Huba baba születése

Már hetek óta vártuk Hubát. Azt gondoltam, hogy ha Hédi és Marci szülése olyan egyforma volt, akkor Huba se fog kilógni a sorból és megnyugtató módon a 37. héten érkezik. De hiába vártunk.

Egyetlen taktika kivételével mindent bevetettem. Rendszeresen ittam a málnalevél teát, és nem kíméltem magam, amire volt erőm, no meg kedvem, csinálgattam. Minden NST vizsgálaton azt mondták, hogy semmi jel a szülésre. Így történt ez az ominózus napon is (kiírt időpont előtti napon). NST után találkoztam a szülésznővel, aki ismét csak azt állapította meg, hogy jósló fájások vannak, azaz ezen a nap nagy valószínűséggel nem lesz szülés (pedig a görbe máshogy nézett ki, mint eddig.). Megbeszéltük azt is, hogy milyen teendő van túlhordás esetén, sőt mi is megkaptuk a Karcsi féle tornát. Ezzel a nyugodt tudattal hívtam fel Tibit is, hogy ma ne számítson semmire. Összecihelődtem, hogy elindulok és részt veszek a csoport szervezte konferencián. De olyan csúnya esős idő volt, hogy a kapuba visszafordultam. Inkább a gyerekruhákat rendezgettem.

Jól tettem, mert ahogy 4 körül sétáltam az oviba, valami csordogálást éreztem, de még nem vettem komolyan. Mikor az ovi előtt az Ildivel összefutottam, még őt is megnyugtattam, ma nem lesz semmi. Ildi elmesélte, hogy Marci az óvó néninek beadta, hogy ma születik meg a Huba. (Reggel Marcinak azt próbáltam elmagyarázni, hogy megyek a kórházba, hogy megnézzék megszületik-e Huba. Azóta tudom, hogy ennek a vizsgálatnak inkább az a lényege, hogy megnézzék, hogy a baba jól van-e. Heti egyszeri NST vizsgálat másra nem jó.). Mikor kihívtam a csoportszobából Marcit, akkor már éreztem, hogy nagyon folyik valami, sürgettem is, hogy siessünk, Hédinek még oda kell érnie a balettra. Még ekkor is úgy terveztem, hogy szülés előtt Hédit elviszem balettra, aztán Lindát megkérem, hogy menjen el érte. A biztonság kedvéért Tibinek szóltam, hogy induljon el haza. Reggel beszéltük Lindával, hogy ha szülök nem tudja elvinni Hédit balettra, mert vidékre megy, de siet vissza. De ekkor volt az utolsó próbák egyike Hédi fellépése előtt, mivel már így is sokat hiányzott, úgy gondoltam, hogy fontos lenne, ha ott lenne. Először a Linda nem vette fel a telefont, aztán én és mire elmentem furulyára Hédiért, már a térdemnél is tocsogtam a vízbe (harisnyába voltam), átázott ruhába nem indultam útnak. Ildi szerencsére otthon volt, így oda mentünk. Megvártam ott Tibit, míg a világ végéről (munkahelyéről) odaér. Még mindig abba a tudatban voltam, hogy olyan szülésem lesz, mint a többieknél. Mivel nem voltak fájásaim, nem is aggódtam. Tudtam, hogy úgy is tágulok, de majd csak az oxitocinra jönnek meg a fájások, nem lesz otthonszülés, várakozni meg jobb otthon. Tibivel hazamentünk, ráérősen összekészültünk, zuhanyzás stb., aztán taxival mentünk a kórházba.

Szerencsére a dokim volt az ügyeletes, így ő fogadott. Csak azt kellett mondanom, hogy én vagyok a VII. faktor hiányos, és mindenki tudta kiről van szó. Ez az ott töltött 8 napba is így volt (na jó a csecsemősöknek az elején mondanom kellett, miért is mi vagyunk itt a rangidősek).

A dokim megvizsgált. 2-3 ujjnyi tágulás. Aztán kicsit elbizonytalankodott, hogy kövesse-e az új protokoll szerinti vizsgálatot, mely vérzést okoz. A nevét nem tudom, de a lényege, hogy megnézze, hogy a burok a fejnél repedte-e (mekónium miatt). A vizsgálat kegyetlen volt, de mindent rendben talált. UH, szívhang szintén tökéletes. Majd megkaptam az első antibiotikumot, megnézték újra a nem létező/enyhe fájásaimat és mehettem ki Tibihez, hogy együtt várakozzunk. 4 órát kell várni a 2 antibiotikum között, hogy minden rendbe legyen a babával. Azt beszéltük meg, hogy utána kezdjük az oxitocint. A folyóson sétáltunk egy nagy létszámú izguló családdal. Sőt még egy volt osztálytársammal is találkoztunk, akinek a felesége éppen akkor volt túl a szülésen. Az elején csak róttuk a köröket. Az orvos is megmondta a gravitáció segít. Aztán szép lassan kezdtem valamiket érezni. A vége felé pedig már le kellett ülnöm 1-1 fájásnál, de még ezek is teljesen elviselhetők voltak. Szegény Tibi próbált szórakoztatni, de nem voltam vevő rá. Inkább a jelenlétére volt szükségem, meg arra, hogy belekapaszkodjak, ha éppen jöttek a fájások. A vége felé már úgy éreztem, hogy tényleg valami történik, ezek igazi fájások. De akkor már a szülésznőm is megérkezett és tudtam, hogy 9-kor elkezdjük az előkészületeket a szülésre, így inkább biztonságban a Tibivel maradtam. Ő is még 2-3 ujjnyi méhszájat talált. Őt már nem tudtam lebeszélni a beöntéstől (pedig Marcinál megúsztam). Hülye szabály, ez a szülésbe a legrosszabb élményem.

Amikor közbe le akartam zuhanyozni, már Tibit is vittem magammal, biztos, ami biztos, de másodszori próbálkozással se sikerült, mert olyan fájás jött rám. Erre már a szülésznő is felfigyelt, de én már csak azt akartam, hogy hagyjanak békén. Kérdezte, hogy kell-e nyomni, de már a beöntés miatt fogalmam se volt, mit érzek. Ragaszkodott, hogy megnézze, hogy állunk. Azonnal hívta a dokit, hogy ha rögtön nem jön, lemarad a szülésről és közölte, hogy a második antibiotikumot már biztos nem kapom meg. (10-kor volt esedékes) Ekkor fél 10 körül lehetett. Tudtam, hogy már a nehezén (ami szintén nem volt vészes) túl vagyok. Aztán már jött is a baba. NST-re már nem volt szükség. Magyarázták, hogyan üljek, rakjam a lábam, de nekem mozdulni se volt kedvem. A doki hagyott volna, de a következő nyomásnál a szülésznő a gátvédelemmel meggyőzött (a varrástól nagyon féltem). Még egy nyomással kint volt a feje eleje, aztán rám szóltak, hogy ne nyomjak, hagy jöjjön magától a baba. Aztán már csak az a képem, hogy félig kint van a Huba, majd szétrepedek (erre az érzésre eddig nem emlékeztem), aztán már ki is bújt. Pocakomra került. Egy picit vártak, aztán elvágta Tibi a köldökzsinórt. Első ilyen fotónk.:) (Magánorvos előnye.)

A baba nagyon ragaszkodott a köldökzsinórhoz, fogta, nem akarta elengedni, látszott rajta, hogy a pocakban is ezzel játszott. Majd folytatta az ujjacskáival, nagyon úgy nézett ki, hogy ujjszopó baba lesz. Cumit ő se fog kapni az tuti. Csak a szülés után kaptam oxitocint. Bár ezen is sokat filózott a doki, adjanak-e vagy sem.

Nagyon jó volt, hogy harmadszor is Áginál szültem, az az érzésem volt, hogy ő tartja kézben a dolgokat. Nyugtatta a dokit, hogy ez nem nagy vérzés, ne izguljon. Ági már tisztában volt, hogy ezt a faktorhiányt kicsit jobban felfújják a kelleténél és a szúrikkal nem vagyok más, mint egy normál beteg. A szülésznő szerint, ha nincs burokrepedés, akkor otthon szülök meg. Semmi kis fájásokból rögtön tolófájások jöttek. Azt mondta, hogy ez már a harmadik gyerekkel jár. Jó volt ez így:)

A fürdetés alatt jött a legrosszabb, az utómunkálatok, de most inkább a félelmem volt nagyobb, mint a fájdalom. Ahányszor hozzám nyúlt a doki, a legrosszabbra számítottam, de ha fájt is nem hagyott mély nyomot. A doki mindig mondta mit csinál, megkérdezett engem is róla. Ilyen se volt még. A lepény kinyomásához, most kellett a segítség, aztán sokat nézték, hogy minden rendben van-e. A lepény sokáig vérzett, azon is látszott a vérzékenységem. Csak egy picit repedtem belül, valószínűleg egy korábbi repedés helyénél. 2 öltéssel megúsztam, így lidokain szúri se kellett, a befújás elég volt. Aztán magunkra hagytak 2 órát. Huba is ügyesen szopizott és mindenkinek megmutatta újszülött hanghát. A Tibi alaposan megetetett, megitatott, éhes voltam, mint a farkas. Korábban lehet ez volt a baj, hogy ez elmaradt, azért szédelegtem.

Sajnos az idő hamar eltelt, így be kellett mennem a kórterembe, Babától, Tibitól búcsút vennem. Mindig irigyeltem azokat, akik saját lábon mennek át, utána még van erejük pakolni, tenni-venni, most én is közéjük tartozhattamJ

Álom nem igazán jött a szememre, végig a szülés képei jártak a fejembe. Hajnalba átmentem, hogy elhozzam Hubát, de csak 6-kor vihettem elL

A kórházba töltött idő lassan telt, megviselt a branül, főleg a cseréje, a gyulladt vénámba kapott szúri. Nagyon számoltam vissza. A végén ügye már ritkábbak a szúrik, még lassabban ment az idő. Huba nagyon jó baba volt. Most 3,5 szobatársat nyűttem el (3 ágyas szobába voltam), de elmondhatom, hogy Huba volt köztük a legjobb. Igaz, nagyon hamar megindult most a tejem. Azóta se lehet panasz a nagyfiúra. A nagyokat nem sokat láttam, első 3 nap Kanizsán voltak, aztán hol du.-i programjuk volt, hol Huba nem volt el. De túléltük ezt is, azaz nekem kellett a hiányukat.

Az antibiotikum elmaradásával se okoztam nagy károsodást Hubába, emiatt szerencsére csak a vérvétel miatt kellett bökni. Az eredmény várható volt, hiszen most a streptococcusom negatív volt és a szülőcsatornába se töltött hosszú időt.

A hazatérés örömteli volt, mi is nagycsaládosok lettünk. A kocsi teltházas.