Gyereksziget I. és sokadik egy hét Szabiékkal:)

Végre szerencsével jártam munkakeresésben (legalábbis akkor még azt hittem), így Szabiékhoz „költöztem”:) Egy nappal korábban érkeztem, hogy Szabi be tudjon menni gyerekek nélkül az egyetemre megbeszélni a főnökével a továbbiakat (lsd. Szabi ovis bejegyzései). Nem volt sok időt távol, és mivel Marcika áldott jó természetű kisfiú, így nem is lett volna semmi baj, ha nem félek egy pillanatra is egyedül hagyni Hédivel. Néha nagyon féltékeny tud lenni Marcira, ilyenkor nem túl finoman közelít/nyúl hozzá, vagy irigyen elveszi (kikapja) a játékokat a kezéből. Azért túléltük Anya távollétét:)

A délutánok, esték nagy részét a háznál töltöttük. Szorította Szabiékat az idő a kőművesek meg egyéb munkások érkezése előtt. Hédi eljátszott egy kis földkupacon, vagy éppen rosszalkodott (csapkodta a poros ágyat, tiltott helyen járt), Marci kézben volt vagy aludt.

Vasárnap a Gyerekszigeten jártunk, szerencsére a vihart a villamoson/HÉVen utazva éppen megúsztuk, minket már napos idő fogadott. Hédi felcímkézése után (ha elveszne arra az esetre:)), az állatsimogató felé vettük az irányt, ahol Hédi röfit akart látni. Először csak kerítésen kívülről lehetett nézni őket, addig Hédi barátkozott a kutyusokkal. Igencsak fél tőlük mióta megugatta egy kutya. A gyakran járt útvonalakon azt is tudja hol laknak, így pl. a házhoz vezető úton vagy az utca másik oldalát kell választani, vagy cipelni kell addig kézben. Azért, ha látja, hogy egy kutya tényleg barátságos, erőt vesz magán és turbó mozdulattal megsimogatja, majd távolságot tartva figyeli a reakcióját. A többi háziállattal már bátrabb volt, pedig valljuk be a ló vagy egy tehén sokkal nagyobb nála, így az ember azt gondolná, hogy félelmetesebb is.

Míg Hédi anyával és apával közelebbről tanulmányozta az állatokat, addig én Marcira vigyáztam, és cuki képeket csináltam róla.:


Majd belefutottunk egy improvizációs zenekarba, akik éppen a vattacukort és a fagyit foglalták dalba. Szerintem jópofa volt, Szabiéknak annyira nem jött be. Majd következett egy kis ugrálóvárazás, illetve vonatozás. Utóbbinál természetesen Hédi volt a masiniszta, anyukája kiharcolta, bár csak egy „ellenfelet” kellett legyűrniük érte:)


Jöhetett a régóta vágyott pöttyös kendőért a sorban állás. Én inkább bevállaltam a babakocsi őrzését, és bevonultam egy árnyékba, ahol persze egyből betaláltak Zepteresek, persze ezt már csak utólag tudtam meg:).
Egy fotó a hajókázás előttről, és a hajókázásról:



Volt egy stand, ahol azt hittük igazi pöttyös rudit lehet készíteni, mint kiderült csak sólisztből formáltak valami túró rudi hasonmást a gyerekek. Tibi csinált egy pöttyös szélpörgettyűt, és mentünk tovább.
Az ugrálórészben sajnos csak három év fölötti gyerekeket engedtek be, így fájó szívvel visszamentünk a kicsiknek fenntartott helyre, ami legyünk őszinték nem egy nagy was ist das a másikhoz képest… Én Marcival lepihentem a Nestléseknél, Tibi pedig elugrott finomságokért. Mivel Marcika már elég éhes volt akkor, így megkóstoltattuk vele a frissen facsart narancslevet, és nagyon ízlett neki! Csak úgy tepert érte:). Egy fél pohárral simán megivott.



Utána következett a Halász Judit koncert, ami szintén nem az én ízlésemnek való, úgyhogy inkább ismét a babakocsit választottam, míg Szabiék előrébb álltak a gyerkőcökkel. Szóval erről nem tudok nyilatkozni, hogy tetszett nekik:)


Majd haverkodás a Nestlés kék macival,

illetve utolsó programként indulás előtt a Tündérkert bébi játszóházat választottuk. Hédi szépen eljátszott egyedül, mi addig lepihentünk.

Tibi aggódott, hogy biztosan nagyon unatkoztam egész nap, de itt is megnyugtatlak, hogy nem unatkoztam, csak már nagy vagyok ezekhez a programokhoz:) És kiolvastam a nemzetiket, szóval nem volt hiábavaló nap :)
Hazafelé megálltunk a Nagyi palacsintázójában, majd közös fotózás következett, persze jó kép nem sikeredett, mert két gyerek és két felnőtt sosem néz egyszerre a kamerába:) Na, jó bevallom az utolsó képet, ahol mindenki odanéz, én rontottam el :)

Hétköznap sajnos nem sokat láttam a gyerkőcöket, bár Hédike minden este „megvárt”. Tibi nagy bosszúságára sajnos nem egy korán fekvő típus a Hédi. Szerintem egy kis duracell nyuszi, későn fekszik, korán kel (olyan mint apukája:D ), és napközben sem sokszor alszik. Mindent kitalál, hogy ne kelljen aludni még:) Már azt hittük, hogy alszik, amikor kopog a kisszoba ajtaján, hogy apa pisilni kell, és nem egyszer eljátssza ezt egy este:) Vagy ilyenkor bejön a szobába, és beül az ölembe, nézni hogy mit csinálok. Imádja az msn-enem a smile-kat, a nevető kutyás jelemen mindig jól szórakozik. „Mit csinál a kutyus?”
Pénteken kérlelt, hogy ne menjek dolgozni, maradjak otthon, kívánsága végül félig teljesült, még el tudtam tőlük köszönni, mielőtt hazaindultak volna Kanizsára. Hogy aztán Domival olyan sikongatást rendezzenek a házban, hogy csak na. Nem emlékszem mit kiabáltak a legmagasabb hangjukon, de mikor leértek a lifttel, én még akkor is hallottam a 8.-on:D