4 napos ünnep

Sajnos nem mondhatom, hogy itt a tavasz, élveztük a jó időt ... Így örülök annak is, hogy nem ezt az időt választottuk családi nyaralásnak sem. Azt gondolom, hogy az időt tartalmasan töltöttük Kanizsán is.

Szombaton meglátogattuk a könyvtárat, ahol mindig a legnagyobb problémám, hogy mi is legyen a sok jó könyv között, az amit kiveszek. Hédivel most az Olvass velem sorozatot olvassuk, így felpakoltam az összes még nem olvasott könyvből. A könyvek érdekesek, olvasmányosak, és tényleg közösen olvassuk ki őket. Marci ezért nem is szereti. A nagyját én olvasom, de minden oldalon ki van emelve néhány sor, amit Hédinek kell elolvasni. Ő is szereti, mert legtöbbször ő hozza, hogy olvassuk tovább a történetet, amikor választhatna olyat is, amit csak én olvasok. Hédi olvasása fejlődött. Az iskolában nagyon erőltették a szótagoló olvasást, de most úgy tűnik, hogy visszaállt a majdnem folyamatos olvasásra. Persze hosszabb szavakkal még küzdenie kell. A hosszabb szövegeknél, meg elfelejti mit is olvasott az elején. Azaz nagy energiát igényel még neki az olvasás. Próbáltatok már szótagoló olvasást (szótagokra bontott szavak)? Nekem is kellett néhány sor, hogy agyilag ki tudjam hagyni az elválasztó jelet. Kanizsai könyvtárat egyébként még azért szeretem, mert hatalmas a választék és kevés a késedelmi bírság. Csak azt sajnálom, hogy a gyerekek sose akarnak eljönni velem. Onnan mentünk shoppingolni. És simogattunk pici nyuszikat:) Hubus is érdeklődve nézte az ugráló micsodákat. Itthon csak fekszenek a nyulak és megemelni se tudom őket, hogy közel rakjam Hubához. Szóval hiába van 3 nyúlunk, a pici nyuszik új élményt jelentettek.

Vasárnap délelőtt óriási bolha volt. Vettünk megint mindenféle szükségtelen lomot:) Délutánra jegyünk volt Jégvarázs-Hangszervarázs c. előadásra. Trombita, harsona, vadászkürt szólalt meg egy-egy ismert dal során (Vuk, Star wars, érik a szőlő). Az előadás vége felé ki lehetett menni a gyerekeknek a színpadra, ők énekelték el  a tavaszi szél vizet áraszt (felnőtt nélkül), nagyon jól hangzott. Huba először vett részt igazi kultúr eseményen. De le a kalappal előtte. Egy ideig tátott szájjal figyelte a színpadod, majd váltott a gyerekek figyelésére és csak a végén kellett bedobni a rágcsát. Az előadás végén pedig trombitát kaptak a gyerekek, aminek nagyon örültek (ők), de szerencsére hamar tönkrement:)

Hétfőn Zalakarosba mentünk. Hubával mi is csatlakoztunk a pancsolókhoz. A nagyfiú meglepően élvezte  a vizet. Órákat töltött a vízben. Kézben, úszógumiban, pancsoló medencében, mély vízben. Pancsolt, bámészkodott, ki se akart menni. Még a játszórészre se volt szükség, csak az alváshoz, mert olyan jól érezte magát. A nagyokat meg egyáltalán nem lehet kirobbantani a vízből. Reggeltől estig bírják.

Kedden pedig kinézek az ablakon. Mit látok szemben a csarnok falára ragasztva?! Mega játszóház. Ha már a szomszédban van, muszáj volt megnézni. Az Ildi leírása találó volt. Néhány munkanélküli férfi összeállt, vett egy csomó kiszuperált ugrálóvárat és mozgó játszóházat csinált. A gyerekek rövid ugrálás után, hova is tértek be, a 3D-s moziba. Először kép nem volt, majd hang. Azért nehezen, de összehoztak valamit, de alig kezdődött el a film, szóltak, hogy menjünk ki, mert ránk dől a "légvár épülete". Kiderült áramszünetek sorozata történt, így  a légvárak is leengedtek. A visszakapcsolás után pedig néhány perccel el is füstölt a hosszabbító (jó nagy füsttel), ugrálóvárról gyerekmentés, mielőtt az is leég.... Megvolt az élmény, és a sok miért kérdés a gyerekektől. Ez idő alatt, hiába volt bohóc és a net alapján animáció, hát senki nem próbálta meg szórakoztatni a gyerekeket. És a magas belépőjegy ár mellett, persze minden (elektromos autó, lufi stb.) fizetős volt... Lassan megszerelték az elfüstölt alkatrészt. Ezek után kicsit félve, de felengedtem a gyerekeket az ugrálóvárakra. Az ugrálóvárak amúgy jól néztek ki (állapotukat leszámítva), de semmi extra nem volt benne. Egy eleven parkkal nem ért fel. A baba játszó, egyenesen katasztrófális volt. Minden oda bedobálva, nekünk kellett elrendezni, kitakarítani a lomoktól. A sátor szakadt volt, a csúszda billegett, mert a szivacs nem borította be az egész részt. Legalább néhány színes labdát beszerezhettek volna. Igaz, nem két perc utána összeszedni, de sokat dobott volna rajta. Majd jött a bohóc műsor, aminek a lényege, hogy egy felfújt lufit elengedett a bohóc és el kellett kapni a gyerekeknek. De az egésznek reklám szaga volt, mert a bohóctól lehetett lufit venni, amire többször felhívta a gyerekek figyelmét. A moziba már nem lehetett visszatérni, mert a sok összeborulástól, a számítógép is beadta a szolgálatot. Furcsa volt, hogy senki nem próbálta az omló épületből kimenteni... Azért a gyerekeknek tetszett, délután is vissza kellett mennünk. Huba pedig szabadon gyakorolhatta a mászást a hatalmas tornateremben, sok gyerek volt és a pad is jó kapaszkodót jelentett neki az felálláshoz.

Ismét Lego dicshimnusz

Már többször (2011. április, 2013. november ) írtam, hogy milyen jó, hogy van a sok duplonk és mennyire szeretünk vele játszani. Hédi már teljes mértékben belenőtt a legoba. A pót-karácsonyi ajándékát (Jégvarázs lego) teljesen egyedül rakta össze, de Marci is a mélytengeri helikopter készletet, amit a Jézuska hozott neki, két nap alatt bár segítséggel, de ügyesen kirakta. Tényleg meglepő módon türelmesen kereste a következő alkatrészt és nagy hányadba ki is találta hova való. Korábban is kaptak már legot, és Lindáéktól is szép számmal örököltünk. De mégis úgy látom, a duplo szerepe megmaradt a családban. Akár reggeltől estig megy az építkezés, majd a szerepjáték. A lego lent van, azzal általában egyedül játszanak, rövidebb ideig. A duplozás legtöbbször családi játék szokott lenni a tetőtérben. Tényleg mindenki olyan jól eljátszik.

Hédi inkább az élményeit játssza el. Iskolát épít, farsangot, altatja őket, utaznak, bár az állatokat is szépen sorba állítja. 

Marci pedig rendőrökből, kalózokból épít felhasználva minden fegyvert (bomba, kard, ágyú) és fegyvernek látszó (tűz, ásó) tárgyat. 

Huba pedig egyenesen imádja a Duplo világot. Olyan átéléssel rombol, hogy öröm nézni. Akármilyen álmos, ott ő is csöndben játszik. Megy  a kis buldózer egyik építménytől a másikra leszedni egy-két alkatrészt. Csak az nehéz, hogy úgy kivitelezze, hogy a nagyok ne lássák.

Huba 9 hónapos

Huba fejlődése olyan mértékű, hogy néha én is megdöbbenek. Eddig nem voltam biztos, hogy bizonyos jelzései tényleg tudatosak. De egyre biztosabb vagyok benne, hogy kommunikál. Rengeteget dumál. Előfordul, hogy mondasz valamit, és ő ugyanazzal a hanglejtéssel elmondja "ugyanazt". A ba-ba-ba, pa-pa-pa, de-de-de már hónapok óta a spalettán van. Ba-ba-ba-t akkor mondja, ha panaszkodik. Apa-t mond, aja-t (ez lennék én), ez amiben bizonytalan vagyok, hogy nekünk mondja-e. De biztos ezt mondja. Sokat brümmög még mindig. Ha enni akar, akkor úgy csinál, mint egy halacska (tátog). Ha elég neki rázza a fejét. De fejét rázza akkor is, ha a nagyokkal bohóckodik.

A főzelékeket szépen eszi (kétszer kap egy nap). Szerintem átlagba 300 ml-t megeszik. Mióta megjöttünk síelésből, már tényleg tátog, nem kell tömni, kijátszani. A gyümölcs, továbbra se csúszik, kivéve a banán. Buláta továbbra is hihetetlen mennyiségben fogy. És persze a tejcsim is fontos táplálék még neki.

A popsi érzékenysége is csökkent, így nappal legtöbbször mosható pelusba van. Fő a környezetvédelem.

A kukucskálós játékokat egyre ritkábban játsszuk. De még most is fülig ér a szája, ha pl. ő az asztal alatt van és bekukucskálok hozzá. Nagyon szereti, ha puszilgatjuk/vagy csak majdnem megérintjük, fürdetés után sokat kacag ilyenkor. 

Még mindig tart a ledobálós játék. Amíg Marci karatézik, én csörgőszedő üzemmódba lépek. De fürdésnél is le kellett rakni a kiskádat a földre, mert nem elég, hogy kidobálja a játékokat, de nézi is a zuhanást és ehhez ki is hajol. Ha nagykádban fürdenek a nagyok, akkor ő is csatlakozik hozzájuk. Ilyenkor Hédi ölébe ül, mert még eldől egyedül.

Papírt ügyesen tépi, persze jó érzéke van kiválogatni, hogy mi az ami esetleg kell is még, tuti azt cincálja, rágja meg.

Ha tilos dolgot talál (pl. papucs), kis ideig vár, ránéz az emberre, hogy szabad-e, és ha nem érkezik reakció, akkor elkezdi csócsálni. De látszik rajta a kérdő tekintet.

Rámol, már nem csak a fiókokat, hanem a szekrényeket (ahol eléri a fogót), mosógépből... Koszos zoknit előszeretettel szereti rágni, ilyenkor a Marci majd megpukkad a nevetéstől.

Mozgása lassabban fejlődik. Mondjuk egyre többet és szabályosan mászik. Stabilan még mindig csak a két lába között ül, de ilyenkor már nem kapaszkodik semmibe. Azért most már átraktam a sportülésbe. Bár állni nem áll, de térden viszont rengeteget van, persze kapaszkodva. Nagyon szereti pl. az oroszlános játékívet. Játszik minden részével. Másik nagy kedvenc Marci nagy tűzoltóautója, abból is a tömlőt sok-sok percig képes elrágni. Egyszer-egyszer feláll, pl. a kád szélére dőlve/játéktárolónak támaszkodva, de még még nagyon gyenge lábakon áll.

A könyveket szereti nézegetni. Duplo építmények szétszedése szintén a kedvenc időtöltései közé tartozik. Még mindig mindent kostól, inkább az a fő tevékenysége. Az apró játékokat eldobálja, néha már egész messze repülnek a kockák.

Nagyon szereti a lovagoltató játékot, Hédivel rengeteget "sima út, sima út"-azik. Hédi mostanában rászokott, hogy cipeli is. Nagyon aggódik érte. Leesett egy gyöngy és hisztérikusan utasított mindenkit a keresésre, nehogy megfulladjon tőle Huba. Hédi gyakran visszamondja, amit hall. Jajj, de cuki, olyan édes stb. Vicces ilyen kis/nagygyerek szájából.

Marci erőszeretettel építi neki a kuckót. Marci irtó féltékeny rá. És nagyon szeretné, hogy Huba nagyon szeresse, puszilja, öleli, cibálja, amit persze Huba nem vesz jó néven. Viszi neki a jó kis labdát, zenél neki, vigasztalja.

Nem érzékeny. Kis koccanást fel se vesz, picit hümmög. Ha piszkálják, vagy akar valamit, akkor hangot ad. Oda jön hozzám, lábamba kapaszkodik, hogy vegyem fel. Ha nem teszem, keservesen sírva fakad. A kiságyat már rövid ideig se tűri, pedig ott gyakorolhatná az állást. Panaszkodik. Ha nagyon megüti magát, akkor viszont kiereszti hangját. De alapvetően még mindig mosolygós baba. Mindenkinek örül. Hálás, ha foglalkoznak vele. Ja és, hihetetlen türelmes. Tűri az orrszívást is. Nem mondom hogy, élvezi, mert a fejét próbálja elvenni, de nem sír, és nem is kell "ráülni", elég ölbe venni hozzá.

Sajnos a nagyok hazahoznak mindenféle nyavalyát, de ő is sokat van villamoson, emberek között, így már a lázcsillapító és az orrszívó gyakori vendég. A hörgés (karácsonykor olyan volt, mintha dorombolna) enyhült, de ha kicsit megfázik rögtön visszatér. Már nem tömjük gyógyszerekkel. Inkább hiszem (orvos mondta), hogy porc éretlenség, és próbálok nem aggodalmaskodni ezen. De lassan jön a jó idő és talán már végetér ez a taknyos időszak.

"Életem legjobb napja" by Hédi

Hédi ezzel a mondattal érkezett haza az iskolából. "Anya, ez volt életem legjobb napja." És anyai szívem megdobbant. A legjobb, amit eddig hallottam iskola után, hogy jó volt (de az is csak kérdésre), nem hogy ő jön, mesél, és látszik rajta, hogy valami nagyon jó érte. 

Mint a beszámolóból kiderült, nem az osztálytársai, és nem is a tananyag tette őt oly boldoggá. Náluk járt a BFZ (Budapesti Fesztiválzenekar) és hangszer kóstolót tartottak.  Közvetlen közelből hallhattak zenészeket (nem is akármilyet) és ki is próbálhattak igazán különleges hangszereket. Nem jegyeztem meg, hogy pontosan mivel is játszott Hédi, de többek között elhangzott a hárfa, fagott, klarinét, oboa és lábbal mozgatható cintányér.

Mondtam Hédinek, milyen jó lehet hárfán játszani. Erre ő kitalálta, hogy hárfán szeretne játszani. Gondolom, hogy a kedvembe járjon. Lassan eljön a hangszer választás időszaka. Jó lenne a suliba elintézni a zenetanulást, de ott éppenséggel ez a hangszer nincs. Mivel Hédi a felvételkor még jócskán 8 év alatti lesz, a bekerülés sem biztos, csak a zenei előkészítőre. És persze vannak felkapott hangszerek, amikhez protekció is kell. A furulyát pedig nem hiszem, hogy érdemes folytatnia, mert ahogy a nagyok tanulják az jóval komolyabb, és Hédinek a hibáit (pl. fújástechnika) kijavítani lehet nehezebb, mint egy új hangszerre rátérni. Majd megérdeklődöm a szakértőktől...

Olyan jó, hogy először igazán szuperül érezte magát a suliban. Pedig járnak bábszínházba, komolyzenei koncertekre, volt lámpás készítés, majd felvonulás, süsü nap stb., de egyik után se volt ennyire lelkes.

Jégvarázs palotája

Hiába Tibi is öregszik. Ami nem csak az őszülő hajából, a növekvő pocakjából és sokasodó gyerekszámból látszik, hanem az egyre több gyertyából is, aminek elhelyezése egy tortán nem kis kihívás. 

Bár a tényleges születésnapját autóba töltötte, közel fél napos vezetéssel, azért ami késett, nem múlt el, majdnem 8 napon belül volt tortája is. És idén abban a luxusban volt része, hogy nem ő sütötte a tortáját, hanem Marcival és B. Bogival, ÉN kreáltam valami ronda és finomat:D Elfogyott, szóval tényleg nem volt rossz.

Szülinapja alkalmából pedig valami különleges élményt szerettem volna neki adni, amit talán a gyerekek is élveznek. Így jutottunk el Elsa jégpalotájába, azaz földi nevén a jégbárba. 

Ami tényleg nem mindennapi hely. Kora délután érkeztünk, gyerekekre való tekintettel. Jól tettük, mert így tényleg családias környezetbe töltöttük az időt. (Rajtunk kívül egy pár kószált bent.) Miután megkaptuk a kis eszkimóruhánkat, beléptünk egy hermetikus ajtóval elzárt részre. Ez adott egy kis izgalmat. A helységbe félhomály volt, és tényleg nem kellett izzadni (-5 °C).  Ha hosszabb időre megálltál, odafagyott a lábad a padlóhoz, és a gyerekek innivalójába is belefagyott az ital (nem itták elég gyorsan). Hangulatos hely volt, de nagyon kicsi. Gondoltam előbb végignézzük a szobrokat, fotózkodunk, aztán majd elfogyasztjuk a kis innivalónkat. De alig tettünk meg néhány lépést, már elérkeztünk a végéhez:( A nappalink nagyobb. Így rátértünk az ivászatra:) 

Különleges volt az egész, hiszen jégpohárból szolgálták fel a cukros koktélokat. A gyerekek nem is tudták, hogy igyák:) Aztán kezdődött a buli. A gyerekek láttak, tapasztaltak, elég volt. 

Az egyiknek pisilni kellett, a másik fázott, a legkisebb tündéri szemekkel kukucskált ki, hova került. A szobrok jók voltak, de nagyon keveselltem a számukat. Érdekes volt ilyet is látni. De hozzáteszem a kupon és a jegy vásárlása több időt vett igénybe, mint amit bent töltöttünk. Biztos gyerekek nélkül több időt töltünk bent, de az a 10-15 perc elég volt, hogy beszívjuk a hely hangulatát, végignézzünk mindent és elfogyasszuk a kis inninket.

A szuvenír se maradt el. Vettünk ilyen pohár alakú jégkocka készítőt, hogy nyáron mi is tudjuk ilyen módon felszolgálni az itókát. Hédinek annyira tetszett a pohár, hogy elhozta, és addig nyalogatta, amíg el nem fogyott:)

A rövid program után pedig végigsétáltunk a Váci utcán, csodáltuk a kirakatot és élveztük a jó időt. És hogy Marci lelkét is ápoljuk (az ötletgazda persze én voltam) a programot waffellel zártuk. (Linda bűnbe vitt és azóta az egyik kedvenc helyem lett.) Igazi liége-i waffel belga (Callebaut) csokival, sőt most még az eper is igazi, friss volt. Forró csokit már nem árulnak, de az összes pocak így is megtelt. És hogy írom ezeket a sorokat, már összefut a nyál a számba:D