Varázskastély, avagy egy múzeumlátogatás

Elérkezett a tavaszi szünet ideje. Már mindannyian vártuk. Bíztam benne, hogy 1-2 két nap Tibi is csatlakozik hozzánk, de ő nem ismer olyat, mint szabadság. Így négyesben töltöttük azt a pár napot (húsvétot leszámítva). Kinéztem jópár programot, köztük a varázskastélyt, Mezőgazdasági Múzeum időszakos kiállítása. Megfogott, hogy azt írják a neten, hogy egy modern elvarázsolt kastély. Illúzió, mágia, varázslatok, szuper feladványok, mese, szóval minden, amit egy gyerek élvez. 

 "Baljós árnyként magasodnak a kastély komor falai, égbe szökő tornyai szigorú strázsaként őrzik a Mágus titkait. Varázsfőzet kesernyés illatát hozza a kavargó szél, a közelgő léptek zajára nyikorogva feltárul a kastély hatalmas kapuja. Vajon mi vár az ajtón túl? Ártó bűbáj vagy csodás varázslat lakozik a kastély falai között? Lépjenek be velünk a Káprázat és Fantázia birodalmába, de vigyázat, a Varázskastélyban minden megtörténhet!"

Minden nap felvetettem a gyerekeknek, hogy mit szeretnének csinálni, esetleg ma van-e kedvük eljönni velem a múzeumba, de ők mindig csak itthon akartak játszani, esetleg kreatívkodni. Készítettünk már húsvéti mécsestartót szép számmal, festettek papír tojást, vágtak, ragasztottak, de Hédinek még ez se volt elég. Egy napig gyakorlatilag ki se dugták Hédi szobájából az orrukat, mert úgy belemelegedtek a legózásba. Megértem, a munkás napokon sok idejük nincs játszani, főleg Hédinek, de én meg sajnáltam a sok elszalasztott érdekes programot. A tavaszi szünet utolsó napján már sarkamra álltam, és megmondtam, hogy én megyek, ha akarnak csatlakoznak hozzám, ha nem maradnak. Mivel még az emeletre se mennek fel egyedül, így nyilván jöttek velem. Elmentünk a Varázskastélyba. Kicsit tartottam tőle, hogy fogom én bírni három gyerekkel, de bíztam a kiállítás érdekességében. 

Útközben már a Hősök terén leragadtunk, mivel épp valami nagy ember járt arra és egy katonai csapat vonult fel tiszteletére, akikre egy kupac géppuskás (robbantások miatt) őrzött. Innen nem volt egyszerű szabadulni. Marci távolról csodálta őket. Beszélgetni nem mert velük. Félt a puskától. És végig azt kérdezgette, hogy mikor jönnek a gonoszok. Háborúznak?! Nesze neked óvoda. A gyerek rögtön erre asszociál. De azért csak elindultunk, mikor késett a műsor és nem történt semmi. Olvastam, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel, a tavaszi szünetbe hosszabb nyitvatartást tartanak. De ez már hivatalosan nem volt a tavaszi szünet része, hiszen a legtöbb iskolába már megkezdték a tanítást, így azt gondoltam, hogy hétköznap nincs tömeg. Tévedtem. Odaérve a múzeum előtt állt a sor. Rossz jel. Megfordult a fejembe, hogy inkább hátraarc és megyünk másfele. De tudtam, hogy többet nem jövők vissza, így most vagy soha. Nem is kellett olyan sokat várnunk, hogy bemehessünk. Következő pofon. Be akarja vinni a babakocsit, mert nem fogja tudni tolni a tömeg miatt. Szuper, most cipeljek mindent a nyakamba. Még jó hogy hordozóval készültem. 

Nagy volt a tömeg, így a zaj is. Nem volt egyszerű a feladatokhoz egyáltalán hozzákerülni. Legtöbbször már sorban állás alatt megtudtuk a választ. Iskolás csoportok is megjelentek, ott a gyerekek simán eléd álltak, nem érdekelte őket, hogy te az olvasás közepén vagy. A mesét is hamar abbahagytuk, én se bírtam szusszal (túlkiabáljam a háttérzajt) és ilyen körülmények között a gyerekek se tudtak a mesére figyelni, nemhogy a megmentő szerepébe beleképzelni magukat. Inkább a feladatokra koncentráltunk, amik ötletesek voltak (bár az érzékszerves kiállítás jutott rögtön eszembe és a pszichológia óra). 

A feladatok többrétűek voltak. Volt tapintáson, szagláson alapuló feladat. Halláson alapuló: zajból ki kellett szűrni értelmes szavakat, ami a megoldás volt. Megfigyelésen alapuló: Füstgömbben milyen állatot látsz?; egy tárgy a képen a feje tetejére állt, melyik az?; az elvarázsolt köpeny alól kilógó láb melyik állathoz tartozik. Vonalvezetés: labirintus hova vezet. 

Ismereteken/ logikán alapuló: nagyító varázs ital a többi mérgező, melyik az (kamilla, ezerjófű, kockacukor/gyöngyvirág, nadragulya, ólomgömb/ angyaltrombita, gyűszűvirág, ciándobókocka)? Számolás: melyik fajta autóból van a legkevesebb? Persze mindez nagyon látványosra megcsinálva. Ettől volt igazán más, mint otthon, ha feladatozunk.

A feladatok szét voltak szórva. És az előző megoldása volt a következő játéknál található szőnyeg színe. Ha valaki nem tudta/hallotta volna  a megoldást egy közeli tábla képén el volt rejtve a megfelelő színű korong, de ha így se ment valakinek, a szöveg elárulta melyik részén keresd. Így senkit nem érhetett csalódás. Marcinak talán legjobban a megfelelő színű szőnyeg keresése tetszett legjobban. Sok feladat volt, nyilván képtelen volt mindig figyelni. De szerencsére ennek ellenére (összességében) elfogadhatóan viselkedett. Hozzáteszem a reklámszöveg alapján nekem úgy jött le, hogy minden feladat más szobában van. Az 1000 m2 se tűnt annyinak.

A következő feladat keresése közben pedig sok érdekességet láthattunk a táblákon: optikai csalódások  (párhuzamos-e, ugyanakkora, mozog-e  vagy csak a szemünk káprázik), háttérbe beleolvadó tárgyak, hideg-meleg érzet (melyik tárgy tűnik melegebbnek), feladványok pl. különbség keresés.

A kiállítás látványos volt. De ilyen tömegben lehetetlen volt a mesébe képzelni magunkat és azt hinni, hogy most tényleg kicsik vagyunk, vagy a közelünkben lebeg a varázsló. Így a kiállítás alapját képző varázslatokat, és a csacsi kiszabadítását se tudtuk átélni. Ez azért elég sokat rontott rajta. A vidámparkhoz tartozó elvarázsolt kastély azért interaktívabb volt, talán a tükröket helyettesíthette volna. De én hiányoltam a mozgó földet, a billegő lépcsőt, a szelet, a ténylegesen repkedő denevért stb. Ez gyakorlatilag táblák tömkelege volt.

A varázskastélyhoz tartozó feladatok végigjárása után úgy éreztem, alkalmatlan lenne a csapat, hogy végigjárjuk az állandó kiállítást. Mikor utoljára az érzékszervi kiállításon itt jártunk (2013), akkor bebarangoltuk az egészet és a legtöbb rész tetszett is. Akkor jobb volt a felnőtt/gyerek arány és még Marci ült a hordozóban. Most meg kellett elégednem a múzeum kis részével is.

A fejembe megfordult, hogy a toronytúrát (a múzeum két tornyába is fel lehet menni) is megcsináljuk, de a gyerekekre nézve hamar elhessegettem a gondolatot. Maradt a játszótér, ami ellen sosincs kifogásuk.

Elmentünk, megnéztük, tapasztaltunk, talán tanultunk is valamit. Csak azt nem értem, ha ilyen igény van a kultúr programra miért nem csinálnak többet. A tömeg tényleg elrontott mindent.

Bivalyrezervátum

Vasárnap eljutottam végre Kápolnáspusztára a bivalyrezervátumba. Ez a hely a Kis-Balaton mellett található. Célja a génállomány megőrzése és a fajbemutatás. Szegényekből már nem sok van Magyarországon.

A csapat egyik fele biciklivel jött, a másik fele autóval. Anyu vigyázott a Hubára (autóban aludtak), így én Hédivel, Blankussal, Karcsival jártam körbe a tanösvényt, majd repetáztam a csapat másik felével.

Mikor beléptünk, az állatsimogatóba megláttam a csacsikat, így máris szívembe fogadtam ezt a helyet.

A tanösvényt végigjárva sok mindent olvastunk róluk. Megtudtuk, hogy a fiú bivalyt hívják tinónak, és ha az felnő lesz belőle ökör. Ezekkel a fogalmakkal mindig bajban vagyok:) Megtudtuk, hogy szimbiózisban él számos állattal. A barázdabillegető a hátán utazik, cserébe az élősködő rovaroktól megszabadítja. 

Az ürge (veszélyeztetett állat!) pedig élvezi a bivaly legelőket, hiszen egyre szűkül a nyílt füves rész, amit ők annyira szeretnek. A nagytestű ragadozómadaraink fontos tápláléka. Téli álmot alszik. Sajnos barázdabillegetőt nem, de számos ürgét, illetve ürgelyukat láttunk. 

No és a lepénye méretén is elcsodálkoztunk. A gyerekek jókat mulattak rajta:)

Nagy örömömre hagyták magukat simogatni, etetni, vakargatni. Később a neten olvastam, hogy szeretik is. Lehettem volna bátrabb. Persze vakargattam őket, de mikor a hatalmas állat megmozdult, azért én is hátraléptem. 

De találkoztunk nagyon fiatal állatokkal is.

A bivalyok mellett egy szürke marha csorda heverészett, a kedvenc hajas fajta:) De most rájuk nem fordítottunk akkora figyelmet. Azon azért meglepődtem, hogy ők télen is kint vannak, nem terelik be őket istállóba, mint a többi tehenet vagy bivalyt.

A gémeskutat is megismerhették a gyerekek. Megtudtuk, hogy szegény gulyás megizzadt nyáron, mire megitatta a bivalyokat. Hasznos találmány volt számára.

A kilátón sétálva megtudtuk azt is, hogy a denevérek az év emlősei. Természetesen védettek. Ők az az egyetlen ma élő emlős állatok, amely képes aktív repülésre. Itt pedig számos denevérládát is kihelyeztek, mivel a barlangok, odvak (denevér szállások) kis száma is hozzájárul a denevérek számának csökkenéséhez. A panelban jó pár éve Linda is találkozott egy denevérrel, amit Tibi persze kitelepített. Szegény lehet csak otthont keresett. Lehet nekünk is kellene odút telepítenünk?! De a denevér nem szép, és félelmetes állat....

A játszótér is nagyon ötletes volt. A fáradt gyerekek itt pihenhették ki magukat.

Én személy szerint nagyon élveztem az itt töltött időt. És a gyerekek se panaszkodtak. A tojáskereséssel (amit persze nem leltünk) még Blanka érdeklődését is fent tudtuk tartani. Aki az állatsimogatóban Karcsi nyakából visított, mert közeledett feléjük egy szamár:D

Szegény Hédit addig szekálták, míg Domitól átvette a biciklit és ő tekerte haza (25 km). Szegényem csonttá fagyva érkezett meg. De hősiesen megtette ezt a hosszú dimbes-dombos távot. Persze útközben a zalakarosi cukrászdában tett látogatás nem volt ellenére.

4 napos ünnep

Sajnos nem mondhatom, hogy itt a tavasz, élveztük a jó időt ... Így örülök annak is, hogy nem ezt az időt választottuk családi nyaralásnak sem. Azt gondolom, hogy az időt tartalmasan töltöttük Kanizsán is.

Szombaton meglátogattuk a könyvtárat, ahol mindig a legnagyobb problémám, hogy mi is legyen a sok jó könyv között, az amit kiveszek. Hédivel most az Olvass velem sorozatot olvassuk, így felpakoltam az összes még nem olvasott könyvből. A könyvek érdekesek, olvasmányosak, és tényleg közösen olvassuk ki őket. Marci ezért nem is szereti. A nagyját én olvasom, de minden oldalon ki van emelve néhány sor, amit Hédinek kell elolvasni. Ő is szereti, mert legtöbbször ő hozza, hogy olvassuk tovább a történetet, amikor választhatna olyat is, amit csak én olvasok. Hédi olvasása fejlődött. Az iskolában nagyon erőltették a szótagoló olvasást, de most úgy tűnik, hogy visszaállt a majdnem folyamatos olvasásra. Persze hosszabb szavakkal még küzdenie kell. A hosszabb szövegeknél, meg elfelejti mit is olvasott az elején. Azaz nagy energiát igényel még neki az olvasás. Próbáltatok már szótagoló olvasást (szótagokra bontott szavak)? Nekem is kellett néhány sor, hogy agyilag ki tudjam hagyni az elválasztó jelet. Kanizsai könyvtárat egyébként még azért szeretem, mert hatalmas a választék és kevés a késedelmi bírság. Csak azt sajnálom, hogy a gyerekek sose akarnak eljönni velem. Onnan mentünk shoppingolni. És simogattunk pici nyuszikat:) Hubus is érdeklődve nézte az ugráló micsodákat. Itthon csak fekszenek a nyulak és megemelni se tudom őket, hogy közel rakjam Hubához. Szóval hiába van 3 nyúlunk, a pici nyuszik új élményt jelentettek.

Vasárnap délelőtt óriási bolha volt. Vettünk megint mindenféle szükségtelen lomot:) Délutánra jegyünk volt Jégvarázs-Hangszervarázs c. előadásra. Trombita, harsona, vadászkürt szólalt meg egy-egy ismert dal során (Vuk, Star wars, érik a szőlő). Az előadás vége felé ki lehetett menni a gyerekeknek a színpadra, ők énekelték el  a tavaszi szél vizet áraszt (felnőtt nélkül), nagyon jól hangzott. Huba először vett részt igazi kultúr eseményen. De le a kalappal előtte. Egy ideig tátott szájjal figyelte a színpadod, majd váltott a gyerekek figyelésére és csak a végén kellett bedobni a rágcsát. Az előadás végén pedig trombitát kaptak a gyerekek, aminek nagyon örültek (ők), de szerencsére hamar tönkrement:)

Hétfőn Zalakarosba mentünk. Hubával mi is csatlakoztunk a pancsolókhoz. A nagyfiú meglepően élvezte  a vizet. Órákat töltött a vízben. Kézben, úszógumiban, pancsoló medencében, mély vízben. Pancsolt, bámészkodott, ki se akart menni. Még a játszórészre se volt szükség, csak az alváshoz, mert olyan jól érezte magát. A nagyokat meg egyáltalán nem lehet kirobbantani a vízből. Reggeltől estig bírják.

Kedden pedig kinézek az ablakon. Mit látok szemben a csarnok falára ragasztva?! Mega játszóház. Ha már a szomszédban van, muszáj volt megnézni. Az Ildi leírása találó volt. Néhány munkanélküli férfi összeállt, vett egy csomó kiszuperált ugrálóvárat és mozgó játszóházat csinált. A gyerekek rövid ugrálás után, hova is tértek be, a 3D-s moziba. Először kép nem volt, majd hang. Azért nehezen, de összehoztak valamit, de alig kezdődött el a film, szóltak, hogy menjünk ki, mert ránk dől a "légvár épülete". Kiderült áramszünetek sorozata történt, így  a légvárak is leengedtek. A visszakapcsolás után pedig néhány perccel el is füstölt a hosszabbító (jó nagy füsttel), ugrálóvárról gyerekmentés, mielőtt az is leég.... Megvolt az élmény, és a sok miért kérdés a gyerekektől. Ez idő alatt, hiába volt bohóc és a net alapján animáció, hát senki nem próbálta meg szórakoztatni a gyerekeket. És a magas belépőjegy ár mellett, persze minden (elektromos autó, lufi stb.) fizetős volt... Lassan megszerelték az elfüstölt alkatrészt. Ezek után kicsit félve, de felengedtem a gyerekeket az ugrálóvárakra. Az ugrálóvárak amúgy jól néztek ki (állapotukat leszámítva), de semmi extra nem volt benne. Egy eleven parkkal nem ért fel. A baba játszó, egyenesen katasztrófális volt. Minden oda bedobálva, nekünk kellett elrendezni, kitakarítani a lomoktól. A sátor szakadt volt, a csúszda billegett, mert a szivacs nem borította be az egész részt. Legalább néhány színes labdát beszerezhettek volna. Igaz, nem két perc utána összeszedni, de sokat dobott volna rajta. Majd jött a bohóc műsor, aminek a lényege, hogy egy felfújt lufit elengedett a bohóc és el kellett kapni a gyerekeknek. De az egésznek reklám szaga volt, mert a bohóctól lehetett lufit venni, amire többször felhívta a gyerekek figyelmét. A moziba már nem lehetett visszatérni, mert a sok összeborulástól, a számítógép is beadta a szolgálatot. Furcsa volt, hogy senki nem próbálta az omló épületből kimenteni... Azért a gyerekeknek tetszett, délután is vissza kellett mennünk. Huba pedig szabadon gyakorolhatta a mászást a hatalmas tornateremben, sok gyerek volt és a pad is jó kapaszkodót jelentett neki az felálláshoz.

Ismét Lego dicshimnusz

Már többször (2011. április, 2013. november ) írtam, hogy milyen jó, hogy van a sok duplonk és mennyire szeretünk vele játszani. Hédi már teljes mértékben belenőtt a legoba. A pót-karácsonyi ajándékát (Jégvarázs lego) teljesen egyedül rakta össze, de Marci is a mélytengeri helikopter készletet, amit a Jézuska hozott neki, két nap alatt bár segítséggel, de ügyesen kirakta. Tényleg meglepő módon türelmesen kereste a következő alkatrészt és nagy hányadba ki is találta hova való. Korábban is kaptak már legot, és Lindáéktól is szép számmal örököltünk. De mégis úgy látom, a duplo szerepe megmaradt a családban. Akár reggeltől estig megy az építkezés, majd a szerepjáték. A lego lent van, azzal általában egyedül játszanak, rövidebb ideig. A duplozás legtöbbször családi játék szokott lenni a tetőtérben. Tényleg mindenki olyan jól eljátszik.

Hédi inkább az élményeit játssza el. Iskolát épít, farsangot, altatja őket, utaznak, bár az állatokat is szépen sorba állítja. 

Marci pedig rendőrökből, kalózokból épít felhasználva minden fegyvert (bomba, kard, ágyú) és fegyvernek látszó (tűz, ásó) tárgyat. 

Huba pedig egyenesen imádja a Duplo világot. Olyan átéléssel rombol, hogy öröm nézni. Akármilyen álmos, ott ő is csöndben játszik. Megy  a kis buldózer egyik építménytől a másikra leszedni egy-két alkatrészt. Csak az nehéz, hogy úgy kivitelezze, hogy a nagyok ne lássák.