Újra itthon

Új erőre kap az ember, ha hazakerül a kórházból. Bár azt mondják, ott gyógyítják meg az embert, nekem ez a 8-9 nap a teljes leépülést jelentette. Na nem kell megijedni, makk egészségesek vagyunk, de távol a szeretteinktől, hatalmas honvágyat ébreszt. Hiába láttam a Hédit naponta (akár többször is), Tibit, Lindát, és egyéb látogatókat, az mégse ugyanaz, mintha otthon lennék. Kikészített engem is, ha a Hédi kiakadt, ha bementem a Marcihoz. Jobban megérintett más problémája is (pl. beteg picibaba)...

Az már csak mellékes, hogy 5-kor hozták a lázmérőt, 6-kor takarítottak, de a reggelit csak 9-kor adták. Még jó, hogy ilyen kedves a rokonság, és mindig kaptam finom falatokat :) Különben lehet még éhen is halok. Ügye a szúrik miatt is ébresztettek, kezdetben 3 óránként. Meg amíg előtej van csak, addig a baba se éppen a legcsendesebb. Mivel 3 szobatársat is elbúcsúztattam ott tartózkodásom alatt, vannak tapasztalataim. A 2. éjszaka a legkritikusabb. Akkor sivalkodnak a legtöbbet az újszülöttek. Még én is egyszer adtam a Marcinak cukroslötyit. Akkor egy kicsit lelkiismeretfurdalásom volt. De 3 órát visított, és már a kutacsa is süppedt befelé, azaz tényleg szomjas volt. Utólag nem bánom, mert tényleg megnyugodott Tőle, és a tejem ilyen "bűntény" elkövetése után is megérkezett. Azaz az én gyerekem már nem visított, szinte csak evett és aludt, ahogy azt illik, de ilyenkor mindig jött a szomszéd baba, ahol még nincs tej, de üres pocak igen.

A begyulladt branüljeimet már meg se említem, mert hiába lehet max. 72 órát a kézbe, senki nem hajlandó kicserélni. Kitalálnak minden félét. A legjobban az ilyenek tetszettek, kibír az 1 hetet is. Begyulladt? Tényleg, borogassam. Majd a nappalis kicseréli. Majd a műszak végén kiveszem, bla-bla-bla. Így a 8 napot 2 branüllel húztam ki. Az 1-t is a szülésznőm vette ki. Úgy tesznek a nővérek, mintha nekik fájna a böködés.

Milyen sérelem ért még? Ügye megrendelték a szülésre a választott vért, így mindenki azzal fenyegetett, hogy olyan rossz a vérképem, hogy vér kéne. No, ezt először jogosnak tartottam, mert vasárnap levették a véremet. Szar. (Talán a hemokrit értékem volt a béka feneke alatt). Megvizsgáltak, minden rendben, tényleg sokat mászkálok, nem kell. De ezek után vérrel fenyegetni, ugyanaz a vérkép (azaz a vasárnapi) alapján. A Hédinél még naponta vettek tőlem vért. Akkor is nagyon rossz értékek voltak, és a közérzetem se volt valami fényes. Nyilván a sok vérvételre nem vágyódtam, de ha már vér adással jönnek, legalább megnézhették volna még egyszer a vérem, hogyan változott a napok során. Azért szerencsére felhasználhatatlan maradt a hozatott vér :) Ja igen, A pozitív vérből hiány van, így aki tud, menjen vért adni.

Egyébként a legtöbben kedvesek voltak. Mindenki megértő volt, hogy hazavágyódom, még volt olyan orvos is, aki megpróbált viccelődéssel felvidítani. A csecsemősök is számoltak vissza, hogy már csak ennyit kell kibírnom. Ha legalább a Hédi velem lett volna, akár heteket is kibírtam volna.

De felvirradt a nagy nap. Már lázba voltam. Tibit jó korán odarendeltem, hátha csoda történik, és előbb megírják a záróinkat. Szerintem lepkét lehetett volna velem fogatni aznap. Napközbeni alvásra se vágyódtam, és azóta se igen.

Rendkívül jó érzés volt újra belépni a megszokott szemétdombomba. Hédikével játszani, amennyit csak akarok. Bár mindennap láttam, mégis úgy éreztem, mintha hatalmasat nőtt volna. Emeléskor nehéznek tűnt (azóta is), a kórházi "nyaralás" után lehet kicsit vesztettem az izomzatomból. Amikor tisztába tettem már-már ducinak hatott. Gondolom nem hízott olyan sokat 1 hét alatt, de hozzászoktam az apró, csontos Marcihoz, hozzá képest a Hédi tényleg húsis.

Észrevehetően bővült a szókincse. Már nem csak a nemet mondja, hanem azt is, hogy ja (=igen). Ismeri a pont jót is, nemcsak mindig azt hajtogatja, hogy forró/hideg. Ha az ember azt mondja, hogy pont jó, akkor elfogadja, és megeszi a hamit. És még rengeteg másik szót, felsorolni képtelenség lenne. Szinte már mindent mond, amit akar. Az embert ismétli, amit pedig egyszer kimond, azt használja is.

Tudja dobni a labdát, mármint az embernek, és néha el is kapja. Használja a bölcsőt. Ő ül bele :), és dobálja ki belőle a labdát. Tud bukfencezni ötből egyszer szabályosan. És még nem tudom mi mindent tanult az 1 hét alatt. Köszönet érte még egyszer a Lindának. Bár feltehetően a Tibitől is tanult egyet-mást, mégis csak a Linda volt vele a legtöbbet.

Marcinak örül. A kiterített pelenkára, amin előtte a Marci feküdt, ő is kiterült, ahogy egy kisbaba :)

Féltékenység jelét még nem mutatja, inkább szeretgeti, érdeklődik iránta. A Tibi kedvence, hogy a kórházba Hédi (ő is eljött értünk) első tevékenysége az volt, hogyan tudna reakciót kiváltani a Marciból (akit direkt úgy vittem ki, hogy aludjon). Végül a hangos ugatásra megmozdult a pici baba, így a Hédi nagyon büszke volt. Ezután egy darabig ugatott neki, és boldogan mutogatta, hogy mozog. Marcika pedig álmosan ráncolta a homlokát, hogy mi van, de a szemét nem tudta kinyitni az álmosságtól :)

Remélem megmarad ez a békés állapot köztük.