Ipolytarnóc, avagy a dinók nyomába

Eszterékkel és Berényi Lilláékkal utaztunk Ipolytarnócra, hogy megnézzük az ősmaradványokat, várakat és sokat kiránduljunk.

Ez a szituáció új volt számunkra. Eddig vagy gyerekként utaztunk barátokkal vagy felnőttként kis és nagy családunkkal. Egy nagyobb házat béreltünk ki. Minden családnak jutott egy szoba. A szállás nem volt egy luxus lakosztály, sokkal inkább egy éjszakára elmegy kategória. Hazaérve még a plédeket is mosni kellett, mert átvette a hely szagát. Nem tudtak estére befűteni nekünk, mert a szálláshoz egy kulcs volt, amit természetesen elvittünk magunkkal. A fürdő meg inkább a dinók korából származott, mint a 21. századból. Cserébe olcsó volt, nagyon.

Nehéz volt összehozni a csapatot. Mindenki más szokásokkal érkezett, mások voltak az igények. Akadt köztünk jó pár gyerek (9 fő), mindenkinek akadt játszótárs. De azért sokat láttunk, friss levegőn voltunk. Végre Hédi is úgy nyilatkozott valamiről, hogy jól érezte magát.

Első nap már majdnem dél volt, mire elértünk a Nemzeti Parkba. A geológiai tanösvénnyel kezdtünk, ami csak vezetett túra keretein belül látogatható. Érdekes volt számomra, hogy a területen már az 1900 évek elején megkezdték a kutatást. Megtudtuk, hogy ezt a területet óceán borította, a Karib-szigetek környékén, majd a vulkánok munkája során elpusztult az élővilág, de a hamu segítségével megőrződtek a maradványaik. 

Cápafogak, kövesedett fák, levéllenyomatok és ősállati lábnyomok maradtak fenn. Nagy részét elhordták, amíg védelem alá nem vonták. Koch professzor a XX. század elején egy óra leforgása alatt több száz cápafogat talált, melyet a helyi gyerekek megkövült madárnyelvként árultak a hiszékeny turistáknak. Most ilyet csak a vitrinben láttunk. 

A megkövesedett cukorfenyő maradványt eredetileg főként hídként használta a lakosság (50 méter hosszú, 3 méter átmérőjű fenyőtörzset), mely a Borókás-árkon ívelt át Ipolytarnóc külterületén. Az átkelés biztosítása mellett ez a fenyő látta el a környékbelieket fenőkővel, sírkővel és más egyébbel. Miután a tudósok megállapították, hogy ez a kovásodott törzs életkorát tekintve igazi kuriózum, a turisták is elkezdték széthordani. Mire a hatóságok észbe kaptak alig maradt valami a világon sehol máshol nem található 17,5 millió éves cukorfenyő törzséből. Azért néhány métert még mi is megtanulmányozhattunk belőle, persze csak üvegen keresztül.

Állatok közül  az ősorrszarvú, őz, szarvasfélék, ragadozók és madarak lábnyomát tekinthettük meg. Egy itató körül rengeteg lábnyom konzerválódott. A nagycsarnokba hologramos vetítésen meg is nézhettük, milyenek lehettek a miocén korban azok az állatok, akiknek a hagyatékát tanulmányoztuk. A növények közül a páfrány, babér, magnólia és a pálma félék voltak jellemzőek erre a területre. Igyekeztek ezeket a növényeket is bemutatni.

A túrán túl sokan vettek részt, így sokszor élvezhetetlenné, követhetetlenné (halk volt, a felét nem láttuk) vált. Kis csoportba egész hangulatos, izgalmas is lehetett volna. 

Ezt követően a miocén erdőt jártuk be. Ez egy romantikus kis erdei séta, hidakkal, tavakkal, ősi növényekkel (pl. babér, páfrány)  és állatszobrokkal. A gyerekek nagyon élvezték a tavakba az ebihalakkal a játékot.

 tarnóci bestia

 kispatások

nagypatások

ősmenyétfélék

 medvekutya

 ősorrszarvú család

ál-kardfogú fenevad

Az állatszobrokra pedig fel is lehetett mászni. Jó kis bemelegítés volt a játszóterezéshez.

Nagyon régóta ki szerettem volna próbálni egy lombkorona sétányt. Itt volt az alkalom, hogy felmehessünk a lombok közé és onnan nézzünk körbe, mint egy madár. A sétány 150 méter hosszan, 8-10 méteres magasságban a fák lomjai közt húzódik. Keskeny függőhidakon tehetjük meg ezt a kis  utat. Nekem ez se hozta a várt élményt. Nagyon rövid volt. Nagyon forgalmas helyre tették, így elmondhatjuk, hogy ott jártunk, ahol a madár se jár. A valódi lombkorona feelinget nem adta meg számomra. Ha már ott jártunk, ki kellett próbálni. De felejthető élmény. A kalandpályák többet nyújtanak. Ott is a magasba sétálsz, de történik is valami.

A kilátóból induló csúszdát, játszóteret viszont nagyon élvezték a gyerekek. Itt rengeteg időt eltöltöttünk.

Mesterséges madárfészek, rókalyuk, denevérbarlang is készült, hogy egy kicsit a gyerekek is kipróbálják, megismerjék az állatok lakhelyét. Az ötlet szerintem nagyon jó, de a gyerekeket a játszótér sokkal jobban  vonzotta.

Vacsorázni Szlovákiába mentünk át. Nem volt egyszerű kajáldát találni, ahol bankkártyát is elfogadnak. Végül egy bevásárlóközpontba tévedtünk, ahol nem éppen tartalmas kaját fogyasztottunk el. Nem ez volt a nap fénypontja.

Másnap Ipolytarnócon az elmaradt kőszikla tanösvényt jártuk be. A leírás szerint a "Kőszikla ösvény vízmosások, tanyaromok, kőzetkibúvások és felhagyott kőbányák mentén vezeti látogatóit."

Ebből csak egy érdekes sziklaképződményt és a tanya romot (ami még egy fényképet se ért meg) találtuk meg. Mivel a neten se találtunk képet az említett látnivalókról, kétségeim vannak meglétükről. 

Helyette medve lábnyomokat tanulmányoztunk (valójában más állat nyoma) és túráztunk egy nagyot. Huba emléke róla, hogy medvéket kerestünk :)
És a feltételezett védett vitéz kosbort is csak egy sarkantyúfű volt.

Ismételt játszóterezés, fagyizás után Salgótarján felé vettük az irányt, hogy megnézzük a Salgó várát és Kis-Salgó (Boszorkány-kő) csúcsát. Ezt a részét már nehezebben élveztük. A csapat egy része sietett, Marcinak nagyon fájt a feje. Pedig a kilátás igazán pazar volt. A Boszorkány-kő egyébként egy érdekes vulkáni képződmény.  

Háttérben Salgó vára

A hegyet vastagon befedi a kihűlt láva, a néphiedelem szerint a lapos tetejű sziklán boszorkányok táncolnak, innen a neve. 

Somoskői vár a másik hegyen

A Salgó-várból pedig gyönyörűen látszott a Somoskői vár, ahova már nem jutottunk el. Majd egyszer.

Boldog születésnapot már nem is olyan pici Huba

Huba megállapítása:

"Jaj, de jó, hogy ma van a születésnapom!"

Tegnap igazán tartalmas napja volt Hubusnak. A nap egy jelentős részét állatkertben töltöttük. Ovis kirándulás keretein belül mentünk. Mivel a kiscsoportosok mellé, kellett egy felnőtt is, így becsatlakoztunk Abigéllel. Az ottlét nem volt olyan tartalmas, mintha csak mi lettünk volna. Minden gyereknek akadt valami nyűgje. 

Bár az oviba akadt egy igazán okos kisfiú, aki végig kérdezte a dolgokat és ahogy láttam elég tájékozott is. A Levi nevű kisfiú csípi Hubát, mert hazafelé a metrón végig átkarolta, kedveskedett neki:) A szívembe zártam az állatbarát óvódást :) 

Nagy barátság alakult ki Zsozsó (Óvónők szerint Huba nagy barátja) és Abigél között is. Pihenő időbe szívesen sétálgattak együtt.

Az állatkertnek most főleg azokat a részeit jártuk be, ahova múltkor nem jutottunk el. Vidrákat, Ausztrál részt, Pálmaházat. A Pálmaházba még sose jártam, vagy olyan régen, hogy nem is emlékszem rá. Ott főleg a hűlőkben, halakban, majmokban gyönyörködhettünk. Szerintem ennyi elég is volt a gyerekeknek, (óvónőknek is) hogy telítődjenek. Az ismertebb állatokon szinte végigszaladtunk.

Abigél persze élvezte az egészet. Bár a macska a kedvence, órákig el tudja (tudná) nézni akármelyik állatot. Már az elején míg a többiek ettek, ő megállás nélkül a madarakat mutatta a a Nagy-tóba. Ezerszer végigmutogatta a pelikánt, a kárókatonát, a kacsát. Minden egyes egyedet, ami a közelünkbe volt megszemlélt. Többször kéne vele állatkertbe menni.

Történtek nagyon jó dolgok. Pl. pelyhes kiskacsák jelentek meg a babakocsi körül. Jöttek felenni Abigél morzsáit. Nagyon barátságosak voltak. Még csak nem is menekültek előlünk.

Szembe találtuk magunkat két hatalmas anakondával. Sose csíptem a csúszómászókat, de azt hittem, ekkora kígyók csak a filmekben léteznek. Meglepő volt látni. Szegény Hédi hogy örült volna nekik.

Megnézhettük, egy bácsi hogyan takarítja ki a krokodilok helyét. A krokodil nyugodtan szunyókált, míg a bácsika strandpapucsba suvickolta a medencéjét (a sok bedobált pénztől).

Az Ausztrál éjszakában a kuszkusz sajnos nem volt a múltkori helyén. Most az ecsetfarkú patkánykenguru mutatta meg magát. De látszott rajta, hogy a sok gyerek láttán nagyon fél.

A játszótérről az eső hazazavart bennünket kora délután. Mivel épp csak egy fordulásnyi időnk lett volna, míg Marciért kell menni, az idő pedig nem tette lehetővé a játszótéri időtöltést, így bevittem Hubát shoppingolni a játékboltban. Ő választhatta ki az ajándékát. Huba majdnem 1 óráig csodálta a sok játékot. A bőség zavarába pedig nem volt egyszerű dolga, eldönteni mire vágyik legjobban. Végül egy kukásautót vittünk haza. Huba nem akarta elhinni, hogy bármelyik játékot meg lehet venni a játékboltba:)

A cukrászdába akartam venni néhány sünit, hogy valamire gyertyát is tehessünk, de Huba hamar kiszúrta az alakos tortákat. Szülinapján nem mondhattam nemet. Egy versenyautós tortát választott.

Az ünnepelt annyira türelmetlen volt, hogy tortázhasson, hogy a vendégek érkezését (Ildiék, Ági néniék), akiket ő hívott meg, gyorsan át kellet szervezni estére. 

Az örömöt látni lehetett a szemébe, amikor körbeültük az asztalt és őt ünnepeltük. Elégedett, boldog kisfiú volt.

Zárásként meghallgattuk Marciék Balatonról szóló előadását. (Szegény Hubus azt hitte, mesét nézni ülünk be a TV elé.) Egész jól előadták.

Nem tudom, hogy Hubuska kívánt-e valamit a gyertya elfújása előtt, de én lelassítanám az időt. Egyre jobban kisgyerekes formát ölt már ő is. Okos, ügyes, nagy. Már 4 éves a picit nagy Hubám.

Marci első karate versenye

Marci első karate versenyén nagyon jól szerepelt. Ügyesen támadt, változatosan ütött, rúgott. A legtöbb versenyét megnyerte. Nicó nagyon megdicsérte utána. Ilyenkor nő az én büszkeségem is és remélhetőleg Marcié is. Talán tényleg megtaláltuk a hozzá illő sportot?!