Mosolyalbum 2013

Immáron elkészült a 4. mosolyalbumunk Aradi Péternél!

Sajnos tavalyi fogadalmamat most se sikerült megtartanom. Nyár végén felvetettem Tibinek, hogy el kéne menni fotózkodni, de aztán csak elmaradt. Azóta meg a nagy rohanásba, el is feledkeztem róla. Igen, ilyen is megtörténhet. Pörgök, pörgök egy kis rohanással vegyítve, közbe pedig aki, mindent naptárba vezet, és fejből tudja (legalábbis eddig így volt) az időpontokat, mikor, hol kell ott lennünk, mit kell elintéznünk stb. sorra elfelejtek elmenni megbeszélt találkozókra pl. védőnőhöz, munkaalkalmassági vizsgálatra, a többit meg inkább le se írom:) Szóval az életművem egyik legfontosabb darabját: a dokumentálást, fényképezést, örökítést is háttérbe szorítottam, és ami még ennél is rosszabb, a gyerekeket is. Későn megyek értük, sokszor már ügyeletbe vannak, este egyre többször előfordul, hogy elvonulok dolgozni, és mikor hívnak, hogy játsszak velünk, azt a választ kapják, hogy nem tudok, nincs időm, még ezt meg azt meg kell csinálnom. Ez utóbbi a viselkedésükre is kihat, főleg Hédin látszik, hogy a tündérünkből egy kis krampusz lett. Marci eddig is az volt:) De majd talán a szünet segít nekünk egy kicsit visszalassulni, pihenni, feltölteni a tankjainkat, hogy a jövő évi újabb hajtásra felkészüljünk kicsit.

Szerencsére Ildinek hála, lett időpontunk, úgy, hogy a család minden tagja rajta legyen (Tibi ismét 1 hónapot Japánba töltött) a képeken. Sőt most egy kis újítás is volt. A 4 haramiáról készültek közös képek. És van benne 1-2 hihetetlen jó. Én már akkor igen büszke vagyok magamra, ha mind a négyen felém néznek, de itt még olyan is sikerült, amikor mind a 4-en mosolyognak!!! Megérte elmenni, az biztos. Bár a végén mindenki teljesen kimerült, főleg, hogy mi voltunk a 2. turnus, így mire a kiscsaládi képekhez értünk Marci teljes KO volt, már az alvásidejébe jártunk. Ez látszik az egész albumon, Hédi sokkal szívesebben pózolt a kamerába, több kép is készült róla. Nála látszik a nevelésem. Már ő is örül, ha lefényképezem, sőt néha ő mondja, hogy Anya, de jó lenne ha itt lenne a fényképező... Talán majd jövőre Marciról is több képet hozok, de azért, aki keres, az ezek között is talál egy-két gyöngyszemet róla is.

Íme a legújabb mosolyalbum:

Influenza oltás, Hédi a hős

Sok minden megérne egy feljegyzést, de elmarad vagy félbemarad a megírásuk. De most annyira büszke vagyok a Hédire, hogy muszáj megírnom.

Ildi a dokival kitalálta, hogy Dani miatt (Ildi pocaklakója) mindenki oltassa be magát influenza ellen. Én kerek perec kijelentettem, hogy ha eddig jól megvoltam nélküle, akkor ezután is. Nem kérek semmiféle ellenanyagot, gyengített vírust stb., főleg nem tűn keresztül:) Tibinek nem volt más választása a családi béke fenntartása érdekében, és a gyerekeknek sincs beleszólásuk ilyen kérdésbe, ha Ildi dönt.

Na és most jön a lényeg! Hédi kezdte a sort, és egyetlen egy feljajdulás nélkül tűrte a műveletet. Nem sírt, de még csak fel sem szisszent. Vártam mikor belebökték, vártam, mikor nyomták bele az anyagot, vártam mikor kihúzta a doki a tűt, de semmi. Hihetetlen. Aztán persze Domi se maradhatott le, ő is megismételte ugyanezt. Majdnem én is kedvet kaptam egy kis oltásra:)

A picikkel már más volt a helyzet. Blanka még az oviba is mondta a magáét, sokáig sírt. Marci pedig úgy hadakozott, hogy a Karcsinak is segíteni kellett a lefogásába. Mentségére legyen szólva, sok trauma érte mostanában. Hétfőn a doki felrántotta a kukacáról a bőrt. Azóta szegénynek vannak fájdalmai. Ami rossz, hogy Hédi múlt heti betegsége miatt már tényleg nem tudtam otthon maradni vele. De már muszáj volt megtenni, nem halaszthattuk tovább. Gondolkodtam a szombatba, de akkor karácsonykor kellene kínlódnunk vele. Így láttam jónak. De már elég jól van a nagyfiú, karácsonyra remélem véget ér a szenvedése. És remélhetőleg egy betegséget kizárunk idén az életünkből:)

Lego, Duplo

Már évek óta sláger nálunk a duplo. Egyszer régen már írtam róla egy bejegyzést. Akkor még csak Hédi értékelte igazán ezt a játékot, de ő is igencsak csöpp volt, Marciról nem beszélve, ő még csak az ízét ismerte. Hédi is inkább csak belakta a kacsalábon forgó palotákat, amit építettem neki, és az állatokat rendezte. Azóta szinte minden nagyobb ünnepre, kaptak valami kiegészítést hozzá. Hédi már egyedül is képes szebbnél szebb építményeket készíteni. Továbbra is szereti rendezgetni az embereket, állatkertet építeni, esetleg garázst. Marci építményei még kezdetlegesek, ha igazi épületet akar, kell még neki a segítség. Itt is látszik az irigysége, ha építek valamit akkor nem igazán akar a Hédivel osztozkodni benne. Ha pedig megunta a játékot, mindegy kié a remekmű, buldózerként pusztítja. Kedvence a szülinapi szerzeménye a duplo vonat. Az elektromos vonatához igazán nehéz hozzáférni.  Nem véletlen, hogy karácsonyra ezt a készletet fogjuk bővíteni, részben Hédi kérésére (ő is szeretne játszani vele, de M. ennyi idő után se igazán engedi). Marci képes egész nap nyomkodni (mert két kör után leáll). Azt csak 1-2 körig nézi, hogyan robog körbe-körbe a kisvonat, de attól még annak mennie kell.

A duplo az a játék, amivel szinte mindig hajlandóak eljátszani. Mondjuk azért kell az ember jelenléte, anélkül hamar abbahagyják, hogy ott legyenek inkább, ahol én. És ami jó benne, hogy én is szívesen játszok vele:D Szóval nem az van, hogy össze kell szednem minden energiám, hogy építsek velük (mert tudnak olyan játékot játszani/játszatni, ami hamar lemeríti az akkumulátoraimat pl. bábozás, ovis stb.), hanem inkább az fordul elő, hogy ha hullán hazaesem, akkor felmegyek velük Duplozni. Ott mindenki kikapcsol, ritkább a veszekedés, könnyebb a békéltetés, és mindenki jól eljátszik.

Anno a pszichológus azt mondta, hogy játszunk sokat olyan játékot, ahol a hétköznapi élményeit kijátszhatják a gyerekek, nálunk szerintem ez a duploba történik meg. Minden családtag megvan duploból (Danitól, aki még csak Ildi hasába van, a dédikig), őket szállítják, asztalhoz ültetik, lefektetik stb.

Marci nem az a nagy autós típus, de azért a szirénázó rendőrautó sokáig a kedvenc játék volt, és most is, elővesz egy-egy duplo autót, hogy játsszon vele. A szerelhető járgányokról (duplo toolo) nem is beszélve. Amit csavarozni kell, az jöhet. Bár igazi autót még nem tud belőle csinálni, de imitálni jól tudja a szerelést. Szóval azt is nagyon szereti.

De amiért valójában ez a bejegyzés történt, hogy megmutassam Apának (aki megint Japánba "nyaral") a legújabb szerzeményüket, igaz ez már lego, és csak felügyelettel játszhatnak vele, de szerintem nagyon jó találmány. A lego autópálya. És milyen jó, hogy már több, mint 20 éve is árulták, és a Lindáék is sokat játszhattak vele. Most a gyerekek megkapták, és kipróbáltál, mivel a Hédi pont autóversenyzőst akart játszani, de duploból nem sikerült neki megfelelő versenypályát építeni. Érdekes egyébként, hogy Marci itt se igazán tologatja az autókat, inkább rögtön garázst (körbevette egy sor építőkockával) épít a verdájának, persze még csak a duplo kockával.
Azt mondják, hogy a lego és a duplo kompatibilis, a duplo duplája a legonak. Azért nekem más a tapasztalatom. A duplo kockák kicsit lötyögnek a lego alaplapon,  építeni lehet rá, de labilisabb az építmény. A duplo emberek pedig egyáltalán nem jók rá. Kaptunk Lego Fabulon figurákat, és lego embereket, de Marci mellett még nem igen tudjuk használni, így Hédinek is várnia kell egy kicsit, amíg használatba veszi.
Lehet tényleg az lesz a megoldás, ha nagyobb helyre költözik a lego/duplo bazár, és akkor ki tudunk alakítani Hédinek egy privát szférát, ahol már a neki való lego elemekkel is játszhat. Ez majd egy következő projekt.

Gyerekszáj az elmúlt 5 percben

Internetes rendelésről beszélgettek a felnőttek.
I: A ruha lehet nejlon, te meg mást gondoltál...
H: Mama, ha a ruha zacskóból van...

Hédi panaszolja Dominak, hogyan rombolta le a Blanka az építményét.
H: Mit képzelnek ezek a kicsik, mindent szabad nekik?
D: Sajnálom Hédi, a piciké a világ.

Njivice 2013

Nagyon a nyár végén, de eljutottunk a tengerpartra idén is. Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, csak egy nap nem tudtuk a napon süttetni a hasunkat. A víz mondjuk lehetett volna melegebb, de azért szinte minden nap még én is megmártóztam, megtettem a bójáig az utat, aztán menekültem ki. Hédi se volt olyan rozmár, mint szokott. 

Ritkán és csak hosszas rábeszélés után merészkedett be, vagy ha egy nagyon szép kincset látott benne, esetleg, ha dobálták egy kicsit. De olyankor is hamar fázott és inkább a tengerpartot élvezte, mint a tengert. Képes volt az egész magyar csapatot (beleértve apu haverjait) arra buzdítani, hogy a kövek között piros tégladarabokat (=almákat) keressenek neki. Hihetetlen a csaj. 

Amúgy egész nap (mondjuk nem voltunk olyan sokat a parton, mint mikor nélkülünk nyaralt itt) elbogarászott a kövek között és meglepő módon Marci után se sokat kellett rohangászni. Sőt az ugrálóba is csak egyszer mentünk, mert onnan is hamar kijöttek. 

Jó néha volt kis kajakozás, matricázás, de azért ezek még nem tartoznak az extra kategóriába. A délutáni fagyi azért csak különleges esetben maradt el.

Egy nap Cizici-be is elmentünk. Már ott is érezni lehetett a nyár végét. A homok közel se volt a megszokott hőmérsékletű (azaz tűz forró), langyosnak inkább nevezhető. Így viszont a víznek se tudta átadni a hőmérsékletét, tehát a víz se volt langyosnak nevezhető, ahol az ember egész nap áztatja magát. Persze azért a többi részhez képest meleg volt, így a gyerekek azért tudták élvezni. Marci hihetetlen sokáig eltologatta a kisautóját a kisvízbe. Ez számomra nagyon meglepő volt, hiszen rá nem jellemző, hogy ilyen hosszú ideig képes eljátszani bármivel is. Természetesen volt csigagyűjtés, sarazás, homokba rajzolás, írás stb. is. Hazafelé meg Hédi a papát rászedte, így jutott hozzá egy babához. Éhes volt, nem tudta megmondani, mit szeretne enni, így beküldtük papával a boltba. Az egyik soron a papának mondta, hogy papa menjünk kicsit vissza. Papa bízott benne, hogy valami ehető dolgot talál magának Hédi, közbe meg a játékot szemelte ki :) Végül megjelentek egy babával, egy autóval és néhány croissanttal. Utóbbit azért szépen betermelte a kisasszony.

Történtek a Hédi egész életére hatással lévő dolgok is (szerintem ha nem is fog emlékezni rá, de tudat alatt majd befolyásolja). Már kedden gyanús hangokat hallottunk. Meg voltam győződve, hogy egy cica nyávog valahol, anyu velem értett egyet, a Tibi és apu szerint itt él egy olyan madár, ami nyávogáshoz hasonló hangot hallat. Én ebbe bele is törődtem. Másnap ismét ez a nyávogó hang ütötte meg a fülemet. A gyerekekkel pont lementünk a kertbe és követtem a hangot, ami ott még erősebb volt. És lám egy aprócska kiscica ugrándozott felénk. Még olyan pici volt, hogy kíváncsian, bátran jött hozzánk. Tibi előzetes engedélyével rávetettük magunkat. Hédi és én, mivel Marcikám még ettől a kis lénytől is félt. Gyors kaja, kis játék. Jött egy magyar család hozzánk látogatóba, Hédi és a Marci is nagyon magáénak tekintette a kis négylábút. Marci közölte velük, hogy neked van már egy kutyád (ez előzetesen kiderült), ez a miénk. De ezután is, ha egy bizonyos távolságon belül volt a cica, Marci elszaladt, elbújt mögöttem. Nagyon fél mostanában a négylábúaktól. Hédi viszont sokkal nagyobb intenzitással dajkálta. Szegény sokáig nem élvezhette a macskatulajdonosi létet, mivel lerángattuk a partara, hiszen már javába a délutánba jártunk és még nem ebédeltünk. A cica persze nem maradt a kertbe, hanem követte minket, mígnem egy magyar kisfiúra (korábban nem ismertük) bíztuk. Hédi és persze Marci nehezményezte, hogy a cicáját elvitte egy kisfiú, persze magyaráztuk, hogy így legalább nem üti el az autó stb. Cica történetbe így egy kis szünet esett.

Viszont jött egy másik kisfiú egy polippal!! A kisfiú talált egy polipot, amit kedvesen megmutatott a Hédinek. Viszont a Tibivel elszóltuk magunkat, hogy a kisfiú ki akarja szárítani a polipot. Hédi szegény teljesen kétségbeesett, hogy meg akarja ölni a polipot és elkezdte hordani a vizet, aztán locsolta folyamatosan. Végül, mikor látta, hogy nem teszünk ellene semmit, fogta a polipot (legyőzve minden félelmét) és betette egy vödör vízbe. Ott őrizte, nehogy a kisfiú kivegye és kiszárítsa. Nehéz helyzet volt, mert a horvát kisfiú nyilván nagyon örült, hogy sikerült egy polipot találnia. Vissza akartuk adni, persze látva a Hédi kétségbeesését (gondolom azt hitték, hogy a Hédi akarta ezt a polipot), nem akarták elvenni. Persze Hédi célja az volt, hogy megmentse azt az élőlényt. Végül Hédit elvittük fagyizni és akkor a kisfiú elvitte a polipot. Hédinek persze mondtuk, hogy visszatette a vízbe, nem tudom, mennyire voltunk meggyőzőek. De az biztos mi felnőttek kudarcot vallottunk, mert már nem csak szegény állat sorsát mérlegeltük, mint Hédi, hanem hogy ki mit gondol. Hédi viszont minden félelmét legyőzve, csak az állat megmentésére koncentrált. Iszonyú büszke vagyok rá. Marci már más tészta lesz, ő még a bogár taposásba is örömét leli:( Hédit valahogy állatbarátabbá sikerült nevelni.

Este Hédi várta a cicát, ami persze nem jött, így abba maradtunk, hogy a cica gondját a korábban említett magyar kisfiú viseli. És olyan játékot játszottunk, mi lenne a neve a cicának, ha. Milyen állatot szeretnének… Ezt nagyon élvezték. Már a fiatalabb korosztály szundikált, kivételesen időbe, amikor meg voltam győződve, hogy a cica hangját hallom. Az udvarba nem volt, így kizavartam Tibit az utcába, hogy keresse meg. Mint említette a szomszéd nő éppen akkor rúgta át az út túlsó oldalára, amikor odaért. Gyorsan megfogta, és behozta a cicát. Szerencsére a félelmen kívül nagy baja nem lett. A szomszéd nő arra panaszkodott, hogy egész éjjel nyávog a cica és nem tud aludni tőle. Hát ez a cica nyávogni nagyon tudott, főleg mikor elmentünk a közeléből. Féltünk, hogy ha egyedül hagyjuk, ismét a szomszéd nő karmai közé kerül. De azt se akartuk, hogy magunkhoz dédelgetjük, aztán magára hagyjuk. A Tibi így is beleszeretett. Gyors google-zás után, viszont nyilvánvaló volt, hogy legális úton nem vihetjük haza (macska útlevél kell, chip és oltás). Mondjuk honnan tudja a cica hol a határ, nem tudom. Átcsempészni pedig felesleges lett volna, otthon is sok magára hagyott kiscica van, akkor minek vigyünk innen. Főleg, hogy nem is akarunk háziállatot, még rá is figyelni kellene, gondozni… Szerencsére a cica hamar talált magának alvóhelyet először apu cipőjét szemelte ki, majd felmászott a fára és ott folytatta a nyávogást. De legalább biztonságos helyről. Másnap Apu és a Tibi korán keltek, előbbi a macska nyávogása miatt, utóbbi a macska miatti aggódás miatt nem tudott aludni. És döntöttek, hogy leviszik a partra, ott mégiscsak sok ember fordul meg, valaki csak megsajnálja a cicát. Egy hétig még babusgathattuk volna, de a cica szempontjából, amíg kicsi könnyebben talál magának gazdát. Így a gyerekek utánfutójába (mivel a papírzacskót játéknak vette és kiugrált belőle) leszállították a partra, ahol talán megtalálta a gazdáját. Hédi pedig abban a nyugodt hitben van, hogy a kisfiú vigyáz rá, mi úgy se vihettük volna haza, mert a vámosok elvették volna.

Viszont megfontolandó, hogy Hédi kapjon-e egy kis élő, szőrős állatot a közeljövőbe, vagy maradjon meg négy fősnek a családunk. Ha pedig bővíteni szeretnénk, hogyan lehet biztonságossá tenni a kerítésünket, ahol hatalmas lyukak tátonganak a kapu nyitása miatt, amin hacsak nem medvét akarunk, kifér bármilyen állat.

És persze a halvacsora se maradt el. Volt vacsira hal, már aki szereti, de örömmel jelenthetem, hogy bár a kényességem a gyerekekre is átragadt, azért a jó fajta halat mindegyikük jóízűen megeszi. A zene se maradt el, így volt kis tánc, szájtátás. 

Hédi pedig a beígért lufit is megvetette. Ő Dórásat kért, Marci Verdásat. Azért látszik, TV nélkül is tudják mi a menő manapság. 

Volt kis esti buli a vízparton, végül Marci unt rá az esti vigalomra, és indított minket útnak.

 

De visszatérve Ho.-ra, eltelt az egy hét. Marci teljesen felháborodott, hogy neki haza kell mennie, ő nem akar az otthoni ágyba aludni, jó neki itt is. De hát másnap mindenkinek megkezdődött a dolgos munkanap. Eltelt a kibővített szabadság, és a sok teendő meg vár minket. 5 hét szabadság tovaszállt, és utána mindig azt érzem, hogy minek jöttem vissza az egyetemre. Még csak most kéne állást keresnem, és együtt lehettem volna még a gyerekekkel két évet. Marci is kiegyensúlyozottabb lenne, és gondolom mi is. Könnyebb lett volna mindannyiunknak , és nem tudom ez a befektetés valaha is megtérül-e. Jó volt együtt lenni a gyerekekkel.