„Kettesben Hédivel”

Két héttel ezelőtt Szabiékhoz „költöztem” egy kis időre, hogy Szabi nyugodtan tudjon készülni német nyelvvizsgájára. Vagyis kicsit lefoglalni Hédit, míg Szabi tanul. Inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel, hiszen Hédi folyamatosan igényelte anyukája folyamatos figyelmét is. A végeredményt azonban már nem tudjuk meg, hiszen a vizsga előtti éjjelen elkezdett szivárogni Szabi magzatvize. A nagy készülődésre Hédike is felébredt, szerencsémre Szabinak még a kórházba indulás előtt sikerült megnyugtatnia, még integetett is nekik, de sajnos visszaaludni már nem akart. „Maratoni” meseolvasás következett. A végén már hangom is alig volt, így megnéztünk egy részt a Pumukliból. 8 körül elálmosodott Hédike, de eddig egy-két alkalmat kivéve mindig anyukája altatta el. Féltem, hogy nem tud majd elaludni nélküle, de szerencsére egy kis sírás és Anya-anya után álomba szenderült. Délig alukált aztán átmentünk Ildiékhez, ahol egyből feltalálta magát. Ildiék minden nap szépen elpakolják a helyükre Domi játékait, amit Hédi mindig nagy örömmel pakol szét. Mindennel játszik egy kicsit, aztán nyúl a következő játékért. Délután Domit is megnéztük a bölcsiben, ahova nem is akart jönni Hédi, aztán meg a bölcsiből nem akart hazajönni:), annyira tetszett neki a benti csúszda. Odafele útközben kaptuk az smst, hogy megérkezett Marci:) Úgyhogy este még bementünk a kórházba, de sajnos Marcit már nem láttuk aznap, mert éppen vizsgálták a doktor nénik. A hétvége nagy részét Hédike Ildiékkel és mamájával töltötte, addig hazaugrottam, hogy feltöltődjek egy újabb hétre.

Szóval Hédikével. Minden napunknak megvolt a maga megszokott menete. Hédike sajnos elég korán kel reggelente (4-5-6 közötti idősávban bármikor), és olyankor úgy gondolja, hogy ha ő kialudta magát, más se aludjon. Beszélget, de mivel nem figyelünk rá, elkezdi rúgni az ágy fölötti szekrényt, meg apukáját is. Ha apa felébredt, biztos akar benne lenni, hogy én is ébren vagyok már, így a nevünket kiabálja (engem, mint kiderült Dindának hív :) ). Vagy bepakolja mellém a babákat az ágyba, de olyan is előfordult, hogy még ki sem nyitottam a szemem, már hozta a mesekönyvét, és addig nem tágított, míg oda-vissza ki nem olvastuk. Reggeli után összekészültünk, és bementünk anyáékhoz a kórházba, ahol Hédi egy kicsit bújt anyához, vetett egy pillantást Marcira, meg a többi pici babára, aztán inkább rohangált ide-oda (főleg a tiltott dolgokat próbálgatta: motorozni akart, és a lépcsőn le-föl mászkálni). Első két nap még babakocsival mentünk, de sajnos a legtöbb ember nem túl segítőkész, már csak akkor ugrottak fel segíteni, amikor az utolsó lépcsőfokon próbáltam valahogy felszenvedni a babakocsit. Úgyhogy ismét csak azt tudom mondani, hogy minden tiszteletem az anyukáké, mert a két nap babakocsi felemeléstől is sikeresen kék-zöld foltos lettem. A következő napokon már a kismotor, tologatós fajátékkal (Bruma) mentünk, sajnos azzal sem voltam sokkal sikeresebb, ugyanis ahogy felszálltunk és próbáltam megkapaszkodni Hédivel, repült minden a kezemből a szélrózsa minden irányába… Úgy szedegették össze a dolgainkat :). Babakocsi nélkül viszont Hédike imád megállni nézelődni, teszünk 5 métert, vagy még annyit sem, majd állunk 5 percet, majd hosszas könyörgés után tehetünk újabb néhány métert :). Egyik nap egy tesiórát is végignéztünk az egyik iskolánál:) Hédikét lenyűgőzték a távolugrást gyakorló gyerekek. Volt olyan nap, hogy Hédi már annyira menni akart Anyához, hogy a nagy sietségben otthon felejtettük a mobilomat, amit már csak a kórházban vettem észre, így elég hosszadalmas volt Szabit elérnünk, mivel nincs szabad bejárás a szülészetre, a kórházi telefont meg nem vették fel. Egy kedves nő felajánlotta, hogy csörgessem meg az ő mobiljáról, de szégyenszemre be kellett vallanom, hogy nem tudom a számát fejből… Úgyhogy már ott tartottam, hogy megvárjuk Ildit a bejáratnál, mert ő is ígérte magát aznap délelőttre, de aztán a sokadik próbálkozásra felvették a telefont az osztályon.

Az ebéd utáni délutáni alvás is szerencsére sikeresen lezajlott minden nap. Hamar elfogadta Hédi, hogy én altatom. Le kell feküdni mellé az ágyra, és amíg el nem alszik simogatja a kezem. Nagyon kis édes ilyenkor. Egyedül szerdán nem ment az alvás sírás nélkül, amikor átmentünk Ildiékhez. Már majdnem elaludt mikor kitalálta, hogy még éhes, utána viszont nem akart aludni, pedig már látszott rajta, hogy nagyon fáradt. Úgyhogy becsuktam a szobaajtót, odafeküdtem az ágyra és kértem, hogy jöjjön ő is. Ő meg csak sírt, hogy ki akar menni. Nem vagyok büszke a módszeremre, de aznap már én is eléggé kivoltam. Kis idő múlva odajött mellém és elaludt.

Alvás után játszótérre mentünk. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadott minket a héten, szép időnk volt. Első két nap egy nagyobb játszótéren voltunk, de nem igazán tetszett a légkör (sok volt az irigy kisgyerek, míg Hédi Brumáját szinte mindegyik kipróbálta), így utána már egy kisebbre mentünk, ahol még a homokozó játékokat sem szokták hazavinni, mindenki használhatja mindenkiét. Hédike szépen eljátszik, ennek is szinte meghatározott forgatókönyve van. Először homokozik kicsit (szitál, lapátol, sütit készít), aztán csúszda, és egy kis hinta. A játszótéren egyébként nagyon sok butaságot eltanulnak egymástól a gyerekek. Pl. egy kisfiú nem a kapun jött be, hanem a kerítésen keresztül, Hédi persze mindjárt ment a kerítéshez és át akart mászni rajta… Egyik nap egy nagy vágya is teljesült. Mindig sóvárogva nézi a játékbabakocsit toló kislányokat. A kis játszótéren ezt is kipróbálhatta, és annyira, de annyira ennivaló volt :). Számolatlanul rótta a köröket vele, közben mindig megállt, hogy gondosan megigazítsa benne a babát, ha lecsúszott:) Vannak érdekes szülők is, akiknek a fülükhöz nő a mobiltelefon. Volt olyan anyuka, akinek a kisebbik gyereke (olyan éppen, hogy megtanult járni forma) a csúszda közepén fejjel lefordult, de igen jó reflexe volt a nőnek, még éppen elkapta, mielőtt megfejelte volna a földet. A mobilt viszont addig sem vette el a fülétől... Visszatette a gyereket és folytatta a csevegést.

A játszóterezés után pedig Tibi bevitte Szabihoz még egy kicsit, én meg addig takarítgattam. Vacsi után a fürdetésnél mindig „nagy harcot vívtunk”. Hédike ugyanis pontosan tudja, hogy mit nem szabad, mégis direkt azt csinálja és vigyorog hozzá, mikor látja, hogy már mennyire mérges vagyok. Pl. állandóan a meleg szappanos vizet issza, nyalogatja a kádat, a játékkancsójával a földre locsolja a vizet stb… Sokadik kérlelés után feladtam, és szóltam Tibinek, hogy vegye ki a kádból, mert már eleget rosszalkodott.

Az esti mese olvasása, és Hédike álomba ringatása pedig Apukája feladata volt.

Hédó egyébként még mindig nagyon akaratos, pontosan tudja mit akar. Olyan határozottan mondja a nemet, hogy az ember nem is mer ellent mondani neki. Ha mégis megpróbáltam, akkor annak nagy hiszti lett a vége, amit sajnos csak az utolsó két napra tanultam meg kezelni. Így nem voltam túl következetes, de azért remélem nem rontottam el teljesen :). Próbáltam mindig a kedvében járni a kisasszonynak :)

A lényeg, hogy túléltük Anya hiányát, büszke vagyok magamra:) és Hédire is. Sokat emlegette Szabit, de azért velem és esténként Tibivel is beérte erre az egy hétre.

Tegnap Marci is hazaérkezett. Sokszor kérdezgettem Héditől, örül-e, hogy jön haza anyával a pici baba, mindig nemmel felelt, de ez nem meglepő, mert igent nem szokott mondani:) Szóval kíváncsi voltam, hogy fog reagálni Marcira, de nem gondoltam volna, hogy ennyire szereti. Folyamatosan puszilgatja és simogatja, persze még nem tudja finoman, úgyhogy vigyázni kell rá, de azt hiszem nem lesz probléma:)