Elengedtem

Először életében elengedtem Hédit a nagyszülőkhöz egy hétvégére az Ildiékkel. Nehéz döntés volt és egyáltalán nem vagyok büszke rá. Nem magamtól tettem, nem jó szívvel, de olyan nagy volt a nyomás, hogy megtettem. Magamra is mérges voltam, hogy nem tartottam eléggé a hátam, az Ildiékre is, mert még ők is olyan erőszakosak voltak. Még a Tibi se értette meg, hogy miért problémázok ezen annyit, mikor csak 1 hétvégéről van szó és anyuékhoz megy, ahol jó kezekben van, és nagyon szereti őket. Szóval úgy éreztem az egész világ összefogott ellenem, és senki se akar megérteni.

De kezdjük az elején. Üdülési csekk probléma, amit anyuék mindig az utolsó pillanatban használnak el. Hátam mögött az Ildiékkel kifundálták, hogy elviszik az unokákat nyaralni. Aztán kiderült, hogy még az Ildiékre is futja a pénzből, így ők is mehetnek. Jöhetett a lelki fröccs, a zsarolás, a sértődés, nem használt. Nem engedtem, Hédi maradt. Viszont egy felelőtlen ígéretet tettem még az utolsó pillanatban, hogy mentsem, ami menthető, hogy Kanizsára elengedem 1 hétvégére. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön az idő, így bele se gondoltam, hogy néhány hét múlva elrabolják tőlem a kicsi lányom. Az Ildiék csak azért hazamentek, hogy levigyék Kanizsára a Hédit, mert ez volt az egyetlen hétvége, amikor anyu ráért a hónapban. Én pedig álltam a szavam.

A leányzó egészben hazaért, leszámítva egy lila foltot az arcán, amit akár itthon is szerezhetett volna. Ahogy leírták az ott tartózkodását, Hédit ismerve hihetetlen (nem hisztizett, nem sírt, meg se említette még a nevünket se). A turpisságok egy része hamar kiderült. A telefonba még úgy adták elő, hogy Kanizsa felé vezető útnak csak a végén sírt picit. Hédit visszahozva, hamar kiderült, hogy majdnem az egész utat végigüvöltötte. Sírva hozta fel is a Karcsi, mikor átadta, már nem is akart átmenni máshoz (vissza a Karcsi kezébe), tehát a visszautat se élvezte annyira. A Dunai mama szerint első este is sírós hangulata volt, ezt is tagadják, csak annyit vallanak be, hogy éjfélkor volt hajlandó nyugovóra térni, ami persze az új izgalmak hatása is. Hédi egyből el is árulta, hogy süteményből és csokiból se volt hiány. Amikor rákérdeztem mi az a száján, közölte csoki. Arra a kérdésre, pedig, hogy mi volt az ebéd, sütivel felelt, ami nyilván csak a desszert volt.

Alapvetően jól érezhette magát. Nem látszott rajta különösebb lelki törés. Azért látszott rajta, hogy örült, hogy hazajött, de gazdagodott sok-sok új élménnyel. Szombaton az Ildiék a Manciéknál voltak (nem értem akkor miért volt fontos nekik levinni a Hédit...), így anyuék a Hédit elvitték Gelsére fürdőzni. Ez hatalmas élmény lehetett számára, mert ez volt, amiről még információt lehetett belőle kiszedni. Apu beszerzett egy trambulint a pincébe, így azon is gondolom jó sokat ugráltak, amit nagyon szeretnek. Vasárnap pedig a Domi is vele volt. Anyuékkal aludt, meg se kísérelték a külön altatást, így szerencsére nem is ébredt fel éjszaka. Ez egy nagy félelmem volt, mert éjjel, ha felébred, nem mindig kiszámítható. Ha elkezd minket keresni, akkor nehezen nyugtatható. Napközben gondolom mindenki a kegyeit kereste, így csak szólnia kellett, valaki biztosan teljesítette kívánságait, emiatt se érhette szó a ház elejét.

Azt hiszem kettőnk közül engem viselt meg jobban a hétvége. Az egyszer biztos, hogy mindig nehezen adom ki a kezeim közül. Tibi szerint a sok hormon is szerepet játszik. Nem érzem úgy, hogy szüksége lenne a leválasztásnak (ahogy Apuék nevezik). Nem hinném, hogy nélkülem kéne töltenie az idejét, főleg ilyen sok időt. Főleg, hogy most voltam több, mint 1 hetet nélküle a kórházba. Főleg, hogy most bővült egy új lakóval a család, és ezt a változást még nem teljesen fogadta el a Hédi. Nem beszélve arról, hogy a Marci velünk maradhatott. Ha igaz, amit mondanak, hogy mi nem igen hiányoztunk neki, nekünk nagyon hiányzott. Hiába mondták, hogy pihenjek, nekem nem pihenés az, ha nincs velem a Hédi, nem tudom mi van vele, mit csinál. Hiába mondták, hogy ott van velem a Marci. Az nem ugyanaz. A Marci jó kisfiú, így nem sok vizet zavar. A sok szabadidőmmel meg nagy hirtelen nem is tudtam mit kezdeni. Teljesen kihaltnak tűnt itthon minden. Szombaton de. még nyelvvizsgáztam egyet, aztán vége is volt a programjainknak, mert Marcival még nem igen szabad sehova se menni. Megnéztünk egy filmet, először amióta Marci megvan. Tibi jó gyakran telefonált haza is, nem tudom, hogy az én vagy a saját megnyugtatása érdekében. De az biztos, hogy mindketten nagyon vártuk már vissza a Hédit. Hédivel teljes a családunk. És azt hiszem, nem mostanában lesz legközelebb. Erre én még nem vagyok felkészülve.