Marci és a karate

Marci sikerrel vette első komolyabb versenyét a Komodo Kupán.  Eddig csak gyakorló versenyeken vett részt, amik végén nem voltak értékelések, se díjak , bár lehetett tudni a küzdelem kimenetelét, és az ellenfél is sokszor csapaton belüli volt. 

Nagyon büszke voltam rá, hiszen 3 versenyzővel kellett megküzdenie és mindet legyőzte. Dobogó legfelső fokára is felállhatott. A verseny komolyságát mutatja, hogy se a K. Huba, se a Domi nem volt ilyen sikeres. Jocó Papa is elégedett volt az unokájával, ő izgulhatta végig vele a versenyt.

Ez a dolog, amibe úgy érzem Marci sikeres. Örülök, hogy visszataláltunk ehhez a sporthoz. Talán kicsit a tanulásban is húzóerőt jelent.

Jó lett volna, ha happy enddel zárul ez az egész, de aztán másnap jött a hideg zuhany. Marci edzői elhagyják a Vasast. Nico karolta fel Marcit, ő volt, aki felkészítette, edzi nap, mint nap. Emberséges, fegyelmezett, kommunikatív. Igazi edző, aki próbál a gyerekbe belelátni, nem csak darabra veszi őket. Végül néhány hét tanakodás után úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a Vasas színeit mi is és követjük Nicoékat. Remélem jó döntést hoztunk és Marci fejlődése továbbra is szárnyalni fog. Illetve későbbiekben a Vasas oldaláról se éri piszkálódás emiatt. Most már ő is örül, hogy váltottunk és lelkesen sportol. Vasárnap már Judo oktatást is kap :)

Hajrá, Marci!

’56 falun, Skanzenben jártunk

Október 23-án Tibinek nem volt maradása, így miután Hédi is felkészült a másnapi iskolára, viszonylag közeli kiránduló helyet kerestünk. A skanzen mellett döntöttünk, mert amellett, hogy ingyenesen be lehetett menni, ’56 falun címmel az akkori tragikus falusi eseményeket elevenítették meg.

Sajnos a jó idő és a fent említettek nem csak minket csábítottak a Skanzenbe. Hatalmas tömeg volt. Huba nagyon szeretett volna felülni a kisvonatra, de már a bejáratnál lebeszéltek róla. Jegykezelő elmondása szerint olyan telítetten jártak a vonatok, hogy a gyerekek nem tudták volna élvezni. Ez mondjuk kintről nem látszott.

Bementünk az első '56-os feliratú házba ’56 gyerekszemmel. Itt megnézhettük az Egyszer volt Budán kutyavásár c. Mátyás mesét. Jobb előadásmódot is el tudtam volna képzelni. A mesét egy rosszul látó idős nénike olvasta fel, aki kicsit túlmagyarázta a mesét, így még hosszúra is nyúlt.

Az állatoknál és a gyönyörű szélmalomnál ragadtunk után le. Az állatok nem örültek a feléjük irányuló hatalmas szeretetáradatnak.

Innen a kézműveskedés felé vettük az irányt. Készítettünk rongybabát, pöttyös kendőt Hédivel, Marci egy régi rádiót modellezett kartonból, Tibi pedig a nap hátra lévő részét egy svájci sapka varrásával töltötte. Érdekes látvány volt, hogy csupa férfi alkotott az asztalnál. Meglepően jól tükrözte mindegyik alkotás az 50-es éveket. Huba ma a sapkába és a babával vonult be az óvodába.

A műsorból már csak az utolsó részt láttuk, a  “politikailag veszélyesek” kitelepítését. Ötletnek jó volt, de sajnos nagyon rövid. A gyerekekkel felelevenítettük ismét a dédi elmesélését, hogy mikor jöttek a ruszkik a dédi nagymamája milyen bátran védte a család disznóit. Hédi felvetette azt is, hogy leírja ezeket a történeteket. Tetszett, hogy ő is érzi ezeknek a családi történeteknek jelentőségét. A fiúk látták a „Mátyus Erzsébet, a mosonmagyaróvári áldozat” előadást is. De elmondásuk szerint, az se volt hosszabb néhány puskalövésnél.

Amíg Tibi varrogatott, addig még állatoztunk picit, majd jött is a záróra. A Skanzenből nem sokat láttunk, és most se jutottunk el a Mesekert játszótérre. Ennyi idő nagyon kevés volt.

Az estét sajnos a dugóba töltöttük, úgy látszik október 23-án mindenki menekült Budapestről. De kárpótlásként a Mekis kaját vacsoráztunk.

Őszi helyzetjelentés

Rég nem jártam erre.  Egyszerűen mindig akad tennivaló. 

Rendes otthon illúzióm nincs.  Már régen feladtam a harcot a kosz ellen, egyenlőtlen küzdelem. Csak azt nem tudom még, Marci bulijával mi lesz. Vendégeket így nem lehet hívni... Pedig szegény születésnapja 1 hónapja volt... Még tortás köszöntést se tartottunk.... És várja a barátait...

Túl vagyunk egy tartalmas nyáron. Jártunk a Zemplénbe kis-családilag, anyuékkal Horvátországba, Balatonon. Itthon is pihentünk. Hédi két hét edzőtáborba járt. Marcival elkezdtük a tükörterápiát. Nyáron egy hét intenzív tréningen esett túl. Szabadultunk, játszótereztünk, legóztunk, és legtöbbször élveztük egymás társaságát (kivéve mikor Marcinál repkedtek a füzetek).

Gyerekek készítettek is ppt-t a nyárról. Jó kis összefoglalás, de sajnos nem tudom feltölteni ide. És az előadásukat se vettem fel... Marci nyári naplója megmarad emléknek.

Aztán kezdődött a fránya szeptember, vele együtt a mókuskerék. A füzetek, tanszerek már végre megvannak, de még mindig vannak délutáni foglalkozások, amik a levegőbe lógnak.

Marci mozgását múlt héten mérték fel a Nevelési Tanácsadóba. Marci megütötte az alsó szintet, hogy járhasson a homloklebeny tornára (bár még mindig akad csecsemő kori reflex, keresztmozgásokkal probléma, és sok feladatnál nem tudja a kezeit függetleníteni). Az alapozó tornát ugorhatjuk, helyette itthon tornázunk (kezdeti lelkesedés), hogy bizonyos mozgásokat elmélyítsünk. Jobban bízom ebben a tornába, mint az iskolában kapott heti 1 fejlesztő foglalkozásba, ahol Marci elmondása szerint csak a másik kislánnyal foglalkozik a néni. De a megoldott feladatok alapján lehet benne némi igazság, mert minden héten a Rejtett képek könyvből old meg egy oldalt és talán még egy feladatot megcsinál. Hogy ettől, hogyan fog fejlődni az írása nem tudom. Segítségért mentem a Nevelési Tanácsadóba, helyette pedig egy címkét kaptunk (BTM). Reményeim szerint a homloklebeny tornától a figyelme fejlődik. Az írás meg majd talán a tükörterápia hatására kialakul.

Szeretném Hubát úszni is járatni, de nem merem Marcit elhagyni. Mostani rendszer szerint kedd kivételével elhozom ebéd után és együtt tanulunk. Hétfőn és szerdán elég intenzíven (nincs délutáni elfoglaltság). Elkezdődtek az angol szódolgozatok, sajnos az idegen szavak írása nem megy könnyen a fejébe. Nem csoda, hiszen szegénynek magyarul is gondjai vannak az írással. Negyedikig nem akarom feladni a kéttannyelvű osztályt. Felsőbe elgondolkodom, vigyem-e máshova. Hédinél látom, hogy akkor tényleg bekeményedik. Hédiék minden héten rengeteg új szót tanulnak: történelemből, természetismeretből, az angolt nem is követem... Hédi könnyen veszi ezeket az akadályokat, Marcival küzdünk. Úgy érzem jobb, hogy kora délután kezdjük a tanulást, így van esély rá, hogy elfogadható időbe végezzünk és a szélsőséges kiborulások is ritkábbak. Ja és felvették gitárra, nem találtak elég balekot, aki a szombati órát is bevállalja. Így ebben az évben maradhat a gitár is és a karate is.

Hédi idén is emelte a tétet. Átment szertornából versenycsoportba, ami heti 3 edzéssel jár, és hogy ne kelljen végleg búcsút mondania a légtornától se, így szombatonként a kötélen pörög. Mellette megtartotta mindkét hangszerét, bár jó lenne, ha a furulyát lecserélné valami komolyabb eszközre. Tanulmányi, sport versenyekre járogat. Kéne egy kicsit rájuk készülgetnünk, ami jó alap lenne a 6 osztályos felvételiéhez, de nincs szívem nyúzni. Meg telítődök Marcival. Marci teljesen kiszív. Hédinél egyre több kamasz hullámot észlelünk. Egyre gyakrabban vonul el a szobájába játszani, divat majmolás, sértődések.

Hubus cuki kis pofa. Mindenki kedvence. De szegény a jó természete miatt nagyon kevés figyelmet kap. Nem is tudom mi lenne a jó megoldás. Pedig szegényem elég önállótlan. Abigél pedig a másik véglet, nagyon ügyes. Így kb. azonos szinten vannak öltözésbe, evésbe, rajzolásba. Hubus nem küzd, kényelmes típus. A beszéde nem tiszta, nehezen érthető. Bár az óvónéni szerint nincs nagy probléma, nekem nem tetszik. Tavaly elmentem vele a Logopédia Intézetbe. Szerintük sincs gáz, okos, értelmes csak a szó eleji sziszegős hangokat hagyja el. Ha nem növi ki, nagycsoportba majd foglalkozik vele az óvodai logopédus. Ez egy új helyzet számomra, a többiekkel nem volt gond ilyen téren. De nem hagy nyugodni, mert látom, hogy sokaknál kevés volt a nagycsoportba elkezdeni ezzel foglalkozni. Másik zavaró tényező, hogy nem rajzol. Marciból okulva nem kellene rálegyinteni, hogy fiú. Kellene ügyesíteni a kezét, többet feladatozni vele. De Marci mindig előnyt élvez. Ha nem figyelek rá, nem történik semmi tanulás terén. Ha most elveszik, sokkal nehezebb dolga lesz később, ha esetleg megjön az esze. És mivel nem motivált, sose jut egyről a kettőre. Hubuska is jár tornára. Bár még távoli, de az iskola is foglalkoztat. És ha kiürül a Bárdos (jó tanárok távozása), lehet hogy a Grossicsba vinném. Ahol valamiben ki kell emelkednie, hiszen Hédi miatt rossz ponttal indul. Úszni is most lenne ideje megtanulni, iskola mellett kemény ügy. Bár lehet a jó természete, nagy szorgalommal fog járni, mint Hédinél. A szivacs agy hiányzik Hubánál, de ez valószínűleg a kevés foglalkozásnak tudható be. Ja és heti két nap az oviba alszik, Ez a kompromisszum. Így se szeret ott aludni, de ez a határ, amit még elfogad. Nem szeretném, hogy az egész ovit megutálja emiatt. Szerintem ez a két nap mindenkinek jó. Mivel Marcit elhozom ebéd után, itthon nem tud aludni, a hátamon meg már nem akarom cipelni. Abigél utálja a hordozót. Este meg szegény picik kerülnek később ágyba, reggel pedig általában ők is ébrednek a reggeli ramazúrira. Hubuska a cuki kis húsis, puha kisfiú, aki mindig az ember kedvébe akar járni.

Abigél szeptember végén elhagyta a pelust. Amikor Huba elment anyuékkal nyaralni, összekaptam magam. Mikor már kezdtem feladni az egész szobatisztaság ügyet, ráérzett. Ügyes. Egyedül vetkőzik, öltözik. Egész ügyes firkálmányokat kerekít (mindig cicát), de akár bele is lehet látni a rajzába. Irtó cukin táncol. Elkezdtük vele is a tornát. Ott mondjuk nem büszkélkedhetek vele. Nem hajlandó a feladatokat csinálni, de még csak a sorát se kivárni. Hisztizik, jön a NEM, a durcázás... Reméljük még alakul. Abi kemény természet, akinek minden csak úgy jó, ahogy elképzelte (pl. a feladott ruhát leveszi, hogy ő válasszon és azt húzza fel). Az öszvér hozzá képest, egy kis doromboló cica. Kedves is tud lenni és mosolyog is egész nap, de úgy legyen, ahogy elképzelte. Vele se lesz egyszerű az élet. Csak tudnám, hogy kell jó irányba formálni.

Szóval éldegélünk, rohanunk, kergetjük az időt, nincs megállás.

Szentjánosbogár

Évek óta tervezem, hogy megnézzük a szentjánosbogárrajzást. Eddig mindig az volt a gond, hogy iskolaidőbe nem vihettem éjszakai túrára a gyerekeket, vagy volt olyan kicsi baba, aki zavarná a tömeget. 

Idén a rossz idő miatt később indultak be a bogárkák. Mindenkit már elég nagynak tartottam egy ilyen kiruccanáshoz és eljutottam oda, hogy nem érdekel, ha másnak nem tetszik a pereputtyom zajossága, én érezzem jól magam. Ki is néztem az Alcsúti Arborétum egyik hétköznapját (bízva abban, hogy akkor kevesebben vannak), de az időjárás közbeszólt. Egy nagy vihar miatt az arborétumot bezárták, ezzel véget vetve mécsbogár túráknak is. A népszerű programot már több helyen is szervezik, de sajnos mind vagy messzi volt, vagy nekünk nem megfelelő időpontban lehetett részt venni rajta.

Így történt, hogy magunk indultunk neki az éjszakának és mentünk el egy olyan területre, ahol szoktak szentjánosbogár megfigyelést hirdetni. Pilisszentivánra esett a választás, a Jági tanösvényt terveztük bejárni a félelmetes éjszakába. Mint kiderült, nem mi voltunk az egyetlenek, akik, a világító bogarak miatt érkeztünk a helyszínre. Megtudtuk azt is, hogy a Jági-tó környékén érdemes keresni a különleges élőlényeket, így a tanösvény talán első állomásánál le is táboroztunk. 

Amíg vártuk a sötétet, és persze az éjszakai rovarkákat, addig sétálgattunk, fotózgattunk és hallgattuk a békák kuruttyolását. A szentjánosbogarak nem hagytak cserben minket (bár nagyon féltünk tőle). Ha nem is olyan nagy számban, mint az Alcsúti Arborétum képein látszik, de jó néhány világító zöld bogarat megfigyelhettünk.

Otthon azt is megtudtuk, hogy amelyik egyedek csak egy helyben maradtak, azok voltak a nőstények. Kényelembe helyezkedve, világítva várták a párjukat. A picikék, akik körülöttünk repkedtek, és akiket közelebbről is megszemlélhettünk, voltak a hímek.

A mécsbogarak egyébként első ránézésre jelentéktelen kicsi, fekete/barna bogarak, akiknek a potrohukon van egy kis folt, mely luciferin pigmenttel van borítva, ami enzim segítségével oxidálódva világít.

A gyerekek kezdetbe nagyon élvezték a repkedő, világító bogarakat. Szaladgáltak utánuk, kiabáltak, ha megláttak egyet. Még Abigél is folyamatosan mutogatott, ha megpillantotta őket. Ő is felfogta a bogarak különlegességét.

Az éjszakázást viszont kevésbé viselték jól. Egy idő után elkezdték mondani, hogy álmosak. Így miután kigyönyörködtük magunkat, a tanösvény bejárása helyett hazafelé vettük az irányt.

Azt gondolom jó kis esti kaland volt, azért remélem egyszer eljutok Alcsútra is, hogy még több ilyen csodabogarat láthassak együtt.

Ezt fel kell jegyeznem

"Anya mostanában jobban főz, mint Apa!" by Marci