Nap képe - A kis csapat

Várja patak, várja szellő, kék ég alján futó felhő..., azaz búcsú az óvódától

Hédi visszafordíthatatlanul nagylány. Elballagott az óvodából. Emlékszem, hogy izgultam az első napon, hogy siettem hozzá eleinte. Milyen jó volt a bölcsi után. Minden héten újabb és újabb verssel tért haza, sokszor ő mondta az oviba tanult mesét el nekünk és nem mi meséltünk.

Aztán az utolsó évbe már azt éreztem az ovi is kevés neki. Ő már nem akar egész nap eljátszani. Rajzolni, alkotni, tanulni akart. Tele van tudásvággyal, amit az óvoda már nem elégített ki. Próbál írni, másolja a betűket, de számos betűt már fejből ismer (nyomtatott nagybetűket). A számolás már nem kihívás neki (karikázz be 5 almát), már az összeadást, kivonást gyakorolja. Rengeteg kérdése van, amire én se tudom a választ. Sajnos az óvónők meg a minimumot nyújtják (tudom, nem csak az ő hibájuk). Óvoda leginkább gyerekmegőrző, a kötelező feladatokat elvégzik, de semmi plusz. Így nem segítik a gyerek kibontakozását. Nem kreatívodnak velük, nem feladatoznak velük, nincs igazán iskolafelkészítő foglalkozás. Tudom, a gyereknek legfontosabb a játék, de mi van azokkal, akiknek nem elég csak a babázás, futkározás? Az oviba fél órát se kell egy helyben ülniük, mekkora változás ehhez képest az iskola. Hédivel tudom nem lesz gond, de sokaknál, így félő, ahogy majd a Marcinál is, nehéz lesz az átállás. Szóval utolsó évbe úgy éreztem Hédinek már kevés az óvoda.

Az utolsó napokba már keményen ment a visszaszámlálás. Ez az a nyár, amikor 100 %-ban velük tudok lenni, nem kell ügyeletbe menniük, nem kell keresni, hogyan tudnám megoldani a nyári elhelyezésüket. Én is vártam ezt és ők is.

A ballagásról sokat nem érdemes írni. Nem sikerült ballagási hangulatot teremteni. A nagycsoportosok egy mesét adtak elő (A csudaerejű sár). Gyakorlatilag volt egy főszereplő és két mesélő. Ők kapták a legtöbb szöveget. A többiek csak néhány mondatot mondtak, de akadtak olyanok, akik csak egyetlen nyamvadt mondatot (mint Hédi karácsonykor). Hédi volt a mesében a méhkirálynő (aki többek között segített a jó fiúnak), Domi pedig a gonosz testvér. Ehhez képest a kicsik, akik még jövőre is részt vesznek egy ballagáson, évközben tanult verseket mondták el (nem ballagási témájút). Volt aki több versszakos verset is. Furcsáltam, hogy aki elballag, az kevesebbet szerepel, mint akik itt maradnak. Voltak közös énekek, körtáncok. Hédi Domit kérte fel táncolni, aztán pedig Bíró Marci hívta őt be a körbeJ Az egész előadás a tornaterembe történt. Sajnos nem egy színházterem, volt olyan rész, amikor nem is láttam HéditL Szóval nem volt egy életre szóló élmény és még csak egy igazán jó képet se sikerült készítenem :(

Innentől kezdve már nem vettem részt a csoportszobai ünneplésen, Huba végigsírta az egészet, így siettem hozzá. Ahogy hallottam ott még rosszabb volt a körülmény, meleg volt és tömeg. 

A gyerekek közösen tortáztak, majd előadták az óvónőknek az ’Öreg néne őzikéjét’. 3-an mondtak 3-4 versszakot. Hédi jól tudta a szövegét, de nem tudom összességébe milyen hatása volt. Látatlanban állíthatom, hogy volt olyan jó, mint az óvodában hetekig gyakorolt műsor. Megkapták a kis ballagási ajándékukat (fénykép, album, emlékkönyv stb.) és ezzel zárult is a ballagás.

Mi egy családi fagyizással ünnepeltük a nagy eseményt. A ballagók két feltétet is választhattak a fagyijukra, ez volt a mi ajándékunk.

(udvar, ahol oly sokat játszott)

 (Ági néni, az egyik óvó néni. Kriszti nénivel sajnos nincs kép)

(Zsuzsi néni, dadus) 

(öltöző)

(csoport szoba, 2. otthona)

(Hát nem nagylány?!)

Néhány napot még ment oviba Hédi (persze Marci is), de legközelebb csak látogatóba megy. Ha a ballagás nem is sikerült szívhez szólóra, azért az utolsó nap, amikor elhoztuk Hédit, tudtam, hogy lezárult egy újabb szakasz az életében. Fáj a szívem a picike Hédiért. Nagy iskolás lesz. Remélem az iskola beváltja a hozzá fűzött elvárásokat.

Huba baba születése

Már hetek óta vártuk Hubát. Azt gondoltam, hogy ha Hédi és Marci szülése olyan egyforma volt, akkor Huba se fog kilógni a sorból és megnyugtató módon a 37. héten érkezik. De hiába vártunk.

Egyetlen taktika kivételével mindent bevetettem. Rendszeresen ittam a málnalevél teát, és nem kíméltem magam, amire volt erőm, no meg kedvem, csinálgattam. Minden NST vizsgálaton azt mondták, hogy semmi jel a szülésre. Így történt ez az ominózus napon is (kiírt időpont előtti napon). NST után találkoztam a szülésznővel, aki ismét csak azt állapította meg, hogy jósló fájások vannak, azaz ezen a nap nagy valószínűséggel nem lesz szülés (pedig a görbe máshogy nézett ki, mint eddig.). Megbeszéltük azt is, hogy milyen teendő van túlhordás esetén, sőt mi is megkaptuk a Karcsi féle tornát. Ezzel a nyugodt tudattal hívtam fel Tibit is, hogy ma ne számítson semmire. Összecihelődtem, hogy elindulok és részt veszek a csoport szervezte konferencián. De olyan csúnya esős idő volt, hogy a kapuba visszafordultam. Inkább a gyerekruhákat rendezgettem.

Jól tettem, mert ahogy 4 körül sétáltam az oviba, valami csordogálást éreztem, de még nem vettem komolyan. Mikor az ovi előtt az Ildivel összefutottam, még őt is megnyugtattam, ma nem lesz semmi. Ildi elmesélte, hogy Marci az óvó néninek beadta, hogy ma születik meg a Huba. (Reggel Marcinak azt próbáltam elmagyarázni, hogy megyek a kórházba, hogy megnézzék megszületik-e Huba. Azóta tudom, hogy ennek a vizsgálatnak inkább az a lényege, hogy megnézzék, hogy a baba jól van-e. Heti egyszeri NST vizsgálat másra nem jó.). Mikor kihívtam a csoportszobából Marcit, akkor már éreztem, hogy nagyon folyik valami, sürgettem is, hogy siessünk, Hédinek még oda kell érnie a balettra. Még ekkor is úgy terveztem, hogy szülés előtt Hédit elviszem balettra, aztán Lindát megkérem, hogy menjen el érte. A biztonság kedvéért Tibinek szóltam, hogy induljon el haza. Reggel beszéltük Lindával, hogy ha szülök nem tudja elvinni Hédit balettra, mert vidékre megy, de siet vissza. De ekkor volt az utolsó próbák egyike Hédi fellépése előtt, mivel már így is sokat hiányzott, úgy gondoltam, hogy fontos lenne, ha ott lenne. Először a Linda nem vette fel a telefont, aztán én és mire elmentem furulyára Hédiért, már a térdemnél is tocsogtam a vízbe (harisnyába voltam), átázott ruhába nem indultam útnak. Ildi szerencsére otthon volt, így oda mentünk. Megvártam ott Tibit, míg a világ végéről (munkahelyéről) odaér. Még mindig abba a tudatban voltam, hogy olyan szülésem lesz, mint a többieknél. Mivel nem voltak fájásaim, nem is aggódtam. Tudtam, hogy úgy is tágulok, de majd csak az oxitocinra jönnek meg a fájások, nem lesz otthonszülés, várakozni meg jobb otthon. Tibivel hazamentünk, ráérősen összekészültünk, zuhanyzás stb., aztán taxival mentünk a kórházba.

Szerencsére a dokim volt az ügyeletes, így ő fogadott. Csak azt kellett mondanom, hogy én vagyok a VII. faktor hiányos, és mindenki tudta kiről van szó. Ez az ott töltött 8 napba is így volt (na jó a csecsemősöknek az elején mondanom kellett, miért is mi vagyunk itt a rangidősek).

A dokim megvizsgált. 2-3 ujjnyi tágulás. Aztán kicsit elbizonytalankodott, hogy kövesse-e az új protokoll szerinti vizsgálatot, mely vérzést okoz. A nevét nem tudom, de a lényege, hogy megnézze, hogy a burok a fejnél repedte-e (mekónium miatt). A vizsgálat kegyetlen volt, de mindent rendben talált. UH, szívhang szintén tökéletes. Majd megkaptam az első antibiotikumot, megnézték újra a nem létező/enyhe fájásaimat és mehettem ki Tibihez, hogy együtt várakozzunk. 4 órát kell várni a 2 antibiotikum között, hogy minden rendbe legyen a babával. Azt beszéltük meg, hogy utána kezdjük az oxitocint. A folyóson sétáltunk egy nagy létszámú izguló családdal. Sőt még egy volt osztálytársammal is találkoztunk, akinek a felesége éppen akkor volt túl a szülésen. Az elején csak róttuk a köröket. Az orvos is megmondta a gravitáció segít. Aztán szép lassan kezdtem valamiket érezni. A vége felé pedig már le kellett ülnöm 1-1 fájásnál, de még ezek is teljesen elviselhetők voltak. Szegény Tibi próbált szórakoztatni, de nem voltam vevő rá. Inkább a jelenlétére volt szükségem, meg arra, hogy belekapaszkodjak, ha éppen jöttek a fájások. A vége felé már úgy éreztem, hogy tényleg valami történik, ezek igazi fájások. De akkor már a szülésznőm is megérkezett és tudtam, hogy 9-kor elkezdjük az előkészületeket a szülésre, így inkább biztonságban a Tibivel maradtam. Ő is még 2-3 ujjnyi méhszájat talált. Őt már nem tudtam lebeszélni a beöntéstől (pedig Marcinál megúsztam). Hülye szabály, ez a szülésbe a legrosszabb élményem.

Amikor közbe le akartam zuhanyozni, már Tibit is vittem magammal, biztos, ami biztos, de másodszori próbálkozással se sikerült, mert olyan fájás jött rám. Erre már a szülésznő is felfigyelt, de én már csak azt akartam, hogy hagyjanak békén. Kérdezte, hogy kell-e nyomni, de már a beöntés miatt fogalmam se volt, mit érzek. Ragaszkodott, hogy megnézze, hogy állunk. Azonnal hívta a dokit, hogy ha rögtön nem jön, lemarad a szülésről és közölte, hogy a második antibiotikumot már biztos nem kapom meg. (10-kor volt esedékes) Ekkor fél 10 körül lehetett. Tudtam, hogy már a nehezén (ami szintén nem volt vészes) túl vagyok. Aztán már jött is a baba. NST-re már nem volt szükség. Magyarázták, hogyan üljek, rakjam a lábam, de nekem mozdulni se volt kedvem. A doki hagyott volna, de a következő nyomásnál a szülésznő a gátvédelemmel meggyőzött (a varrástól nagyon féltem). Még egy nyomással kint volt a feje eleje, aztán rám szóltak, hogy ne nyomjak, hagy jöjjön magától a baba. Aztán már csak az a képem, hogy félig kint van a Huba, majd szétrepedek (erre az érzésre eddig nem emlékeztem), aztán már ki is bújt. Pocakomra került. Egy picit vártak, aztán elvágta Tibi a köldökzsinórt. Első ilyen fotónk.:) (Magánorvos előnye.)

A baba nagyon ragaszkodott a köldökzsinórhoz, fogta, nem akarta elengedni, látszott rajta, hogy a pocakban is ezzel játszott. Majd folytatta az ujjacskáival, nagyon úgy nézett ki, hogy ujjszopó baba lesz. Cumit ő se fog kapni az tuti. Csak a szülés után kaptam oxitocint. Bár ezen is sokat filózott a doki, adjanak-e vagy sem.

Nagyon jó volt, hogy harmadszor is Áginál szültem, az az érzésem volt, hogy ő tartja kézben a dolgokat. Nyugtatta a dokit, hogy ez nem nagy vérzés, ne izguljon. Ági már tisztában volt, hogy ezt a faktorhiányt kicsit jobban felfújják a kelleténél és a szúrikkal nem vagyok más, mint egy normál beteg. A szülésznő szerint, ha nincs burokrepedés, akkor otthon szülök meg. Semmi kis fájásokból rögtön tolófájások jöttek. Azt mondta, hogy ez már a harmadik gyerekkel jár. Jó volt ez így:)

A fürdetés alatt jött a legrosszabb, az utómunkálatok, de most inkább a félelmem volt nagyobb, mint a fájdalom. Ahányszor hozzám nyúlt a doki, a legrosszabbra számítottam, de ha fájt is nem hagyott mély nyomot. A doki mindig mondta mit csinál, megkérdezett engem is róla. Ilyen se volt még. A lepény kinyomásához, most kellett a segítség, aztán sokat nézték, hogy minden rendben van-e. A lepény sokáig vérzett, azon is látszott a vérzékenységem. Csak egy picit repedtem belül, valószínűleg egy korábbi repedés helyénél. 2 öltéssel megúsztam, így lidokain szúri se kellett, a befújás elég volt. Aztán magunkra hagytak 2 órát. Huba is ügyesen szopizott és mindenkinek megmutatta újszülött hanghát. A Tibi alaposan megetetett, megitatott, éhes voltam, mint a farkas. Korábban lehet ez volt a baj, hogy ez elmaradt, azért szédelegtem.

Sajnos az idő hamar eltelt, így be kellett mennem a kórterembe, Babától, Tibitól búcsút vennem. Mindig irigyeltem azokat, akik saját lábon mennek át, utána még van erejük pakolni, tenni-venni, most én is közéjük tartozhattamJ

Álom nem igazán jött a szememre, végig a szülés képei jártak a fejembe. Hajnalba átmentem, hogy elhozzam Hubát, de csak 6-kor vihettem elL

A kórházba töltött idő lassan telt, megviselt a branül, főleg a cseréje, a gyulladt vénámba kapott szúri. Nagyon számoltam vissza. A végén ügye már ritkábbak a szúrik, még lassabban ment az idő. Huba nagyon jó baba volt. Most 3,5 szobatársat nyűttem el (3 ágyas szobába voltam), de elmondhatom, hogy Huba volt köztük a legjobb. Igaz, nagyon hamar megindult most a tejem. Azóta se lehet panasz a nagyfiúra. A nagyokat nem sokat láttam, első 3 nap Kanizsán voltak, aztán hol du.-i programjuk volt, hol Huba nem volt el. De túléltük ezt is, azaz nekem kellett a hiányukat.

Az antibiotikum elmaradásával se okoztam nagy károsodást Hubába, emiatt szerencsére csak a vérvétel miatt kellett bökni. Az eredmény várható volt, hiszen most a streptococcusom negatív volt és a szülőcsatornába se töltött hosszú időt.

A hazatérés örömteli volt, mi is nagycsaládosok lettünk. A kocsi teltházas.

Nagycsaládosok lettünk

Május 21-én 21 óra 32 perckor megszületett Huba baba fekete színű hajjal, erős hanggal.

Paraméterei:3580 g és 56 cm.

Ő se lóg ki a sorból, gyönyörű és tökéletes :D

Marci ovis értékelése

Túl vagyunk Marci értékelésén. Nem tudom, hogy ennyire kedvesen tálalták a rosszaságokat, vagy ennyire jól menedzseli magát a fiú.

Lényeg, hogy magához képest jól fejlődik Marci. A többiekhez képest az összehasonlításba nem annyira jó, de még van két éve bla-bla-bla. Ráadásul nagyon összemelegedett Gabóval, aki nagyon rossz hatással van rá. Sok butaságot kitalál és a drága fiam követi, mint a szamár. Eddig azt gondoltam, együtt eszelik ki ezeket a gyalázatos dolgokat, de az óvónéni megnyugtatott, hogy szó sincs erről, Marci, dehogy. Ő egy ártatlan kis bárány. (A bölcsibe hasonlót hallottunk a pszichológustól, csak éppen ott egy másik gyerek volt  a hibás.) Mindenesetre én is látom, vagyis hallom Héditől, hogy kezd nagyon rossz irányba menni Marci, így nagyon megfenyegettük, ha még egy ilyen dolog lesz, akkor megy a Patrikhoz (a csoport réme volt, és elvitték valami kis létszámú, speciális óvodába). Az óvónő szerint ez használt.

Nem baj, hogy firkálmányt gyárt, mert a legújabb nézőpont szerint a fiúknak nem kell tudni rajzolni, amíg más finom motorikus tevékenységbe ügyesek és részt vesznek. És Marci nagyon szeret gyurmázni. Hogy mennyire ügyes, arról kétségeim vannak, de tény, hogy használja az ujjait.

A tevékenységekbe hol részt vesz, hol nem. Hol hallgatja a mesét, hol nem. Anyanyelvi játékokba kérésre válaszol, néha el is találja a megoldást. De nem csodálom, hogy nem tud 'ka'-val stb.-vel kezdődő szavakat. Dominak is gondja van vele. Ehhez én is azt mondom kicsi. Bár a zöldséget és a gyümölcsöt megkülönböztethetné, és a színeknél se kéne színvaknak tetetni magát (saját vélemény). Bizonyos verseket felidéz. Gondolom verstanulás közbe se figyel oda.

Mozgásos játékokba jó, hirtelen mozgást is követi. Ami számomra nagyon meglepő, hogy tudja, melyik a jobb és melyik a bal keze (saját tapasztalat).

Matekba viszont ő is ügyes. A tízes számkörbe biztosan mozog az óvónő szerint. A zenés játékokat, feladatokat szereti. Az egyenletes ritmus megy, a ritmus visszatapsolása is nagyjából.  Jó lesz majd neki a Bárdos zenei osztálya.

Lassan öltözik, izegve-mozogva eszik, ruháit begyűri (de legalább elrakja!) stb.

De magához képest fejlődik! Kösz. Nyáron el kell kapni a grabancát és fejleszteni kicsit, bár az óvónő szerint nincs rá szükség. Remélem Huba is olyan jó baba lesz, mint Marci eleinte, akkor lesz időm a nagyokra. Egyenlőre még a kibújással is megmakacsolta magát. Szóval lehet, hogy ez is csak egy hiú ábránd marad.