Első biciklis túra

Bár megígértem magamnak, hogy nem bűnözök (írom a blogot), amíg nincs kész a dolgozatom, de annyi minden történik, olyan nagy dolgok, amiért szomorú lennék, ha megörökítése elmaradna. Elég nagy bánat, hogy csigatempóba haladok csak a dolgozat írással. Miért nem a gyerekeimről kell írnom :D, akkor már biztos PhD-s lennék...

Tegnap nagycsaládos túrázás, biciklizést rendeztünk. Itt voltak a Dunai dédik (Dani nézőbe), Anyuék. A szervezők úgy döntöttek, hogy mindenki pihenésére, és a szép időre tekintettel a Vasmacskába ebédelünk. Ez a társaság jelentős részének kedvenc halazós helye. Szóval a 80 felettiek, a Dani és az Ildi kivételével + Tibi, aki sofőrködött, biciklivel mentünk. A kisebbek (Marci és Blanka) bicikliülésbe élvezték a jó időt, és ami miatt az egész bejegyzés készült Domi és HÉDI saját biciklivel!!! Hédi első hosszabb útja két keréken!!! Eddig csak az oviba és usziba ment biciklivel, most meg puff bele a közepébe. Az összesen közel 11 km-es utat egyedül tette meg. Igaz, mi voltunk a sorzárók, de ez mit se ront a teljesítményén. Mindenféle nyavalygás nélkül megtette ezt a hosszú utat. Az étterembe menet már a vége felé mondta, hogy fáradt, de ez sem azt jelentette, hogy akkor már nem tekert, csak visszavett kicsit a tempóból. Meg persze alapvetően nem arra ment rá, hogy gyors legyen, hanem tekert, bámészkodott, csacsogott:) Visszafelé pedig még azt mondta, hogy őt ki se fárasztotta ez a kis biciklizés. (Azért ebbe én nem vagyok biztos).

Ma reggel panaszkodott Hédi, hogy fáj a lába. Kérdeztem hol? Itt az egész (a combját mutatta). Szóval izomláza lett. Ezek szerint nagy táv volt neki ez az út, de ettől erősödik az ember. Ez igaz rám is, mert én meg a vállam és a hátam érzem :D

Remélem, Hédi azért a holnapi úszásra kipiheni magát.

És hogy ne mindig csak a Hédiről legyen szó. Megemlítem, hogy Marci is múlt hétvégén megkapta az olyannyira vágyott biciklijét. Igazán büszke rá, és azóta természetesen azzal járunk oviba. Kapott pótkereket (azaz járt a biciklihez). Tibi felszereltette, mondván a gyerek először tanuljon meg fékezni és kanyarodni, utána pedig egyensúlyozni (ami a futinak köszönhetően a Hédinél hamar ment, miután összeszedte a bátorságát). Nos a tekeréssel, fékezéssel (ha időbe húzza), kanyarodással semmi gond. Hétvégén úgy gondoltuk itt az ideje megszabadulni a pótkerekektől. Jocó papa, mint a család sportembere le is szerelte a pótkereket, de Marci micsoda patáliát csapot. Az ő szép biciklijét, hogy merészelték megcsonkítani. Végül Marcinál ritkán tapasztalt, végeláthatatlan hiszti, majd megnyugodva, hosszadalmas rábeszélés után sikerült mennünk 1 kört az utcába:D A végén (utolsó 5 m) már el is mertem engedni, de aztán észrevette, hogy Jocó papa, meg Apa autóba ül, úgyhogy hamar lepattant a járgányról és áttért a környezetszennyezőbb közlekedési eszközre. Miért szeret annyira autóba ülni?!
Aztán ma ismét megpróbáltam vele. Ha akar és folyamatosan teker, akkor kicsit kacsázva, de egyedül megy, amíg csak akar.
Szeretem az utcánkat, a helyet ahol lakunk. Tényleg olyan falusias :) Rengetegen szorítottak Marcinak, figyelték a gyakorlást és ők is büszkék volt rá, hogy sikerült neki:) Volt drukkoló tábor :D
Most már csak azt kell elhitetnünk vele, hogy két keréken biciklizni jó, sokkal jobb, mint pótkerékkel! Onnantól kezdve pedig nincs megállás.