Gondoskodó vagy féltékeny testvér?

Az egész ott kezdődött, hogy a Marci sírt. A kiságy a régi helyén volt még, azaz a Hédi elérte a kiságyba a Marcit. "Na gyere, Marcika." Ezt Hédi mondta a Marcinak, és megpróbálta kivenni. A hangsúlya pont olyan volt, ahogy én szoktam mondani. Persze nem sikerült neki. Kiabál "Anya, gyere". Közbe még egyszer megpróbálta, már csak a fejét kivenni, talán 1 cm-rel sikerült valamelyik irányba kimozdítani. Szegény megpróbált mindent :) Aztán nagyon elkezdett kiabálni nekem.

Máskor jön hozzám, hogy "Anya, gyere", mint amikor akar valamit (olvassak, alagutat építsünk a busznak...). És mutatja, hogy Marci, sír. Mikor megkérdem vegyük ki, azt válaszolja, hogy vegyük.

Néha előfordul, hogy amikor Marci sír és éppen a Hédivel foglalkozom, akkor kiabálja, "Nem megyek"/"Nem megyünk". Pedig én azt szoktam neki mindig mondani, hogy mindjárt megyek.

Van úgy is, hogy azt akarja, hogy tegyem le a Marcit, meg is mutatja hova :), vagy legalább őt is vegyem fel, vagy evés közbe üljön be az ölembe. Persze ez eléggé kivitelezhetetlen.

És sajnos egyre gyakrabban előfordul az is, hogy a lakásba azt akarja, hogy vegyem fel, cipeljem pl. a konyhából a szobába.

A legrosszabb, pedig az, amikor ezeket nem teljesítem, vagy olyan dolgot kell csinálni, amit ő nem akar pl. aludni, olyan hisztit lenyom, hogy csak nevetni tudok rajta, aztán pedig megsajnálni, hogy szegény Hédi csak a figyelmet akarja felkelteni. Egyik esti hiszti a legemlékezetesebb. Aludni kellett volna. Hédit befektettem magam mellé az ágyba, mostanában egyre inkább a mi ágyunkba alszik el és úgy szállítjuk a sajátjába. Visítva felkel, lemászik a földre, óvatosan lefekszik, csak a végén koppan picit a feje és még jobban visít és közbe anyai szívnek ellenállhatatlanul kétségbeesetten mondja, hogy "Anya". Először megkérdem, mi a baj, mit szeretne. Semmi. Felveszem, visszateszem az ágyba. Ismét lemegy. Visít. Kicsit többet hagyom sírni. Ismét felveszem. Újra lemegy. Rászólok, hogy ha már a földön akar feküdni, legalább a szőnyegen tegye. Átmegy a szőnyegre :), lefekszik, visít, közbe engem szólongat. Hagyom sokat sírjon. 5-10 perc után nem bírom, felveszem. 10-szer biztos eljátszottuk ezt. Tibi morog, hogy nem igaz, hogy 10-kor még visít a gyerek. Végül megtaláltam a megoldást. Felvettem. Kezembe, vállamon ringattam néhány percig, ahogy a Marcit szoktam. Ezután betettem az ágyba, és pár perc alatt elaludt. Teljesen kimerült volt, de csinálta volna a végtelenségig. Mert egyik nap tényleg nem tudtam vele foglalkozni, és 1 órán keresztül csinálta ezt, közbe 3* pár percet foglalkoztam vele. Ezután elaludt mellettünk (Marci evett).

A torna és a Marci nyűgössége (terpeszpelenka, megfázás, vagy ki tudja mi miatt) még jobban megnövelte azt az érzését, hogy háttérbe szorult. Már nem jó ha olvasok neki közbe, vagy éneklek. Könyvet akar, de a 10 000-ből egyik se jó neki...

Jó hír, hogy talán a Marci is lassan elkezd játszani, és Hédi nyomkodhatja neki a békát és rázhatja a zsiráfot. Akkor talán helyreáll a béke, mert Hédinek igénye van rá, hogy játsszon a Marcival, de utóbbi még nem igen vevő rá. Hédi örül, ha segédkezhet pl. kukába dobhatja a szemetet, bepakolhat a mosógépbe, szerintem külön öröm lesz neki (legalábbis remélem), ha majd a Marci szórakoztatása lesz a feladata.

Gyógytorna

Túl vagyunk az első gyógytornán. Minden rendben zajlott. Kedves a gyógytornász, látszik van rutinja ilyen csöppségekhez és szüleikhez. Megmutatott néhány gyakorlatot, amit otthon kell csinálnunk. Csak annyit, amennyit meg lehet jegyezni, így nincs az embernek lelkiismeretfurdalása, hogy jajj még mondott egyet a Márti, de hogy is volt az. Közbe alaposan átmozgatta a Marcit. Hédi jól elvolt. Egy másik kísérő kislánnyal (picikét idősebb a Hédinél) játszott, azaz utánozta őt. Nem zavartak senkit, és legalább a Hédike is kimozdult, új játékok, új környezet, újabb élmény. A gyógytornász kicsit rámijesztett. Elmondta, amit eddig senki. Hogy pontosan mi a helyzet a Marcival. A nyaktorna azért kell, hogy elkerüljük az izomzsugorodást, ami felé jó irányba tartunk, és a csípőjéből pedig csípőficam lehet. Mennyivel jobb lett volna, ha időbe kapunk időpontot, és hat hetes korában megvizsgálják. Már a szemem előtt kirajzolódott egy sántító, ferde fejű gyerek, úgyh. mindent megteszek, amit előírnak, tanácsolnak. Már a fejemben átrendeztem a szobát is, olyan módon, hogy a Marcit csak egyik irányból érjék az ingerek. Kivesszük az ajtót, és befordítjuk mögé az ágyat. Még pont be lehet így jutni a szobába. Igaz nehezebb lesz így az élet, még gyakrabban felébredünk egymásra (Hédi Marcira, Apára...). Holnap a Tibivel kivitelezem a tervem. Hordjuk a terpeszpelenkát, amit viszonylag jól tűr a Marci és tornázunk. Nem fogom ilyen-olyan kifogással elbliccelni, csak elképzelem a képet, amit fent említettem (amitől persze még nagyon távol vagyunk) és leküzdöm a külső/belső akadályokat.

És még egy belső gátat legyőztem a mai napon. Életembe először taxit hívtam, sőt haza is jöttünk vele! Marci még nem utazhat BKV-val, valahogy pedig haza kellett jutnunk. De túléltük :)

Csípőszűrés+UH

Ma két orvosi vizsgálaton is túlestünk. Az Ortopédiai Klinikára voltunk hivatalosak csípő vizsgálatra. Ide már rutinosan mentünk. Hédivel 3-szor is jártam itt. Ez az a hely, ahova az összes babát 9-re hívják. Érdekes egy elgondolás. Azért annyi jó van benne, hogy érkezési sorrendbe hívják be az ember, így viszonylag hamar bekerültünk. Most nem medikus vizsgálta a babákat, hanem egy fiatal doki. Vele nagyon elégedett voltam. Bemutatkozott, és tényleg alaposan átnézte a kisembert, sőt a szülő véleményét is megkérdezte. Így kifejthettem nézetem, hogy szerintem a Marci is ferde és feszes, mint a Hédi volt. Egyet is értett velem, hogy nincs minden rendben. Marcinak is kell gyógytorna, mert a nyaka feszes, balra nem hajlik tökéletesen, a csípője pedig kötött. Keressük meg a torna ügyében a Mártikát. Vicces volt úgy keresni a kórházba valakit, hogy Márti, vezetéknév meg minden nélkül. Már péntekre! kaptunk időpontot gyógytornára, úgyh. le a kalappal előttük, hogy ilyen hamar mehetünk. Túl voltunk a terpeszpelenka vásárláson, Marci kajálásán is, és még mindig olyan tömeg volt a csípőszűrés előtt. Szegény picibabák. Azt még nem teljesen tudom két gyerekkel, hogyan fogok bírni a tornát, de megkérdeztem, vihetem a Hédit is. Legalább motiválja a Marcit. Mert hiába üti, cibálja szeretgeti az öccsét, ő mégis mosolyog rá, figyeli, no meg néha elsírja magát :) Csípő ultrahangra is két héten belülre kaptunk időpontot, úgyh. elégedett vagyok velük. Szegény épület nagyon lepusztult, ráférne egy alapos felújítás, a működésképtelen ezer éves nyomtatókat meg se említem, de most inkább nem térek ki erre, mert nem hiszem, hogy túl érdekes lenne. A magyar egészségügy helyzetével amúgy is mindenki tisztában van.

Ezt követően 3/4-ed 12-re volt időpontunk UH-ra a Bolyai utcába található Gyermek Kórházba. Pontosan megfogalmazva, hasi és feji UH-ra, mert hiába nézték meg a gyerek fejét, hasát, beleit, veséjét, intimebb testrészeit, a csípőit nem vizsgálták, mert az OEP újabban csak úgy támogatja, ha alapos indok van rá, az meg még nem volt akkor, amikor a beutalónk lett írva (Hédinél még máshova voltunk küldve, akkor még nem volt ez a szabály). Szóval emiatt lesz még egy grátisz potyautunk, mondjuk nem ide, hanem az Ortopédiai Klinikára. Ezzel a hellyel szemben elég rossz érzésem van, nehezen tudom elfeledni a Hédivel átélt borzalmakat. Mikor az ügyeletbe órákat kellett várni, mert csak egy doki rendelt asszisztens nélkül, ő írja a leletet is, és szegény annyira nem volt jártas a gépelésbe, hogy 5 percig keresett egy betűt. Nem vicc! Már ott tartottam, hogy felajánlom, hogy begépelem helyette a szöveget. Még ha betűzi nekem a latin szavakat (ami egyébként nem volt a leletbe), úgy is gyorsabban haladunk. Most másik szinten voltunk, ami még kevésbé volt barátságos. Látszik rajta, hogy amire futotta megcsinálták pl. mesés falfestés, de egy kicsi, levegőtlen, zsúfolt váró van, tele székkel, és egyetlen pelenkázóval. Ehhez képest a doktorbácsi igazi babaorvos. A sok visítozó gyerek mellett teljesen vidám volt, olyan télapós. Nem tudom máshoz hasonlítani, teljesen úgy viselkedett, beszélt a Babóccal és a fehér köpeny ellenére is rá emlékeztetett:). Szóval ő is szimpi volt. Szerencsére ő nem talált semmi gondot a Marcinál. Itt is eléggé láncon megy a vizsgálat, még el se kezdtem a Marcit felöltöztetni, már ki is voltunk rakva, segítettek összeszedni a ruháit és hívták a következőt. Két nyűgős babával, de végre jöhettünk haza :)

Röviden a Marcikáról

Rugdalózik, figyel, és hason már felhajtja a lábait (behajlítja a térdét). Azt hiszem az utóbbi is egy fejlődési fokozat. És néha teli szájából vigyorog, nemcsak féloldalasan húzza fel a száját. Sajnos megörökíteni nem sikerült még, de remélem azért lesz rá alkalom. Bizony a Marciról van szó. Ekkorát fejlődött és mi szinte észre se vettük, elsiklottunk felette. Nem emlékszem, hogy a Hédi ennyire látványosan figyelt volna. A Marci imádja az embereket, vigyorog rájuk, rugdalózik, szinte kiugrik a bőréből, ha beszélünk hozzá. Látszik, hogy nagyon örül, ha jut neki is egy kis figyelem, néhány kedves szó. De érdeklődve figyeli a körülötte zajló eseményeket is. Követi a szemével, sőt a fejét is elforgatja, ha valami mozgó tárgy/ember felkeltette az érdeklődését. Sugárzik ebből az apróságból az értelem. Ő az, aki azonnal meghódít minden szívet.

1+3

Bizony négyesbe töltöttük tegnap a napot, de nem akármilyen felállásban. Nálunk vendégeskedett a Domi is, így 3 apróságot kellett kordába tartanom. De elboldogultunk, mindenki egészbe maradt, sőt szerintem egész jól is érezte magát.

Reggel a Karcsi már 7 előtt áthozta a Domit, úgyh. kb. kivették otthon az ágyból, majd berakták a kocsiba. Pár percre rá, hogy megérkezett a Domi, a Hédi is hívott, hogy felébredt. Apa ment be, nem felelt meg neki, engem akart, majd beért a Domi is, erre tiszta kómásan, de nagy örömmel ugrott ki az ágyból. Mikor elérkezett a reggeli ideje, szembesülnöm kellett vele, hogy nincs itthon semmi reggelinek való, amit adhatnék az apróságoknak. Jó, hogy a Tibi itthon volt még, így elszaladt nekünk boltba, aztán rohant is be az egyetemre, mert a saját órájáról csak nem késhet el. Mindenki szépen asztalhoz ült, de hiába kínáltam őket joghurttal, müzlivel, mindenki a perecre pályázott. Így sajtosperecet eszegettünk mindhárman.

Ezt követte a bilizés, persze egyik se akart menni, mikor mókázhatnak is. Végül Hédi beadta a derekát. Ezután Dominak se volt más választása, mint rácsüccsenni. De amilyen nehezen akart ráülni, legalább olyan nehezen lehetett rávenni, hogy szálljon le. Összesen a két gyerek 1 órát töltött a trónon, ebből 3/4-ed órát a Domi. De legalább megvolt a fejlesztő foglalkozás. Könyveket nézegettünk. A Domi is nagyon ügyesen keresgélte a pad alatt fekvő kutyát, vagy bicikliző kisgyereket... Ezután következett a játék, 1-2 sérelemmel. Néhány érdekesebb példa közülük.

Domi meglökte a Hédit, de én csak annyit láttam az egészből, hogy Hédi elkezd visítani. Domi bűnbánóan nézett rám, de nem értettem miért. Ment elől a Hédi, utána a Domi. Majd jön visítva a Hédi, miután nem futottam vigasztalására, mert a Marcit etettem. Mutatta a hasát, meg a fejét és a Domit hajtogatta. Megvigasztaltam, győzködtem, hogy a Domi nem bánthatta... Elment. Domi eddig távolból figyelt, odajött hozzám és mutatta, hogy lökte meg. Ő is beárulta magát :)

Kis idő múlva a másik szobából hallom, hogy Hédi mondja: fáj, láb, fáj. Azt hittem, beütötte vmibe, így átmentem a Marcival, de az ajtóba megálltam, figyeltem őket. Kiderült, hogy a Domi fogast nyomkodott a lábához (direkt) és neki mondta a Hédi, hogy ne csinálja ezt, mert fáj. Néhány ütés után abbahagyta a Domi és megpuszilt a Hédi lábát :)

Azért hozzáteszem, hogy nem egyoldalú a bántalmazás, Hédi is löködte a Domit, meg ráüt, csak éppen a Domi nem panaszkodik, nem sír utána, némán tűr, és így a Hédi se érzi tette mértékét, csak az én kiabálásom hallja, bocsánatot se hajlandó kérni, hiszen miért vigasztalja a Domit, ha nem sír. Domi egyébként sokat fejlődött, nem veszi el a Héditől a játékot, és ha a Hédi elvette tőle, szomorúan tűrte, nem vette vissza. Ha fordítva történt, a Hédi már visított.

Ugra-bugráltak az ágyon,

fotózkodtunk,

rajzoltak,

táncoltak....

Közbe jutott idő kitekinteni az ablakon, és hétágra sütött a nap. 3 napja nem jutottunk ki a Hédiékkel, mindig borús volt az idő, mire kibumliztuk magunkat a házból, vagy elértünk a játszóteret, elkezdett esni az eső és fordulhattunk vissza. Most, hogy ilyen ragyogó idő volt, összeszedtem minden lelkierőmet, hogy útnak indítsak 3 gyereket. (Pedig az Ildinek azt mondtam, nem megyek ki hárommal).

Együttes fogmosással kezdtük, mindenki nagyon ügyesen csiszatolta fogát, aztán egy hosszabb hisztivel folytattuk. Domi észrevette az erkélyen a motorját. Na de azt már nem vállaltam, hogy azt is vigyük magunkkal. Úgyh. elég határozottan hajtotta, hogy motoji (vagy hasonló) és csak hisztizett az erkélyajtóba. Ezt folytatta a Hédi, hogy ő nem is akar sétálni. A Marcit meg se említem, aki már a babakocsi látványától sírva fakad. De aztán csak felöltözött mindenki és útnak indultunk egy kicsi és egy nagy babakocsival és a testvérfellépővel. Nagyon rendezetten jutottunk el a játszótérre. Domi ügyesen, szófogadóan tolta a babakocsit, Hédi pedig szó nélkül tűrte, hogy neki a testvérfellépőn kell ülnie, mikor a Domi sétálhat. Néha szólt, hogy séta-séta, de beletörődött, hogy csak a játszin szállhat le. A játszótéren egy darabig jól elvoltak, motoroztak, babakocsit toltak, homokoztak. Én pedig büszkélkedhettem, hogy 3 ilyen szépséggel lehetek és magyarázhattam, hogy nem, nem ikrek, és nem is testvérek, csak 1 nap különbséggel születtek, de mindegyik szép, okos, aranyos... A motorozásnál volt egy kis baleset. Hédi elesett. Vártam, hogy keljen fel, de semmi. Domi hátrébb volt kicsit, de leszállt a motorról, és felém nézett, jött volna szólni!, de erre már én is megijedtem és rohantam a Hédihez. Persze nem történt semmi komoly, még sírás se volt, csak azt várta, hogy én állítsam fel. De furi, hogy a Domi is tudta, mit kell tenni. Kis okos fiú.

Végül jött a hinta. Marci felébredt, ki kellett venni a babakocsiból. A Domit a hintából, mert még néhány perc és elalszik ott. Domi átsétált a babakocsihoz, bár a Marci már nem volt bent, felállt a fellépőre és nézett csak ki a fejéből. A Hédi közbe kitalálta, hogy csúszdázna, így még 1-2 csúszást ígértem neki hazaindulás előtt. Az utolsó csúszásnál megcsúszott a létrán, alaposan beütve a szemöldöke környékét. Nyugtathatatlanul visított. Ez a pont volt, amikor úgy döntöttem ideje hazamenni. Domi persze felélénkült, elment babakocsit tológatni. Összeszedtem őket, azaz nem volt nehéz, mert Marcit a babakocsiba tettem sírni, Hédi a kezembe visított, Domikát kellett csak jó irányba terelni, no meg a játékokat megkeresni (lapátok, nyuszi, kiskocsi, teljes menetfelszerelés). Hédi nem volt hajlandó a fellépőre ülni, így fél kézzel a babakocsit toltam (a fellépővel ez nem könnyű), Hédit a másik kezembe cipeltem, a szemeim pedig a Domin voltak, aki nagyon ügyes, fegyelmezetten tolta hazafelé is a babakocsit. Azért kis idő után Hédi belátta, hogy nem bírom tovább cipelni, ráült a babkocsira, Marci visszaaludt, így mire a kereszteződésbe értünk és találkoztunk egy ismerőssel, aki felajánlotta a segítségét az átkeléshez, teljesen jól elboldogultunk. Hazaértünk.

A szokásos procedúra után, mindenki boldogan, kiéhezve asztalhoz ült. Marci rendes gyerek volt, türelmesen kivárta a sorát a kiságyba. Domi szépen ebédelt, Hédi pedig 2-szor is megköpködött a rakott krumplival (úgy látszik nem igazán szereti). Már mind a két nagyobb álmos volt, de Marci is célozgatott, hogy most már ő jön. Így együtt megpróbáltam lefektetni őket a franciaágyra. Domi aludt volna, de Hédi pár perc után megunta ezt a játékot, és elkezdte a Domit piszkálni, bántalmazni, úgyh. mégis el kellett szeparálni őket. Szerencsére Marci evett annyit, hogy még néhány percig csöndbe legyen, így a Domit átvittem Hédi ágyába, tényleg rögtön be is csukta a szemét, esze ágába se volt felkelni játszani, mint a múltkori ittléténél (jót tett a korán kelés). Hédi is nagyon hamar elaludt mellettem, így végül a Marci is jóllakhatott. Sőt amíg a nagyok aludtak, ő élhette világát. Kihasználta az ő idejét :)

1,5 óra után Domi ébredt (közben egyszer szólt már, hogy fent van, de akkor rászóltam, hogy aludjon még és szót is fogadott), átjött, megtanulmányozta a Hédit, küldött az alvó kislánynak néhány puszit és visszavittem a másik szobába. Bilizett, közbe játszottunk, de erre azért a Hédi is felébredt, úgyh. beindult a délután is. Uzsi után a Marci is felkelt, így már nem indultam útnak velük. Bent játszottunk.

Báboztunk, bújócskáztak (lepedő alá), én meg rájuk leltem és labda csatáztunk. Megjött a Tibi is, ő meg levitte őket a postaládát kiüríteni, de mikor visszajöttek a folyosón ragadtak a szomszéd kislánnyal, vigadtak, még a motorok is előkerültek. Volt ricsaj, de senki se jött ki szólni, pedig nem szívbajosak a szomszédok ilyen szempontból. Igaz mindenhol akad 1 kisgyerek, így talán nem zavarta őket a folyosóról beszűrődő lárma.

Mikor már úgy éreztem, zavaró a zajongásuk, bejöttünk. Kiéhezett gyerekek asztalhoz ültek, így gyorsan 2 bébiételt hívtam segítségül. Mire befejeztük a kaját, már 7 óra volt, a Karcsi is telefonált, hogy hamarosan érkezik, szedjük össze a Domit. Lebuktam, mikor a cumit raktam el, így kénytelen voltam odaadni neki, azzal a feltétellel, hogy le is fekszik, mert csak úgy lehet cumizni. Tényleg befeküdt az ágyba, cumi a szájba, szarvas a kézbe, ha Hédi nem lett volna, el is aludt volna, mire Karcsi ideért. Mikor felcsöngetett a Karcsi, hajlandó volt visszaszolgáltatni (azaz kivehettem a szájából, hiszti kísérete nélkül). Jól elvoltunk, de azért örömmel üdvözölte az apját. Késő délután már néha látszott rajta, hogy fáradt, hiányolja az Ildiéket, de nem panaszkodott és néhány perc múlva új erőre kapva hancúrozott tovább a többiekkel.

Mire Hédi is ágyba került én már teljesen kipurcantam. Fáradtam rogytam a kádba, egy kis relaxáló fürdőzésre.

Bár nov. 11 Márton napjáról ismeretes, szegény kis Martinusunk nem került megünneplésre, sőt szegény kicsit el is lett hanyagolva. Még az esti fürdőzés is elmaradt neki. Pedig ügyesedik figyeli a tárgyakat, embereket sőt szerintem tegnap a zsiráf lábait mozgatta (céltudatosan), előtte nap pedig mintha a feje fölött lógó játékot (bár lehet véletlen hadonászás miatt mozdultak be, de az biztos, hogy nézte hogyan mozognak). Erről eszembe jut egy hét eleji/múlt heti? esemény. Hédi evése közbe kint volt velem a Marci, és a kisasszonyt figyelte. Mondtam is a kislánynak, hogy a Marci téged figyel. Hédi kikéretőzött, húzott magával, hogy menjek vele, és elkezdett az ágyon ugrálni, bohóckodni (így szokta produkálni magát az embereknek), tette a Marcinak a fejét, persze az apróság nem hiszem, hogy tudta volna követni :)

Szerintem hamar hozzá tudnék edződni a 3 gyerekhez. Továbbra is szívesen nézem a két nagyobbat, ahogy együtt játszik és repdesek a boldogságtól, mikor a Marcit is szeretgetik. A Hédi már rutinosan nyúl hozzá, Domi hosszasan nézi, tanulmányozza, és csak utána óvatosan. Látszik, hogy neki még újdonság.

Végezetül néhány nem szorosan a naphoz tartozó megjegyzés.

Hédi a Domit teljes értékű családtagnak tekint. Mikor felsorolja a családunkat, így szól, sorrend változhat: Anya, Apa, Hédike, Marcika, Domika.

Hintázásnál. Hinta-palinta hintázik a Hédike, Domika, Marcika. Hinta-palinta...

A könyvbe gyakran a kislányt elnevezzük Hédikének, a babát Marcikának, szereti ezt játszani, meg azokat a lapokat jobban is szereti a könyvbe, ahol szerepel valaki. Ha gyerekek vannak az oldalon, mindig keres egy Hédit, egy Domit és egy Marcit :)

És még egy grátisz és befejezem. Mostanában mindent becéz, mivel már mindent meg tud szinte nevezni, valahogy kell fejlődni. Így most a -ka, -ke képzőt teszi mindenhova. Hédike, Marcika, Anyaka/Anyáka, Apaka/Apáka, Majomka, Madárka, Cicaka, hajóka, pont jóka... A kedvencem a Karcsika :D

Meg gyakran összemossa az "az" névelőt a szóval, így lesz Zanya, Zapa, Zildi, Zajtó, Zautó...