Húsvét Kanizsán

Húsvéti várakozás valahogy nem varázsolta el a gyerekeket annyira, mint a Télapóra várás. Tudták, hogy jön a nyuszi. Néha érdeklődtek, hogy mikor, de nem voltak olyan türelmetlenek, mint decemberbe. Most is inkább a virgácsot emlegetik, mint a nyuszit. Ezt tetőzte még, hogy a nyuszi nem is csak egy nap érkezett, hanem már napokkal előtte potyogtatta az ajándékokat. No és vannak rokonok, akik nem hajlandóak beszállni a játékba, hogy a gyerekek tudják, hogy azt ők vették. És persze a nyúllal nem is találkoztak, fizikailag nem tapasztalták meg „létezését”, ellentétben a Mikulás(ok)sal.
Pénteken Jani bácsi (az asztalos) Jocó papa küldötteként meghozta a kisházat, hogy felállítsa a kertbe a nyuszi ajándékát. A du. rohanósra sikerült, mint mindig, amikor Kanizsára (vagy akárhova) utazunk. Hédi megérkezett a bölcsiből, szerelem első látásra. Így indulásig kint élvezte a „kuckózást”. Marci is szeretett volna beszállni, de őt még egyedül nem merem a kertbe hagyni, nekem meg csomagolni kellett. Blanka félt, ha az Ildi megpróbálta berakni, Domi pedig átaludta a játékidőt. Azóta a gyerekek leginkább játéktárolónak használják az építményt. Oda rámolják minden értéküket a futóbiciklitől kezdve a kövekig. Ők meg szerintem be se férnek melléjük, hogy a házat eredeti rendeltetésükre használják. Kivétel ez alól az ajtó és ablak, mert azt lelkesen nyitják csukják a legkisebbek is.
Domi is csatlakozott hozzánk, mint az elmúlt néhány hónapba mindig, amikor Kanizsára utazunk. Meglepő volt, hiszen választhatta volna Apát, illetve az autózást, de ezek szerint a Bogyó és Babóca nagyobb csábítóerő volt. Ismét vonatoztunk nagycsaládosként. Kipróbálva a mi idegeinket, illetve az utasok tűrőképességét. Ismételten szembesültünk vele, hogy van három szófogadatlan kölykünk, akiket esélytelen megregulázni. Ráadásul olyan utastársat kaptunk, akihez, ha hozzáért valamelyik gyerek, lesöpörte a gatyáját:) Nem volt túl gyerekcentrikus. És az utóbbi időbe egyre több fiatal (25-35 év) nőt/férfit látni. A másik véglet, aki meg úgy odavan értük, hogy agyon taperolja őket (értsd alatta pl. az arcát). Én mindig örültem, ha gyerek is utazott a környéken, így legalább volt egy kis történés a hosszú út alatt. Ez most megadatik még egypár évig fárasztó, pihenésmentes, de unalommentes utazás formájában. De elértünk a híres kanizsai állomásra, ahol az idősebb generáció várt minket, illetve átvette a gyerekek szórakoztatását pár napra.

Szombaton Jocó papa Marcival tett vásárló körútjáról egy futóbiciklivel tért vissza. Mivel eddig csak a Dominak volt, és egyre gyakoribbá váltak a veszekedések, gondolta bővíti a gyerekek eddig is túlnépesedett járműparkját. Persze jött a vita kié is az új járgány és kié is volt a régi. Mindenesetre Maja Mama igazságot tett és Hédit tűzte ki használójának. Pesten ezt a harcot még egyszer meg kellett vívni, hogy Hédi járművét megfelelő magasságba állíthassuk, és senki ne birizgálja el. Azóta hűséges társunk bölcsibe menet/jövet. 
Vasárnap megérkezett a valódi nyuszi is. Azaz aki potyogtatott ide is, oda is. Tibivel nézeteltérésbe kerültünk, hova is rakja a nyúl az ajándékot. Mennyire rejtse el a kincseket. Ha tudnátok milyen fáradtságos munka kigondolni a megfelelő fészkelő helyet.

A végén kiderült (ahogy sejtettem), hogy a gyerekek továbbra is totál vaksik (a szemükkel nincs gond), még ha ki is böki a finomság a szemüket, se veszik észre őket. Szerencsére a nyúlnak idén sikerült nagyjából mértéket tartania. Igaz csokiból jóval az optimális mennyiség fölött kaptak, de majd mi is besegítünk nekik, így csökkentve a kiskorban elfogyasztott, túlzott csoki evés kockázatát. Bár ha rájuk hagynánk, lehet, segítség se kellene.

Marcika is felfalt két-három? tojást, de mihelyt megkaparintott egy újabb csokit, teljes bedobással próbálta eltüntetni. Papír ide/oda, mindegy, csak minél több a pocakjába legyen a csokiból is, mert azzal ő is tisztába volt, hogy ha meglátjuk, elszedjük tőle. Domit se kellett félteni, ő is betermelt rendesen. Csak éppen tőle senki nem szedte el, pedig él még az orvosi tilalom (kakaó fogyasztása tilos). Hédi volt az egyetlen becsületes, aki ismeri a szabályokat és be is tartja őket. Ő az igazi jó kislány. Nyilván ő se maradt csoki nélkül, de ő legalább mértékkel, és számunkra is ismert mennyiségbe ette az édességet.

Kaptak még 1-1 könyvet, illetve a kicsik egy-egy bevásárló kosarat, mert ebből nem volt otthon 4, így újabban ezen ment a kötélhúzás, sírás. Illetve a kicsik még gazdagodtak 1- 1 zenélő kacsával, de ezt is leginkább a felnőttnek nevezett szülők/nagyszülők/dédik nyomkodták, hogy kipróbálják, mit tud. És a legnagyobb sikere a 4 szem lufinak volt. A vonaton olvastunk Anna, Peti és Gergőt és a gyerekek is mindjárt szerettek volna lufival játszani. Így Tibinek az az ötlete támadt, hogy majd a nyuszi hoz nekik. Mindenki nagyon élvezte a lufizást, de sajnos Annipanninak igaza van: a lufik hamar elfogynak. Ez alól ezek a lufik se voltak kivételek.

Hétfőn locsolással indult a reggel. Hédi még pizsamába megkapta első locsolását Domitól. Ezt még örömmel fogadta, de aztán köszönte szépen, többet nem kért, őt már a Domi meglocsolta. Így nem örült a többi jelentkezőnek, akik nem akarták, hogy elhervadjon. 

A napot Fityén töltöttük a Dédi örömére. Az állatok varázsa továbbra is megvan. Hédit egy csöppet se érdekelte, hogy oda mit tojt a nyúl, rohant ki a tyúkokhoz. Marcika ebbe se ismert félelmet, kapásból elkezdte kergetni szegény madarakat. Apa is nagy örömét lelte a szárnyasokba, Budapestiként, így öreg fejjel volt kénytelen megtanulni, hogyan is kell elkapni a pipiket. Azt hiszem mindkét félnek megvolt a napi mozgása :D

A szomszédba születtek kiscicák. Négy naposak voltak csak. Hédi kapásból beléjük szeretett. Pakolta őket. Ki a dobozból, be a dobozba. Anyukájukat elvitte enni, majd vissza a kicsikhez. Fel a padra napozni, kicsiket ide-oda. Ő nagyon élvezte, a macskák kevésbe. Az anya félt, hogy elveszik tőle a piciket, a picik meg még nem is láttak, nyilván kétségbe voltak esve. Úgyh. végül elrángattuk szegény Hédit. Marcit hamarabb eltávolítottuk, mert ő inkább kísérletezett volna velük. Szabadesést, szilárdságot… Kanizsai tartózkodás újabb szavakkal bővítette Marcika szókincsét. Pice (pince), ugáunk (ugrálunk), azaz menjünk a pincébe ugrálni. Nagyon tetszett neki, annak ellenére, hogy ő nem sokáig bírta, sőt a nagyok mellett csak esett-kelt, vagy csak feküdt és úgy élvezte? a ringatózást. 

Kedden még ott maradtunk, hogy apuékkal jöjjünk fel, mivel anyu másnap feküdt be a kórházba a nagy szabdalásra.

Zichy kastély

A négynapos ünnep és az üdülési csekk adta lehetőségeket kihasználva, elmentünk egyet pihenni. Most a Zichy kastély volt a célpontunk. Már decemberben el akartunk jutni ide, de mikor rájöttünk, hogy csak májusban jár le az üdülési csekkünk, elhalasztottunk. De jól tettük. Gyönyörű időt sikerült kifogni, a tavasz már biztosan elért hozzánk.

Késő délelőtti indulást néztünk ki. Persze így is sikerült rohanva indulnunk. Marcit már indulás előtti percekbe elaltattuk, hogy legalább ő ne csüngjön majcsi módjára rajtam, hiszen ha álmos, nem jó neki semmi se, sehol se csak a kezembe. A vonatút 95 %-át végigaludta, így sok gond nem volt vele. A 10 perc buszozás pedig elég rövid volt ahhoz, hogy kíváncsian nézelődjön róla. Hédire se lehet panasz, szépen elvolt, egy csoki beflammolása után nekiláttunk az Anna, Peti könyvnek, és mire megérkeztünk, elolvastuk az egészet. Bikácsról már csak egy "kis" séta (2,7 km) választott el Bikács - Kistápé Ligettől, ahol a szállásunk volt.

Nagyon szép tágas szobát kaptunk, a világítás azért hagyott némi kívánni valót. Néhány éjjeli lámpa és egy állólámpa adta az összes fényt, ami szerintem csak hangulatvilágításnak volt jó. A kilátás viszont kárpótolt érte, meseszép volt. Egy tóra láttunk rá, amit fűzfák vették körül. Sarokszoba révén, az erkélyünk is megfelelően szigetelt volt, azaz tényleg egy lakatlan tisztásra emlékeztetett.

 

Hédi örült a vízpartnak, bár nem igazán fogadta el, hogy ez nem a Duna. Mindig mondta, hogy ő a Dunához akar menni, köveket dobálni. Szegény ebbe korlátozva volt, mert hamar eluntam ott a gyerekek felügyeletét. Persze ezt a tevékenységet Marci is hamar megtanulta és nagy élvezettel szedte a köveket és cipelte a vízhez, hogy a végén nagy placcsanással eltűnjenek.

A kaja is tűrhető volt, svédasztalos (2-3 fajta választékkal). A reggeli jobbra sikerült, tényleg bőségesnek nevezhető, a vacsora kevésbé, sajnos sose hiányzott a gomba, és sajnos nem mindenből a legjobb alapanyagot használták. Pl. sonka helyett zalahús-szerűség volt a tésztán. Gyerekek minden nap tésztát fogyasztottak. Szerencsére én se maradtam sose éhes. Csak legalább egy desszertbe rakhattak volna csokit... Marci megtanult szívószállal inni, ez volt az egyik igazi nagy fejlődése a hétvégén. No meg rengeteget bővült a szókincse, legfőképpen állatnevekkel.

Természetesen olyan helyet választottam, ahol állatból nincs hiány, és akad legalább egy csacsi is :) Sőt azt is kiderítettük, hogy be lehet hozzá menni. Első nap morogtam, hogy minek hirdetik, hogy a szállodának van állatsimogatója, ha egyetlen állatot se lehet megsimogatni a kutyán kívül. De aztán kiderült, hogy a csacsihoz be lehet menni, csak kerítést kell mászni :) Akadtak még kecskék, barik,

őzike gidák (nagyon félősek), tyúkok,

kacsák, libák, emuk,

nyuszik,

fácánok, pávák. Marci is elég jól megtanulta a nevüket, sőt ő nem olyan félős a simogatásba sem. Többször megtépte a szamarat. 

A kutya meg már menekült Tőle, ha meglátta. (Pedig őt nem bántotta). 

Olyan cuki volt, ahogy ment utána és mondta, hogy gyeje, gyeje, és a kezével is hívta :) A kutya meg iszkolt. Kétszer körbekergette így az istálló körül, utána pedig elrángattam szegényt, hogy hagyjuk szegény ebet. És ezt többször megismételték minden nap. Pedig első nap nagy haverok voltak. A kutyus ki is feküdt neki, hogy dögönyözze.

Hédi is egészen megbarátkozott az állatsereglettel. Szombaton reggel elvittem állatetetésre. Bár nekem nagy csalódást okozott, mert a gyerek nem vehetett részt benne (ahogy írták), csak nézhette, már ha látott belőle vmit, hogyan adnak nekik hamit, és hogyan ganéjozták ki őket. Hédinek mégis élmény volt, mert utána mindig az istállóba akar menni. Mondjuk az is mozgatta a gondolatait, hogy volt egy kiscsikó, akit pont akkor választották el az anyukájától. Záporoztak a témával kapcsolatba a kérdések. Hol az anyukája, melyik az anyukája, miért nincs vele... Mint kiderült két hétig sír az anyja után a kiscsikó is. Az nekem is újdonság volt, hogy az istállóba 1 perc alatt trágyaszagúvá lehet válni, és ezt a parfümöt viselheti egész nap az ember, mert ki se szellőzik. Hédi bátran simogatta már a pacikat, amíg meg nem mozdultak :) Utolsó nap nyuszikat és csacsikat etetett. Ez kellett neki, mert teljesen feloldódott az állatokkal szembe. Ezek után ő akarta megsimogatni őket! Meg se kellett kérdezni. Beszélgetett az állatokkal, hosszasan. Hozta a nyuszinak a füvet, 

csacsinak a hosszú szénát (sajnos nekünk kellett keresgélni).

Amíg Marci a napközbeni alvását folytatta, addig fürdeni szoktunk. Pezsgőfürdős medence volt. Hédi kölcsönkapott egy úszógumit és egy labdát (mi béna módon otthon felejtettük), olyan boldog volt vele :) Onnantól újra igazi vízi manóvá vált. Tibi csúszdáztatta a "Forráson" (magasból, nagy erővel jön le a víz), az volt a másik kedvenc. Állva, ülve, fekve. Tibinek meg jó kis erősítő gyakorlat.

Hédi póni-lovagolt, most hősiesen viselte (önkéntesen ment). Bár csak 15 percre fizettük be, szerintem kevesebb is elég lett volna neki, mert hamar elfáradt. Először félt, de nem szólt (megígérte, hogy a ló hátán marad), a végére elég jól feloldódott és már beszélgetett is. Azért másnap nem akart menni, viszont azt mondta, ha legközelebb jövünk, újra szeretne lovagolni.

Lovas-kocsikáztunk is (sajnos nem a hintón, mert az két személyes, és nem szeretik, ha a gyerekeket ölbe fogják rajta, és hó hiányába szánon sem),

ahol végkimerülésbe elaludt Hédi,

 kis híján Marci is.

A szálloda programokat is szervezett. Néhányan részt vettünk. Megnéztük a csikós bemutatót, de nagyon rövid volt. Ráadásul nem is a lovaglásra, sokkal inkább az ostor használatra élezték ki az egészet. Lefektették, leültették a lovat. A lovas ráállt a ló hátára, de csak akkor mikor állt és ezzel be is fejeződött. Egy kis lovaglással húzhatták volna az időt. Volt kenyérlángos sütés, egy szabadtéri kemencébe. Abból jól bekajáltunk, bár jelentős részét odaégették. Tibi, Hédi mézet is kóstoltak. Hédi is végigette a sort. Azóta is emlegeti a gesztenyemézet. Szerintem csak azért, mert a gesztenye szó volt az egyetlen ismerős számára. Természetesen Tibi nem bírta ki, és tovább gazdagította mézgyűjteményét.

Volt egy körhinta, ahol kosárba kellett csücsülni. Ha kimentünk Marci rögtön mondta, hogy hinta pa. Volt egy mozgatható fapaci, amit Marci is derekasan megült. 

 
Bár ő az igazi pacin is akart lovagolni. Mikor ráültettük, hogy kipróbálja milyen érzés, mutatta is neki, hogy menjen :)

Volt szabadtéri sakk. Érdekes, hogy ilyen piciket is hogy leköt ez a játék. Bár más szabályokkal játszották, a lényeg ugyanaz volt, kiütni a bábukat :) A lengő teke pedig a Hédit ütötte ki :( Többet nem is játszottak vele.

Este társas életet éltek a gyerekek a játszó sarokba. Ismét megállapíthattam, hogy Hédi nyílt, barátkozó kislány, Marci pedig irigy, erőszakos kisfiú :) Kis időre kint is hagyhattuk Hédit. Be nem akart jönni, inkább egyedül kint maradt (10 m a szobánktól), mondjuk amíg Marci fürdött. A szobánk egy méretes aulából nyílt, aminek teteje üvegből épült, és gyönyörű nagyra nőtt növények vették körül. Igazi, hatalmas télikert hangulata volt. Ide rakták a játszósarkot is, és egy akváriumot, amit Marci is hosszasan nézegetett.

Egészségünk érdekében sóbarlangba is mentünk minden nap. Remélem a bölcsibe vmi komolyabb folyadékot használnak, ha már fizetni kell érte, mert itt konyhasó, víz és derítő anyagból állt az egész. Hogy a konyhasó belégzése? hogyan segít a légúti betegségek esetén, nem tudom, de jól nézett ki ez a pince rész, az biztos. Érdemes volt lesétálni.

Utolsó nap azért egy fekete pontot begyűjtöttek. Van egy külön játszóházuk (gyönyörű állatos képekkel a falán), ami egy zárt udvarról nyílik, ahol homokozó, hinta és ilyesmik voltak. Ki volt írva, hogy kulcs a recepción. Örültünk, hogy utolsó nap homokozhatnak, hintázhatnak és az ablakból sok más érdekes kinti játékot fedeztünk fel. A recepción azt a választ kaptuk, hogy most nem adják oda a kulcsot, csak ha jobb idő lesz. Mi a jó idő? A tűző nap? Egy kellemes tavaszi napnál kevesebb jobb időt ismerek.

 

Persze kedvünket ezzel se vették el. Így legalább egy kicsit több időt töltöttünk el az állatokkal. Hazaút kicsit kalandosabb volt. De végül jól alakult. Nagydorogig elvitettük magunkat a szállodával, hogy legalább a buszozási, és a várakozási időt megspóroljuk. A vasútállomáson közölték, hogy az IC-re (amire át kellett szállnunk), már nincs helyjegy (így nem is adtak), de úgy se érnénk el, mert negyed órát késik az első vonatunk. Van helyette személyvonat több mint dupla annyi menetidővel. Végül Sárbogárdra érkező IC is késett, így elértük és megkockáztattuk a büntetést, felszálltunk. A bicikli tárolóba még egy hangyányi hely is akadt a hátsónknak, így állnunk sem kellett, ismét végigolvashattuk az Anna, Peti könyvet. A kalauz bácsi sem ért el a vonat elejéig (már ha szándékában volt), így végül a MÁV buta rendszere csak magának okozott kárt, mi szerencsére gyorsan hazaértünk :D

Hazaértünkkor Tibi pedig bebizonyította, hogy ő fél óra alatt finomabb hamit tud összedobni, mint amit az étterembe feltálaltak :)
Még egy kis ráadás képsorozat :) A legújabb kedvenceim:
 

Vajon mi van a kezembe?

Egy katica. Katalinka szállj el...

Elszállt :D

Én is keresek valami érdekeset. Hédi nézd csak egy levél.

Valahogy így szívták magunkba a gyerekek a természet adta  csodákat a hosszú hétvégén. Örülök neki, hogy ismét sikerült egy jó helyet találnunk.