Otthon majális

Most rendhagyó módon a négynapos ünnepbe otthon maradtunk. Nem mentünk se haza, se nyaralni. Az elmúlt hétvégéket Anyuékkal töltöttük, ráadásul Tibi előtte pár nappal ért vissza Japánból, így nem akartunk utazni sehova, kis családi körben "pihentünk". Rendezgettük, takarítgattuk családi fészkünket, felruháztuk Tibit, és gyönyörködtünk a porontyainkba. Most Domi hiányába kezdett összehangolódni a két testvér. Hédi hajlandó volt "lesüllyedni" Marcihoz és együtt mókáztak, vagy éppen nagytestvérhez méltóan vigyázott rá. Érdekes, hogy kétségbe tud esni a Hédi, amikor Marci rosszalkodik, épségét kockáztatja. Teljesen maga alá kerül, sírva és könyörögve kéri, hogy csináljunk már vmit, mert Marci leesik, összetöri magát és nem lesz testvére. Együtt csibészkedtek. 
 

Nagyon élvezték az üres télikertet, ahol kiabálva, sikongatva rohangásztak és örömüket lelték abba, hogy tőlük visszhangzik minden. És bár lehet a szomszédok ilyen akciók után megállapítják, hogy mi is csak egy hajszállal vagyunk jobbak, mint az előző lakosok, mégis hagytam, hiszen fülig ért a szájuk és csak nevettek, nevettek, nevettek. Ezzel végül is nem ártanak senkinek, miért ne csinálják. Én meg csak szívtam magamba az örömüket. Elkészült a kinti játszóbirodalom is. Kaptak egy jelentős szeletet a kertből és még hol van a medence... Van egy nagy homokozójuk, egy "kis házzal". Papa parkolója pedig egy tanpályának megfelel, így használhatják a kismillió járművüket is (kb 2/fő). 

Mivel az időjárás igazán nyárias volt, Tibi elment egy naptej vásárló túrára, amit sikeresen teljesített is, a bevásárló körúton pedig mindkét csemetének sikerült kalpagot venni, így tényleg nyárra váltottunk. 

 
Feltöltöttük nekik a bolhapiacon,ősszel vásárolt Aquaplay vízi játékot, ami igazán nagy sikert aratott. Egész délutánra le sikerült kötni őket. Igaz a második feltöltés végén se maradt sok víz. A gyerekek együtt merték, locsolták, burogatták a vizet, tologatták a hajókat, úsztatták a bácsit. Igazán élvezték a pancsolást. 

 Aztán persze együtt váltottak át rosszalkodásra, hordták a homokozóból a homokot és saraztak. Ekkor vezettünk be egy új szabályt, az udvarról az út a kádba vezet, és csak utána jöhet a vacsora. Szerencsére ez a szabály ellen még a gyerekeknek se volt kifogása.  

 
Kedden pedig rendkívüli dolgot hajtottam végre :) Gyerekkel a hátam mögött bicikliztem! Ráadásul úgy, hogy azóta, mióta a Hédi a pocakomba került nem ültem lábhajtásos járműn. De nem estünk el, nem ütöttünk el senkit és minket se gázolt el senki. Szóval minden gond nélkül eljutottunk a Kopaszi-gátra. Bár ezzel a park építéssel kapcsolatba is mindenféle vádaskodások voltak, az biztos, hogy egy nagyon jól sikerült szabadidős hely lett, amire nagyon nagy szüksége volt a városnak, és főleg Újbudának, hiszen itt tényleg nagy hiány volt és van is zöld területből. Az igényt pedig reprezentálja az a hatalmas embertömeg aki ott keresett kikapcsolódást. A játszótéren is elég magas volt a gyerekek létszáma, bár lehetett volna magasabb is, főleg ha a gáton pihengető, sétálgató emberek számából indultunk ki. Mikor mi elfáradtunk a játszótéren, miután a Marci állandóan körtáncot akart járni a 2 m magas hajó alakú mászóalkalmatosságon. Nosztalgiáztam magamba egyet. Utoljára amikor kb. 1 éve ott jártunk, Marcika még kézben csüngő pici baba volt, akit még kis túlzással a széltől is óvtunk, Hédi pedig folyamatosan segítséget igényelt, hogy feljusson a hajóra, hogy a végén a csúszda alján elkapjuk. Bezzeg most már mászik, mint a villám, nem hogy segítséget nem igényel, bátran közlekedik mindenhol, és már a jelenlétünket se igényli, elég a tudat, hogy ott vagyunk látótávolságba. Marcika persze segítséget bár szintén nem igényel, csak kap, mert dühöng, hogy a nála magasabb létrafokokon nem tud feljutni, és figyelmet se igényel, de kap, mert félelemérzet nélkül közlekedik mindenhol, nála kétszer olyan idős gyerekekbe beleköt, ha éppen útba vannak, szóval figyelni kell a mi kis harci kakasunkra. Mert a Marci tipikusan egy kiskakas, mindenkibe beleköt, aki éppen útban van, vagy nem azt teszi, amit elgondolt, kortól, nemtől, méretektől függetlenül. Védi a sajátját és mindenről úgy gondolja, hogy a sajátja, beleértve a mászókát, csúszdát... A kiskakastól pedig tényleg csak az különbözteti meg, hogy a nem szót használja, de azt is olyan határozottan és gyakran, szúrós szemekhez társítva, hogy az az egyke, nála 1-2 évvel idősebb gyerekeket is el tud téríteni. Mikor besokalltunk a sok kakaskodástól, átmentünk fagyizni. Kiderült Marci egy szempontból biztosan rám ütött. Nem értette mi a jó, abba a hideg ragacsba, pórias nevén fagyiba, mikor van sokkal finomabb dolog is: a tölcsér :) Végül Tibi elment szerezni nekünk 1-1 tölcsért, a fagyinkat pedig Hédivel eleszegették, mert ők meg tudnak valamit, amit mi nem, hogy mi a jó abba a hideg ragacsba:) Gyorsan, de semmi különössel eltelt ez a pár nap. De jól esett. Otthonunk is szépült, és a gyerekek is legalább olyan jól eltöltötték az időt, mintha órákat utaztunk volna, valamilyen távoli vidékre.