélgettek a felnőttek.
I: A ruha lehet nejlon, te meg mást gondoltál...
H: Mama, ha a ruha zacskóból van...

Hédi panaszolja Dominak, hogyan rombolta le a Blanka az építményét.
H: Mit képzelnek ezek a kicsik, mindent szabad nekik?
D: Sajnálom Hédi, a piciké a világ.

Njivice 2013

Nagyon a nyár végén, de eljutottunk a tengerpartra idén is. Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, csak egy nap nem tudtuk a napon süttetni a hasunkat. A víz mondjuk lehetett volna melegebb, de azért szinte minden nap még én is megmártóztam, megtettem a bójáig az utat, aztán menekültem ki. Hédi se volt olyan rozmár, mint szokott. 

Ritkán és csak hosszas rábeszélés után merészkedett be, vagy ha egy nagyon szép kincset látott benne, esetleg, ha dobálták egy kicsit. De olyankor is hamar fázott és inkább a tengerpartot élvezte, mint a tengert. Képes volt az egész magyar csapatot (beleértve apu haverjait) arra buzdítani, hogy a kövek között piros tégladarabokat (=almákat) keressenek neki. Hihetetlen a csaj. 

Amúgy egész nap (mondjuk nem voltunk olyan sokat a parton, mint mikor nélkülünk nyaralt itt) elbogarászott a kövek között és meglepő módon Marci után se sokat kellett rohangászni. Sőt az ugrálóba is csak egyszer mentünk, mert onnan is hamar kijöttek. 

Jó néha volt kis kajakozás, matricázás, de azért ezek még nem tartoznak az extra kategóriába. A délutáni fagyi azért csak különleges esetben maradt el.

Egy nap Cizici-be is elmentünk. Már ott is érezni lehetett a nyár végét. A homok közel se volt a megszokott hőmérsékletű (azaz tűz forró), langyosnak inkább nevezhető. Így viszont a víznek se tudta átadni a hőmérsékletét, tehát a víz se volt langyosnak nevezhető, ahol az ember egész nap áztatja magát. Persze azért a többi részhez képest meleg volt, így a gyerekek azért tudták élvezni. Marci hihetetlen sokáig eltologatta a kisautóját a kisvízbe. Ez számomra nagyon meglepő volt, hiszen rá nem jellemző, hogy ilyen hosszú ideig képes eljátszani bármivel is. Természetesen volt csigagyűjtés, sarazás, homokba rajzolás, írás stb. is. Hazafelé meg Hédi a papát rászedte, így jutott hozzá egy babához. Éhes volt, nem tudta megmondani, mit szeretne enni, így beküldtük papával a boltba. Az egyik soron a papának mondta, hogy papa menjünk kicsit vissza. Papa bízott benne, hogy valami ehető dolgot talál magának Hédi, közbe meg a játékot szemelte ki :) Végül megjelentek egy babával, egy autóval és néhány croissanttal. Utóbbit azért szépen betermelte a kisasszony.

Történtek a Hédi egész életére hatással lévő dolgok is (szerintem ha nem is fog emlékezni rá, de tudat alatt majd befolyásolja). Már kedden gyanús hangokat hallottunk. Meg voltam győződve, hogy egy cica nyávog valahol, anyu velem értett egyet, a Tibi és apu szerint itt él egy olyan madár, ami nyávogáshoz hasonló hangot hallat. Én ebbe bele is törődtem. Másnap ismét ez a nyávogó hang ütötte meg a fülemet. A gyerekekkel pont lementünk a kertbe és követtem a hangot, ami ott még erősebb volt. És lám egy aprócska kiscica ugrándozott felénk. Még olyan pici volt, hogy kíváncsian, bátran jött hozzánk. Tibi előzetes engedélyével rávetettük magunkat. Hédi és én, mivel Marcikám még ettől a kis lénytől is félt. Gyors kaja, kis játék. Jött egy magyar család hozzánk látogatóba, Hédi és a Marci is nagyon magáénak tekintette a kis négylábút. Marci közölte velük, hogy neked van már egy kutyád (ez előzetesen kiderült), ez a miénk. De ezután is, ha egy bizonyos távolságon belül volt a cica, Marci elszaladt, elbújt mögöttem. Nagyon fél mostanában a négylábúaktól. Hédi viszont sokkal nagyobb intenzitással dajkálta. Szegény sokáig nem élvezhette a macskatulajdonosi létet, mivel lerángattuk a partara, hiszen már javába a délutánba jártunk és még nem ebédeltünk. A cica persze nem maradt a kertbe, hanem követte minket, mígnem egy magyar kisfiúra (korábban nem ismertük) bíztuk. Hédi és persze Marci nehezményezte, hogy a cicáját elvitte egy kisfiú, persze magyaráztuk, hogy így legalább nem üti el az autó stb. Cica történetbe így egy kis szünet esett.

Viszont jött egy másik kisfiú egy polippal!! A kisfiú talált egy polipot, amit kedvesen megmutatott a Hédinek. Viszont a Tibivel elszóltuk magunkat, hogy a kisfiú ki akarja szárítani a polipot. Hédi szegény teljesen kétségbeesett, hogy meg akarja ölni a polipot és elkezdte hordani a vizet, aztán locsolta folyamatosan. Végül, mikor látta, hogy nem teszünk ellene semmit, fogta a polipot (legyőzve minden félelmét) és betette egy vödör vízbe. Ott őrizte, nehogy a kisfiú kivegye és kiszárítsa. Nehéz helyzet volt, mert a horvát kisfiú nyilván nagyon örült, hogy sikerült egy polipot találnia. Vissza akartuk adni, persze látva a Hédi kétségbeesését (gondolom azt hitték, hogy a Hédi akarta ezt a polipot), nem akarták elvenni. Persze Hédi célja az volt, hogy megmentse azt az élőlényt. Végül Hédit elvittük fagyizni és akkor a kisfiú elvitte a polipot. Hédinek persze mondtuk, hogy visszatette a vízbe, nem tudom, mennyire voltunk meggyőzőek. De az biztos mi felnőttek kudarcot vallottunk, mert már nem csak szegény állat sorsát mérlegeltük, mint Hédi, hanem hogy ki mit gondol. Hédi viszont minden félelmét legyőzve, csak az állat megmentésére koncentrált. Iszonyú büszke vagyok rá. Marci már más tészta lesz, ő még a bogár taposásba is örömét leli:( Hédit valahogy állatbarátabbá sikerült nevelni.

Este Hédi várta a cicát, ami persze nem jött, így abba maradtunk, hogy a cica gondját a korábban említett magyar kisfiú viseli. És olyan játékot játszottunk, mi lenne a neve a cicának, ha. Milyen állatot szeretnének… Ezt nagyon élvezték. Már a fiatalabb korosztály szundikált, kivételesen időbe, amikor meg voltam győződve, hogy a cica hangját hallom. Az udvarba nem volt, így kizavartam Tibit az utcába, hogy keresse meg. Mint említette a szomszéd nő éppen akkor rúgta át az út túlsó oldalára, amikor odaért. Gyorsan megfogta, és behozta a cicát. Szerencsére a félelmen kívül nagy baja nem lett. A szomszéd nő arra panaszkodott, hogy egész éjjel nyávog a cica és nem tud aludni tőle. Hát ez a cica nyávogni nagyon tudott, főleg mikor elmentünk a közeléből. Féltünk, hogy ha egyedül hagyjuk, ismét a szomszéd nő karmai közé kerül. De azt se akartuk, hogy magunkhoz dédelgetjük, aztán magára hagyjuk. A Tibi így is beleszeretett. Gyors google-zás után, viszont nyilvánvaló volt, hogy legális úton nem vihetjük haza (macska útlevél kell, chip és oltás). Mondjuk honnan tudja a cica hol a határ, nem tudom. Átcsempészni pedig felesleges lett volna, otthon is sok magára hagyott kiscica van, akkor minek vigyünk innen. Főleg, hogy nem is akarunk háziállatot, még rá is figyelni kellene, gondozni… Szerencsére a cica hamar talált magának alvóhelyet először apu cipőjét szemelte ki, majd felmászott a fára és ott folytatta a nyávogást. De legalább biztonságos helyről. Másnap Apu és a Tibi korán keltek, előbbi a macska nyávogása miatt, utóbbi a macska miatti aggódás miatt nem tudott aludni. És döntöttek, hogy leviszik a partra, ott mégiscsak sok ember fordul meg, valaki csak megsajnálja a cicát. Egy hétig még babusgathattuk volna, de a cica szempontjából, amíg kicsi könnyebben talál magának gazdát. Így a gyerekek utánfutójába (mivel a papírzacskót játéknak vette és kiugrált belőle) leszállították a partra, ahol talán megtalálta a gazdáját. Hédi pedig abban a nyugodt hitben van, hogy a kisfiú vigyáz rá, mi úgy se vihettük volna haza, mert a vámosok elvették volna.

Viszont megfontolandó, hogy Hédi kapjon-e egy kis élő, szőrős állatot a közeljövőbe, vagy maradjon meg négy fősnek a családunk. Ha pedig bővíteni szeretnénk, hogyan lehet biztonságossá tenni a kerítésünket, ahol hatalmas lyukak tátonganak a kapu nyitása miatt, amin hacsak nem medvét akarunk, kifér bármilyen állat.

És persze a halvacsora se maradt el. Volt vacsira hal, már aki szereti, de örömmel jelenthetem, hogy bár a kényességem a gyerekekre is átragadt, azért a jó fajta halat mindegyikük jóízűen megeszi. A zene se maradt el, így volt kis tánc, szájtátás. 

Hédi pedig a beígért lufit is megvetette. Ő Dórásat kért, Marci Verdásat. Azért látszik, TV nélkül is tudják mi a menő manapság. 

Volt kis esti buli a vízparton, végül Marci unt rá az esti vigalomra, és indított minket útnak.

 

De visszatérve Ho.-ra, eltelt az egy hét. Marci teljesen felháborodott, hogy neki haza kell mennie, ő nem akar az otthoni ágyba aludni, jó neki itt is. De hát másnap mindenkinek megkezdődött a dolgos munkanap. Eltelt a kibővített szabadság, és a sok teendő meg vár minket. 5 hét szabadság tovaszállt, és utána mindig azt érzem, hogy minek jöttem vissza az egyetemre. Még csak most kéne állást keresnem, és együtt lehettem volna még a gyerekekkel két évet. Marci is kiegyensúlyozottabb lenne, és gondolom mi is. Könnyebb lett volna mindannyiunknak , és nem tudom ez a befektetés valaha is megtérül-e. Jó volt együtt lenni a gyerekekkel.  

Guinness rekord

4 gyereket altattam ma a Balcsin (Anyunak Kanizsára kellett menni). Mivel más felnőttre nem tudtam bízni őket, egyszerre kellett kiviteleznem az altatást. Elkényeztetettek a gyerekek, vannak igényeik. Mindet simogassam folyamatosan, mindegyik rajtam aludna, de legalább mellettem, viszont más nem érhet hozzájuk. És ennek ellenére fél 11-kor már mind egyenletesen szuszogott! 1,5 óra alatt szinte egyszerre kidőltek (előtte az 1 órás mesét, pisilést, ivást, újra mesét stb. már nem számolom) Marcinak hála, aki lemondott a hozzám bújásról, beérte a Domival, hogy fogom a kezét, és először elaludt (Tőle vártam legkevésbé). Domi beletörődött, hogy nincs 4 kezem, de mellettem lehet, így Marci egyenletes légzése őt is álomba ringatta. Blanka szülei hiányát kárpótolva megkapta az elsőosztályú helyet, azaz én voltam az ágya. Hédi pedig örült, hogy 1 óra közös éneklés után, mellettem is helyet kaphatott, így követelőzés helyett elaludt. Az én jutalmam pedig 4 egymás mellett szuszogó csomag. Remélem a képeim sikerültek. Lehet visszamegyek és csinálok még párat :) Mindenkinek nyugodt éjszakát! Szerintetek az enyém meddig lesz az?!

Zalakaros, Vízipók Csodapók gyerekvilág

 

Hétvégén Kanizsán járunk. Ebben nincs semmi rendkívüli, mert azért jó esetben havonta hazalátogatunk. És nem azért érdemel új bejegyzést, mert sikerült minden családtagomról szuper jó képeket készíteni. Sajnos nem. Hanem azért, mert Zalakarosban jártunk. Na, ez önmagában nem egy nagy hírérték, mivel olyan nagyon nem rajongok a vizes dolgokért, de az igen, hogy átadták a Vízipók Csodapók gyerekvilágot. 

Hogy az milyen szuper hely lett, minden van ott, amit a gyerek kívánhat. Csúszdák, víziágyúk, amikkel egymást locsolhatják, barlang, ahonnan csöpög a víz, hogy igazi barlang jellegű legyen, virágok, amiből időnként folyik a víz, vödrök magasan, amibe folyamatosan folyik a víz, így az ember csak dekorációnak gondolja, igán ám, ha megtelik, az alatta álló nyakába folyik egy nagy vödör víz. Van fent egy nyugis medence, ahol nem kell félteni a gyereket, hogy a többiek lekaszálják. Senki nem szól rád, ha labdázol a gyerekkel, vagy ha fröcskölni támad kedve az aprónépnek. Az egész meseszerű kivitelben, az egyik csúszda kígyó, a másik szivárvány alakú. Egy meseházból lehet lecsusszanni. A falra mozaikból a Vízipókékat rakták ki. És még arra is figyeltek, hogy több részére árnyékolókat tettek fel, hogy az érzékenyebb bőrű gyerekek is tudjanak, hol mulatni. Szóval egy csoda világ, ahol csak azt bántam, hogy én nem lehettem újra gyerek, és nem csúszdázhattam a mesevilágban. Emlékszem, a mi időnkben a nyugdíjasokkal kellett együtt ülni, és ott elütni valahogy az időt. Hogy örültünk, mikor megnyílt a pezsgőfürdős rész. Most meg ezen kívül még 3 másik medence is várja fiatalabb korosztályt. Van nagyon piciknek, főleg babáknak, nagyon pici víz, természetesen ott is akad csúszda. A vízipók csodapókos világot 1-12 éves korosztálynak tervezték, így a régi gyerekmedencébe a nagyobbaknak készítettek akadálypályát (a víz felett, egy kötélbe kapaszkodva, „köveken” haladhattál át, raktak be ugrálóköveket a vízbe, ahonnan direkt ugrálni lehet, és természetesen itt is akadt 2 nagy csúszda. 

Ha pedig a benti termálfürdős részhez megyünk, ott is akadt egy kicsi gyerekmedence, nem termálvízzel (keverik rendes vízzel). Épületen belül nem jártunk, de azt olvastam, hogy ott is készül valami szuper gyerekparadicsom.

Délelőtt az idő nem annyira kedvezett, de ez a nagyokat nem igen zavarta, egyik csúszdáról a másikra mentek, változatosság kedvéért pedig a felnőttekkel a hullámmedencét élvezték. Marci nem olyan rozmár, mint a Hédi, fázós, és ha fázik, akkor menekül. Így pl. nem hajlandó a bölcsibe a gyerekpancsoló közelébe menni. Így amíg hidegebb volt a levegő, csak belém kapaszkodva volt el a vízben, és onnan is gyakran kiment megszárítkozni, átmelegedni. Szerencsére du. igazi nyári idő lett, így ő is boldogan rótta a köröket a medencében, ugrálgatott, sétálgatott, dúdolgatott. A csúszdára nehéz volt felimádkozni, aztán meg olyan volt, mint a macska, akit a vízbe akarnak tenni, kapaszkodott ahova csak tudott, tiltakozott, de aztán a Tibi csak lelökte, és már a felénél mosolygott, és látszott, hogy élvezi, és boldogan landolt a csúszda végén a kezembe. Volt, hogy ő kérte az újabb köröket. Hédiék olyan szinten belejöttek a mászkálásba, csúszdázásba, hogy egyedül közlekedtek, és úgy kellett lesni őket, éppen merre járhatnak. Hédi mindig nagyon figyelt, hogy véletlenül egyik csúszdát se hanyagolja el:)

 

 

Ebéd se volt rossz, és az árai se voltak elszállva. Egy olcsóbb étterem áraival egyezett meg a kint kajás rész. Amit én ettem az jó is volt, de úgy láttam a halat is szépen betermelték a halevők. Ebéd után mondanom se kell, hogy a papán kívül senki se aludt. 

Hédiékkel felfedeztük a szintén mennyei játszótérrészt. 

   A hagyományos játszótér (hinta, mérleghinta, mászórész, mozgó rönkön kívül egy elkerített részen egy szuper kis ház várja a gyerekeket, meg egy álló libikóka/hinta (ki tudja mi a neve). 
 

De készítettek Kalandparkot is a gyerekeknek, amilyen a játszóházakban szokott lenni mászórész. 

A kisebb babáknak voltak babajátékok, járássegítő és külön játszórész, hernyóval, kisházzal, rugós játékkal és már nem is tudom mivel. 

Vannak animátorok, akik még a gyerek arcát is kifestik. És ami a legjobb az egész gyönyörű Vukkosra van festve. Ami nekünk már nem volt lényeges, de persze a babarésznél még külön gyerektusoló is van, mikro stb. Szóval tényleg nagyon jól meg lett csinálva, igazi EU-s színvonal. Olyan hely lett, ami mondjuk külföldön lenne, biztos ott se hagynánk ki. Igazi mesevilág vízben és a szárazföldön is. Tényleg a gyerek se tudja, hogy most hol van szívesebben, a játszótérrészen, vagy a vízivilágban.

Este még én is fájó szívvel hagytam el a fürdőt. Mondanom se kell Marci már az autóban kidőlt, és reggelig nem hallottuk a hangját se. Hédi viszont annál élénkebb volt, ő még a kádban is elfürdőzött elég sokáig, ahonnan aztán úgy kellett kiimádkozni. Persze aztán az elalvással ott se volt gond.

 

Vasárnap a mi részünkről a jól megszokott bolhapiac volt a program. Bár nem volt most olyan nagy kínálat, mint eddig, azért nem üres kézzel tértünk haza. De a gyerekeknek a papa igazi majomházat csinált:) Eddig egy létra volt a tulipánfához kötve, most készített nekik a fára egy kis kuckót, és a lejövetel se egy sima leugrás, amihez még jól jött egy felnőtt, hanem egy hintafélén lehet leereszkedni. Hédi is nagyon ügyesen, rutinosan rótta a köröket, Domi is, de ez egyáltalán nem meglepő, de Marci is elég jól mozgott a magasban. 

Délután még utoljára láthatták a gyerekek a nyuszit, apa pedig még békát is fogott nekik Fityén.

Azt hiszem ez a hétvégénk se sikerült unalmasra. 

Marci száj

 
Marcinál most kezdődik az az időszak, amikor szereti, ha kiszolgálják. Mondjuk, ha azt akarja, hogy felvigyük a lépcsőn, mert ő "nem tud" (=nem akar). És persze mindig van magyarázat, pl. elfáradt a lába. De a mai indoka teli találat: 

"Anya nem tudom magam etetni, mert ott van egy madár."

 Erre már én se tudtam mit mondani, megetettem.

Hédi tud biciklizni

Igen, már nem csak a futival egyensúlyoz a végtelenségig, már nem csak az oldalkerékkel bebiztosított biciklin mer közlekedni. Néhányszor megkért már a kertbe, hogy segítsek neki a Domi biciklijével (ő már tud két keréken közlekedni) menni. Nem nagy élmény a térkövön görnyedve szaladgálni mellette, így sokszor el is hárítottam a kérését. Amikor viszont „feláldoztam” magam a lányom bicikliző képessége érdekében, akkor se merte teljesen rám bízni magát. Nem engedte, hogy elengedjem őt/ a biciklit. Nem érezte magát biztonságban, Hédi nem az a bevállalós típus. Így nyilván én tartottam a kétkerekűt, nem ő egyensúlyozott. Aztán így ő is 1-2 kör után ráunt. Időnként felvetődött bennem, hogy ki kellene vinni az utcára, ott izgalmasabb, hasznosabb lenne mindkettőnknek, de nyilván, ha a Domi biciklije nálunk van, akkor azzal együtt Domi, Marci, Blanka is velem/velünk van, esélytelen elhagyni őket. Igen ám, de ezen a különleges napon, szó se volt biciklizésről. Egyszer csak azt hallom, hogy „Anya nézd, mit tudok”. Persze részemről jött, hogy várj egy kicsit, még a Marcit meg kell pisiltetnem, ezt kell csinálnom, meg azt… Sajnos négy gyerek mellett, örül az ember, ha az SOS dolgokat megcsinálja, utána pedig az ezalatt az idő alatt okozta károkat hatástalanítja. 

Mikor mégis akadt egy szabad percem, mondtam Hédinek, hogy mutassa. És lám Hédi két keréken tekert a kertbe. Jó néha lerakta a lábát, de az teljesen belefér, hiszen kis helyek vannak csak, folyton kanyarodni kell, kevés hely van az egyenes vonalú mozgásra. Mikor megérkeztek az Apák is, Hédivel leléceltünk, és megnéztük tudását az utcán is. Járda még túl egyenetlen volt neki, így az úttesten próbálkoztunk tovább. Ott egy-kettőre úgy belejött, hogy nem bírtam szusszal mellette, simán átgázolt a fekvőrendőrön is, és úgy kellett folyamatosan rászólnom, hogy ne jobbra-balra-hátrafelé nézzen, hanem előre figyeljen. Szóval tagadhatatlanul tud biciklizni, és a legjobb, hogy nagyon élvezi is. Most már csak egy lépés választja el az igazi biciklistától, ha kipróbálná magát a saját biciklijén is. De ez már nem csak rajta, hanem Apán is múlik, hogy mikor szereli le a pótkereket.

Múzeumok éjszakája

Linda jóvoltából ölünkbe hullott két jegy a Múzeumok Éjszakájára. Igazándiból Hédi születése óta nem jártam kint az éjszakában 1 színházat, meg talán egy esküvőt leszámítva. Meg mintha Belgiumban tavaly az egyik kirándulásból elég későn értünk haza. Mindenesetre az biztos, hogy a két kezemen meg tudom számolni a esti kiruccanásaimat, (90 %-ban a gyerekekkel együtt. De nemhogy kint nem jártam, ha nem volt muszáj (elsősorban a gyerekek, vagy SOS munka miatt) nem is éjszakáztam. Legszívesebben a tyúkokkal feküdnék, de mivel ez megoldhatatlan, így a gyerekekkel térek leginkább nyugovóra. Azt már rég feladtam, hogy a gyerekek altatását nyitott szemmel kibírjam, ha mégis ébren bírok maradni, max. a szomszéd szobába lévő ágyamig battyogok el. Különleges esemény, ha a gyerekek olyan korán álomba szenderülnek, hogy friss és üde tudok maradni. De persze akkor is van tennivaló vagy esetleg olyan mélyre süllyedünk a Tibivel, hogy megnézünk egy filmet. Régebben talán más volt. Hédi bölcsis ideje előtt még időben aludtak a gyerekek (Hédi nem aludt du.), de akkor még a gyakori ébredésük miatt eszembe se jutott, hogy valakire hagyjam őket. Mi van, ha felébrednek és nincs ott Anya. Ekkora csalódást nem akartam okozni vele, akkor még nagyon aprócska kölyköknek. Én nem bánom, hogy otthon töltöm az estéimet, amúgy se vagyok az a "kimaradok az éjszakába" típus, de azért jó volt most kimozdulni kicsit. A biztonság kedvéért, az ebéd utáni alvással gyúrtam, hogy ne csak ásítozzak az este során

Hédi éppen Mamáékkal nyaralt, Marcival a hátunkon elindulunk felfedezni a Múzeumokat. Úgy voltunk vele, ha csak 1-2 helyre jutunk el, már akkor is megéri. 

A Planetáriumba foglaltam jegyet egy 5 órakor kezdődő gyerek előadásra, mondván, hogy így legalább oda biztos bejutunk. Nem kellett volna, ki fog derülni, hogy miért. Ami azért szomorú, hogy még ingyen (nem kértek karszalagot se, csak regisztrációt) se volt telt ház,  de talán csak a gyerekelőadás nem volt olyan felkapott. Süni és a csillagok című műsor kedves mesének tűnt, bár mentségükre legyen szólva 4 éves kortól ajánlották. A leírás alapján gondoltuk, hogy a süni és az egérke lesz a mesehős, közben aranyosan bemutatják az alapvető csillagászati jelenségeket. Mondanom se kell a mesehősök igen aprócskák voltak, és igazán nem is voltak mesésítve, inkább csak odavetítve, akik annyi animálást kaptak, hogy jobbra balra mozogtak (mintha egy egérrel áthelyeznék őket), de azt is csak nagyon ritkán, és a háttér természetesen álló helyzetben maradt. Szóval mesének nem volt nevezhető. Közben egy bagoly (szintén aprócska, és egy helyben állt), előadta mi a nappal, éjszaka, föld forgás, hold, hullócsillag, galaxis, naprendszer, bolygók stb. csillagászati, földrajzi fogalmakat, olyan gyerekek számára teljesen ismeretlen fogalmakkal, hogy amikor fél füllel a Marcira figyeltem, én se értettem meg. Szerintem még egy alsós gyerek számára is nehézségekbe ütközik a értelmezése. Szóval Marci hamar megunta, jött a víz, a gesztenye, Marci pszt., maradj ülve stb. Utána már hiába jött érdekesebb, mondjuk a süniék légballonnal utaztak a csillagok között, vagy nagyban kivetítették a bolygókat, Marcit már nem érdekelte. Az se kötötte le, hogy mikor a csillagok mozogtak (ahogy múlt az éj), olyan volt, mintha a székünk mozgott volna. A csillagképnél még egy név felkeltette az érdeklődését, mert valamelyiket úgy értette, hogy gonosz, és jó hangosan nekiállt kiabálni, hogy HOL A GONOSZ?, HOL A GONOSZ?. Ha nem lett volna Marci, nekem még tudtak volna hasznosat tanítani (földrajz tudásomban nagy hiányosságok vannak), és úgy tetszett volna, de így eléggé elment a kedvem az egész naptól. Kicsit elnosztalgiáztam mondjuk, hogy mikor a Judittal először mentünk valahova Pesten, ez volt a célpont. A Deák téren találkoztunk, de még azt se beszéltük meg, hol melyik helyen. és akkor még mobilom se volt... Már nem tudom, mit néztünk meg, de akár lehetett volna ugyanez, csak éppen nem bagoly a mesélő... És úgy már mindjárt más a benyomása az embernek, mert jól bemutatták a csillagokat, csillagképeket, bolygókat stb., csak ezt az előadást nagyon rosszul alakították át gyerekekre. Marcival meg egyenesen gáz volt ez a műsor.

 

Így kicsit rosszabb hangulatba tanakodtunk, hogy a Természettudományi Múzeumba vagy a Fővárosi Nagycirkuszba menjünk. Tibi utóbbi mellett döntött. Még hozzá nagyon is jól. Pont időben érkeztünk (f7 körül), mert még akadt számunkra hely, nem a legjobb  helyen, de láthattunk mindent, igaz néha zavaró volt, hogy a humoristát csak hátulról figyelhettük. Ügyes volt, kikapott, szebben fogalmazva kihívott az első sorból egy pasit, és beült a helyére, majd még félmeztelenre le is vetkőztette. Szurkoltatott a nézőkkel, és nagyon ügyesen el tudta kapni még a tojást is, szóval jól szórakoztatta a közönséget. Tibit jobban, engem kevésbé, mert én inkább a többi produkcióra voltam kíváncsi. Láttunk lovastornát. Megállapítottam, hogy a Kanizsán látott Horse Revolution csapata sokkal jobban bánt a lovakkal, itt még a körbe járatással is gondok voltak, viszont a hátán tornázó gyerekek vetekedhetnek az ott fellépőkkel. Aztán jöttek az akrobaták, de mint kiderült egy díjnyertes gyerekcsapat, de mikor őket is csak hátulról láttuk, Tibinek mutogattam mennyi sok hely van itt, meg ott. Felkerekedtünk, de a csúnya nénik, nem akartok oda beengedni. De szerencsénkre legyen mondva, pont egy kényszer szünetet tartottak, megürült a nézőtér is, így végül a legjobb helyek egyikén várhattuk az elefántokat. És még pattogtatott kukoricával, innivalóval is feltöltekeztünk. 

 
Az elefántok kárpótoltak mindenért. Hihetetlen ügyesek voltak. Az egyik még fejen is állt!!! Fél lábon megállt egy emelvényen. Szóval miket meg nem tud csinálni egy elefánt. Sajnos vagy a szünet miatt, vagy egyéb okból, de pont az elefántokat rövidítették le, illetve egy légtornász lányt, akit nem bántam. Először lépett fel, 2 mutatványa volt, közben percekig hintáztatta magát, és borzasztóan látszott rajta, hogy nem biztos magában. Még egy akrobatikus tornás és egy sportgimnasztikás csapatot végignéztünk, majd jött a Makám koncert. A megszokott, szeretett számukat hallottuk. Bár egy nagy bakit elkövettek, hiszen ahogy a közönséget bevonták a felnőtteknek adtak feladatot, gyerekeknek nem. Ez mondjuk minket nem zavart, élveztük a zenéjüket. Ezt követően mi már készen álltunk az indulásra, de Marci még maradni akart! A trapézosokat, akik viszont hihetetlen ügyesek voltak, reptették egymást jobbra-balra, és még egy bohócot is bevetettek. Majd jöttek az artista iskola végzősei, akikkel a Savoya Parkban már találkoztunk. Most itt a tudásukat is megtekinthettük. Hihetetlen ügyesen repkedtek, dobálták egymást, szaltóztak. És ami meglepő, minden profi ki volt biztosítva, ők nem, csak egymásra vigyáztak, pedig időnként ők is voltak veszélyes helyzetben, pl. két emberen áll a harmadik és onnan szaltózik le. Egymást reptették ilyen ugródeszkán egy középső ember feküdt, majd még függőlegesen rárepült két ember. Ami érdekes volt az egyik tartóember egy lány volt, és inkább a fiúk (kisebb növésűek) repkedtek.Talán ők voltak az ilyen stílusú előadások között a legügyesebbek, leglátványosabbak. 3 óra maradás után úgy éreztük, hogy ideje mennünk. Marci is hajlandó volt az indulásra. Mikor kimentünk láttuk csak, hogy már az állatkertnél kígyózott a sor. Ekkor tudtunk igazán örülni annak, hogy időben érkeztünk. 

Marci már haza készült volna, aludni, így Tibivel tanakodtunk hova is menjünk. Haza a babakocsiért, végleg haza, vagy valamelyik másik múzeumba. Mivel a Deák tér elég központi hely, így oda mentünk, hogy gyorsan megnézzük a Földalatti Vasúti Múzeumot, az még talán Marcit is érdekli. Sok minden nem volt ott, elsősorban a mindenféle országból származó ellenőr ruhák voltak kiállítva. De akadt két nagyon régi földalatti kocsi is, amin talán még a Dédi utazhatott. Marcit ez igazán érdekelte, főleg az a kérdés izgatta, hogy ki vezeti? Ezt a maketteknél is mindig jól megnézte. Szóval végül nem bántuk meg, hogy tettünk egy kis kitérőt erre is. Pici múzeum, de a két régi kocsi látványáért megérte.

 

 

Amikor felmentünk a föld felé, két régi villamos kocsiba is belebotlottunk, az egyik éppen indult, így az eső elől felmenekültünk. Tibi egy régi álma vált valóra, hogy egy ilyenen utazzon. Már a Körtéren szemezett eggyel, de arra nem sikerült feljutnunk. Így tettünk egy kitérőt vele a Gellért-térre, majd vissza. Akadt rajta egy régi tábla is, azaz NE KÖPKÖDJ. Érdekes, hogy a 20. század elején még a dohányzás mellet a köpködés volt a probléma. (Ma meg ügye a telefon, szemetelés stb.) Azért a mostani helyzet talán jobb. Marcit nagyon érdekelte a vezetés, bemehetett volna  vezetőhöz, de ő inkább egy biztonságos távolságból csodálta.

Igazi éjszakai élet közepette, a belváros közepéről hívhattuk fel Hédókát, aki még szerencsére (kivételesen) nem aludt ilyen későn. Hédi azért kicsit bánta, hogy lemaradt az elefántokról, de megígértem, hogy a közeljövőben ő is megtekintheti őket, ha a Marcit így lekötötte  a cirkusz, biztos Hédinek is tetszeni fog.

Ismételt hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy 4 évente kijár nekünk is a szórakozás, így kivételesen nem Marci pihenését tartottuk szem előtt, hanem a saját szórakozásunkat. Így Lindától megtudtuk, hogy a Holokauszt Múzeumba nem kell órákat sorban állni és még a közelben is van. Ahogy terveztük Marci hamar elszunnyadt a hátamon. Még alig tettünk néhány lépést, Marci egy elég brutál videóra (amihez megfelelő zenét választottak) felriadt. Gyorsan kimentünk a kertbe, ahol bár az ölünkben kiterült, mint egy béka, de esze ágába se volt visszaaludni. Megpróbálkoztunk visszamenni, és egy nagyon érdekes előadásba, vezetésbe is belecsöppentünk, de sajnos Marcit annyira nem érdekelte, amit hamar tudtunkra is adott, így visszafordultunk a kertbe. Azért az emberi brutalitásról így kaptunk egy elég durva benyomást. Egyszer majd Marci nélkül, megfelelő lelkierőt összegyűjtve visszatérek.

Már Lindával közösen mentünk haza az éjszakába, hogy feldolgozzuk a nap során történteket.

Elmondhatom, hogy tartalmasan telt a Múzeumok Éjszakája, örülök, hogy útra keltünk. Lehet ebből is állandó programot csinálunk, mint a Gyerek Szigetből. Csak az a gond, hogy a kettő egy időre esik. Melyikről mondjon le az ember, most, hogy csak a Marci volt, az utóbbit hanyagoltuk el, de jövőre?