Sajnos minket is utolért a betegség. Tudom, hogy elkerülhetetlen, hogy a Hédi ne legyen beteg, de azért jobban örültem volna, ha még kicsit korosodik és utána esünk túl az első igazi betegségen.
Már élete során párszor ránk hozta a frászt, mikor nem evett 12 óráig, mikor megkapta az első oltását és azt se tudtuk, hogy kell lázat mérni fenékbe, nemhogy a kúpot beadni, mikor az oltástól hasmenése volt és nem hízott, és diétára lettem fogva, mikor éjjel kihányta a brokkolit, mikor rátekeredett egy nem tudjuk mi a lábujjacskára és teljesen bevágta és feldagadt és azt se láttuk teljesen, hogy le sikerült-e varázsolni róla. Hát azt hiszem ennyit tudok felsorolni.
Most pedig, több, mint egy hete náthás. Az egész az Ilditől meg a Domitól indult. Az Ildinek kezdett a torka fájni, aztán a Dom-domnak az orra folyni. Aztán mikor először "munkába álltam", azaz bementem fél órára a tanszékre, az Ildinél hagytam megőrzésre. Szegény maszatkán végigbőgte az egy órát, amíg nem voltam ott, pedig az Ildi mindent bevetett, szegény Domika, meg a kiságyba játszva tűrte, hogy az Ildi a Hédit nyugtatgatja. Azóta, ha be kell mennem, a Tibinél hagyom az egyetemen fél-egy órára, ott jobban bírja a hiányomat, vagy ha sírna a Tibi tudna szólni. Aztán a Domika is többször ránk lett bízva, ő valahogy jobban elvan velünk (kivéve este). Szóval sokat együtt voltak és múlt kedden már a Hédike orra is folyt. Nagyon nem foglalkoztunk vele, használtuk az orrszívós porszívót, de ennyi. Aztán múlt pénteken hazajöttünk Kanizsára.
Szegény Domi vasárnapra belázasodott, és mivel estére se ment le a láza, szúrit kapott, pricnicelték, meg hűtőfürdőzték. Aztán hozzánk is elért a baj, Hédikének is keddre hőemelkedése lett. A doktornéni még bízott benne hogy vitaminokkal, nurofennel, és orrcseppel megússzuk, nem kell antibiotikum. De sajna szerda reggelre már be is lázasodott. Ismét mehettünk vissza. Hédi kapott antibiotikumot, mert már a mandulái is begyulladtak, szegény Domikát meg benn is fogták a kórházban:(. Először azt hitték tüdőgyulladása van, de hála Istennek "csak" hörghurut. Azért szegény kap infúziót, hogy ki ne száradjon. Meg gondolom vizsgálgatják. De ahogy a Karcsi elmondja, Dom-dom nagyon bátor, és nagyon jól tűri a megpróbáltatásokat. Nem úgy, mint a Hédi, akinek kemény küzdelem a gyógyszerek beadása, a lázmérőzés stb. Persze megértem, mert tényleg abból áll a napja, hogy valamit a szájába, vagy orrába tömnek. Hiába ízesítik ezzel-azzal, a babáknak nem ízlik. Egy embernek le kell fogni, eldönteni, mert egyből kiköpné. Most már így is olyan szintre jutott a Hédi, hogy órákig tudja gurgulázni a torkán a lötyit és mikor felemeljük kifolyatja a száján. Hiába, okos a baba.
Azért reméljük hamar túljutnak a betegségen. Bár tegnap már rajtam is kijött és estére belázasodtam, de én mára már jobban vagyok.
Már élete során párszor ránk hozta a frászt, mikor nem evett 12 óráig, mikor megkapta az első oltását és azt se tudtuk, hogy kell lázat mérni fenékbe, nemhogy a kúpot beadni, mikor az oltástól hasmenése volt és nem hízott, és diétára lettem fogva, mikor éjjel kihányta a brokkolit, mikor rátekeredett egy nem tudjuk mi a lábujjacskára és teljesen bevágta és feldagadt és azt se láttuk teljesen, hogy le sikerült-e varázsolni róla. Hát azt hiszem ennyit tudok felsorolni.
Most pedig, több, mint egy hete náthás. Az egész az Ilditől meg a Domitól indult. Az Ildinek kezdett a torka fájni, aztán a Dom-domnak az orra folyni. Aztán mikor először "munkába álltam", azaz bementem fél órára a tanszékre, az Ildinél hagytam megőrzésre. Szegény maszatkán végigbőgte az egy órát, amíg nem voltam ott, pedig az Ildi mindent bevetett, szegény Domika, meg a kiságyba játszva tűrte, hogy az Ildi a Hédit nyugtatgatja. Azóta, ha be kell mennem, a Tibinél hagyom az egyetemen fél-egy órára, ott jobban bírja a hiányomat, vagy ha sírna a Tibi tudna szólni. Aztán a Domika is többször ránk lett bízva, ő valahogy jobban elvan velünk (kivéve este). Szóval sokat együtt voltak és múlt kedden már a Hédike orra is folyt. Nagyon nem foglalkoztunk vele, használtuk az orrszívós porszívót, de ennyi. Aztán múlt pénteken hazajöttünk Kanizsára.
Szegény Domi vasárnapra belázasodott, és mivel estére se ment le a láza, szúrit kapott, pricnicelték, meg hűtőfürdőzték. Aztán hozzánk is elért a baj, Hédikének is keddre hőemelkedése lett. A doktornéni még bízott benne hogy vitaminokkal, nurofennel, és orrcseppel megússzuk, nem kell antibiotikum. De sajna szerda reggelre már be is lázasodott. Ismét mehettünk vissza. Hédi kapott antibiotikumot, mert már a mandulái is begyulladtak, szegény Domikát meg benn is fogták a kórházban:(. Először azt hitték tüdőgyulladása van, de hála Istennek "csak" hörghurut. Azért szegény kap infúziót, hogy ki ne száradjon. Meg gondolom vizsgálgatják. De ahogy a Karcsi elmondja, Dom-dom nagyon bátor, és nagyon jól tűri a megpróbáltatásokat. Nem úgy, mint a Hédi, akinek kemény küzdelem a gyógyszerek beadása, a lázmérőzés stb. Persze megértem, mert tényleg abból áll a napja, hogy valamit a szájába, vagy orrába tömnek. Hiába ízesítik ezzel-azzal, a babáknak nem ízlik. Egy embernek le kell fogni, eldönteni, mert egyből kiköpné. Most már így is olyan szintre jutott a Hédi, hogy órákig tudja gurgulázni a torkán a lötyit és mikor felemeljük kifolyatja a száján. Hiába, okos a baba.
Azért reméljük hamar túljutnak a betegségen. Bár tegnap már rajtam is kijött és estére belázasodtam, de én mára már jobban vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése