You call it chaos we call it family: Ipolytarnóc, avagy a dinók nyomába

Eszterékkel és Berényi Lilláékkal utaztunk Ipolytarnócra, hogy megnézzük az ősmaradványokat, várakat és sokat kiránduljunk.

Ez a szituáció új volt számunkra. Eddig vagy gyerekként utaztunk barátokkal vagy felnőttként kis és nagy családunkkal. Egy nagyobb házat béreltünk ki. Minden családnak jutott egy szoba. A szállás nem volt egy luxus lakosztály, sokkal inkább egy éjszakára elmegy kategória. Hazaérve még a plédeket is mosni kellett, mert átvette a hely szagát. Nem tudtak estére befűteni nekünk, mert a szálláshoz egy kulcs volt, amit természetesen elvittünk magunkkal. A fürdő meg inkább a dinók korából származott, mint a 21. századból. Cserébe olcsó volt, nagyon.

Nehéz volt összehozni a csapatot. Mindenki más szokásokkal érkezett, mások voltak az igények. Akadt köztünk jó pár gyerek (9 fő), mindenkinek akadt játszótárs. De azért sokat láttunk, friss levegőn voltunk. Végre Hédi is úgy nyilatkozott valamiről, hogy jól érezte magát.

Első nap már majdnem dél volt, mire elértünk a Nemzeti Parkba. A geológiai tanösvénnyel kezdtünk, ami csak vezetett túra keretein belül látogatható. Érdekes volt számomra, hogy a területen már az 1900 évek elején megkezdték a kutatást. Megtudtuk, hogy ezt a területet óceán borította, a Karib-szigetek környékén, majd a vulkánok munkája során elpusztult az élővilág, de a hamu segítségével megőrződtek a maradványaik.

Cápafogak, kövesedett fák, levéllenyomatok és ősállati lábnyomok maradtak fenn. Nagy részét elhordták, amíg védelem alá nem vonták. Koch professzor a XX. század elején egy óra leforgása alatt több száz cápafogat talált, melyet a helyi gyerekek megkövült madárnyelvként árultak a hiszékeny turistáknak. Most ilyet csak a vitrinben láttunk.

A megkövesedett cukorfenyő maradványt eredetileg főként hídként használta a lakosság (50 méter hosszú, 3 méter átmérőjű fenyőtörzset), mely a Borókás-árkon ívelt át Ipolytarnóc külterületén. Az átkelés biztosítása mellett ez a fenyő látta el a környékbelieket fenőkővel, sírkővel és más egyébbel. Miután a tudósok megállapították, hogy ez a kovásodott törzs életkorát tekintve igazi kuriózum, a turisták is elkezdték széthordani. Mire a hatóságok észbe kaptak alig maradt valami a világon sehol máshol nem található 17,5 millió éves cukorfenyő törzséből. Azért néhány métert még mi is megtanulmányozhattunk belőle, persze csak üvegen keresztül.

Állatok közül az ősorrszarvú, őz, szarvasfélék, ragadozók és madarak lábnyomát tekinthettük meg. Egy itató körül rengeteg lábnyom konzerválódott. A nagycsarnokba hologramos vetítésen meg is nézhettük, milyenek lehettek a miocén korban azok az állatok, akiknek a hagyatékát tanulmányoztuk. A növények közül a páfrány, babér, magnólia és a pálma félék voltak jellemzőek erre a területre. Igyekeztek ezeket a növényeket is bemutatni.

A túrán túl sokan vettek részt, így sokszor élvezhetetlenné, követhetetlenné (halk volt, a felét nem láttuk) vált. Kis csoportba egész hangulatos, izgalmas is lehetett volna.

Ezt követően a miocén erdőt jártuk be. Ez egy romantikus kis erdei séta, hidakkal, tavakkal, ősi növényekkel (pl. babér, páfrány) és állatszobrokkal. A gyerekek nagyon élvezték a tavakba az ebihalakkal a játékot.

tarnóci bestia

kispatások

nagypatások

ősmenyétfélék

medvekutya

ősorrszarvú család

ál-kardfogú fenevad

Az állatszobrokra pedig fel is lehetett mászni. Jó kis bemelegítés volt a játszóterezéshez.

Nagyon régóta ki szerettem volna próbálni egy lombkorona sétányt. Itt volt az alkalom, hogy felmehessünk a lombok közé és onnan nézzünk körbe, mint egy madár. A sétány 150 méter hosszan, 8-10 méteres magasságban a fák lomjai közt húzódik. Keskeny függőhidakon tehetjük meg ezt a kis utat. Nekem ez se hozta a várt élményt. Nagyon rövid volt. Nagyon forgalmas helyre tették, így elmondhatjuk, hogy ott jártunk, ahol a madár se jár. A valódi lombkorona feelinget nem adta meg számomra. Ha már ott jártunk, ki kellett próbálni. De felejthető élmény. A kalandpályák többet nyújtanak. Ott is a magasba sétálsz, de történik is valami.

A kilátóból induló csúszdát, játszóteret viszont nagyon élvezték a gyerekek. Itt rengeteg időt eltöltöttünk.

Mesterséges madárfészek, rókalyuk, denevérbarlang is készült, hogy egy kicsit a gyerekek is kipróbálják, megismerjék az állatok lakhelyét. Az ötlet szerintem nagyon jó, de a gyerekeket a játszótér sokkal jobban vonzotta.

Vacsorázni Szlovákiába mentünk át. Nem volt egyszerű kajáldát találni, ahol bankkártyát is elfogadnak. Végül egy bevásárlóközpontba tévedtünk, ahol nem éppen tartalmas kaját fogyasztottunk el. Nem ez volt a nap fénypontja.

Másnap Ipolytarnócon az elmaradt kőszikla tanösvényt jártuk be. A leírás szerint a "Kőszikla ösvény vízmosások, tanyaromok, kőzetkibúvások és felhagyott kőbányák mentén vezeti látogatóit."

Ebből csak egy érdekes sziklaképződményt és a tanya romot (ami még egy fényképet se ért meg) találtuk meg. Mivel a neten se találtunk képet az említett látnivalókról, kétségeim vannak meglétükről.

Helyette medve lábnyomokat tanulmányoztunk (valójában más állat nyoma) és túráztunk egy nagyot. Huba emléke róla, hogy medvéket kerestünk :)
És a feltételezett védett vitéz kosbort is csak egy sarkantyúfű volt.

Ismételt játszóterezés, fagyizás után Salgótarján felé vettük az irányt, hogy megnézzük a Salgó várát és Kis-Salgó (Boszorkány-kő) csúcsát. Ezt a részét már nehezebben élveztük. A csapat egy része sietett, Marcinak nagyon fájt a feje. Pedig a kilátás igazán pazar volt. A Boszorkány-kő egyébként egy érdekes vulkáni képződmény.