Gyógytorna

Túl vagyunk az első gyógytornán. Minden rendben zajlott. Kedves a gyógytornász, látszik van rutinja ilyen csöppségekhez és szüleikhez. Megmutatott néhány gyakorlatot, amit otthon kell csinálnunk. Csak annyit, amennyit meg lehet jegyezni, így nincs az embernek lelkiismeretfurdalása, hogy jajj még mondott egyet a Márti, de hogy is volt az. Közbe alaposan átmozgatta a Marcit. Hédi jól elvolt. Egy másik kísérő kislánnyal (picikét idősebb a Hédinél) játszott, azaz utánozta őt. Nem zavartak senkit, és legalább a Hédike is kimozdult, új játékok, új környezet, újabb élmény. A gyógytornász kicsit rámijesztett. Elmondta, amit eddig senki. Hogy pontosan mi a helyzet a Marcival. A nyaktorna azért kell, hogy elkerüljük az izomzsugorodást, ami felé jó irányba tartunk, és a csípőjéből pedig csípőficam lehet. Mennyivel jobb lett volna, ha időbe kapunk időpontot, és hat hetes korában megvizsgálják. Már a szemem előtt kirajzolódott egy sántító, ferde fejű gyerek, úgyh. mindent megteszek, amit előírnak, tanácsolnak. Már a fejemben átrendeztem a szobát is, olyan módon, hogy a Marcit csak egyik irányból érjék az ingerek. Kivesszük az ajtót, és befordítjuk mögé az ágyat. Még pont be lehet így jutni a szobába. Igaz nehezebb lesz így az élet, még gyakrabban felébredünk egymásra (Hédi Marcira, Apára...). Holnap a Tibivel kivitelezem a tervem. Hordjuk a terpeszpelenkát, amit viszonylag jól tűr a Marci és tornázunk. Nem fogom ilyen-olyan kifogással elbliccelni, csak elképzelem a képet, amit fent említettem (amitől persze még nagyon távol vagyunk) és leküzdöm a külső/belső akadályokat.

És még egy belső gátat legyőztem a mai napon. Életembe először taxit hívtam, sőt haza is jöttünk vele! Marci még nem utazhat BKV-val, valahogy pedig haza kellett jutnunk. De túléltük :)