Bölcsődei farsang

  

A bölcsődei farsang ideje is elérkezett. A kis zebrával és a kis tigrissel érkeztünk. Apa is hazaért időbe, hogy részese legyen a családi délutánnak. Hédike, fekete kiscicánk nagy boldogan rohant hozzánk. Igazi házigazda módjára szolgálta ki a Marcit, és nagyon örült, hogy ott vagyunk. 

Minden gyerek nekiesett a sok finomságnak. Majszolták a szendvicset, pogácsát, sütiket. Egyszer csak Domi megjelent: Hédi, gyere gyorsan. Tudod mit találtam?! Cukrot :) Vitte a Hédit, és mutatta neki is a lelőhelyet. Valójában nem cukor volt, csak cukrozott extrudált kukorica, de ők mit sem törődtek vele. Folyamatosan jártak rá, hordták egymásnak. És védték is a kincseiket. A Hédi rászólt az egyik anyukára, hogy te abból ne egyél :) Otthon amilyen irigyek egymással, itt annyira összefogtak.

Kezdődött egy kis kreatív foglalkozás. Álarcot, kalapot, bohócot lehetett ragasztani, rajzolni csillámporos filccel stb. Hédi örömmel nekilátott az alkotásnak, segítséget nem igen igényelt. Domi pedig csak kedvetlenül ült az ölembe, és mondta, hogy én csináljam az álarcát. Aztán kérdésemre megadta a választ. Neki nincs kedve ragasztgatni, ő cukrot enne. 

Így került vissza a tányér mellé, míg ki nem ürült. Majd jött még egy utántöltés, aminek ismét nagyon örült. Marci is majszolt minden félét. Majd az elhullott, elhagyott, félrerakott hamikat próbálta megkaparintani, megenni. Élvezte a sok új játékot. Bár a nála kisebb kislánytól itt is elszedte, ami éppen megtetszett neki. A nagyok, miután elfogyott minden finomság, beindultak. Kezdődött azzal, hogy az egyik anyuka jött, hogy egy zebra ül a lombos fa jelű szekrénybe :) Egy párszor ki kellett őket hajtani. Majd fől-alá rohangásztak. 

Végül a csúszdánál telepedtek meg. Bölcsődei szabályokat áthágva, hason/játékokkal csúszkáltak. 

De Ica néni nagyon megengedő volt. Így persze a gyerekek is élvezték a nem mindennapi ottlétet, és nehezet tudtak elszakadni. Természetesen utolsók közt távoztunk.

Olvasás

Hédi már régóta érdeklődik a betűk iránt, megkülönbözteti őket a számoktól, egyéb alakzatoktól. Sokszor kéri, hogy rajzoljunk Hédi betűt, Marci betűt (szerintem bölcsibe tanították ezt az elnevezést).

Tegnap egy dalszövegen összevitatkozott a Hédi és a Domi. Hédi közölte a hangfalon lévő feliratra, hogy az ő verziója van odaírva. Domi erre dühösen letakarta a betűket, hogy nincs ott.

Sajnos írói véna hiányába nem sikerült visszaadnom, hogy milyen viccesek voltak, de remélem nekem még sokáig sikerül felelevenítenem az esetet :)

Kippkopp gyermekei

Ismét a Kolibri Színházban jártunk. Szívemhez oly közel eső mesét néztünk meg, a Kippkopp gyermekeit. Nagyon régóta el akartam jutni erre az előadásra, de meg kellett várni, míg a gyerekeink is elég nagyok lesznek hozzá, illetve a jegy beszerzése se egyszerű. Mivel kis befogadóképességű a színház (ez teszi olyan vonzóvá) már a jegyárusítás első napján el kell menni és gyorsan megvenni a jegyet, másnapra már elkel az összes... Ildi szerencsére mindent megtesz a gyereke kultúrprogramjáért, beszerezte a jegyeket.

Hédivel sokat olvastunk Kippkopp meséket, szerencsére vele is sikerült megszerettetnem, volt egy korszaka, amikor csak a "Kippkopp, hol vagy" könyv létezett számára. Mostanában inkább Boribon, Maszat és Bogyó és Babóca könyvek vannak a palettán. De mikor újra elővettem a Kippkopp könyveket, hogy készüljünk a darabra, örömmel nézegettük, olvasgattuk. Hédi még tisztán emlékezett rá, nem gondoltam, hogy még minden kis részletére emlékszik. Tudta a Kipikopik nevét, hogy kinek mi a feladata, ki veszik el, hogy virág megijed a denevértől... Sajnos ez az ominózus rész csak a nagyszülőknél van meg, de azért nem volt teljesen ismeretlen számára a történet, a szereplők még úgy se, úgyh. szerintem jobban bele tudta élni magát a darabba.

Sajnos a darabra nagy gyerekek is jöttek, akik ráadásul az első sorba telepedtek le, így az előadás közbe szegény gyermekeinknek még mozogni, helyezkedni, kifacsarodni is kellett, hogy lássák a darabot. A végére azért már elég jó helyre jutottak. Ettől függetlenül látszott, hogy élvezték az előadást, figyelik az eseményeket, és szívják magukba az információt.

Mikor megkezdődött a darab, meglepődtem a színészek számán :) Múltkor (Moha és Páfrány ea.) csak két színész szórakoztatott bennünket, most hirtelen a négy színész olyan soknak tűnt a kis színpadon. Főleg a bevonulásnál, ahogy a patakot játszották az előadás elején, énekeltek, és egy kék anyagot hullámoztattak a színpad szélén. Élethű volt a patak csobogása.

Ez sem a hagyományos bábjáték volt. A bábozók nem próbáltak elrejtőzni, hanem inkább ők is átvették az általuk játszott báb szerepét, így színészkedtek is pl. arcjátékkal. Egy testvérpáros játszotta a Kipikopikat. Tényleg ők is úgy hasonlítottak egymásra, mint a Kipikopik, csak a hajviseletük volt különböző. A másik két színész nyilván Kippkoppot és Tipptoppot játszotta. Illett hozzájuk a szerepük.

Ami még újdonság volt, hogy még egy ember tartozott a csapathoz, aki hangszereken játszott, így hangeffektusok is gazdagították az előadást. Pl. xilofon, furulya és ki tudja még mi hangzott fel, mivel a gyerekek mellé ült, teljesen beleolvadt a nézőközönségbe, egyáltalán nem vonta el a figyelmüket az előadásról, sokkal inkább csak segítette azt.

Más volt látni így a mesét, mint könyve olvasni. Ahol a mese fantáziát kívánt, itt a rendező fantáziája alapján jelent meg pl. Kipikopik kibújása a héjból. Néhol az én fejembe teljesen máshogy élt a történet, pedig végig a könyvet követték, csak ezek a hozzáadott információk más árnyalatot adtak neki. Pl. a reggeli kavarodás, vagy a gyerekek fegyelmezésének hiánya a nevek hiánya végett.

Egy picit kiegészítették a mesét, gondolom, hogy kitartson 50 percig pl. a kis sünivel, aki elveszett és Kippkoppék segítenek megkeresni a mamáját és ráébressze Tipptoppot a gyerekek hiányára.

"Erős a házunk, teli a kamránk"- mondja Kippkopp Tipptoppnak.
"De üres a karunk. Hiányzik innen .... egy gyerek!" - sóhajtja Tipptopp.

Ügyesen megoldották a technikai részét is darabnak pl. a kipikopik kibújásánál, észre se lehetett venni, hogy gyakorlatba nem a héjból bújtak ki a kipikopik. És a levélházikó is elég élethűre sikerült (bár az előadás előtt nyitott állapotába nem jöttünk rá, hogy mi is lesz az :)). Nagyon szép volt, amikor meggyújtották a végén benne a gyertyát, ezzel szimbolizálva a család összetartozását, harmóniáját.

Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg, mi még biztos megyünk a másik Kippkopp darabra. Aki pedig nem tud eljutni rá, legalább olvasgassa a mesét :)

Nendaz-4 Vallées

Idén ismét lehetőségünk volt Apuékkal síelni menni. Pár héttel a telelés előtt Ildiék bejelentették, hogy mégse akarnak menni, azaz a Karcsi nem akar menni, és amúgy is csomagolni akarnak, kihagyják az utat. Nekem a lehető legrosszabb időpontra esett, amikor végre beindultak a munkák és az abszolutóriumot is el kéne intézni. Tibi nagyon akart menni. Béla szó nélkül elengedett, úgyh. sokat nem hezitáltunk(hattunk), utaztunk. Messzire nagyon. Svájc hazánktól egyik legtávolabb eső részére Nendaz-ba.Szombat hajnali indulás volt betervezve, de csak hajnali kelés lett belőle. A sok cuccot eltartott egy darabig, míg besuvasztották a kocsiba, de Hédi ágyán kívül semmi nem maradt otthon! A gyerekek is ügyesen felkeltek reggel. Bár jó lett volna, ha alszanak még kicsit. Mindketten derekasan viselték a hosszú utat, majdnem jobban, mint Bp.-Kanizsa távot. Marcika még szerencsére sokat szundikál a kocsiba.

Hédi itt is foggal-körömmel tiltakozott az alvás ellen. Hulla fáradt volt, még se volt hajlandó lehunyni picit a szemét, mert ő is tudta, hogy akkor elaludna. A kb. 12 órás útból, jó ha félórát aludt. Még én is többet aludtam, a páholyban utazókról nem is beszélve. Odafelé nézelődött, ismét bejött az alagútban eltűnős játék. Olyan furcsa, hogy ő már érti ezeket. Tehát tudja, hogy nem tűnik el az alagútba és látom, csak ez is a játék része. Így ő is mondta, hogy ő se lát minket, pedig pl. világos volt az alagútban... Ilyenkor mindig rádöbbenek, milyen nagy már és okos, mégis oly sokszor kis esetlen gyermek. Sok-sok óra után, azért csak előkerült a számítógép, Bogyóval és társaival. Azért a kimerültség, kanyar, és a nyalóka megtette a hatását, és szegény Hédóm kidobta a taccsot. Onnantól kezdve jött a nehezebb rész, végig hányingere volt, egyik kezemmel tarthattam a zacskót, másikkal meg a gépet, ha valamelyik picit is elcsúszott, bekapcsolt a sziréna. De odaértünk időre. Megkaptuk a szállást is.Idén nagyon komfortos helyre kerültünk, nemhiába Svájc.

Gyerekeknek volt bőven hely játszani, mosogatógéppel is el voltunk látva, így abból a mosogatás se volt probléma, a szobából pedig teljes panoráma nyílt a játszótérre, amiből következik, hogy nagyon közel voltunk hozzánk. Egyedül is könnyedén le tudtuk vinni gyerkőcöket.Hó akadt bőven, két nap még esett is, így nem volt gond a sípályákon se. Mondjuk a hóeséssel kicsit megjártuk.

Pont aznap vittük fel szegény gyerekeket a hegyre, amikor esett a hó, a hegycsúcson még a szél is fújt, így nem is élvezték annyira a fennlétet.

Pedig volt ismét havas körhinta, ahol egy gumikarikába (alja is van) kell ülni és körbe húzza a gyerekeket. Tavaly Hédi nagyon élvezte, csak elzavartak minket. Idén lehetőség volt körhintázni, de most meg a hóesés, vagy inkább szélfújás miatt hamar ki akartak szállni mind a ketten.

Volt futószalag is (tanulóknak), amit már jobban élveztek. De a hideg miatt itt se maradtunk sokáig.

A magaslati csúszda és hinta kipróbálása után, leereszkedtünk a hegyről, de itt meg Hédi füle fájdult meg a szintkülönbség miatt. Ráadásul rossz buszra szálltunk. Azaz tábla alapján jó buszra, csak éppen egy másik buszt helyettesített, amit a buszvezető elfelejtett közölni velünk. Így potyautaztunk 1 órát, amit a gyerekek már nehezen viseltek. Hédi megint rákezdett, hogy hánynia kell, Marci meg álmos volt, és ezért nem tűrte meg Hédit az ölembe, úgyh. tőlünk visszhangzott busz, de megérdemelték!Amúgy meglepően élvezték a havat, szánkózást mindketten. Szívesen gyalogoltak.

Hédi direkt kereste a mély havat, hogy süllyedjen el, essen-keljen, és kitartóan sétált benne.

Marci pedig a végére úgy belejött a hóban sétálásba, hogy a gyerek "szánkópályától" hazafelé tartó fél órás utat saját lábán tette meg, méghozzá úgy, hogy csak egyik kezét fogtam.

Közösen szánkóztak. Marci ült hátul, Hédi elől. Tibi felhúzta őket, elengedte, én pedig lent elkaptam a sebes járművet. Jó volt látni a mosolyt az arcukon, mikor siklottak lefelé.Hédi úgy készült, hogy síelni fog ő is, így első nap fel is háborodott, hogy mi az, hogy ő nem megy. Én három nap csúsztam, mindenki bevállalt egy gyerekfelvigyázós napot.

Életébe először Marcit is egész napra egyedül hagytam :( Bár első nap úgy terveztem, hogy csak délelőtt síelek, ott ragadtam a sípályán. Jó volt újra síelni. Sőt itt Svájcba vannak érdekes pályák is, amiken nem csak le kell jönni (piros, fekete pálya), hanem van kihívás. Ezek a jelölt, gondozatlan pályák. Első nap, mikor rátévedtünk, igen csak félve jöttünk le (majdnem oldalazva), mert kb. 80 %-os lejtő, ahol szűz hó van, néhány buckával kicsit rémisztően hatott. De milyen dolog már, hogy lefelé is felvonóba pihengetünk, így lejöttünk a pályán. Később rákaptunk az ízére, és direkt kipróbáltuk ezeket a pályákat. Így tévedtünk egy gyönyörű vízeséshez, így jutottam fel egy háztetőre és így síelhettünk olyan helyen, ahol 1,5 m-es részen eltakarították a havat (munkagépnek), ahol tudtál csúszni, melletted pedig 2-3 méteres hófal emelkedett. Szóval szebbnél szebb helyet láttunk. Nem csodálom, hogy a Svájciak imádják a vadsíelést. Amikor az ember fent van a hegy tetején és siklik lefelé, sajnálja csak, hogy nem jöhet ki a hegyekbe, amikor csak a kedve szottyan.

Sajnos a 6 nap hamar tovaszállt, így ismét beülhettünk az autóba, hogy hazafelé is megtegyük a hosszú utat. Ekkor a hóesés miatt vonattal tettük meg a Simplon-hágót. Sajnos itt közel 1,5 órát kellett várni, de legalább kipróbáltuk, milyen vonattal utazni autóban. Marci volt az érdeklődőbb, bár ő is inkább azt élvezte, hogy előre mehet a vezető ülésbe, és nyomkodhatta a gombokat, örömébe azt se tudta, hogy a sok gombból melyikhez nyúljon :D Hédi ez a dolog nem igen hatotta meg, hiszen rögtön az út elején bekapcsoltatta a meséket, és vég nélkül fogyasztottuk a Micimackót, Bogyó és Babócát, Mirr-Murrrt. De így egy nyekkenése nem volt az autózás alatt, csak ha éppen befejeződött a mese :) Kicsit aggódtam, hogy rákap a mesenézés ízére, de szerencsére megértette, hogy ilyen lehetőség csak az autóba akad, így otthon azóta se kérte, hogy rakjunk be ezt vagy azt, viszont a könyveit azóta is szorgalmasan hozza, hogy olvassuk el. A maratoni mesenézés nem okozott maradandó károsodást, illetve a maratoni nem alvás se, mert egy percet se aludt a kocsiba visszafelé, így én se :( Marcika is jól viselkedett. Ő hol aludt, hol a mesét nézte, hol nézelődött és picit játszott, már amennyire a körülmények engedték.Az út végén még betértünk a Fityei dédihez, mert apu még elhozta a nagy utánfutót az Ildiéknek, mert másnap megtörtént az idei év legnagyobb változását hozó eseménye, az Ildiék átköltöztek hozzánk. Kicsit ettünk, beszélgettünk, majd indultunk haza. Az a 15 perces út volt a legnehezebb az egész napba. Hédi a fáradtságtól teljesen önkívületi állapotba került, és csak visított, aki ismeri, tudja, hogy ez mindkét félnek totálisan kimerítő. Visít, se hal, se lát, sehogy se jó. Végül Kanizsán, az ölembe kipurcanva elaludt.

8+1

A héten sajnos nem kellett mennem dolgozni,de azért kíváncsi voltam, hogyan sikerült Ildiéknek összeszokni Szabiékkal.
Szerda estére Blanka és Domi is belázasodott, így jobbnak látta Ildi, ha Domi nem megy oviba már a héten. Szerencsére anyunak és mamának köszönhetően főznünk nem kellett. Domdom rajzolt, pötyizett, társasoztunk majd a kicsik elöl próbált mindent eldugni. Egyik délelőtt a wc-be rejtette a kiszemelt játékokat. Majd Ildi megunva az irigységet, felrakta a szekrény tetejére. Amit persze a munkából hazatérő Karcsi nem tudott, és kérésre visszaadta neki. Volt is vita, Ildi közölte, hogy bármilyen játékot akar neki adni, előtte meg kell kérdeznie:) Domi remek tanítómestere Marcinak:) Ha meglátja, hogy Blanka nyúl valamiért, azonnal megy oda és kikapja a kezéből. Vagy ha felemelem Blankust, máris jön és csimpaszkodik kis nyávogással kísérve, hogy vegyem fel őt is. Mondjuk, azt meg Blanka nem szereti, ha mind a kettőjüket tartom. De ugyanígy Szabinak is, ha Hédi ül az ölében, máris megy, hogy kisajátítsa az anyját. Pedig nagyon imádja egyébkéntBlankát. Folyton ölelgetné, puszilgatná (ami inkább még harapás), simogatná. Legtöbbször hátulról támadja le, és szorosan öleli a nyakánál fogva. Szóval résen kell lennünk:) Blanka már akkor elkezd sírni, ha látja, hogy Marci közeledik felé, vagy gyorsan próbál máshova elmászni.

A hét legszebb pillanata az volt, mikor Marci kimondta a nevem!:) Kétszer is!:) Ildi adott neki valamit, hogy hozza oda nekem, nyújtotta és tisztán mondta, hogy Linda:) Sajnos, azóta nem gyakorolja, mert egyelőre majdnem mindenkit és minden állatot is cicáz. Sőt, puszit is kaptunk tőle aznap. Kérésre is ad bárkinek:) Szereti, ha örülünk neki:) (Még akkor sem tudok rá haragudni, mikor a földre ejti a gépemet… „Marcika miért csináltad ezt?” ártatlanul néz, megrázza a fejét, majd motyogja, hogy nem, nem és elvonul a bűntett helyszínéről:D )
Domi meg egy kis harci kakas. Ha valamit nem akar odaadni, akkor ilyen fura hangot ad ki. Mint egy állat, aki védi, ami az övé. Blanka meg ezt tanulja el tőle, Donald kacsás hangon próbál utána kommunikálni:)
Marcikának könnyű örömet szerezni, egy kis édességgel és rágcsával bármikor le lehet kenyerezni. Imádja a túró rudit, a waffelt (csütörtökön Tibi ismét kitett magáért) és mint kiderült a pattogatott kukoricát is. A csütörtöki moziból maradtat eszegettük Szabival, Marci is jött oda, teljesen meglepődött, mikor nyújtottam neki a dobozt, hogy vegyen ki magának, amennyit csak akar, fülig ért a szája. Imádom továbbra is:)

Pénteken Domi volt a „buktám”. Segédkezett a főzésnél (olyan, mint Hédi, tűkön ül, hogy mit segíthetne), és a kukta helyett így nevezte el magát.

A kuktáról eszembe jutott, hogy sokszor azon vesznek össze, hogy ki micsoda. Kedvenc viccük, hogy valakit le”kukapapáznak”. Ilyenkor megy a huzavona, hogy „te vagy a kukapapa” „nem én vagyok a kukapapa”. (Aki néha láthatatlan is, és általában az ember kezén van:) ) Persze ez így leírva nem olyan vicces, de élőben imádom hallgatni ezt a szócsatát. A másik, amit imádok, és még provokálni is szoktam Hédit, hogy többször is elismételje, mikor valakinek azt mondja, hogy „nem tudtad Ildi, Linda, apa stb., nem tudta a Domi, hogy…” és ezt olyan imádnivaló hangsúllyal mondja. Mondjuk Domi meg továbbra is alkalmazza az anyja által használt „fenyegetéseket” felnőtteken:) Egyik nap azt mondta, hogy be leszek zárva a Wc-be:D Hédi pedig úgy szokott magyarázni, hogy a mutatóujját felemelve és kicsit begörbítve rázza a kezét:) Ezeket a mozdulataikat, szavaikat remélem sosem felejtem el:). Kár, hogy a fényképek nem adják vissza. Vagy mindig készenlétben kellene lennie egynek, hogy mindent meg tudjunk örökíteni.

Esténként a négy lurkó már együtt szokott fürdeni a nagykádban. Blanka egyelőre kevésbé élvezi. Marci ott is letámadja meg elveszi a játékait. Vagy csak szimplán poénból kinyitják rá a csapot (mert Linda már kihűlt a víz! vagy nagyon meleg a víz!= by Hédi) Hiába ültetjük őket a kád két különböző végébe, Marci mindig Blanka mellett köt ki:)




Szombat reggelre végre megérkezett a várva várt hó is. Ugyan aznap nem tartottam velük szánkózni, de vasárnap már igen. A közeli vasúti töltéshez mentünk, ahol akkora lejtő van, hogy azért a nagyok még élvezhessék a csúszást (Marci és Blanka pont akkor aludt, így Ildi őrizte álmukat). Az elején még egyedül kapaszkodtak vissza a tetejére, de Domi hamar rájött, hogy sokkal jobb, ha Tibi felhúzza:) Nagyon tetszett nekik. Hédi főleg azt élvezte, ha a lankásabb pályán mentek, Domi meg a meredekebbet.




Hazafelé átvette a munka nehezét Tomasz, ő húzta őket:) Bár Hédi az elején még sétált, meg is kérdezte Domit, miért nem sétálsz? Nem is értette a kérdést, hogy miért kellene neki a lábán mennie, mikor van, aki húzza. Értetlenül nézett Hédóra:) Persze mire hazaértünk addigra eléggé átfagyott, főleg a lába ugye (no séta…), így csak ült az ölemben és várta, hogy felmelegítsem a talpát. Imádom mikor nem az a kemény kisfiú, amikor nem harci kakas:) hanem bújós, aki igényli a simogatást, a közelséget, a szép szavakat:) (Elég nehéz nem kiabálni vele mikor egész nap irigykedik:)).

Egyik este a farsangi arcfestést is kipróbáltuk. Vagyis inkább csak Ildi rajzolt zebracsíkokat rájuk. Egyelőre kevesebb, mint több sikerrel, de talán jövőhétre tökéletesíti. Majd indiánná változtak a kis rosszcsontok. Hédinek ilyen a csííííz-e. Grimaszol nagyon durván:)


Esténként szeretek eljárni, mert napközben mindig kicsit besokallok tőlük. Mondtam ezt egyik nap Ildinek, mikor kérdezte, hogy van-e programom. Mint kiderült Ildinél is néha elszakad a cérna, csak neki nincs lehetősége esténként elmászkálni:) Egyébként meg kezdek teljesen beléjük szerelmesedni, már ha ilyen lehetséges:) Hamar elmegy a kedvem a gyerekjátékoktól napközben (annak ellenére, hogy a játékok tárháza egy bolt kínálatával vetekszik), mégis hiányoznak már öt perc után. Szerintem nagyon jót tesz a gyerekeknek, hogy együtt laknak. Szeretem őket „kívülről” nézni, amikor nincs szükségük felnőttre, csak látni, hogy milyen boldogok, nevetnek, kacagnak, cseverésznek (és sajnos ezt sem adja vissza a fényképező…). Habár mást szoktam mondani, de olyan jó a hangjukra ébredni és nem az ébresztőt nyomkodom tízpercenként (azt már kevésbé mikor már reggel 5-6 felé kukorékolnak). Szeretem, mikor Marci alvás előtt benéz hozzám, kicsit turkál a cuccaim között, vagy csak odabújik, majd kitotyog a szobából. Vagy pl. most a hétvégét is ott töltöttem, az ébresztőm Domi volt, aki ott felejtette a duplos virágokat előző este, így teljes erővel nekirohant az ajtónak (azt hitte nyitva van?), persze lepattant róla, következő körben már a kilincset is sikerült eltalálnia:D. Kicsit meglepődött ugyan, hogy valaki alszik még olyankor, vagy csak az volt a baja, hogy szerinte azt a szobát ő kapta Szabiéktól, nem aludhatok ott:D (Marciét:) )
Ezeknél jobban már csak azt várom, mikor egy oviba járnak majd, és néha én mehessek értük:) Remélem lesz ilyen:)