Vérvétel

Szegény Hédi túlesett pénteken a vérvételen. Az, hogy szerdán az Ildivel délig ültünk a véres dokinál éhgyomorra, hogy utána megcsapoljanak minket 7 vagy 8 kémcsőnyi vérrel, az semmi volt ahhoz képest, amit a kisbabámmal tettek péntek reggel, pedig morgolódtunk eleget szerdán is, az Ildi pedig megbosszulta a kínzásokat és rosszul is lett vérvétel közben. Na, de most maradjunk a pénteknél. Hédi szokásához híven f6-kor ébresztett minket, de azért még kis ideig ágyba tudtam tartani. Megpróbáltunk felváltva a Tibivel dugiba megreggelizni, hogy a Hédit ne emlékeztessük a korgó pocakjára, persze a füle tökéletes, és a hasa is jól jelzett, de nem volt nagy patária. A vizelet vétel jól ment. Hamar pisilt a bilibe, letessékeltük róla, aztán burogatás után, hagytuk, hagy trónoljon, alkothasson kedvére. 8-ra oda is értünk az SZTK-ba, láss csodát, alig lézengtek az emberek, nem volt kígyózó sor, amire számítottam, és mindig akadt szabad ülőhely is, hogy ez a sorszámnak vagy a jó időzítésnek köszönhető, nem tudom. De percek alatt hívtak, hogy felvegyék az adatainkat. Amikor meglátta a nő, hogy a doki minden szart bejelölt azon a papíron, beküldött minket a vérvételesekhez, hogy egyáltalán le tudják-e venni azt a sok vért, ettől a kicsi embertől, mert addig fel se veszi a Hédit. Kezdtem örülni, hogy hát ha nem tudják levenni, ne erőltessük, mehetünk is haza, közlöm a dokival a tényeket, és megússzuk a vérvételt. Hogy jó hír-e vagy sem, megállapították, hogy jó vénái vannak a kiscsajnak, és le tudják venni a vért. Rögtön neki is estek szegény gyereknek, holott otthon direkt megbeszéltük, hogy előbb tőlem vegyenek vért, hogy utána már csak a Hédivel kelljen foglalkoznom. A Tibinek kellett lefogni szegény Hédit, meg egy nő segített a kéz lefogásban, a másik pedig megbökte. Én meg próbáltam szegény apróságot vigasztalni, persze hiába, mert visított, ahogy csak tudott, és próbálta kiszabadítani magát. "Sikeres" volt a küzdelme, mert állítólag az elején szépen jött a vér, de elmozdította a karját, és megállt. Erre a nő, elkezdte benne húzkodni a tűt, nekem nagyon sok időnek tűnt, amíg ott kísérletezett és még most is látszik szegény apró kezecskéjén, hogy merre huzigálta benne, mert ott kék-zöld-lila csík éktelenkedik. Szóval a sok kínzás ellenére, egy irtó pici mennyiséget sikerült csak levenni tőle, a 3 kémcső helyett (Tőlem felfelé kerekítve 10-et vettek a héten és azt is megéreztem, akkor szegény 8 kg-os gyerektől, hogy gondolták a 3-at). Még megnézték a másik kezecskéjét, hogy ott milyen a vénája. Mondta a nő, hogy megpróbálhatja ezt is megbökni (nem volt túl meggyőző), vagy elvisszük a Heim Pálba, mert ott kevesebb vérből is el tudják végezni az analízist. Hogy miért nem ezzel kezdték, és miért nem odaküldött minket a doki, mikor direkt rákérdeztem, hova vigyük, az rejtély. Tibi kivitte az apróságot, baba müzlivel megnyugtatta, míg nekem is levették a vért. Közbe meg a nő, elkezdett győzködni, hogy megpróbálhatják még, gondoljuk meg stb. Kimentem, de mivel a Tibi már etette, és éhgyomri vizsgálatok kellettek, mondtam neki, töröltesse a Hédó adatait. Felhívjuk a dokit, közöljük a tényeket, és megpróbáljuk meggyőzni, hogy erre semmi szükség.

A Tibit is győzködték, mondták, hogy még nem szívódott fel a kaja, úgyh. vissza lett víve még egy kínzásra Hédi baba. Szegény ekkor még jobban le lett fogva, és a könnyes, bánatos szemeivel, hol a nővéreket, hol engem nézett, hogy mikor hagyják már békén, és segítsen valaki. Ez az akciójuk sikeres volt, jól megpakolták az összes kémcsövet. Aztán jöhetett ismét a hami, aminek hatására elég jól megnyugodott. Már nézelődött is, sőt mikor egy készüléket (talán centrifugát) bekapcsoltak, akkor a hüppögés is alább maradt. Mikor elállt a kezén a vérzés, mentünk egy újabb adag kaját szerezni, az új csoda plázába letáboroztunk, míg befejezte Hédi a reggelit és teljesen megnyugodott. Ott már kis idő múlva sétálgatott is apával, sőt mozgólépcsőztek is egyet. Úgyh. mehettünk haza. 10-kor kidőlt a kisember és 2-ig szundikált. Ebéd és utána egy újabb sokk következett. Az első böködés után leragasztották a kezét, hogy azt már ne kelljen nyugtatgatás közbe nyomni, és ezt akartam eltávolítani. Meglepően könnyen lejött, de ami látvány fogadott. Ezt a szar ragtapaszt, hogy jól szorítsa a vattát, erősen ragasztották és elszakította a pici bőrét több helyen. Szegényem fájlalta is. Sokszor mutatta, hogy hol fáj, hol bökték meg, sőt még ma is mutogatta. Bánatosan mondja, hogy ott, és tartja puszira, simire. Szóval nem volt egy leányálom, és legalább 1 évig nem akarok újabb bántalmazást. Ezt is feleslegesnek tartottam, de láttam, hogy megy (félreértés ne essék, a nővérek kedvesek voltak) a vérvétel ilyen pici babánál, meg is bántam, hogy elvittem, csak azért mert nem egy dagadt disznó. A dokira meg kicsit haragszom, mert mondhatta volna, hogy menjünk mindjárt a Heim Pálba, főleg, ha mindent bejelölgetett, ha ott kevesebb vérből meg tudják vizsgálni. Ott talán nem ilyen bazi nagy tűt használnak, mert az SZTK-ba jó vastagot böknek az emberbe, akár kicsi akár nagy, pedig van kisebb tű is, mert a Haemofiliai Központba is sokkal kisebbel veszik a vért. Szegény Hédó egész nap tiszta hisztis volt, de ez volt a legkevesebb, ekkora kínzás után.

Eredmény ma lenne, de a Tibi itthon felejtette a Hédi taj kártyáját és csak azzal adják ki, így gondolom még várnunk kell holnapig. Pedig izgulok, hogy most meg a kaja miatt kitalálják, hogy cukorbeteg, vagy rossz eredmény jön ki, mert befolyásolja a kaja az értékeket, és meg akarják ismételni. De majd meglátjuk.