Njivice 2013

Nagyon a nyár végén, de eljutottunk a tengerpartra idén is. Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, csak egy nap nem tudtuk a napon süttetni a hasunkat. A víz mondjuk lehetett volna melegebb, de azért szinte minden nap még én is megmártóztam, megtettem a bójáig az utat, aztán menekültem ki. Hédi se volt olyan rozmár, mint szokott. 

Ritkán és csak hosszas rábeszélés után merészkedett be, vagy ha egy nagyon szép kincset látott benne, esetleg, ha dobálták egy kicsit. De olyankor is hamar fázott és inkább a tengerpartot élvezte, mint a tengert. Képes volt az egész magyar csapatot (beleértve apu haverjait) arra buzdítani, hogy a kövek között piros tégladarabokat (=almákat) keressenek neki. Hihetetlen a csaj. 

Amúgy egész nap (mondjuk nem voltunk olyan sokat a parton, mint mikor nélkülünk nyaralt itt) elbogarászott a kövek között és meglepő módon Marci után se sokat kellett rohangászni. Sőt az ugrálóba is csak egyszer mentünk, mert onnan is hamar kijöttek. 

Jó néha volt kis kajakozás, matricázás, de azért ezek még nem tartoznak az extra kategóriába. A délutáni fagyi azért csak különleges esetben maradt el.

Egy nap Cizici-be is elmentünk. Már ott is érezni lehetett a nyár végét. A homok közel se volt a megszokott hőmérsékletű (azaz tűz forró), langyosnak inkább nevezhető. Így viszont a víznek se tudta átadni a hőmérsékletét, tehát a víz se volt langyosnak nevezhető, ahol az ember egész nap áztatja magát. Persze azért a többi részhez képest meleg volt, így a gyerekek azért tudták élvezni. Marci hihetetlen sokáig eltologatta a kisautóját a kisvízbe. Ez számomra nagyon meglepő volt, hiszen rá nem jellemző, hogy ilyen hosszú ideig képes eljátszani bármivel is. Természetesen volt csigagyűjtés, sarazás, homokba rajzolás, írás stb. is. Hazafelé meg Hédi a papát rászedte, így jutott hozzá egy babához. Éhes volt, nem tudta megmondani, mit szeretne enni, így beküldtük papával a boltba. Az egyik soron a papának mondta, hogy papa menjünk kicsit vissza. Papa bízott benne, hogy valami ehető dolgot talál magának Hédi, közbe meg a játékot szemelte ki :) Végül megjelentek egy babával, egy autóval és néhány croissanttal. Utóbbit azért szépen betermelte a kisasszony.

Történtek a Hédi egész életére hatással lévő dolgok is (szerintem ha nem is fog emlékezni rá, de tudat alatt majd befolyásolja). Már kedden gyanús hangokat hallottunk. Meg voltam győződve, hogy egy cica nyávog valahol, anyu velem értett egyet, a Tibi és apu szerint itt él egy olyan madár, ami nyávogáshoz hasonló hangot hallat. Én ebbe bele is törődtem. Másnap ismét ez a nyávogó hang ütötte meg a fülemet. A gyerekekkel pont lementünk a kertbe és követtem a hangot, ami ott még erősebb volt. És lám egy aprócska kiscica ugrándozott felénk. Még olyan pici volt, hogy kíváncsian, bátran jött hozzánk. Tibi előzetes engedélyével rávetettük magunkat. Hédi és én, mivel Marcikám még ettől a kis lénytől is félt. Gyors kaja, kis játék. Jött egy magyar család hozzánk látogatóba, Hédi és a Marci is nagyon magáénak tekintette a kis négylábút. Marci közölte velük, hogy neked van már egy kutyád (ez előzetesen kiderült), ez a miénk. De ezután is, ha egy bizonyos távolságon belül volt a cica, Marci elszaladt, elbújt mögöttem. Nagyon fél mostanában a négylábúaktól. Hédi viszont sokkal nagyobb intenzitással dajkálta. Szegény sokáig nem élvezhette a macskatulajdonosi létet, mivel lerángattuk a partara, hiszen már javába a délutánba jártunk és még nem ebédeltünk. A cica persze nem maradt a kertbe, hanem követte minket, mígnem egy magyar kisfiúra (korábban nem ismertük) bíztuk. Hédi és persze Marci nehezményezte, hogy a cicáját elvitte egy kisfiú, persze magyaráztuk, hogy így legalább nem üti el az autó stb. Cica történetbe így egy kis szünet esett.

Viszont jött egy másik kisfiú egy polippal!! A kisfiú talált egy polipot, amit kedvesen megmutatott a Hédinek. Viszont a Tibivel elszóltuk magunkat, hogy a kisfiú ki akarja szárítani a polipot. Hédi szegény teljesen kétségbeesett, hogy meg akarja ölni a polipot és elkezdte hordani a vizet, aztán locsolta folyamatosan. Végül, mikor látta, hogy nem teszünk ellene semmit, fogta a polipot (legyőzve minden félelmét) és betette egy vödör vízbe. Ott őrizte, nehogy a kisfiú kivegye és kiszárítsa. Nehéz helyzet volt, mert a horvát kisfiú nyilván nagyon örült, hogy sikerült egy polipot találnia. Vissza akartuk adni, persze látva a Hédi kétségbeesését (gondolom azt hitték, hogy a Hédi akarta ezt a polipot), nem akarták elvenni. Persze Hédi célja az volt, hogy megmentse azt az élőlényt. Végül Hédit elvittük fagyizni és akkor a kisfiú elvitte a polipot. Hédinek persze mondtuk, hogy visszatette a vízbe, nem tudom, mennyire voltunk meggyőzőek. De az biztos mi felnőttek kudarcot vallottunk, mert már nem csak szegény állat sorsát mérlegeltük, mint Hédi, hanem hogy ki mit gondol. Hédi viszont minden félelmét legyőzve, csak az állat megmentésére koncentrált. Iszonyú büszke vagyok rá. Marci már más tészta lesz, ő még a bogár taposásba is örömét leli:( Hédit valahogy állatbarátabbá sikerült nevelni.

Este Hédi várta a cicát, ami persze nem jött, így abba maradtunk, hogy a cica gondját a korábban említett magyar kisfiú viseli. És olyan játékot játszottunk, mi lenne a neve a cicának, ha. Milyen állatot szeretnének… Ezt nagyon élvezték. Már a fiatalabb korosztály szundikált, kivételesen időbe, amikor meg voltam győződve, hogy a cica hangját hallom. Az udvarba nem volt, így kizavartam Tibit az utcába, hogy keresse meg. Mint említette a szomszéd nő éppen akkor rúgta át az út túlsó oldalára, amikor odaért. Gyorsan megfogta, és behozta a cicát. Szerencsére a félelmen kívül nagy baja nem lett. A szomszéd nő arra panaszkodott, hogy egész éjjel nyávog a cica és nem tud aludni tőle. Hát ez a cica nyávogni nagyon tudott, főleg mikor elmentünk a közeléből. Féltünk, hogy ha egyedül hagyjuk, ismét a szomszéd nő karmai közé kerül. De azt se akartuk, hogy magunkhoz dédelgetjük, aztán magára hagyjuk. A Tibi így is beleszeretett. Gyors google-zás után, viszont nyilvánvaló volt, hogy legális úton nem vihetjük haza (macska útlevél kell, chip és oltás). Mondjuk honnan tudja a cica hol a határ, nem tudom. Átcsempészni pedig felesleges lett volna, otthon is sok magára hagyott kiscica van, akkor minek vigyünk innen. Főleg, hogy nem is akarunk háziállatot, még rá is figyelni kellene, gondozni… Szerencsére a cica hamar talált magának alvóhelyet először apu cipőjét szemelte ki, majd felmászott a fára és ott folytatta a nyávogást. De legalább biztonságos helyről. Másnap Apu és a Tibi korán keltek, előbbi a macska nyávogása miatt, utóbbi a macska miatti aggódás miatt nem tudott aludni. És döntöttek, hogy leviszik a partra, ott mégiscsak sok ember fordul meg, valaki csak megsajnálja a cicát. Egy hétig még babusgathattuk volna, de a cica szempontjából, amíg kicsi könnyebben talál magának gazdát. Így a gyerekek utánfutójába (mivel a papírzacskót játéknak vette és kiugrált belőle) leszállították a partra, ahol talán megtalálta a gazdáját. Hédi pedig abban a nyugodt hitben van, hogy a kisfiú vigyáz rá, mi úgy se vihettük volna haza, mert a vámosok elvették volna.

Viszont megfontolandó, hogy Hédi kapjon-e egy kis élő, szőrős állatot a közeljövőbe, vagy maradjon meg négy fősnek a családunk. Ha pedig bővíteni szeretnénk, hogyan lehet biztonságossá tenni a kerítésünket, ahol hatalmas lyukak tátonganak a kapu nyitása miatt, amin hacsak nem medvét akarunk, kifér bármilyen állat.

És persze a halvacsora se maradt el. Volt vacsira hal, már aki szereti, de örömmel jelenthetem, hogy bár a kényességem a gyerekekre is átragadt, azért a jó fajta halat mindegyikük jóízűen megeszi. A zene se maradt el, így volt kis tánc, szájtátás. 

Hédi pedig a beígért lufit is megvetette. Ő Dórásat kért, Marci Verdásat. Azért látszik, TV nélkül is tudják mi a menő manapság. 

Volt kis esti buli a vízparton, végül Marci unt rá az esti vigalomra, és indított minket útnak.

 

De visszatérve Ho.-ra, eltelt az egy hét. Marci teljesen felháborodott, hogy neki haza kell mennie, ő nem akar az otthoni ágyba aludni, jó neki itt is. De hát másnap mindenkinek megkezdődött a dolgos munkanap. Eltelt a kibővített szabadság, és a sok teendő meg vár minket. 5 hét szabadság tovaszállt, és utána mindig azt érzem, hogy minek jöttem vissza az egyetemre. Még csak most kéne állást keresnem, és együtt lehettem volna még a gyerekekkel két évet. Marci is kiegyensúlyozottabb lenne, és gondolom mi is. Könnyebb lett volna mindannyiunknak , és nem tudom ez a befektetés valaha is megtérül-e. Jó volt együtt lenni a gyerekekkel.  

Guinness rekord

4 gyereket altattam ma a Balcsin (Anyunak Kanizsára kellett menni). Mivel más felnőttre nem tudtam bízni őket, egyszerre kellett kiviteleznem az altatást. Elkényeztetettek a gyerekek, vannak igényeik. Mindet simogassam folyamatosan, mindegyik rajtam aludna, de legalább mellettem, viszont más nem érhet hozzájuk. És ennek ellenére fél 11-kor már mind egyenletesen szuszogott! 1,5 óra alatt szinte egyszerre kidőltek (előtte az 1 órás mesét, pisilést, ivást, újra mesét stb. már nem számolom) Marcinak hála, aki lemondott a hozzám bújásról, beérte a Domival, hogy fogom a kezét, és először elaludt (Tőle vártam legkevésbé). Domi beletörődött, hogy nincs 4 kezem, de mellettem lehet, így Marci egyenletes légzése őt is álomba ringatta. Blanka szülei hiányát kárpótolva megkapta az elsőosztályú helyet, azaz én voltam az ágya. Hédi pedig örült, hogy 1 óra közös éneklés után, mellettem is helyet kaphatott, így követelőzés helyett elaludt. Az én jutalmam pedig 4 egymás mellett szuszogó csomag. Remélem a képeim sikerültek. Lehet visszamegyek és csinálok még párat :) Mindenkinek nyugodt éjszakát! Szerintetek az enyém meddig lesz az?!

Zalakaros, Vízipók Csodapók gyerekvilág

 

Hétvégén Kanizsán járunk. Ebben nincs semmi rendkívüli, mert azért jó esetben havonta hazalátogatunk. És nem azért érdemel új bejegyzést, mert sikerült minden családtagomról szuper jó képeket készíteni. Sajnos nem. Hanem azért, mert Zalakarosban jártunk. Na, ez önmagában nem egy nagy hírérték, mivel olyan nagyon nem rajongok a vizes dolgokért, de az igen, hogy átadták a Vízipók Csodapók gyerekvilágot. 

Hogy az milyen szuper hely lett, minden van ott, amit a gyerek kívánhat. Csúszdák, víziágyúk, amikkel egymást locsolhatják, barlang, ahonnan csöpög a víz, hogy igazi barlang jellegű legyen, virágok, amiből időnként folyik a víz, vödrök magasan, amibe folyamatosan folyik a víz, így az ember csak dekorációnak gondolja, igán ám, ha megtelik, az alatta álló nyakába folyik egy nagy vödör víz. Van fent egy nyugis medence, ahol nem kell félteni a gyereket, hogy a többiek lekaszálják. Senki nem szól rád, ha labdázol a gyerekkel, vagy ha fröcskölni támad kedve az aprónépnek. Az egész meseszerű kivitelben, az egyik csúszda kígyó, a másik szivárvány alakú. Egy meseházból lehet lecsusszanni. A falra mozaikból a Vízipókékat rakták ki. És még arra is figyeltek, hogy több részére árnyékolókat tettek fel, hogy az érzékenyebb bőrű gyerekek is tudjanak, hol mulatni. Szóval egy csoda világ, ahol csak azt bántam, hogy én nem lehettem újra gyerek, és nem csúszdázhattam a mesevilágban. Emlékszem, a mi időnkben a nyugdíjasokkal kellett együtt ülni, és ott elütni valahogy az időt. Hogy örültünk, mikor megnyílt a pezsgőfürdős rész. Most meg ezen kívül még 3 másik medence is várja fiatalabb korosztályt. Van nagyon piciknek, főleg babáknak, nagyon pici víz, természetesen ott is akad csúszda. A vízipók csodapókos világot 1-12 éves korosztálynak tervezték, így a régi gyerekmedencébe a nagyobbaknak készítettek akadálypályát (a víz felett, egy kötélbe kapaszkodva, „köveken” haladhattál át, raktak be ugrálóköveket a vízbe, ahonnan direkt ugrálni lehet, és természetesen itt is akadt 2 nagy csúszda. 

Ha pedig a benti termálfürdős részhez megyünk, ott is akadt egy kicsi gyerekmedence, nem termálvízzel (keverik rendes vízzel). Épületen belül nem jártunk, de azt olvastam, hogy ott is készül valami szuper gyerekparadicsom.

Délelőtt az idő nem annyira kedvezett, de ez a nagyokat nem igen zavarta, egyik csúszdáról a másikra mentek, változatosság kedvéért pedig a felnőttekkel a hullámmedencét élvezték. Marci nem olyan rozmár, mint a Hédi, fázós, és ha fázik, akkor menekül. Így pl. nem hajlandó a bölcsibe a gyerekpancsoló közelébe menni. Így amíg hidegebb volt a levegő, csak belém kapaszkodva volt el a vízben, és onnan is gyakran kiment megszárítkozni, átmelegedni. Szerencsére du. igazi nyári idő lett, így ő is boldogan rótta a köröket a medencében, ugrálgatott, sétálgatott, dúdolgatott. A csúszdára nehéz volt felimádkozni, aztán meg olyan volt, mint a macska, akit a vízbe akarnak tenni, kapaszkodott ahova csak tudott, tiltakozott, de aztán a Tibi csak lelökte, és már a felénél mosolygott, és látszott, hogy élvezi, és boldogan landolt a csúszda végén a kezembe. Volt, hogy ő kérte az újabb köröket. Hédiék olyan szinten belejöttek a mászkálásba, csúszdázásba, hogy egyedül közlekedtek, és úgy kellett lesni őket, éppen merre járhatnak. Hédi mindig nagyon figyelt, hogy véletlenül egyik csúszdát se hanyagolja el:)

 

 

Ebéd se volt rossz, és az árai se voltak elszállva. Egy olcsóbb étterem áraival egyezett meg a kint kajás rész. Amit én ettem az jó is volt, de úgy láttam a halat is szépen betermelték a halevők. Ebéd után mondanom se kell, hogy a papán kívül senki se aludt. 

Hédiékkel felfedeztük a szintén mennyei játszótérrészt. 

   A hagyományos játszótér (hinta, mérleghinta, mászórész, mozgó rönkön kívül egy elkerített részen egy szuper kis ház várja a gyerekeket, meg egy álló libikóka/hinta (ki tudja mi a neve). 
 

De készítettek Kalandparkot is a gyerekeknek, amilyen a játszóházakban szokott lenni mászórész. 

A kisebb babáknak voltak babajátékok, járássegítő és külön játszórész, hernyóval, kisházzal, rugós játékkal és már nem is tudom mivel. 

Vannak animátorok, akik még a gyerek arcát is kifestik. És ami a legjobb az egész gyönyörű Vukkosra van festve. Ami nekünk már nem volt lényeges, de persze a babarésznél még külön gyerektusoló is van, mikro stb. Szóval tényleg nagyon jól meg lett csinálva, igazi EU-s színvonal. Olyan hely lett, ami mondjuk külföldön lenne, biztos ott se hagynánk ki. Igazi mesevilág vízben és a szárazföldön is. Tényleg a gyerek se tudja, hogy most hol van szívesebben, a játszótérrészen, vagy a vízivilágban.

Este még én is fájó szívvel hagytam el a fürdőt. Mondanom se kell Marci már az autóban kidőlt, és reggelig nem hallottuk a hangját se. Hédi viszont annál élénkebb volt, ő még a kádban is elfürdőzött elég sokáig, ahonnan aztán úgy kellett kiimádkozni. Persze aztán az elalvással ott se volt gond.

 

Vasárnap a mi részünkről a jól megszokott bolhapiac volt a program. Bár nem volt most olyan nagy kínálat, mint eddig, azért nem üres kézzel tértünk haza. De a gyerekeknek a papa igazi majomházat csinált:) Eddig egy létra volt a tulipánfához kötve, most készített nekik a fára egy kis kuckót, és a lejövetel se egy sima leugrás, amihez még jól jött egy felnőtt, hanem egy hintafélén lehet leereszkedni. Hédi is nagyon ügyesen, rutinosan rótta a köröket, Domi is, de ez egyáltalán nem meglepő, de Marci is elég jól mozgott a magasban. 

Délután még utoljára láthatták a gyerekek a nyuszit, apa pedig még békát is fogott nekik Fityén.

Azt hiszem ez a hétvégénk se sikerült unalmasra. 

Marci száj

 
Marcinál most kezdődik az az időszak, amikor szereti, ha kiszolgálják. Mondjuk, ha azt akarja, hogy felvigyük a lépcsőn, mert ő "nem tud" (=nem akar). És persze mindig van magyarázat, pl. elfáradt a lába. De a mai indoka teli találat: 

"Anya nem tudom magam etetni, mert ott van egy madár."

 Erre már én se tudtam mit mondani, megetettem.

Hédi tud biciklizni

Igen, már nem csak a futival egyensúlyoz a végtelenségig, már nem csak az oldalkerékkel bebiztosított biciklin mer közlekedni. Néhányszor megkért már a kertbe, hogy segítsek neki a Domi biciklijével (ő már tud két keréken közlekedni) menni. Nem nagy élmény a térkövön görnyedve szaladgálni mellette, így sokszor el is hárítottam a kérését. Amikor viszont „feláldoztam” magam a lányom bicikliző képessége érdekében, akkor se merte teljesen rám bízni magát. Nem engedte, hogy elengedjem őt/ a biciklit. Nem érezte magát biztonságban, Hédi nem az a bevállalós típus. Így nyilván én tartottam a kétkerekűt, nem ő egyensúlyozott. Aztán így ő is 1-2 kör után ráunt. Időnként felvetődött bennem, hogy ki kellene vinni az utcára, ott izgalmasabb, hasznosabb lenne mindkettőnknek, de nyilván, ha a Domi biciklije nálunk van, akkor azzal együtt Domi, Marci, Blanka is velem/velünk van, esélytelen elhagyni őket. Igen ám, de ezen a különleges napon, szó se volt biciklizésről. Egyszer csak azt hallom, hogy „Anya nézd, mit tudok”. Persze részemről jött, hogy várj egy kicsit, még a Marcit meg kell pisiltetnem, ezt kell csinálnom, meg azt… Sajnos négy gyerek mellett, örül az ember, ha az SOS dolgokat megcsinálja, utána pedig az ezalatt az idő alatt okozta károkat hatástalanítja. 

Mikor mégis akadt egy szabad percem, mondtam Hédinek, hogy mutassa. És lám Hédi két keréken tekert a kertbe. Jó néha lerakta a lábát, de az teljesen belefér, hiszen kis helyek vannak csak, folyton kanyarodni kell, kevés hely van az egyenes vonalú mozgásra. Mikor megérkeztek az Apák is, Hédivel leléceltünk, és megnéztük tudását az utcán is. Járda még túl egyenetlen volt neki, így az úttesten próbálkoztunk tovább. Ott egy-kettőre úgy belejött, hogy nem bírtam szusszal mellette, simán átgázolt a fekvőrendőrön is, és úgy kellett folyamatosan rászólnom, hogy ne jobbra-balra-hátrafelé nézzen, hanem előre figyeljen. Szóval tagadhatatlanul tud biciklizni, és a legjobb, hogy nagyon élvezi is. Most már csak egy lépés választja el az igazi biciklistától, ha kipróbálná magát a saját biciklijén is. De ez már nem csak rajta, hanem Apán is múlik, hogy mikor szereli le a pótkereket.