Farsang

Ki mindek öltözött??? (Abinál segít a kezében található tárgy.)

A legkisebb is óvodás

Eljött a nap, amikor Abi is elhagyta az otthon melegét és igazi óvodásként léphetett be az óvodába.

Vártuk is ezt a napot, meg nem is. Szeptember 3-án, amikor Huba félév kihagyás után újra elkezdett oviba járni, azért csapta ki a balhét az óvodába, hogy ő miért nem maradhat ott. Igaza volt, mert nyáron sokat beszéltünk arról, hogy ő is majd a Hubával fog oviba járni, akkor miért kellett mégis hazajönnie. Én se látom az előnyét annak, hogy egy szeptemberi gyermek, miért ne kezdhetné még a születésnapja előtt két héttel az óvodát. Nem lesz érettebb, okosabb, a törvény lehetőséget ad rá... Másnap az új dadust őt már megismerte, Hubát még nem :)

Ahogy közeledett az idő, Abi lelkesedése csökkent. Már nem bánta, hogy délelőttönként otthon játszik velem. Gondolom kezdte érezni az elkerülhetetlent.

Eljött a Nagy Nap. Büszkén, vidáman indultunk el. Ő már nagylány, óvodás. Élvezte is az első napot, hiszen a beszoktatásnál még én is bent lehettem. Az udvaron már említette, hogy mehetnénk haza. De aztán ebéd előtt tényleg haza is kellett hoznom.

Másnap reggel együtt kezdtünk, majd az udvari játéknál már ott hagytam. Délben hívott az óvónéni, hogy menjek érte, mert nagyon, régóta "Anyázik". Se szó, se beszéd rollerre pattantam, hogy minél előbb ott legyek nála. Becsöngettem (a korona vírus miatt szülő nem léphet be az épületbe), hosszan vártam, míg kinyitották. Kiderült, hogy amikor megtudta, hogy borsófőzelék a második, abbahagyta a sírást és szépen leült a többiekkel enni. Én meg várhattam fél órát, míg megebédelnek:)

Pechünkre vasárnapra lebetegedett, így egy hét kihagyás után került sor a főpróba. Fájdalmas volt. Nem akart menni. Sírt, úgy kellett kitépni a kezemből reggel az óvónéninek. Még az utca végén is hallottam, hogy kiabálja, hogy Anyához... Nehezen nyugodott meg, de nappal is, ha rátört a hiányérzet, ismét sírdogált. Szívem szakadt meg. Másnap reggel már otthon elkezdődött a pityogás, hogy nem akar oviba menni.  Nehéz volt az elválás. Elgondolkoztam, hogy mi lenne, ha mégse menne még óvodába, hanem velem maradna otthon. De a józan ész azt diktálta, minél tovább lesz még velem, annál nehezebb lesz az leválás, közösségbe szokás. Egyszer túl kell esni ezen a nehéz időszakon. 

Hét vége felé még pityergett, de már magától bement, tette a dolgát. Nehéz volt otthagyni. Legszívesebben én is bőgtem volna.

Huba előtt le a kalappal. Hihetetlen gondoskodó. Vigyáz a kishúgára. Vigasztalja pl. "Abi, most én vagyok az Anya. Ne sírj!" Látszik, hogy Abi nála keres menedéket, odabújik hozzá, ha fél. Sőt Huba még a barátja elé is helyezte Abigélt, ami Zsozsónak nem is tetszett. De aztán Huba kiengesztelte egy makkal:) Abigél amúgy kihasználja Huba kedvességét. Nem hagyja másokkal játszani. A héten mondjuk már hallottam Hubától, hogy mondja, hogy "Abi ma Zsozsónak leszek a párja, ha nem lesz Zsozsó akkor Neked". Zsozsó "szerencsére" a héten nem jött oviba, így nem tört ki a balhé. Büszkeséggel töltött el, hogy szépen otthon megbeszélte Abival a dolgokat, hogy fel tudjon lelkileg készülni rá. Annyira jó látni, hogy Hubunak ilyen jó természete van, így törődik a testvérével.

Abi a héten már tényleg nagylány. Egyedül, minden zokszó nélkül bemegy. Mosollyal az arcán jön ki, és büszkén meséli. hogy ő már nagy, nem sírt. És már kezdi érezni, hogy az óvodába jót lehet játszani, és nem olyan borzasztóan sok időről van szó. (Amíg megtehetem, ebéd után elhozom őket.)

Tényleg nincs több kisbabám :(

Újra Njivicén

Home school, home office és a homlok kapcsolata

"Apa home office-ban, a gyerek home school-ban, anya meg fogja a home-lokát" Ez van most nálunk is.

Azt hiszem ez egy olyan időszak, amely megérdemel egy külön bejegyzést. Koronavírus. A csapból is ez folyik hosszú ideje. Már a gyerekek is tudják, hogy a nevét azért kapta, mert olyan alakja van, mint a koronának. Tudják, hogy nem szabad sehova menni, mert veszélyes, főleg az idősekre.  Vigyáznunk kell rájuk! Meg azért magunkra is. Sokat kell kezet mosni és Apa is csak kéthetente szkafanderben megy vásárolni. Elszigetelődtünk. Hozzáteszem, nem esett nehezünkre, hiszen nem vagyunk egy nagy társasági életet élő család (talán Marcit leszámítva).

Számunkra érezhető akkor lett a járvány, amikor március elején lemondták az úszást, majd jöttek a kör e-mailek Marci osztályából, hogy mi lesz, ha valóban otthon oktatásra lesz szükség. Példátlan, új helyzet. Senki nem tudta, mi vár rá. Március 11-én még azt a hírt kaptuk, hogy lesz jövő héten is tanítás. Tibi, mint nálunk az aggodóbb/felelőségtudóbb?? március 12-én már nem engedett minket BKV-val közlekedni, inkább kocsival hazahozta a gyerekeket. Ekkor még senki se tudta elhinni, ami már régóta forgott a levegőbe, hogy leáll az élet Budapesten/az országban/számunkra. Pedig néhány hete már ezt a pillanatot vártuk, csak azt nem tudtuk mikor következik be. Március 13-án este a kormány bejelentette, hogy digitális oktatásra kell átállni, senki nem mehet március 16-tól iskolába. 

Nálunk mindenki otthon van. Tibi home office-ba, csak külön engedéllyel mehet be a céghez, aminek vannak előnyei, meg persze hátrányai. Megspórol több órányi utazást naponta, de csend és nyugalom nincs itthon. Így időnként ebből vannak súrlódások és vicces helyzetek. Egyik nap a japán nagyfőnökkel folytatott videó konferencia alatt Abigél berobogott a képbe meztelenül, mert bepisilt és ruhát akart magának kihozni :) Egy másik alkalommal szintén telefon konferencia alatt Huba és Abi kardokkal rontott rá Tibire, hogy megtámadják :) Tibi élvezi az otthonlétet, bár a nap jelentős részét munkával tölti. 

Marcinak már első naptól kezdve keményen megy az oktatás. Erika néni hétvégén már classroomokat hozott létre, ahova március 16-tól feltölti az anyagokat. Marciék jobban haladnak, mint évközben. Angolozni naponta 2-3 órát kellett, mert amennyit addig 1 hét alatt vettek, azt előírták 1 napra, mert milyen egyszerű leírni olvasd el az egy oldal szöveget a könyvbe, majd tanuld meg a hozzá tartozó nyelvtant, új szavakat, és old meg a hozzá tartozó feladatokat is... 1,5 hét alatt ledarálták így a múlt időt a rendhagyó szavakkal együtt. Aztán jött a zoom óra, ahol persze kiderült, hogy hiába adunk bele mindent, a gyereknek ezt be kell gyakorolni, amit eddig a heti 5 órán megtettek... Az angoltudásom közel se olyan jó, hogy ezt át tudnám vállalni. Úgyhogy visszavettek a tempóból. Az osztályfőnök nagyon lelkes, egy csomó felületet megtanult használni és küldi a feladatokat, játékokat. Le a kalappal előtte, de nem volt egyszerű ezt a sok felületet megismerni, 5 programot installáltam első héten... Aztán persze kezdtek lemaradozni a gyerekek a beadandóval, így ő is egyre kevesebb házit ír elő. Talán már keveset is ahhoz, hogy Marci be tudja gyakorolni az anyagot. Most jobban látom, hol akadnak hiányosságai, és én hiába mondom, hogy oldjuk meg még ezt vagy azt, abból csak jön a hiszti. Mondjuk az első másfél hétbe 8-tól este 7-ig tanultunk, néhány óra udvari szünetet beiktatva. Marcinál megint visszatértek a kiborulások, meg a durcázás, meg a nem csinálom, agresszió, nekem meg már reggel rossz kedvem lett, hogy egy újabb napot kell végigvinni így. Idén 2-kor elhoztam a suliból, és egész rendeződtünk, most meg kezdődik újra. Jön a tavaszi szünet, talán behozzuk magunkat, de ez se lesz pihenés.

Hédiéknél elég lazán megy a home-school. Nála nehezítésként viszont, ott vannak a kamaszodás hullámai. Egyre nehezebb hatni ár. De legalább lelkiismeretes. Neki is sokat kell segíteni  Számos tárgya angolul van, azokat együtt olvassuk, fordítjuk,értük meg. Követnem kell, melyik tanár miket üzenget neki, mikor van online óra, mert ezekre még nem tud figyelni. Egyszer le is maradtunk a magyar óráról:) De mi jók vagyunk, Hédi egyik barátnőjét mindig mi hívjuk fel, hogy óra lesz, dolgozat...Pedig ott két gyerek van és anyuka se dolgozik. A hangszeres órák online mennek, több kevesebb hatékonysággal, viszont Hédi nagyon komolyra vette idén a sportolást, azt pedig itthon nem tudjuk csinálni, az online videókra meg ráunt. Szóval az izomzatáért aggódom.

Mivel a nap nagy részét elviszi a nagyok okítása, a picik már teljesen lebontották a házat. Hubán látom, hogy hiányzik az ovi. Sokat fetreng, unatkozik. De arra is nehezen veszem rá, hogy odaüljön egy kicsit feladatozni, színezni. Sajnálom őket. Abigél délelőtti egyeduralma is megszűnt. Rossz, mikor hívnak játszani, olvasni, és mindig nemet kell mondanom, mert a home-school az első. Remélem nem sínylik meg.

A kijárást mi is nagyon szigorúan vesszük. Tibi két hetente jár boltba, egyébként kis se dugjuk az orrunkat. Igaz szerencsések vagyunk, hiszen itt a kert. De a környéken rengetegen sétálnak, az egyik szomszédunkba szinte folyamatosan jönnek a gyerekes családok, úgy tűnik sokan nem bírják az elszigeteltséget, bezártságot.

Időnként én is besokallok, mindig valaki csüng rajtam, 3-4 felé kellene szakadnom, a ház romokba, jönnek a kudarcok, a tavaszi terveimnek lőttek, nincs én időm, de még gépem se, mert azt is a gyerekek bitorolják. 

Aput április 6-án műtötték. Anyu azóta nálunk van szabadságon, segíteni. Átvállalta a főzést, és a picik is több figyelmet kapnak (Tőle). Abigéltől időnként már meg is kapom, hogy anya nem jó,mama... Ezeket mindig nehezen viselem, mert a gyerekeknél azért mindig én voltam a mozgató rugó. 

Szóval most nem egyszerű az élet. De örülnünk kell, mert jó helyen vagyunk, együtt vagyunk, és az időn kívül valódi hiányt nem szenvedünk semmiből.

Kánon éneklési verseny

Hédi a zenélés egy másik területén is megmutatta tudományát. Kánon éneklési versenyen ezüst minősítést szerzett a lányokkal. Szuperek voltak!

A versenyen készült felvétel itt megtekinthető:

Dona nobis pacem; Bárdos Lajos: Májusi kánon

Dona nobis pacem - közös