Minden rosszban van valami jó

Az utóbbi napok/hetek elég siralmasak. A világ legjobb gyereke borzalmasan elromlott. Szerintem ez a változás akkor indult be, amikor megkapta a terpeszpelenkát, elkezdtünk tornázni. A fejét se fordíthatja arra, amerre akarja, mert 1-1 kg cukor gátolja mozgását, nyilván sír. Kiveszem próbálom nyugtatgatni, de kézben se tarthatjuk a kedvenc pozíciójába, mert úgy kényelmes neki, ami a rossz tartást erősíti. Mikor a gyógytornász mondta, hogy ne úgy tartsam, ahogy szoktam (vállamon), én persze egyből tiltakoztam, hogy így szeret lenni, erre csak azt a választ kaptam, látszik is rajta. Azaz már kézbe is nehéz megnyugtatni. Vasárnap volt a mélypont. Bármit csináltam vele, csak sírt. Már enni se igazán akar, úgy kell beleerőszakolni a kaját, a cici se jelent megnyugvást. Sőt lassan két hete a súlya is stagnál. Éjjel is gyakran felkel, mellettem szeretne aludni. Lehet, hogy már fázik is, mivel múlt hét óta a hőmérséklet rohamosan esik a lakásban. Az eddigi 24 °C helyett ma már jó, ha eléri a 20 °C-ot. Hiába tartom két takaró alatt a Marcit, a keze mégis jég hideg. Vettünk új hősugárzót, de az is csak addig tartja melegen a szobát, amíg megy. Szóval nehéz.

De tegnap sikerült elkapnom egy jobb pillanatot, kis ideig újra a régi Marci volt. Sőt egyértelműen játszott a zsiráffal. Ezt a játékot a Hédi is nagyon szerette, sokat kellett rázni neki, de úgy látszik a Marcinak is bejön. Mindig jó kedvre derít, ha fülig ér a szája valamelyik gyerkőcnek, de ebbe a nehéz időszakba egy-egy mosoly gyógyírt jelent, minden nehézségre.

Egyébként holnap megyünk csípőultrahangra. Szerintem sokat javult a Marci csípője, már tornáztatás közbe, majdnem teljesen szimmetrikusan tudom lenyomni a combját. Igaz ő továbbra se egyformán mozgatja a lábikóit. Csak kengyelt ne kapjunk, mert akkor együtt fogunk sírni és szerintem a Hédi is beszáll.

A sok rossz mellett akad azért jó is. Egy korábbi bejegyzésben arról panaszkodtam, hogy a Hédi egy csöppet se akar önállósodni, sőt egyre inkább visszafelé halad, próbál kisbaba lenni, és így kicsikarni egyre több figyelmet. Azóta folyamatosan bátorítom, hogy egyedül próbáljon ezt-azt csinálni. Vasárnap bilizés után szokásosan elfutott. Még a pelenkáját rá tudtam immel-ámmal adni, de aztán meglépett. Marci is elkezdett sivalkodni, így nem a Hédivel kergetőztem, hanem őt vettem fel. Hédi kis idő múlva visszajött és egyedül vette fel a gatyáját!!! Igaz fordítva és legalább 100* ugyanabba a szárba került mind a két lába, kérte, hogy segítsek, de a Marci nagyon el volt szontyolodva, így csak mondani tudtam, hogyan próbálja, és végül csak felkerült rá!!! Tegnap az overál felvételnél is ügyeskedett. A lábait jól bedugta, csak a lábfejét nem sikerült kibújtatnia. Ma pedig a szandiját vette fel egyedül. Ezt gyakorolta a legtöbbet. Igaz az egyik felén a tépőzár keresztbe volt, de a lábán maradt!!! Sőt ma a reggelijét is egyedül ette (joghurtos müzli, vagy inkább müzlis joghurt?), mert a Marci sehogy se volt el, főleg nem a kiságyba, vagy egyhelybe az ölembe, így míg a Marcit próbáltam csitítgatni, hagytam hagy gyakoroljon a Hédi. Persze ő nagyon örült a lehetőségnek és ügyeskedett is, igaz a végén már a pizsije átázott a joghurttól és a földre is került egy-két ragacsfolt, de nem bántam. Úgy is aktuális volt már egy felmosás, és az is, hogy hagyjam, hagy gyakoroljon.

Szóval most így állunk a picivel és a naggyal. Ki-ki a maga módján, de ügyesedik :)

Megint egy oltás

Ma jártunk a doktor bácsinál a Marci két hónapos oltása miatt. A lehető legrosszabbra kaptunk időpontot, amikor a Hédi 90%-ba alszik. Bármennyire igyekeztem ébren tartani a kisasszonyt. 1 órával az indulás előtt elaludt. Nem igen akart felébredni. Már feladtam rá a farmerját, pulcsiját, de ő még mindig dülöngélt csak, mint egy rongybaba. Megfordult a fejembe az is, hogy átviszem a szomszédba aludni, de az se tűnt a legjobb ötletnek. Annyira nem ismeri őket, és ha felébredt volna, biztos nekiáll visítani. Úgyh. addig ráztam, amíg fel nem ébredt, persze nem örült a kényszer ébresztőnek. A Marci bezzeg, aki aludhatott volna tovább a babakocsiba, egyből kicsapta a szemeit. Úgyh. szokásosan két visító gyerekkel indultunk neki a rövidke útnak. Mire odaértünk Marci szerencsére elaludt, és Hédi is felébredt annyira, hogy örüljön a kiruccanásnak.

Hédi nagyon bátran viselkedett, bár megígértem neki, hogy csak a Marcit fogja a doktorbácsi vizsgálni, így kíváncsian figyelte az eseményeket. Marci 60,5 cm hosszú és 4,7 kg-ot nyom. Eddig ő is férfiasan viselkedett, még mosolygott is a doktorbácsinak, de a szurira azért elpityeredett. Majdnem a Hédi is kapott egyet, mert a doktorbácsi szerint be kellene oltani a családot influenza ellen. De végül megmenekült, bár nem a tiltakozásom miatt, mert persze előadtam, hogy megígértem a Hédinek, hogy őt nem bántják, hanem pont az előző gyereknek adta be az oltóanyagot. Sajnos ami késik, nem múlik, mert a Tibi influenza oltás párti és ezek szerint a doki is. Úgyh. úgy néz ki nem 6 évesen fogják legközelebb bökni.

Tente baba, tente

Tente, eljött már az este , aludjál Hédikét álmodjál :) -lefordítva Hédi altatója

Gondoskodó vagy féltékeny testvér?

Az egész ott kezdődött, hogy a Marci sírt. A kiságy a régi helyén volt még, azaz a Hédi elérte a kiságyba a Marcit. "Na gyere, Marcika." Ezt Hédi mondta a Marcinak, és megpróbálta kivenni. A hangsúlya pont olyan volt, ahogy én szoktam mondani. Persze nem sikerült neki. Kiabál "Anya, gyere". Közbe még egyszer megpróbálta, már csak a fejét kivenni, talán 1 cm-rel sikerült valamelyik irányba kimozdítani. Szegény megpróbált mindent :) Aztán nagyon elkezdett kiabálni nekem.

Máskor jön hozzám, hogy "Anya, gyere", mint amikor akar valamit (olvassak, alagutat építsünk a busznak...). És mutatja, hogy Marci, sír. Mikor megkérdem vegyük ki, azt válaszolja, hogy vegyük.

Néha előfordul, hogy amikor Marci sír és éppen a Hédivel foglalkozom, akkor kiabálja, "Nem megyek"/"Nem megyünk". Pedig én azt szoktam neki mindig mondani, hogy mindjárt megyek.

Van úgy is, hogy azt akarja, hogy tegyem le a Marcit, meg is mutatja hova :), vagy legalább őt is vegyem fel, vagy evés közbe üljön be az ölembe. Persze ez eléggé kivitelezhetetlen.

És sajnos egyre gyakrabban előfordul az is, hogy a lakásba azt akarja, hogy vegyem fel, cipeljem pl. a konyhából a szobába.

A legrosszabb, pedig az, amikor ezeket nem teljesítem, vagy olyan dolgot kell csinálni, amit ő nem akar pl. aludni, olyan hisztit lenyom, hogy csak nevetni tudok rajta, aztán pedig megsajnálni, hogy szegény Hédi csak a figyelmet akarja felkelteni. Egyik esti hiszti a legemlékezetesebb. Aludni kellett volna. Hédit befektettem magam mellé az ágyba, mostanában egyre inkább a mi ágyunkba alszik el és úgy szállítjuk a sajátjába. Visítva felkel, lemászik a földre, óvatosan lefekszik, csak a végén koppan picit a feje és még jobban visít és közbe anyai szívnek ellenállhatatlanul kétségbeesetten mondja, hogy "Anya". Először megkérdem, mi a baj, mit szeretne. Semmi. Felveszem, visszateszem az ágyba. Ismét lemegy. Visít. Kicsit többet hagyom sírni. Ismét felveszem. Újra lemegy. Rászólok, hogy ha már a földön akar feküdni, legalább a szőnyegen tegye. Átmegy a szőnyegre :), lefekszik, visít, közbe engem szólongat. Hagyom sokat sírjon. 5-10 perc után nem bírom, felveszem. 10-szer biztos eljátszottuk ezt. Tibi morog, hogy nem igaz, hogy 10-kor még visít a gyerek. Végül megtaláltam a megoldást. Felvettem. Kezembe, vállamon ringattam néhány percig, ahogy a Marcit szoktam. Ezután betettem az ágyba, és pár perc alatt elaludt. Teljesen kimerült volt, de csinálta volna a végtelenségig. Mert egyik nap tényleg nem tudtam vele foglalkozni, és 1 órán keresztül csinálta ezt, közbe 3* pár percet foglalkoztam vele. Ezután elaludt mellettünk (Marci evett).

A torna és a Marci nyűgössége (terpeszpelenka, megfázás, vagy ki tudja mi miatt) még jobban megnövelte azt az érzését, hogy háttérbe szorult. Már nem jó ha olvasok neki közbe, vagy éneklek. Könyvet akar, de a 10 000-ből egyik se jó neki...

Jó hír, hogy talán a Marci is lassan elkezd játszani, és Hédi nyomkodhatja neki a békát és rázhatja a zsiráfot. Akkor talán helyreáll a béke, mert Hédinek igénye van rá, hogy játsszon a Marcival, de utóbbi még nem igen vevő rá. Hédi örül, ha segédkezhet pl. kukába dobhatja a szemetet, bepakolhat a mosógépbe, szerintem külön öröm lesz neki (legalábbis remélem), ha majd a Marci szórakoztatása lesz a feladata.

Gyógytorna

Túl vagyunk az első gyógytornán. Minden rendben zajlott. Kedves a gyógytornász, látszik van rutinja ilyen csöppségekhez és szüleikhez. Megmutatott néhány gyakorlatot, amit otthon kell csinálnunk. Csak annyit, amennyit meg lehet jegyezni, így nincs az embernek lelkiismeretfurdalása, hogy jajj még mondott egyet a Márti, de hogy is volt az. Közbe alaposan átmozgatta a Marcit. Hédi jól elvolt. Egy másik kísérő kislánnyal (picikét idősebb a Hédinél) játszott, azaz utánozta őt. Nem zavartak senkit, és legalább a Hédike is kimozdult, új játékok, új környezet, újabb élmény. A gyógytornász kicsit rámijesztett. Elmondta, amit eddig senki. Hogy pontosan mi a helyzet a Marcival. A nyaktorna azért kell, hogy elkerüljük az izomzsugorodást, ami felé jó irányba tartunk, és a csípőjéből pedig csípőficam lehet. Mennyivel jobb lett volna, ha időbe kapunk időpontot, és hat hetes korában megvizsgálják. Már a szemem előtt kirajzolódott egy sántító, ferde fejű gyerek, úgyh. mindent megteszek, amit előírnak, tanácsolnak. Már a fejemben átrendeztem a szobát is, olyan módon, hogy a Marcit csak egyik irányból érjék az ingerek. Kivesszük az ajtót, és befordítjuk mögé az ágyat. Még pont be lehet így jutni a szobába. Igaz nehezebb lesz így az élet, még gyakrabban felébredünk egymásra (Hédi Marcira, Apára...). Holnap a Tibivel kivitelezem a tervem. Hordjuk a terpeszpelenkát, amit viszonylag jól tűr a Marci és tornázunk. Nem fogom ilyen-olyan kifogással elbliccelni, csak elképzelem a képet, amit fent említettem (amitől persze még nagyon távol vagyunk) és leküzdöm a külső/belső akadályokat.

És még egy belső gátat legyőztem a mai napon. Életembe először taxit hívtam, sőt haza is jöttünk vele! Marci még nem utazhat BKV-val, valahogy pedig haza kellett jutnunk. De túléltük :)