Hédi & Marci

Hédinek sokszor mondtam (mondom), hogy ne ugrálj a hasamon, mert fáj Marcinak, ne csapkodd a hasam, csak cirógatni szabad, mert nem esik jól a Marcinak és hasonlókat. Úgy tűnik megértett belőle valamit, hogy van ott valaki, vagy valami amire vigyázni kell, mert mostanában gyakran odabújik a pocakomhoz, ami meglepően nő. Szemfüleseknek látszik is, h. lakik ott vki. Tibi szavaival élve, és kis túlzással szerintem is igaz, Hédinél a végén volt ekkora hasam. Felhúzkodja a polóm, és puszit ad a pocakra, vagy csak megsimizi. Ha kikandikál a poló alól, akkor pedig mutogatja. De azért a kedvence az egyre kidudorodó köldököm, annak mindig megörül. Mindig küzd, hogy azt nyomorgassa. Nagyon kis cuki ilyenkor is, remélem később is így fog viszonyulni a kistesóhoz.
Egyébként Marci már 1-2 hete érezhetően mozog, bár még csak számomra és főleg akkor, ha figyelek is rá, de azért időnként meg tud lepni 1-1 jól irányzott ütéssel/rugással/ugrással (ezt beazonosítani sajnos nem tudom). AFP-n is minden rendben volt. Most már nagy izgalommal várjuk a következő UH-t, hogy egy kicsit jobban megismerjük. Továbbá a fiú vagy lány kérdésre ismét olyan jó választ tudjunk adni, hogy nem tudjuk, mert rejtőzködő :D
Szerettem volna ide egy Hédi-pocak képet beilleszteni, de a Tibi annyira szeret fotózni, hogy még hónapokat várnom kell rá :(

Vérvétel folytatása

Mint sejtettük a vérvételen semmit nem sikerült kimutatni. Hiába, egészséges a kislányunk. Egyedül a citáinál (pl. monocita) vannak rossz értékek, de mivel meg volt fázva a Hédi, nem meglepő. Van egy két határértéken lévő adat, de szerintem nincs ember, aki mindenből átlagértéket produkál. De aggodalomra semmi ok, Hédi vékony és hiába a próbálkozás, a genetika győz. Új információ, Tibi 13 kg-os volt 6 évesen, úgyh. a Hédi még jól áll.

Két hét múlva kaptunk időpontot a dokihoz, kíváncsi vagyok erre mit mond. Remélem ő is beletörődik, hogy lesz egy soványka páciense.

Természetképek

Vasárnap a kertbe mentünk fűnyírás céljából. Még ott se lakunk, néhány szomszédunk rendkívül kedvel minket (hol döglött állatot dobálnak át, hol zacskószám kutyaszart, hol lapos üveget stb.). Bízzunk benne, hogy ez még az előző lakosoknak szól. Most néhány vascsővel és vaskockával ajándékoztak meg minket, amibe a fűnyíró bele is tört :( De sebaj, a nap számomra mégis jól végződött, mert sikerült néhány művészképet csinálnom.

Hédi szedett nekem egy "csokor" százszorszép fejet :)

Apával az almafát vizsgálják közelebbről.

Anya kedvenc tulipánjai elbúcsúztak a szirmuktól. Mégis csak szereti a Kisasszony a virágokat ?!

Könyvfesztivál

Szombaton elmentünk a várva várt Könyvfesztiválra. Le a kalappal a szervezők előtt, mert nagyon gyerekközpontúvá varázsolták. Millenáris 2 épületébe került megrendezésre, melyből a kisebbe 90 %-ban gyerekkönyveket áruló kiadók voltak (Pagony, Naphegy stb.) összegyűjtve. Két színpadon, hol felváltva, hol párhuzamosan gyerekműsorok voltak. Ebből részt vettünk a Rintgató foglalkozáson, bár jó nagy tömeg volt, de azért élveztük, és meg akartuk hallgatni Bartus Erika mesélését, vetítését, de sajnos olyan sokan voltak, hogy nem láttunk semmi még állva se, illetve Tibi hasa is menésre késztetett minket. Az emeleten volt egy büfé ott táboroztunk le, hogy a Hédi is elfogyaszthassa főzelék adagját. És lám csodát, onnan szuperul lehetett látni a mesélést, így Hédi és Tibi még elcsíphették a végét, sőt még Hédi meghallgathatta kedvenc számát (Bogyó és Babóca), bár a végéről az integetős részt hiányolta.

Két nagy játékbirodalmat is kialakítottak, az egyiket a büfénél, volt ott csúszda, alagút, kis hinta, rajzoló asztal piciknek és még sorolhatnánk, a másikat pedig a színpadok közelébe sok-sok piciknek való játékkal.

A nagyobbaknak pedig több asztalnál kreatív foglalkozást tartottak, illetve kipróbálhatták az egyik gyártó társasait. Hédi nagyon élvezte a játszóbirodalmakat, mindig igyekezett oda, és az se igen zavarta, ha mi távolabb vagyunk tőle. Úgyh. még meghallgathattunk jó néhány gyerekkönyv bemutatót.

Vettünk rengeteg könyvet, persze csak mesekönyvet Hédókának. Sőt dedikáltattuk is nagy részét, hiszen ott volt Bartus Erika, Marék Veronika és Telegdi Ágnes. Utóbbit nem ismertük, így nem is készültünk, hogy vele is dedikáltatunk könyvet, viszont a Tibi beleszeretett az általa írt Barnabás mesekönyvekbe, és véletlenül ő is ott volt. Akkor pedig kihasználtuk a lehetőséget. Hédinek Marék Veronika volt a legszimpatikusabb.

Böjte Csaba a mellette lévő strandon dedikált, akihez szintén sorba álltunk, és ez idő alatt a kisasszony vissza akart menni a Boribon írójához :) Böjte Csaba tényleg olyan, mint a könyvekből ismerjük, beszélgetett Hédi babával, sőt még fotózkodtak is együtt.

Hédi nem csak ilyen nagy írókkal fotózkodott, hanem egy új mesehőssel, Teklával is (bár a mese az én tetszésem nem nyerte el). Odaraktam Tekla mellé, amíg elkészítik a fényképet, Hédi első dolga volt kitúrni Teklát és kényelmesen helyet foglalni a kisszéken :) Győztem szegény Teklát visszapakolni. A képet egyébként még azóta se kaptuk meg :( Lehet Tekla megharagudott ránk.
A Millenárisnál a játszótereket is nagyon jól megcsinálták, de minden játéknál hatalmas tömeg volt, és egyetlen hintát se találtunk, pedig szegény Hédi jó sokat emlegette.
A nagy épületbe, inkább csak a Tibi tudott körbenézni, mert Hédi jó hamar felébredt a szunyókálásából, és elég nyűgös volt, így arra kellett menni, amerre ő akart, és nem lehetett leragadni 1-1 könyvnél, csak ha az őt is érdekelte. Tibi szerint nem is igen voltak olyan könyvek, amit szívesen megvett volna. Egy könyvet akartunk megvásárolni, ami pedig olyan felkapott volt, hogy mire körbenéztünk és visszamentünk, már egy darab se maradt belőle.

A legjobb vételnek egy ujjvezetgetős könyv bizonyult. Kemény lapos könyv, amiben árkokat alakítottak ki, és azon kell végighúzni az ujjunkat. Hédi, ha észreveszi az új szerzeményét, hozza nekünk, hogy vezetgessük rajt az ujjacskáját, mert neki még nem megy. A képek nem olyan szépek benne, de Hédi mégis szereti, és biztosan fejleszti a finom ujj mozgását is. Mondjuk az is igaz, hogy szeretné ő Bogyó és Babócát és társait is, csak ezeket a könyveket még elraktuk, mert veszélyben érezzük a Hédó közelében. Annyira még nem megy neki a lapozás.

Szerintem érdemes volt kisgyerekkel is kinézni ide, jól éreztük magunkat és este az alvással se volt gond.

Vérvétel

Szegény Hédi túlesett pénteken a vérvételen. Az, hogy szerdán az Ildivel délig ültünk a véres dokinál éhgyomorra, hogy utána megcsapoljanak minket 7 vagy 8 kémcsőnyi vérrel, az semmi volt ahhoz képest, amit a kisbabámmal tettek péntek reggel, pedig morgolódtunk eleget szerdán is, az Ildi pedig megbosszulta a kínzásokat és rosszul is lett vérvétel közben. Na, de most maradjunk a pénteknél. Hédi szokásához híven f6-kor ébresztett minket, de azért még kis ideig ágyba tudtam tartani. Megpróbáltunk felváltva a Tibivel dugiba megreggelizni, hogy a Hédit ne emlékeztessük a korgó pocakjára, persze a füle tökéletes, és a hasa is jól jelzett, de nem volt nagy patária. A vizelet vétel jól ment. Hamar pisilt a bilibe, letessékeltük róla, aztán burogatás után, hagytuk, hagy trónoljon, alkothasson kedvére. 8-ra oda is értünk az SZTK-ba, láss csodát, alig lézengtek az emberek, nem volt kígyózó sor, amire számítottam, és mindig akadt szabad ülőhely is, hogy ez a sorszámnak vagy a jó időzítésnek köszönhető, nem tudom. De percek alatt hívtak, hogy felvegyék az adatainkat. Amikor meglátta a nő, hogy a doki minden szart bejelölt azon a papíron, beküldött minket a vérvételesekhez, hogy egyáltalán le tudják-e venni azt a sok vért, ettől a kicsi embertől, mert addig fel se veszi a Hédit. Kezdtem örülni, hogy hát ha nem tudják levenni, ne erőltessük, mehetünk is haza, közlöm a dokival a tényeket, és megússzuk a vérvételt. Hogy jó hír-e vagy sem, megállapították, hogy jó vénái vannak a kiscsajnak, és le tudják venni a vért. Rögtön neki is estek szegény gyereknek, holott otthon direkt megbeszéltük, hogy előbb tőlem vegyenek vért, hogy utána már csak a Hédivel kelljen foglalkoznom. A Tibinek kellett lefogni szegény Hédit, meg egy nő segített a kéz lefogásban, a másik pedig megbökte. Én meg próbáltam szegény apróságot vigasztalni, persze hiába, mert visított, ahogy csak tudott, és próbálta kiszabadítani magát. "Sikeres" volt a küzdelme, mert állítólag az elején szépen jött a vér, de elmozdította a karját, és megállt. Erre a nő, elkezdte benne húzkodni a tűt, nekem nagyon sok időnek tűnt, amíg ott kísérletezett és még most is látszik szegény apró kezecskéjén, hogy merre huzigálta benne, mert ott kék-zöld-lila csík éktelenkedik. Szóval a sok kínzás ellenére, egy irtó pici mennyiséget sikerült csak levenni tőle, a 3 kémcső helyett (Tőlem felfelé kerekítve 10-et vettek a héten és azt is megéreztem, akkor szegény 8 kg-os gyerektől, hogy gondolták a 3-at). Még megnézték a másik kezecskéjét, hogy ott milyen a vénája. Mondta a nő, hogy megpróbálhatja ezt is megbökni (nem volt túl meggyőző), vagy elvisszük a Heim Pálba, mert ott kevesebb vérből is el tudják végezni az analízist. Hogy miért nem ezzel kezdték, és miért nem odaküldött minket a doki, mikor direkt rákérdeztem, hova vigyük, az rejtély. Tibi kivitte az apróságot, baba müzlivel megnyugtatta, míg nekem is levették a vért. Közbe meg a nő, elkezdett győzködni, hogy megpróbálhatják még, gondoljuk meg stb. Kimentem, de mivel a Tibi már etette, és éhgyomri vizsgálatok kellettek, mondtam neki, töröltesse a Hédó adatait. Felhívjuk a dokit, közöljük a tényeket, és megpróbáljuk meggyőzni, hogy erre semmi szükség.

A Tibit is győzködték, mondták, hogy még nem szívódott fel a kaja, úgyh. vissza lett víve még egy kínzásra Hédi baba. Szegény ekkor még jobban le lett fogva, és a könnyes, bánatos szemeivel, hol a nővéreket, hol engem nézett, hogy mikor hagyják már békén, és segítsen valaki. Ez az akciójuk sikeres volt, jól megpakolták az összes kémcsövet. Aztán jöhetett ismét a hami, aminek hatására elég jól megnyugodott. Már nézelődött is, sőt mikor egy készüléket (talán centrifugát) bekapcsoltak, akkor a hüppögés is alább maradt. Mikor elállt a kezén a vérzés, mentünk egy újabb adag kaját szerezni, az új csoda plázába letáboroztunk, míg befejezte Hédi a reggelit és teljesen megnyugodott. Ott már kis idő múlva sétálgatott is apával, sőt mozgólépcsőztek is egyet. Úgyh. mehettünk haza. 10-kor kidőlt a kisember és 2-ig szundikált. Ebéd és utána egy újabb sokk következett. Az első böködés után leragasztották a kezét, hogy azt már ne kelljen nyugtatgatás közbe nyomni, és ezt akartam eltávolítani. Meglepően könnyen lejött, de ami látvány fogadott. Ezt a szar ragtapaszt, hogy jól szorítsa a vattát, erősen ragasztották és elszakította a pici bőrét több helyen. Szegényem fájlalta is. Sokszor mutatta, hogy hol fáj, hol bökték meg, sőt még ma is mutogatta. Bánatosan mondja, hogy ott, és tartja puszira, simire. Szóval nem volt egy leányálom, és legalább 1 évig nem akarok újabb bántalmazást. Ezt is feleslegesnek tartottam, de láttam, hogy megy (félreértés ne essék, a nővérek kedvesek voltak) a vérvétel ilyen pici babánál, meg is bántam, hogy elvittem, csak azért mert nem egy dagadt disznó. A dokira meg kicsit haragszom, mert mondhatta volna, hogy menjünk mindjárt a Heim Pálba, főleg, ha mindent bejelölgetett, ha ott kevesebb vérből meg tudják vizsgálni. Ott talán nem ilyen bazi nagy tűt használnak, mert az SZTK-ba jó vastagot böknek az emberbe, akár kicsi akár nagy, pedig van kisebb tű is, mert a Haemofiliai Központba is sokkal kisebbel veszik a vért. Szegény Hédó egész nap tiszta hisztis volt, de ez volt a legkevesebb, ekkora kínzás után.

Eredmény ma lenne, de a Tibi itthon felejtette a Hédi taj kártyáját és csak azzal adják ki, így gondolom még várnunk kell holnapig. Pedig izgulok, hogy most meg a kaja miatt kitalálják, hogy cukorbeteg, vagy rossz eredmény jön ki, mert befolyásolja a kaja az értékeket, és meg akarják ismételni. De majd meglátjuk.