Marcinál rátaláltunk az ideális sportra, pontosabban a karatéra. Tényleg testhezálló sport neki, van néhány hasonló temperamentumú gyerkőc. És ami jó, hogy lelkes. Nincs hiszti, mint a Blankánál, amikor indulnunk kell. De nem is próbál üzletelni, hogy nem akar járni, mint a Hédi. Az egyetlen, amitől húzódzkodott az a verseny. Egyenlőre én is feleslegesnek tartom, így kihagytuk és teljes a béke. Az erősítés résznél tudom, hogy bliccel, amikor Miki bácsi nem figyel. De a kevés is több, mint a semmi és valljuk be őszintén, én se tudnám kivitelezni, mellette viszont sokat mozog, futkározik. Sokat létráznak, ami jót tesz a koordinációjának, szerintem tökéletes kiegészítése a Fejlesztésnek. A rúgások során is meg kell állnia fél lábon, tökéletesen elugrik a különböző fogócskáknál, sokat sánta rókáznak, pók-fogóznak, amire azt mondják szintén fejleszti a gyerekek mozgását. A sorbaállást is gyakorolja, ami tudom, hogy gyenge pontja. A jutalom kártyát is csak nagy ritkán szerzett, amit a gyerekek a jó magaviseletért kaphattak. Ahogy láttam különösen nem viselte meg, az ajándékért szükséges öt azért összegyűlt.
Az egy évig tartó kemény munkájának pedig meglett a jutalma. Részt vehetett élete első karate vizsgájának, ahol megszerezte a nem létező fehér övére az első piros csíkot. Ügyes volt. Miki bácsit idézve pedig: Az elején nagyon jól csinálta, aztán elfáradt, és elkezdtek bohóckodni, de a koncentráció fejlesztés az egyik fő céljuk. Jó volt látni az elégedett arcát, amikor Miki bácsi átadta neki az oklevelet, olyan büszke volt magára. Nagyon örülök, hogy tényleg rátaláltunk erre a sportra és Miki bácsira. Mert ha csodát nem tett a Marcival, de élvezi az ott létet, és biztos, hogy ügyesedik tőle. Mi pedig büszkén nézhettük Marcikánk is milyen ügyes tud lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése