Hédi logika

-Apa, nem ízlik a leves, túl csípős.
-Nem raktam bele semmit, ami csípős lenne.
-Apa, raktál bele sót?
-Igen.
-Akkor túl sós.

Végül a záró mondata:
-Én mindent csak akkor szeretek, ha nem Apa csinálja!

Ui: A leves se sós, se csípős nem volt. Mindkettőre "érzékeny" vagyok, de Hédivel ellentétbe én jócskán fogyasztottam az ominózus levesből.

Ui 2: Tegnap azt mondták az oviba, hogy a Hédi egyáltalán nem eszik rosszul. Némelyekhez képest még jó evőnek számít. Milyen lehet a többi?

Mélyvíz, csak úszóknak!

Hédi ma először a mélyvízbe úszott! Már nagyon várta, mert azt mondtam neki, hogy ha átkerül a jobb csoportba, akkor mennek oda is. Eddig várnia kellett. Kicsit furcsa volt neki a helyzet, meg szerintem kicsit félt is. Ma még deszkával úszott ott, de legközelebb már anélkül is megpróbálja. Kis ügyeske.

Boribon a Bábszínházban

4 gyerekkel érkeztünk a Boribon előadásra. Régóta vadásztam rá jegyet, de így is csak négyet sikerült szereznem. Szerencsére a bábszínházba a kicsiknek lehet még ölbejegyet venni ilyen esetben. Nem kellett senkit otthon hagynunk. Mivel rossz helyen szálltunk le a földalattiról, persze futnunk kellett. Két kicsit cipeltük, a nagyok pedig szedték a lábukat. Nem késtünk el:)

Megállapítottam, hogy az utolsó előtti sor nem a legideálisabb, még az ölemből se látott volna a Blanka. De szerencsére a székek magasíthatók, így Hédi mellé lett ültetve. Persze ezt Marci se akarta kihagyni, így a fiúk és a lányok osztoztak a székeken. Csodával határos módon nem volt veszekedés rajta!

A zenéből már néhány számot ismertünk, a kedvencem az Annipanni tánca. És a bemutató előadáson, ahol néhány részletet megmutattak (tavalyi Pozsony fesztivál) Tibi a főszereplő, na jó csak a színészek után.

Nem csalódtunk a darabban. Bár egy szobában játszódott az egész, mozgalmas volt. Boribon kirándul című mesén kívül szerintem a Boribon sorozat minden könyvét bevonták a mesébe. Volt amit hosszabban, volt amit röviden elintéztek. És természetesen átalakítva teljes kerek történetté. Pl. mikor Boribon beteg lett, akkor jött át Bence, hogy elhívja focizni. Vagy Bence hozza a szülinapi díszletnek a lufikat. Meg „Az Annipanni, mesélj nekem” résznél Boribon nem próbálja kitalálni Annipanni rajzait, hanem véletlenül csinálja pont azokat a dolokat. Pl. rendet rak, mert nem találja a vonatot, amit a cicának meg akar mutatni.

Bence kicsit esetlenre sikeredett, és eléggé mellékszereplő lett. Meg ő alakította az orvost, amit kicsit ki is figuráztak. Így nem lehetett tudni, hogy most Boribon tényleg beteg-e, vagy csak játszik. Ezen Hédi is fent akadt.

Voltak nagyon látványos elemek, amik viszont nagyon jól feldobták az előadást. Pl. virág, amit ha Boribon meglocsolt feléledt, majd kivilágított. Boribont és a cicát egy műanyag félgömb mögé tették, és mozgatták, ami tényleg úgy nézett ki, mintha buborékba tették volna. A játéksütőből kivett torta, égő gyertyákkal (hátulról betették), elbűvölte a gyerekeket („hogy csinálták?”). Este csillagok és Hold volt az égen, ami szintén elkápráztatta a gyerekeket. A szoba úgy volt berendezve, hogy minden kéznél volt, és beépítették a mesébe. Pl. a Boribon házikója a konyhaszekrényből lett. A fotel a bújócska és a meseolvasás színtere. A komódból öltözködött Annipanni.

De nagyon hiányoltam a nyuszit, sünit stb.

A második felvonás szerintem lényegesen rövidebb volt. A gyerekekkel együtt hiányoltam a folytatást, de előbb utóbb véget kellett, hogy érjen:(

Blanka az előadás után rögtön mondta, hogy „Szabi, szép volt.” Neki Annipanni volt a legkedvesebb.

Marcit Boribon piros autója kápráztatta el, ami magától ment, sőt még a lámpája is világított.

Hédi persze azt mondta, hogy az egész tetszett neki, mindenki a kedvence. (Hédi mindenkivel igazságos akar lenni. Olyan, mint én voltam. Senkit és semmit nem akar megbántani. Mikor megkérdezzük, hogy anyáé vagy, vagy apáé. Rögtön mondja anyáé is és apáé is, ugyanannyira.)

Ezek után persze a fiúk is azt mondták, hogy mindenki tetszett. Azért Marci hozzátette, hogy a kutya nem:D (Nem tudom, miért tart annyira a kutyáktól.)

Sajnos az ujjbáb vásárlást most sem úsztuk meg, úgyhogy van 4 Boribonunk, illetve 2, mert 2 a Blankáékhoz került… Azt hiszem ezek után a nyuszi kicsit mértéktartóbb lesz. A Boribon CD-t még megvettem volna, de drágább volt, mint a boltban…

A hazaúton mindenkit lenyűgözött a 4 kisgyerek.

Hazaérve az utcán még szirmot szórtak. Gyönyörű rózsaszín virágszőnyeg volt a járdán, a szél lefújta a díszalmafákról. Azt szórták magukra, egymásra. Olyan volt, mint egy esküvőn.

A nap maradék részét is nálunk töltötték a Blankáék, mert Dani nem akart annyit enni, amennyit az Ildi elvárt tőle. Így Ildi totál bestresszelte magát.

100-szor meghallgattuk az Annipanni táncát, volt nagy buli, míg Tibi meg nem elégelte:)

Az udvaron Domi kihívott egy focimeccsre. Mára már jó kis izomlázam lett:)

Zárásként pedig mindenkinek sok-sok Boribon olvasást kívánok!

Első biciklis túra

Bár megígértem magamnak, hogy nem bűnözök (írom a blogot), amíg nincs kész a dolgozatom, de annyi minden történik, olyan nagy dolgok, amiért szomorú lennék, ha megörökítése elmaradna. Elég nagy bánat, hogy csigatempóba haladok csak a dolgozat írással. Miért nem a gyerekeimről kell írnom :D, akkor már biztos PhD-s lennék...

Tegnap nagycsaládos túrázás, biciklizést rendeztünk. Itt voltak a Dunai dédik (Dani nézőbe), Anyuék. A szervezők úgy döntöttek, hogy mindenki pihenésére, és a szép időre tekintettel a Vasmacskába ebédelünk. Ez a társaság jelentős részének kedvenc halazós helye. Szóval a 80 felettiek, a Dani és az Ildi kivételével + Tibi, aki sofőrködött, biciklivel mentünk. A kisebbek (Marci és Blanka) bicikliülésbe élvezték a jó időt, és ami miatt az egész bejegyzés készült Domi és HÉDI saját biciklivel!!! Hédi első hosszabb útja két keréken!!! Eddig csak az oviba és usziba ment biciklivel, most meg puff bele a közepébe. Az összesen közel 11 km-es utat egyedül tette meg. Igaz, mi voltunk a sorzárók, de ez mit se ront a teljesítményén. Mindenféle nyavalygás nélkül megtette ezt a hosszú utat. Az étterembe menet már a vége felé mondta, hogy fáradt, de ez sem azt jelentette, hogy akkor már nem tekert, csak visszavett kicsit a tempóból. Meg persze alapvetően nem arra ment rá, hogy gyors legyen, hanem tekert, bámészkodott, csacsogott:) Visszafelé pedig még azt mondta, hogy őt ki se fárasztotta ez a kis biciklizés. (Azért ebbe én nem vagyok biztos).

Ma reggel panaszkodott Hédi, hogy fáj a lába. Kérdeztem hol? Itt az egész (a combját mutatta). Szóval izomláza lett. Ezek szerint nagy táv volt neki ez az út, de ettől erősödik az ember. Ez igaz rám is, mert én meg a vállam és a hátam érzem :D

Remélem, Hédi azért a holnapi úszásra kipiheni magát.

És hogy ne mindig csak a Hédiről legyen szó. Megemlítem, hogy Marci is múlt hétvégén megkapta az olyannyira vágyott biciklijét. Igazán büszke rá, és azóta természetesen azzal járunk oviba. Kapott pótkereket (azaz járt a biciklihez). Tibi felszereltette, mondván a gyerek először tanuljon meg fékezni és kanyarodni, utána pedig egyensúlyozni (ami a futinak köszönhetően a Hédinél hamar ment, miután összeszedte a bátorságát). Nos a tekeréssel, fékezéssel (ha időbe húzza), kanyarodással semmi gond. Hétvégén úgy gondoltuk itt az ideje megszabadulni a pótkerekektől. Jocó papa, mint a család sportembere le is szerelte a pótkereket, de Marci micsoda patáliát csapot. Az ő szép biciklijét, hogy merészelték megcsonkítani. Végül Marcinál ritkán tapasztalt, végeláthatatlan hiszti, majd megnyugodva, hosszadalmas rábeszélés után sikerült mennünk 1 kört az utcába:D A végén (utolsó 5 m) már el is mertem engedni, de aztán észrevette, hogy Jocó papa, meg Apa autóba ül, úgyhogy hamar lepattant a járgányról és áttért a környezetszennyezőbb közlekedési eszközre. Miért szeret annyira autóba ülni?!
Aztán ma ismét megpróbáltam vele. Ha akar és folyamatosan teker, akkor kicsit kacsázva, de egyedül megy, amíg csak akar.
Szeretem az utcánkat, a helyet ahol lakunk. Tényleg olyan falusias :) Rengetegen szorítottak Marcinak, figyelték a gyakorlást és ők is büszkék volt rá, hogy sikerült neki:) Volt drukkoló tábor :D
Most már csak azt kell elhitetnünk vele, hogy két keréken biciklizni jó, sokkal jobb, mint pótkerékkel! Onnantól kezdve pedig nincs megállás.

Végre eljött a nagy nap!!!

Aki nyomon követte Hédi úszó történetét, tudja, hogy voltak mélypontok, amikor úgy voltam vele, hogy Hédi nem odavaló és hagyjuk abba az egészet, majd megpróbáljuk egy év múlva. Sokszor összevesztem vele, egyszer nagyon komolyan, pont mielőtt elutazott anyuékkal síelni. Nem is beszélt velem telefonon. Tiszta stresszes voltam, mert annyira nem érdekelte az egész, hogy amíg az oktató próbálta elmagyarázni nekik a feladatot, ő a víz alatt ficánkolt. Ő volt a legbénább (tényleg) a csoportba és ami a legrosszabb, nem is zavarta. Nem törte magát, lényeg csak az volt, hogy vízbe lehessen, minél többet a víz alatt. Ezek után az oktató hiába strapálta magát, hogy víz felett tartsa úszáskor. Sok-sok fenyegetés után (hogy nem veszünk még egy bérletet), ilyenkor 1-2 alkalommal mindent beleadott, elkezdett ráérezni a dologra. Látványosan fejlődött. Hason már gyorsúszás láb-kéztempója ment (1 levegővel), hátúszás lábtempóját is kapisgálta. Aztán jött a következő válság, elment az oktató, több, mint fél év után visszarakták őket a tök kezdők mellé, akik még a fejüket se tudták berakni a vízbe. Sokan voltak (min.15-en biztos, ebből a fele tök kezdő, 3-an jobbak), a jobbakra legtöbbször kevés idő jutott, inkább csak más feladatot kaptak. Óra nagy részén a tök kezdőket húzkodták. 1 hónapig tartott a türelmem, úgy éreztem tennem kell valamit. Bár az oktató azzal biztatott, hogy csak egy kicsi hiányzik neki a következő csoporthoz, de hetek elteltével azt láttam, hogy Hédi szépen lassan visszafejlődik a kezdőkhöz és úgy úszott, mint a legelején. Már a lábtempó se volt jó. Újabb összeveszés, és csoport váltás. Későbbi csoportba  (ami hátránya, hogy már fáradtabbak), de mindig 10 alatti létszámmal. Ide is jöttek tök kezdők, de az oktató úgy osztotta el a feladatot, hogy vannak kezdőknek való, de volt, mikor mindenki már kartempózott. Aktívabbnak éreztem az órát, kevesebb holt idővel. Láttam, hogy a célja nem csak az, hogy a kezdőket felhozza, hanem, hogy Hédiéket is felfejlessze a következő csoportig.  És lám Hédi, én se tudom hogyan, de tegnap olyan gyönyörűen úszott háton (tökéletes kar-lábtempóval), hogy csak ámultam, bámultam. Óra végén pedig Ádám bácsi is úgy érezte, Hédi megérett a továbblépésre. Nagyon büszke vagyok rá!!! Még nem tudjuk hová megyünk. Domi miatt még kötöttek vagyunk a 6 órás oktatáshoz, de talán beférünk Ricsi bácsi csoportjába. 

Úgy ledöbbentem Hédi gyönyörű úszásán, hogy elfelejtettem felvenni, de majd pótolom.:)

Magamba pedig azt érzem, hogy lassan lehagy a lányom:) Eddig azt hittem, tudok úszni. De mikor egy órán a mellúszást (az én úszásnemem, mert nem kell hozzá erő) tanulták, semmi köze nem volt ahhoz, amit csinálok. Azóta figyelem Ricsi bácsi mellúszás oktatását (mellúszó olimpikon), ő is úgy tanítja a haladókat, nem csak a lábtempó ráéreztetésének első lépése volt. Szóval, ha már a gyerekek lehagynának, én is beiratkozok egy-két órára:D

Marci pedig már aktívan jelentkezik, hogy ő is akar járni. De sajna még nem éri el a magasság limitet, és nem hinném, hogy bátran végigcsinálná a feladatot. Bár ki tudja. Megígértem neki, hogy ha a Hédi átkerül a jobb csoportba, mehet (ne ő húzza vissza a csoportot addig). Ez megtörtént, de még mindig nem vagyok meggyőződve, hogy oda való. Valamelyik hétvégén megnézzük, kilóg-e a feje már a vízből, és mit csinál, ha próbálom húzkodni a víz tetején (Karosba nem engedte). Legkésőbb az úszótáborba kiderül, oda muszáj mennie, mert nem tudok mit csinálni velük, amíg zárva az ovi.

Kíváncsi vagyok Hédi, hogy fogja bírni Ricsi bácsi kiképzését:)