Újra Njivicén

Home school, home office és a homlok kapcsolata

"Apa home office-ban, a gyerek home school-ban, anya meg fogja a home-lokát" Ez van most nálunk is.

Azt hiszem ez egy olyan időszak, amely megérdemel egy külön bejegyzést. Koronavírus. A csapból is ez folyik hosszú ideje. Már a gyerekek is tudják, hogy a nevét azért kapta, mert olyan alakja van, mint a koronának. Tudják, hogy nem szabad sehova menni, mert veszélyes, főleg az idősekre.  Vigyáznunk kell rájuk! Meg azért magunkra is. Sokat kell kezet mosni és Apa is csak kéthetente szkafanderben megy vásárolni. Elszigetelődtünk. Hozzáteszem, nem esett nehezünkre, hiszen nem vagyunk egy nagy társasági életet élő család (talán Marcit leszámítva).

Számunkra érezhető akkor lett a járvány, amikor március elején lemondták az úszást, majd jöttek a kör e-mailek Marci osztályából, hogy mi lesz, ha valóban otthon oktatásra lesz szükség. Példátlan, új helyzet. Senki nem tudta, mi vár rá. Március 11-én még azt a hírt kaptuk, hogy lesz jövő héten is tanítás. Tibi, mint nálunk az aggodóbb/felelőségtudóbb?? március 12-én már nem engedett minket BKV-val közlekedni, inkább kocsival hazahozta a gyerekeket. Ekkor még senki se tudta elhinni, ami már régóta forgott a levegőbe, hogy leáll az élet Budapesten/az országban/számunkra. Pedig néhány hete már ezt a pillanatot vártuk, csak azt nem tudtuk mikor következik be. Március 13-án este a kormány bejelentette, hogy digitális oktatásra kell átállni, senki nem mehet március 16-tól iskolába. 

Nálunk mindenki otthon van. Tibi home office-ba, csak külön engedéllyel mehet be a céghez, aminek vannak előnyei, meg persze hátrányai. Megspórol több órányi utazást naponta, de csend és nyugalom nincs itthon. Így időnként ebből vannak súrlódások és vicces helyzetek. Egyik nap a japán nagyfőnökkel folytatott videó konferencia alatt Abigél berobogott a képbe meztelenül, mert bepisilt és ruhát akart magának kihozni :) Egy másik alkalommal szintén telefon konferencia alatt Huba és Abi kardokkal rontott rá Tibire, hogy megtámadják :) Tibi élvezi az otthonlétet, bár a nap jelentős részét munkával tölti. 

Marcinak már első naptól kezdve keményen megy az oktatás. Erika néni hétvégén már classroomokat hozott létre, ahova március 16-tól feltölti az anyagokat. Marciék jobban haladnak, mint évközben. Angolozni naponta 2-3 órát kellett, mert amennyit addig 1 hét alatt vettek, azt előírták 1 napra, mert milyen egyszerű leírni olvasd el az egy oldal szöveget a könyvbe, majd tanuld meg a hozzá tartozó nyelvtant, új szavakat, és old meg a hozzá tartozó feladatokat is... 1,5 hét alatt ledarálták így a múlt időt a rendhagyó szavakkal együtt. Aztán jött a zoom óra, ahol persze kiderült, hogy hiába adunk bele mindent, a gyereknek ezt be kell gyakorolni, amit eddig a heti 5 órán megtettek... Az angoltudásom közel se olyan jó, hogy ezt át tudnám vállalni. Úgyhogy visszavettek a tempóból. Az osztályfőnök nagyon lelkes, egy csomó felületet megtanult használni és küldi a feladatokat, játékokat. Le a kalappal előtte, de nem volt egyszerű ezt a sok felületet megismerni, 5 programot installáltam első héten... Aztán persze kezdtek lemaradozni a gyerekek a beadandóval, így ő is egyre kevesebb házit ír elő. Talán már keveset is ahhoz, hogy Marci be tudja gyakorolni az anyagot. Most jobban látom, hol akadnak hiányosságai, és én hiába mondom, hogy oldjuk meg még ezt vagy azt, abból csak jön a hiszti. Mondjuk az első másfél hétbe 8-tól este 7-ig tanultunk, néhány óra udvari szünetet beiktatva. Marcinál megint visszatértek a kiborulások, meg a durcázás, meg a nem csinálom, agresszió, nekem meg már reggel rossz kedvem lett, hogy egy újabb napot kell végigvinni így. Idén 2-kor elhoztam a suliból, és egész rendeződtünk, most meg kezdődik újra. Jön a tavaszi szünet, talán behozzuk magunkat, de ez se lesz pihenés.

Hédiéknél elég lazán megy a home-school. Nála nehezítésként viszont, ott vannak a kamaszodás hullámai. Egyre nehezebb hatni ár. De legalább lelkiismeretes. Neki is sokat kell segíteni  Számos tárgya angolul van, azokat együtt olvassuk, fordítjuk,értük meg. Követnem kell, melyik tanár miket üzenget neki, mikor van online óra, mert ezekre még nem tud figyelni. Egyszer le is maradtunk a magyar óráról:) De mi jók vagyunk, Hédi egyik barátnőjét mindig mi hívjuk fel, hogy óra lesz, dolgozat...Pedig ott két gyerek van és anyuka se dolgozik. A hangszeres órák online mennek, több kevesebb hatékonysággal, viszont Hédi nagyon komolyra vette idén a sportolást, azt pedig itthon nem tudjuk csinálni, az online videókra meg ráunt. Szóval az izomzatáért aggódom.

Mivel a nap nagy részét elviszi a nagyok okítása, a picik már teljesen lebontották a házat. Hubán látom, hogy hiányzik az ovi. Sokat fetreng, unatkozik. De arra is nehezen veszem rá, hogy odaüljön egy kicsit feladatozni, színezni. Sajnálom őket. Abigél délelőtti egyeduralma is megszűnt. Rossz, mikor hívnak játszani, olvasni, és mindig nemet kell mondanom, mert a home-school az első. Remélem nem sínylik meg.

A kijárást mi is nagyon szigorúan vesszük. Tibi két hetente jár boltba, egyébként kis se dugjuk az orrunkat. Igaz szerencsések vagyunk, hiszen itt a kert. De a környéken rengetegen sétálnak, az egyik szomszédunkba szinte folyamatosan jönnek a gyerekes családok, úgy tűnik sokan nem bírják az elszigeteltséget, bezártságot.

Időnként én is besokallok, mindig valaki csüng rajtam, 3-4 felé kellene szakadnom, a ház romokba, jönnek a kudarcok, a tavaszi terveimnek lőttek, nincs én időm, de még gépem se, mert azt is a gyerekek bitorolják. 

Aput április 6-án műtötték. Anyu azóta nálunk van szabadságon, segíteni. Átvállalta a főzést, és a picik is több figyelmet kapnak (Tőle). Abigéltől időnként már meg is kapom, hogy anya nem jó,mama... Ezeket mindig nehezen viselem, mert a gyerekeknél azért mindig én voltam a mozgató rugó. 

Szóval most nem egyszerű az élet. De örülnünk kell, mert jó helyen vagyunk, együtt vagyunk, és az időn kívül valódi hiányt nem szenvedünk semmiből.

Kánon éneklési verseny

Hédi a zenélés egy másik területén is megmutatta tudományát. Kánon éneklési versenyen ezüst minősítést szerzett a lányokkal. Szuperek voltak!

A versenyen készült felvétel itt megtekinthető:

Dona nobis pacem; Bárdos Lajos: Májusi kánon

Dona nobis pacem - közös

Marci és a karate

Marci sikerrel vette első komolyabb versenyét a Komodo Kupán.  Eddig csak gyakorló versenyeken vett részt, amik végén nem voltak értékelések, se díjak , bár lehetett tudni a küzdelem kimenetelét, és az ellenfél is sokszor csapaton belüli volt. 

Nagyon büszke voltam rá, hiszen 3 versenyzővel kellett megküzdenie és mindet legyőzte. Dobogó legfelső fokára is felállhatott. A verseny komolyságát mutatja, hogy se a K. Huba, se a Domi nem volt ilyen sikeres. Jocó Papa is elégedett volt az unokájával, ő izgulhatta végig vele a versenyt.

Ez a dolog, amibe úgy érzem Marci sikeres. Örülök, hogy visszataláltunk ehhez a sporthoz. Talán kicsit a tanulásban is húzóerőt jelent.

Jó lett volna, ha happy enddel zárul ez az egész, de aztán másnap jött a hideg zuhany. Marci edzői elhagyják a Vasast. Nico karolta fel Marcit, ő volt, aki felkészítette, edzi nap, mint nap. Emberséges, fegyelmezett, kommunikatív. Igazi edző, aki próbál a gyerekbe belelátni, nem csak darabra veszi őket. Végül néhány hét tanakodás után úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a Vasas színeit mi is és követjük Nicoékat. Remélem jó döntést hoztunk és Marci fejlődése továbbra is szárnyalni fog. Illetve későbbiekben a Vasas oldaláról se éri piszkálódás emiatt. Most már ő is örül, hogy váltottunk és lelkesen sportol. Vasárnap már Judo oktatást is kap :)

Hajrá, Marci!

’56 falun, Skanzenben jártunk

Október 23-án Tibinek nem volt maradása, így miután Hédi is felkészült a másnapi iskolára, viszonylag közeli kiránduló helyet kerestünk. A skanzen mellett döntöttünk, mert amellett, hogy ingyenesen be lehetett menni, ’56 falun címmel az akkori tragikus falusi eseményeket elevenítették meg.

Sajnos a jó idő és a fent említettek nem csak minket csábítottak a Skanzenbe. Hatalmas tömeg volt. Huba nagyon szeretett volna felülni a kisvonatra, de már a bejáratnál lebeszéltek róla. Jegykezelő elmondása szerint olyan telítetten jártak a vonatok, hogy a gyerekek nem tudták volna élvezni. Ez mondjuk kintről nem látszott.

Bementünk az első '56-os feliratú házba ’56 gyerekszemmel. Itt megnézhettük az Egyszer volt Budán kutyavásár c. Mátyás mesét. Jobb előadásmódot is el tudtam volna képzelni. A mesét egy rosszul látó idős nénike olvasta fel, aki kicsit túlmagyarázta a mesét, így még hosszúra is nyúlt.

Az állatoknál és a gyönyörű szélmalomnál ragadtunk után le. Az állatok nem örültek a feléjük irányuló hatalmas szeretetáradatnak.

Innen a kézműveskedés felé vettük az irányt. Készítettünk rongybabát, pöttyös kendőt Hédivel, Marci egy régi rádiót modellezett kartonból, Tibi pedig a nap hátra lévő részét egy svájci sapka varrásával töltötte. Érdekes látvány volt, hogy csupa férfi alkotott az asztalnál. Meglepően jól tükrözte mindegyik alkotás az 50-es éveket. Huba ma a sapkába és a babával vonult be az óvodába.

A műsorból már csak az utolsó részt láttuk, a  “politikailag veszélyesek” kitelepítését. Ötletnek jó volt, de sajnos nagyon rövid. A gyerekekkel felelevenítettük ismét a dédi elmesélését, hogy mikor jöttek a ruszkik a dédi nagymamája milyen bátran védte a család disznóit. Hédi felvetette azt is, hogy leírja ezeket a történeteket. Tetszett, hogy ő is érzi ezeknek a családi történeteknek jelentőségét. A fiúk látták a „Mátyus Erzsébet, a mosonmagyaróvári áldozat” előadást is. De elmondásuk szerint, az se volt hosszabb néhány puskalövésnél.

Amíg Tibi varrogatott, addig még állatoztunk picit, majd jött is a záróra. A Skanzenből nem sokat láttunk, és most se jutottunk el a Mesekert játszótérre. Ennyi idő nagyon kevés volt.

Az estét sajnos a dugóba töltöttük, úgy látszik október 23-án mindenki menekült Budapestről. De kárpótlásként a Mekis kaját vacsoráztunk.