Hancúr

Hédi lassan 1 éves, akartam róla néhány művész képet. Azaz vmi olyasmit, amit a fotósok csinálnak. A Tibivel úgy döntöttünk anno, hogy inkább veszünk egy új gépet és mi csinálunk jó képeket, mint kifizetünk ugyanannyit egy fotósnak néhány képért. A fejemben már ezeregy beállítást kitaláltam, csak hát a fotóalany nem tűrte a procedúrát. Meg persze a fotósnak is van még hova fejlődnie. De íme a képek.

Bodo Bärrel. Így szeretem (legalábbis a gombját:)) :

Ha már maci, akkor a Brumi se maradhat ki.

Kendős lányzó. Hosszas harc után egy kattintásig a fején maradt.

Itt már igyekszik lecibálni.

Anya manó sapkájába, de ezt is inkább levenni, rágni, cibálni szeretem.

Mindig a polcra akar mászni, most kipróbálhatta milyen ott.

Jól csúszik, csak a fejre kell vigyázni. Egy darabig élvezte.

Hogy lehet egy izgő-mozgó babáról jó képet csinálni?

Tolvaj

A mai napon Hédike ismét alkotott. A másik szobába akadt dolgom, így egyedül hagytam a nagyszobába. Ilyenkor pár percet játszik egyedül és ő is átjön. Most nem így történt. Elég sokáig kellett várnom, míg a Hédi buksija megjelent, amit én egy cseppet se bántam, mert legalább tudtam csinálni a dolgomat. Igen ám, de az a buksi most aztán nyakig maszatos volt, a Hédi ruhája nem különben.
Hamar kapcsoltam, az ágyon hagytam egy megkezdett tábla csokit, de direkt beljebb raktam, hogy a Hédi ne érje le. A Babó, pedig úgy gondolta, itt az ideje, hogy ő is megkóstolja, mit szokott anya olyan jóízűen falatozni, amiből ő még egy kicsit se kaphat. Azt még most se tudom, hogy szerezte meg, gondolom a lepedőt húzta addig, amíg elérte.
Mivel már a csomagolás újra tapasztható, ki nem tudta nyitni, így szépen kirágta. Jól szétmorzsolta, szétkente a csokit. Mikor jóllakott vele, és megunta vele a játékot, jött csak át szólni nekem, hogy ő is itt van. Persze nyalta rendesen a száját, hogy finom volt, ilyet hagyhatok ott máskor is.

De ezzel még nincs vége a történetnek. Eltűntettem először a romokat, és csak utána akartam megmosdatni, átöltöztetni a Hédit. Közbe megjött a Tibi, neki is elmeséltem mi történt. Ezalatt a Hédi háttérzajként, elkezdte He-he, hehe. És elégedetten nyaldosta a száját. Ezek után tudjon mérges lenni az ember, és tudja megdorgálni a Kisasszonyt.

Megérkezett a Mikulás

Nem terveztem, hogy a Hédinek bármit is hozzon a Mikulás. Egyenlőre úgy se fogja fel a lényegét és amúgy is mindene megvan, amire szüksége lehet. A családtagok, azért tettek róla, hogy ne maradjon üres a kiscipő. Bár az Ildi gonosz volt, mert a Nagymama hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy tőle a Hédi rongybabát kap karácsonyra vagy szülinapra, arra nem emlékszem. Közbe a Fityei dédimama is beszerzett egyet karácsonyra, bár ő nem rongybabát. Erre még az Ildi is megvette a szederkét. Szóval egy szempillantás alatt újabb 3 babával lesz gazdagabb a kisasszony. Pedig Kanizsán a padláson is Dunát lehet rekeszteni a játékbabákból. Na mindegy, Hédi kislány, legyen babája, de azért többet nem akarunk.

Na de visszatérve a Mikuláshoz. Ha már a Mikulás eljött a Hédihez, ahogy illik, az ablakba tettük, csizma hiányában a kiscipőjét. Mivel olyan apró, csak rá és mellé tudtuk tenni az ajándékokat. És mi volt a legérdekesebb a Nagyságosasszonynak?! A kiscipő. De aranyos volt. Felraktuk az ágyra. Mutatta, hogy ott van vmi. Odament és boldogan rámolt :)

Sajnos igazi télapóval nem találkozott, mert a Tibi nem engedte, hogy odavigyem hozzá az influenza miatt. Amikor meg az utcán összefutottunk eggyel, mindig aludt. A házba is járt Mikulás, krampusszal. Annyira élethű volt, hogy még én is hátrahökkentem, mikor kiszálltam a liftből, de sajnos Hédi nem volt velem, pedig biztos tetszett volna neki. Szereti az érdekes embereket. Majd jövőre!

Első születésnapi buli

Tudom, hogy Hédi még nem egy éves és a családba sincs mostanában szülinapja. Na jó a Dédi mamának most volt és a Papának is hamarosan lesz, de nekik nem szoktunk nagy bulit csapni. Pedig szegény dédi tavaly készült, hogy a 80. születésnapja alkalmából elmegyünk össznépileg ünnepelni, de helyette kapott 2 dédunokát és fél évre rá, megvolt a nagycsaládos ünneplés, igaz a Babók keresztelője alkalmából, de gondolom neki nem is az lett volna a lényeg, hogy őt ünnepeljék. Hosszú bevezető után elárulom, hogy az Edit szülinapi buliján jártunk. Persze ez is szolid teázgatós találkozó volt. Legfőképpen egy alkalom, hogy összejöjjünk.

Kicsit tartottam tőle, hogy mennyire fog tetszeni Hédinek, mert mostanában nem igen csípi az újdonságokat, a tömeget még úgy se, de kár volt izgulnom. Hédi most rendkívül élvezte, hogy ő a sztárvendég. Egyik kézből a másikba vándorolhat és mindenki őt akarja szórakoztatni. Élvezte az új helyet, rámolt is úgy, ahogy egy babának kell, ami azt jelenti, hogy jól érezte ott magát.

A tervezettnél kicsit később mentünk haza, így egy rövid nyaffogás után Hédi már a villamoson bedobta az esti szunyáját :)

Karácsonyi vásárlás

Egy éve még egybe mentünk karácsonyi ajándékokat vásárolni. Nagy pocakkal jártam délutánonként a várost, hogy megtaláljam mindenkinek a megfelelő ajándékot. Most Hédikével járjuk a boltokat ajándék után. Idén valahogy könnyebben ment, legalábbis a vásárlás része. Mindenkinek "időben" kigondoltam, mit veszünk/készítünk. Úgyh. legfőképpen 3 játékboltba mentünk (fakopáncs, játékforrás, régió) el az ajándékokért. De ide szívesen jön Hédi is, nyilván a séta része szokásosan nem tetszik neki, de ha már a boltban vagyunk szívesen elnézelődik. Szerencsére még csak néz és mutogat, mit tapogatna/rágicsálna meg, jövőre sajnos már rámolni is tud. Ezen kívül csak a gép előtt ültem, idegeskedtem és nagy aktivítással készítettem a felnőtteknek (nagyiéknak, dédiéknek) szánt ajándékokat.
Közben Tibit is kikészítettem, aki szegény mindig elmondja, hogy ahogy közeledik a Karácsony, egyre feszültebb vagyok, hogy még ennek, meg annak sincs meg az ajándéka. Ez lenne a szeretet ünnepe? De jó lenne ajándék nélkül. Ha nem az lenne a lényeg, hogy ki mit kap, hanem, hogy együtt vagyunk. De nem csak az készít ki, hogy én mit adjak, hanem, hogy én mit kérek. Mikor felteszik a kérdést, hogy minek örülnék. Mindenem megvan, amire szükségem van, mit akarjak még többet.
Most olvasom újra a Dobsontól: Fegyelmezz, megéri c. könyvet. És ő is leírja, hogy a mai jólétben, a gyereknek megvan mindene, ami kell, annyi játékkal halmozzuk el, hogy megfosztjuk a vágyodás örömétől. Mennyire igaz. Bárhova megyek, folyton folyvást a Hédike játékaiba ütközök. Nem tudok úgy elmenni, hogy ne rugjak bele vmibe (mondjuk ebben a túlzsúfolt lakásunk is hibás), pedig még csak 1 éves? Mi lesz később? Mi lesz ha lesz kistestvére? Neki is kell majd a fa alá rakni vmit? Hogy örülne szegény egy újabb játéknak, ha már most is annyi van, hogy nem tud minddel játszani? Akkor jön csak a fejtörés, hogy ő minek örülne?!