Duplo mánia

Még mindig fenntartom, hogy megérte megvenni ezt a hatalmas mennyiségű duplot. Bármit meg lehet belőle építeni, nem a kockák száma, hanem az ember fantáziája szabhat csak határt. Ebben az esetben a játék mennyisége, szerintem előnyös. Rengeteget játszik vele a Hédi. Szerepjátékozik, alkot, és hosszú időre leköti vele magát. Ami jó benne, hogy még mi is élvezzük a játékot. Nem az van bennünk, hogy jaj, már megint ezt hozod. Hanem legalább olyan elmélyülten építjük a tornyost házat buggy jumpinggal, hintával, tetőkerttel, tanyát, állatkertet, alagutat, amit éppen kitörpölünk. Közbe új fogalmakat tanul meg a Hédi, mint pl. csigalépcső, haver, ikrek, barlang...

És elkezdünk a biológia órára is gyúrni. Jó tudom, előbb az ovi jön, de nagy hiányosságot véltünk felfedezni nála az állatok világáról. Nem kis teljesítmény felismerni őket, tudni a nevüket, meg hogy mit mondanak. Ezzel tisztába vagyok. De úgy érzem itt az ideje a táplálkozásukról is némi ismeretet átadni. Nem tehetek róla, de nehezen tudom elfogadni a banánt rágcsáló oroszlán képét. Sajnos Hédi meg nehezen tudja elfogadni, hogy az oroszlán a húsit szereti, a zsiráf viszont nem. És ehhez kapcsolódik ismét egy aranyos történet. Legalábbis számomra az.

Éppen az állatokat etettük. A húsit, répát, banánt próbáltam kiosztani az állatok között, azaz a Hédinek megtanítani, ki melyiket szereti. Közbe eltűnt a banán. Kérdeztem a Hédit, hol a banán. Hédi teljes természetességgel közölte velem: "Biztos az oroszlán megette." :D

Kopaszi-gát

Az utóbbi időben, nem csak a blog-írást hanyagoltam el, de a gyerekeim fotózását is. Annyira lefoglalt az ovik kiválasztás, hezitálás, hogy megéri-e a Marcit 1 évesen "elhagyni" a talán Phd miatt, mikor nem pályázom nagy karrierre, csupán minél több időre, amit majd a gyerekeimmel tölthetek. Rengeteg időm elment a jövendő otthonunk rendezgetésével. Katalógusokat néztem, vasalatok keresgéltem, konyhabútor terveztem, munkásokkal beszéltem és azt hiszem a végtelenségig sorolhatnám, hol máshol járt az eszem. De múlt héten szembesültem vele, hogy az elmúlt időben, alig készült fénykép a kicsi fiamról. Pedig ő még milyen gyorsan változik, és mennyit ügyesedik. Már forog, úgy igazából. Annyira, hogy már nem lehet ott hagyni az ágyon, mert pillanatok alatt végiggurul rajta. A kúszástól is csak egy hajszál választja el.

De vasárnap végetvetettem mindennek és kimentünk a természetbe, nem csak a játszótérre/házhoz. Pontosabban a Kopaszi-gáthoz, ami rendkívül közel van hozzánk, és mégis olyan ritkán megyünk ki. Pedig nagyon jó hely. No és ott belevetettem magam a fényképezésbe, ismét elkapott a láz, minden pillanatot megörökíteni.

És akkor lássuk a végeredményt:

Marci almát eszik! Nagy szó, mert pépesítve nem lehet megetetni vele. Itt kinézte a számból, kapott egy darabot és lám jóízűen csócsált hosszú-hosszú ideig.

Marci hernyómozgással próbálta elérni a homokot. A fenék emelése már jó jel a mászás felé.

Közben egy kis pihenő.

Melyik finomabb a madzag vagy az alma?! Mindent ki kell próbálni.

Boldog manó, amit egyébként a Domi látványa váltott ki.

Hédi nagyon élvezte a homokos partot és a vizet.

Gondolhatjátok, otthon mi jött ki belőle.

Apja lánya.

Két órás késéssel, de a Domiék is megérkeztek.

Már most szeretik egymást.

Próbálkoztunk egy össz aprónépi képet is összehozni, ekkora sikerrel...

Építkezés

3 év után elkezdődött valami a háznál. Bár nem teljesen a tervek szerint alakultak a dolgok, mi így is nagyon szerencsések vagyunk és belátható időn belül lesz egy álomházunk :) A házba néhány hete megkezdődtek a bontási munkálatok, így már teljesen lakhatatlan, de talán előbb fel lesz újítva, minthogy a panelből el kell menekülnünk. Hédi is érti már, hogy készül ott valami. És azt is, hogy neki is lesz szobája. Mivel a panelba a mostani felállás az, hogy a nagyszoba az alvószobánk, ahol 4-en alszunk, és a pici szoba a dolgozó szoba, ahol mi az esténket töltjük a Tibivel, már ha van esténk, és nem alszok el altatás közbe :D Filmet nézünk, Tibi dolgozik, vagy csak versenyt futunk ki üljön a gép elé :)

És az egész amiért leírtam, hogy a Hédi már a szobák színét tervezgeti. Én a berendezést, a Hédi meg a falat színét :) Jól kifundálta már az egészet. Egyik nap előadta a végeredményt.

Az ő szobája jelenlegi állás szerint barna lesz, ez elég állandó, szerencsére a feketéről le sikerült beszélnem, de még van néhány hónapom ezt a nézetét is megváltoztatnom. Domié kék, Marcié piros, Anyáé sárga, Apáé zöld. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy kinek, melyik helységet osztotta. Kié lesz a konyha? Kié a nappali? :) Mert hiába álomház, én a Tibivel egy szobát kívántam elfoglalni a házban, igaz a legnagyobbat és a gyerekeket is egy szobába akartam egyenlőre elhelyezni, hogy maradjon egy szabad szoba, ha netán hozzánk téved valaki. Arra nem is gondoltam, hogy a Dominak is külön szobát kellene kialakítani :) Én mindig mondom, hogy már most kinőttem az új házat, de ezek szerint a Hédi is :D

Hédi a nap hőse

Már egy ideje rossz érzéssel töltött el, az a gondolat, hogy egyedül kell vinnem a két gyereket orvoshoz (ez eddig általános), ráadásul Hédit fogják megbökni, nem Marcit. Hédit ismerve max. fokozatú sziréna bekapcsolására és teljes önkívületi állapotra számítottam.

Úgy volt, hogy Hédi 6 éves koráig nem kell több védőoltást kapnia. Gondolhatjátok, hogy örültem neki. Aztán télen a doki előhozakodott az influenza elleni oltással. De szerencsére végül nemcsak az oltást, de az influenzát is megúsztuk. Ilyenkor örülök, hogy nem kínoztam feleslegesen a gyereket. 1 hónapja felvetettem az ovi kérdést a dokinál, majd erről talán részletesebben is írok. Doki egyből előállt még néhány alternatív oltással, amit eddig feleslegesnek vélt, de közösségbe elkaphatja a Hédi, a betegségnek pedig súlyos szövődménye is lehet. Arról nem beszélve, hogy a Marcira nem kis veszélyt rejthet. A bárányhimlőt kapásból kilőttem. Nekem jó élményeim vannak ezzel a betegséggel kapcsolatban, és bízom benne, hogy nem a Hédi lesz, akinél mégis valami komoly bajt okoz, illetve a Marci is elég nagy lesz hozzá, hogy átessen rajta. De a meningococcus nem olyan közismert, a gennyes agyhártyagyulladás pedig még rémisztően is hangzik. Ritka betegség, de ha felüti valahol a fejét hamar terjed. Ennek tényleg komoly szövődménye lehet, főleg 2 éves kor alatt. Régebben beszéltem erről valami kapcsán anyuval, és ő is azt javasolta, ha a Hédit közösségbe viszem, azaz bölcsibe, oltassam be. Úgyh. végülis rábólintottam. Most eljött a nagy nap, azaz a beadatás.

Az orvosnál nyilván a Marcival kezdtem. Gondoltam Marcin hamar túlesünk, aztán, ha a Hédi kiborul, tudok vele foglalkozni. Marci 6230 g és 68,5 cm, foga nincs. Kezd lassulni a növekedés üteme, de a doki úgy nyilatkozott: kicsit vékony, de jól néz ki :) Illetve "még mindig milyen vidáman néz a nagyvilágra". Aztán megpaskolta a Marci popsiját, aki erre az inzultálásra elpityeredett :) Persze hamar megbékélt.

Aztán jött a Hédi. Megkapta az óvoda-érettségről a papírt. Bár a szobatisztaság még nem az igazi, de még van rá legalább fél évünk. Jött az oltás. Itthon már azért mondta, hogy nem kell a doktor bácsihoz menni, aztán akarok a doktor bácsihoz menni... Kicsit félve, de némán tűrte az előkészületeket. Én fogtam le a kezét, védőnő takarta a szemét, doki pedig pikk-pakk bebökte a tűt. Csak a bökés alatt sírt, és tényleg csak egy picit. Derekasan bevallom, én se tűrtem volna jobban. Aztán kapott egy micimackós fájdalomcsillapítós tapaszt. Ami teljesen elmulasztotta a fájdalmát. És már roboghattunk is a játszótér felé, ahol már meg se tudta pontosan mutatni, hol "nem is fáj" neki :) Úgyh. egyhangú szavazással megérdemli a nap hőse címet! :)

Állatkert

Hétvégén anyuék ismét feljöttek Pestre egyet unokázni.

Szombati programon nem kellett sokat a fejünket törni, már napok óta a Karcsival a Construmára készültem, ötleteket gyűjteni álmaim házához, de mindig elmaradt. Hol azért, mert kiderült, hogy aznap csak szakmia napok vannak, azaz szakemberek részére, hol azért mert a szakemberek, a mi kis kalyibánkat mérték fel. Marciákát magammal rángattam, hogy mindig kéznél legyen neki a tejcsárda.

Hédikét pedig Domika társaságába Ildire és Anyura bíztam. A lényeges dolgok megnézése után Tibi is odaért az építőipari kiállításra, de legalább ő is kipróbálhatta a kisvasutat, amiből a Kincsem Parkba lehetett gyönyörködni. Érdekes volt látni, hogyan is néz ki egy ilyen lóversenyes birodalom.

Vasárnap de. már-már rendszeresnek mondható programként Apu átjött a Domival, és Hédivel együtt lementek a csúszdás játszótérre. Hiába, még vasárnapi programnak is élmény az a játszótér. Marci ébredése után mi is utánuk eredtünk. Marci is élvezhette a jó időt, apuval virágot szedett. Sőt még a plédjén a fűbe is garázdálkodhatott. Megmutattam a lurkóknak, melyik ovit szemeltem ki a Hédinek. Kár volt, mert így az aprónép mindenáron az óvoda játszóterét akarta kipróbálni. Ebédre átmentünk az Ildiékhez. Majd órákon át tartó vita után eldőlt, mi lesz a program. Azaz hiába próbálták a fiúk (Apu, Tibi) megtéveszteni a gyerekeket holmi biciklizéssel, a lány vonal nyert, így állatkertbe mentünk.

Persze a sok vitatkozásba eltelt az idő és csak 2 órát töltöttünk az állatkertbe. Utólag éppen elég volt, ennyi gyerekkel. Hédinek kellett volna a du.-i alvás, nem volt jó éjszakánk, így nem is igazán tudta átadni magát az állatkerti érdekességeknek.

Legnagyobb élménye a majmok hamija volt. Nem a majom, hanem a kosztjuk. Hogy répát ettek a majmok, és nem volt mandarinjuk. Aztán a zsiráf, de csak azért, mert leköpte. Nem a zsiráf hibájából, hanem valami bunkó látogató benyúlkált hozzá, ő meg így reagált rá.

Az állatsimogatóba is sok időt töltöttek. Bár már nagyon felbátorodtak a Domival, és köveket dobáltak, sőt az egyik szerencsétlen áldozat hátát jól meg is pakolták vele. Tényleg békés jószágok vannak a simogatóba. Még Hédi is bátran etette őket. Még az elefánt hagyott egy halvány emlékképet Hédiben. Mondjuk a többi állatra maximum egy kis futópillantást vetett. Az állatkert játszótérről erővel kellett elrángatni őket, hogy azt a rövid időt már ne teljesen ott töltsük. A két kis csöpség: Marci & Blanka pedig szépen átaludta a sok izgalmas állatot. Szóval nem volt egy sikeres szabadidős tevékenység. Azért még egy próbát megér, optimista vagyok és bízom benne, hogy csak a körülmények miatt volt ilyen nehézkes az állatkerti kiruccanás.