Nagytétényi kastély

Kicsit több, mint egy hete tudtuk meg a jó hírt, hogy az Ildiéknek el sikerült adniuk a lakást és januárba közel egy évre hozzánk költöznek. Bár a hírnek azt hiszem, csak én örülök (esetleg még a gyerekek), legalábbis annak a részének, hogy együtt fogunk lakni. Az átcuccolást már megkezdték, így vasárnap délelőtt az eddig kialakult rendszer felborult és a sok új bútornak, lomnak is helyet kell találni. Éppen egy ilyen pakolás alkalmával keveredett hozzánk a Domi.

Mivel Hédinek megígértük, hogy megyünk karácsonyfákat nézni és zenét hallgatni (nagy bulizós lett), nem volt már választás, el kellett jutni a Nagytétényi kastélyba három gyerekkel, túl rövid időn belül, úgy hogy a nagyoknak éppen valami halaszthatatlan dolgot kellet elintézniük az emeleten. Persze rohanva vágtunk neki az útnak, Marci babakocsiba, Domi hátizsákba, Hédi pedig a babakocsin csimpaszkodva. Persze elkéstünk, de nem volt gond.

Mindjárt csináltam is helyet a gyerekeknek a színpad előtti párnákon. Zenés gyermekelőadást Balogh Bodor Attila színész tartotta. Szerintem még nem ők voltak a célközönség. Hiszen mondókák, nyelvtörők, közmondások között csak néha énekelt a bácsi. De a gyerekeket ez szerencsére nem zavarta és Marci kivételével szépen végigülték a műsort. Sőt mi több, még szerepeltek is. Önkénteseket keresett az előadó, és bár a mieinket nem hívta "színpadra", őket ez egy cseppet se zavarta, és ők is kivonultak. Domi szépen vette az akadályt, elmondta a kért szöveget, Hédi addig jutott, hogy megmondta a nevét, majd a nyelvtörő helyett szépen pislogott a bácsinak :D Szerintem nem értette a feladatot. De akadt olyan nagyobb gyerek, aki a Hogy hívnak? kérdésre Pöttyös labdával válaszolt :D Mind a ketten kaptak csokitallért. Mivel a bácsi rendes volt a végén a maradék csokit is szétosztotta. Persze ezek a picik rögtön mentek. Domi közölte, hogy ő kettőt kér, ezek után a Hédinek is kettő kellett, sőt még Marcikának is jutott egy, akinek kénytelenek voltunk adni belőle, mert papírostul próbálta megenni a finomságot. A kiállításból sokat nem láttunk. Hédi és a Domi csak a teret élvezték és a múzeumba futkároztak. Mi meg utánuk... Kaptunk is megjegyzéseket dögivel. De aranyosak, édesek, helyesektől kezdve, Jézusom ott jön a harmadik is megjegyzésekig :D Emlékeimbe szebbnek tűnt az egész múzeum, de ebből látszik, hogy a körülményeken sok múlik: romantikus kirándulás a kedveseddel vagy egy félresikerült múzeumlátogatás 3 neveletlen gyerekkel :) Láttuk, ezt az adventi programot is, és talán a két nagy jól érezte magát és új élményekkel gazdagodtak. Mi meg tapasztalatokkal...

Miután végigrohantunk a múzeumon (amúgy két igazán szép fa volt csak, mert én azért mindre vetettem 1 pillantást futás közben), néhány fénykép készítése után (ha már megvettük a fotójegyet) célba vettük a játszóteret. Az öltözködés volt csak a nap neheze, amikor Hédi direkt oda akart állni, ahova nem szabadott, kikészítve ezzel a portás nénit is, a Marci álmos, nyűgös volt, mert babakocsit nem lehetett a múzeumba vinni, így érkezésünkkor fel kellett ébreszteni, Domi meg mindenáron a hordozóba akart ülni és azért hisztizett. Szerintem az ott dolgozók se mostanában fognak elfelejteni minket, megadtuk nekik a pletykatémát is. Érdekes egyébként, az ilyesmi már egy kicsit se aggaszt.

A játszótér egyébként nagyon szuper, felújított volt a múzeum melletti parkba, körötte pedig luxus házakkal. Kicsit homokozás után kellően átfagyva, éhesen indultunk haza. Kihasználva az utolsó szabad napot karácsony előtt, amikor is nem vagyok teljesen oda (csak félig), hogy sehogy nem áll a karácsonyi ajándék... Pedig már csak a legnehezebb van vissza :D

Télapó

Idén már nagyon-nagyon régóta vártuk a piros ruhás, nagy szakállút (ahogy Hédi jelenlétében beszéltünk róla, ha nem akartuk, hogy tudja miről van szó). Szerintem már több mint két hónappal (igen, hónappal) ezelőtt rákezdett erre a Mikulás históriára. Arra nem emlékszem, hogyan is került szóba az öreg, de azt tudom, hogy tűkön ülve várta a telet, vele együtt a hóesést, hogy érkezzen a Télapó.Nem volt rossz nevelési módszer, így legalább lehetett fenyegetni, hogy "Nem jön a Mikulás..." vagy "Virgácsot, fekete szenet hoz a Mikulás..."-sal kezdődő mondatokkal. Sajnos Hédinél az egyetlen bevált nevelési-eszköz a fenyegetés vminek a megvonásával. Ezek a mondatok legalább 70-80 %-ban célt érnek, mert más nem.
Ez idő alatt Hédi legnagyobb problémája az volt, hogy mit fog ő kirakni az ablakba, ha nincs csizmája. Minden nap elmondta, hogy kell neki egy csizma, és mikor veszünk már egyet. A téli cipő nem jó. Anya új, hatalmas csizmája nem jó. Hiába győzködtük, hogy a télapó majd megoldja, csak legyen jó kislány, ő hitetlenkedett. Szerencsére dec. 6-án a nagy várakozásba megfeledkezett erről a tényről.

Egy héttel dec. 6-a előtt Hédinek és Marcinak levelet hozott a postás, egyenesen a Mikulás segédjétől, hogy a FETI-be sok szeretettel várja a Mikulás. Pár napig Hédi ezzel büszkélkedett mindenkinek, Marci csak az ízére és a szakító szilárdságára volt kíváncsi.
5 nappal a Nagy nap előtt, már a kezén mutogatta, mennyit is kell még aludni (Advent naptár idén se készült el), hogy láthassa a Télapót és hozzon neki csokit, narancsot és ZÖLD diafilmet (utóbbit elég nehéz volt kivitelezni, úgy keresték nekünk a boltba a zöld dobozt).
Elérkezett a nagy nap. Mint mindig, most is rohanással telt, hiszen hétvégén kiderült, hogy a riasztót pont ezen a napon szerelnék be. Így munka után csak futottunk. Blankának ajándékot venni, aztán Marciért menni, onnan telefonkártyát szerezni a riasztóba, Hédit összeszedni a Bölcsibe (persze ilyenkor biztos, hogy késve uzsonnáznak és Hédi is rengeteget eszik csigatempóba), onnan haza, hogy legalább pár szót válthassak a riasztóssal (mert a kezelés végighallgatására már nem sok idő jut), késve indulni a nagy találkozóra. Még jó hogy Hédi annyira várta a Télapót, hogy türelmesen várta az indulást. Persze a nagy hideg miatt a közelebbi buszt választottam, amiről át kellett szállnom, de éppen Hédire figyeltem, amikor le kellett volna szállnom, így még legalább egy átszállást be kellett vállalnom. Persze az átszállás nem sikerült, mert bár a két busz egymás mellett haladt, mire a mi buszunk kinyitotta az ajtót, a másik busz már bezárta. Két gyerekkel mindig rajtra készen állni se éppen könnyű. Főleg mikor felajánlják, hogy segítenek, aztán mégse szállunk le :) Hédi pedig csak azt hajtogatta szomorúan, hogy "Én még nem voltam a FETI-ben".

A nagyszakállú egy általunk nagyon jól ismert személy volt (Zsombok Gyuri, aki már vőfélyként is bizonyított.) Hédi, majd Marci kezdték a sort 35 gyerekből. A sorrendre nem sikerült rájönnöm, miért pont velük kezdődött a Mikulás listája. Hédi ekkor még nagyon meg volt szeppenve, így szóba se állt a Télapóval, sőt még a csomagot se merte elvenni. Marci elvette a csomagot, de majdnem, hogy nehezebb volt nála, így neki is segíteni kellett. Ezt követően a gyerekeknek egy elég unalmas rész következett, míg a többi gyerek is megkapta az ajándékát. Marci az asztal alatt rohangálva ütötte el az időt, Hédi pedig barátkozott a Télapó látványával. Mire a Mikulás a sor végére került, Hédi összeszedte a bátorságát és kivonult énekelni is neki. A kedvenc dalával örvendeztette meg a Télapót: "Nyuszi fülét hegyezi, nagy bajuszát pödöri, répát eszik rop-rop-rop, tapsolj hozzá egy nagyot." Ő még kicsit diskurálgatott volna piros ruhással, de neki tovább kellett állnia. Így még kicsit körbenéztünk Apa munkahelyén, Marci "felmosta" a folyosókat, majd utolsóként elhagytuk a FETI-t. Ami tényleg a világ végén van, a város egy lepusztult, elhagyatott részén. Szóval eltartott egy darabig, míg hazakecmeregtünk. Marci a hosszú úton kipihente magát, Hédi pedig bár teljesen kifáradt a sok izgalomba, mégse tudott elaludni.
Otthon rögtön belevetette magát a cipőpucolásba. Még Apa koszos bakancsának is nekiesett, és kikészítette a Télapónak.

Amíg fürödtek a Télapó megtöltötte a cipőket. Ez tűnt a jobb megoldásnak, így legalább reggel el tudtunk indulni, ha este nem is sokat aludtunk. Eljátszottuk, a zörgést, meg a csengetést (Mikulás szánja), de Hédi erre még nem figyelt fel. Marcit meg nem érdekelte, hogy mit csinálunk. A gyerkőcök nekiveselkedtek a kupacnak. Pakolást, rámolást nagyon élvezték, jobban mint a zsákok tartalmát. Bár Marci minden darabot megkóstolt, ami a keze ügyébe került.

Szerencsére a Mikulás betartotta a szabályokat, és főleg édességet hozott a gyerkőcöknek. Marcika kapott csak 1-2 játékot, amit élvezettel tologatott,

meg egy babylove-os baba fogkefe készletet,

amit azóta minden gyerek szívesen rágcsál. Hédi a kért diafilmeket.

Másnap még a bölcsibe is járt náluk a Mikulás. Kicsit izgultam, hogy fogja lereagálni a dolgokat a Hédi. Mivel korábban már ilyen keresztkérdéseket tett fel, hogy milyen cipője van a Télapónak. Itt már biztosra vettem a bukást, mert a FETI-be pasi, a bölcsibe meg nő öltözött be a piros gúnyába. De Hédi egyszerűen lereagálta, "bölcsis Télapó". Az egy kicsit se érdekelte hány Mikulás létezik. Kapott ott is kis csomagot, ami a szekrénybe várt rá. Többet nem tudok a történtekről, mert nem nagyon mesélt róla. Képeket majd igyekszem beszerezni.

Marcika lépeget

Marcikával újabb napok, hetek

Marci már Ildivel van hétköznap délelőttönként, de azért néha elkél a segítségem. Pl. ha szegény Domi beteg, vagy ha Ildi besokall az eggyel több gyerektől (bár létszámban végülis ugyanannyi:) , otthon akar maradni Kanizsán, hogy tudjon karácsonyra készülni, és pihenni is néha.

Marcika egyre többet alszik napközben, köszönhetően annak, hogy nappal már nem szopizik, így azt éjszaka próbálja bepótolni. Nem hittem el Ildinek mikor mondta, hogy nála két és fél órákat (sőt valamikor három órát is egyhuzamban), míg velem volt olyan, hogy tíz percet sem aludt. A házban is el lehet altatni a babakocsiban, de sajnos ott kevésbé alszik jól. Egyrészt mert még nincs teljesen kész, a munkások dolgoznak napközben, én pedig szeretem, ha teljes csendet biztosíthatok neki az alváshoz, másrészt szerintem a friss (mondjuk Bp.-en nem tudom mennyire lehet annak nevezni…)levegőn többet tud aludni. Az idő viszont egyre hidegebb, és már nem bírok ki másfél-két órákat ülve/olvasva egy padon. Így részemről sokszor indokolatlan pénzköltés lesz a vége a reggeli sétának:) Igaz néha a boltokban is felébred, de csak kicsit megnézi, hogy mi ez a pittyegés vagy duruzsolás és alszik tovább. A délelőtti hosszabb alvás után, délután is szokott aludni, de akkor már tényleg keveset, hiszen vagy felébred a bölcsiben, vagy itthon a zajokra.

Borzalmas, hogy mennyire keveset eszik. A régi lakásban még minden reggel szorgalmasan turmixoltam neki gyümölcsöt joghurttal, de mostanában már feleslegesnek érzem azért a két, jobb esetben három falatért, amit megeszik. Az ebéd és a vacsora is egyre siralmasabb. Legalábbis ha én próbálom etetni. Szabinak azért többször/sokszor sikerül egy teljes bébiételes üveggel megetetnie. Ha nem kér, összeszorítja a száját, forgatja a fejét, és határozottan kiabálja, hogy nem…:) Egy-két falat erejéig én is ki tudom cselezni, de többre nem. Néha azért jól eszik abból, amit mi is eszünk. Kedvencei az „édességek”… Pl. waffel, fornetti, ropi. És nem lehet ám átvágni. Egyik nap ettem krémes sütit, persze Marcika is kért („ké”), de nem adtam neki csak a tésztájából. Egyből észrevette, hogy az nem ugyanolyan… Inni viszont már majdnem tud egyedül. Legalábbis nagyon ügyesen tartja a poharat két kézzel, de még nem tudja úgy koordinálni a mozdulatot, hogy ne boruljon ki.

Továbbra is egy kis rombológép. Séta előtt mindig próbáltunk a fejlesztőjátékokkal játszani, de pl. a Hédi fáján, amin le kell gurítani egy labdát a tetejéről, abban is azt élvezi a legjobban, ha teljes erőből nekidobhatja a labdát, és ha eltalálja úgy gurul le. Még mindig a digitális eszközök a fő kedvencek. Ha le akarom foglalni néhány percre, akkor odaadom neki a telefonom vagy a fényképezőm. Nem csoda, hogy mind a kettő a végét járja. Ha pedig a gépemre startol, akkor valakit megcsörgetünk skype-on, hogy tudjon örülni a babának a képen:) Ilyenkor végig kiabálja, hogy baba, a saját kis nyelvén beszélget az önarcképével, és simogatja, amikor pedig elköszönünk, hosszan integet a célszemélynek és mondja, hogy „pápá”.

Még mindig nem akar állni vagy sétálni kapaszkodás nélkül. Viszont kapott Maja mamától egy járássegítő játékot. Imád fel-alá furikázni a nappali-konyhában. Bár a lábát nagyon nem tartja szépen. Terpeszben közlekedik vele. Még gyakorolni kell a sétálást:) Szabival ellentétben én meg szoktam neki fordítani, mert tényleg élvezi. Sajnos az új házban a lépcsőn is ügyesen felstartol. Nem is szoktam egyedül hagyni egy pillanatra sem. Ha csak fel is kell rohannom valamiért, akkor is viszem magammal. Ilyenkor megkérdezem, hogy Marcika jössz?, ő pedig már nyújtja is felfelé a kezét, hogy vehetem fel. Viszont már az ágyakról is le tud jönni egyedül. Eggyel kevesebb aggodalmam, hogy leesik valahonnan:)

Imád mindenhova bemászni, beülni, ráülni. Nagyon sok ilyen fotót lehetne róla készíteni, ha jó lenne a fényképezőm (látszik az alábbi képek minőségén is, csíkosak). Pl. van a sarokban a szekrény mellett egy kis hely. Az üres íróasztal polcba. A játékdobozok tetejére. Az autósülésbe. De a kedvenc mindenképpen a csap helye a fürdőszobában. Ott akár fél órát is el tud játszani reggelente! Bár ott sem merem egyedül hagyni, mert az ajtóra azt hiszi, hogy simán bele lehet kapaszkodni. Meg ilyenkor a kád szélére tett játékokat is egyesével bedobálja:) és minden mást, amit talál.






Már nemcsak mutatja a dolgokat, ha valamit nem ér el, de megfogja a kezem, és odairányítja, hogy mit csináljak neki! Nagyon édes:) Telefonálni is kell ilyenkor:) Mint Hédi, ő is minden telefonra hasonlító tárgyat a füléhez tesz:)


Hédikéről is pár szót. Imádja foglalkoztatni az embereket:) „Gyere, játsszál velem, foglalkozz velem” – így szokott kérlelni. Még mindig sokszor nehezen viseli Marci részvételi szándékát, de már egyre többször engedi bekapcsolódni. Bár leginkább már csak abban a fázisban, mikor szétszedi a játékokat (szétdobálni a nagy zacskó kis színes labdákat, vagy szétszedni a szivacskockákat, amiből kb. 7-8 féle formát kellett építenem előtte..).

Olvasni továbbra is szeret. Egyik nap Szabi fákról szóló kisokosát olvastuk, a tölgy és a bükk jellemzőinél olyanokat kacagott, mintha vicceket meséltem volna. Az új játéklaptopját is szereti nyomkodni. Az Ábécét éneklik, számokat mondják rajta angolul. Ilyenkor Hédi is ismétli, nagyon aranyos mikor a seven-re „söpör”-t mond:)

Egyik este a válogatott meccset is megnézte velem. Végig nagyon érdeklődő volt, kérdezgette ki kicsoda, miért van olyan mezben, amilyenben, hol lakik (ez nála központi kérdés, idegenektől is meg szokta kérdezni:) ). Sajnos nem nagyon készültem ilyen jellegű kérdésekre, úgyhogy az ellenfél játékosairól vajmi kevés információt tudtam Hédinek szolgáltatni. Bár néha azzal is bepróbálkozott, hogy nézzünk mást, mondtam neki, hogy vagy ez, vagy elmehet aludni:)

Mostanában a színes körömlakkok rabja lettem, ami Hédinek is nagyon tetszik. Naponta többször megkérdezi, hogy miért ilyen a körmöd? Szeretné ő is kipróbálni:) Múltkor teljesülhetett részben a vágya, mert kaptam körömmatrica mintákat egy DM-s csomaghoz. Hédi pedig kiválasztotta a színeket és hogy melyik ujjára kerüljön. Nagyon felnőttesnek tűnt velük:)


Sajnos a betegség sem kímélt minket. Folyamatosan taknyosak, de Hédi már egyedül orrszívó-porszívózza az orrát! És egyik nap valami rosszat is ehettünk, bár akkor mindenki rosszul lett volna, szóval marad az a verzió, hogy valaki elkapott valamit. Szerencsére a gyerekek csak egyszer hánytak, aztán már jól is voltak. Szabinak semmi baja nem volt. Tibit és engem pedig kicsit jobban leterített, 2-3 nap kellett a regenerálódásra:)

Hármasban az élet

Sok esemény volt az elmúlt időbe, amit fontos lenne megörökíteni, de sajnos pont ezek miatt nem sikerült mindent megírnom, de azért talán még sikerül valamicskét rögzíteni belőle. Csak a legfontosabbakat említem meg: Marci 1 éves lett, elköltöztünk a házba, Hédi igazi bölcsis, Marci pedig már megszokta az Ildinél, Apa megjött Japánból, majd Belgiumból is.

De mint mindig, most is inkább az új dolgokra koncentrálok, azaz a hétvégi eseményekre. Mert pizsama party volt nálunk.

Azaz Domi is nálunk aludt. Még a régi lakásba laktunk, amikor többször nálunk akart maradni éjszakára. Mivel az ágyunkból nem hiányzott még egy gyerek, megígértem neki, hogy ha elköltözünk az új helyre éjszakára is maradhat, aludhatnak együtt a Hédivel. Ildi szerint a Domi nem felejtette el az ígéretem. Mivel vasárnap Domi mindenképpen nálunk lett volna, így már szombat este áthozták, hogy teljesüljön szíve vágya.

Mondhatom, nem a Domival volt több gondunk, sokkal inkább a pici lányommal. A szombati napot kint töltöttük a BNV-n. Mivel az egyik pavilonba Kölyökparádé néven gyerekrendezvény volt, gondoltuk a gyerekek se fognak unatkozni. Persze nem volt nagy eresztés, mint ahogy az egész BNV se. Egyetlen épületbe volt valami is, de ott is főleg olyan dolgok, amik minket nem érdekelnek.

Viszont végre kaptunk az indukciós főzőlapomra palacsinta sütőt!!! Igaz aranyárba volt, mivel Tefal, de lenyeltem, mert már egy hónapja vadászok rá. Kóstoltunk mindenféle löttyöket, szereztünk két lufit (nem volt könnyű az se), és láttunk rúdtáncot (éppen ez volt a műsorszám a BNV-n). A kölyökbirodalomba Hédit leginkább a terepen vezetett távirányítós autó fogta meg. Onnan nehéz volt elrángatni, a Teddy kórházba, ahol viszont nagyon bátortalan volt, így végül nem gyógyított se plüss mackót, se elefántot. Hédi számára szerintem a fénypont a kutyának öltözött ember volt, aki nagyon bunkón viselkedett, mert hiába simogatta a Hédi, hiába ugrált körülötte, hiába tett meg mindent, hogy felhívja magára a figyelmet, a kutya nem igen törődött vele. Pedig egyébként Marcinak is tetszett, csodálkozva nézte, ez meg micsoda :)

Hazafelé menet a két kis lurkó kidőlt, és szundiztak egyet. Hédi rengeteget, Marci kevesebbet, így mire Domi odaért hozzánk, kipihenve várták a kis vendéget.

Még jó, hogy ilyen nagy kádat választottunk, mert mind a hárman kényelmesen el tudtak benne feküdni, pancsolni és a sok játéknak is jutott hely.

Az altatást nem siettem el. Nyilván az volt a szűk keresztmetszet. F10 körül felvonultunk, beágyaztunk. Hédinek, Dominak a kihúzható, piros vendégágyon. Tibi pedig kiadta, hogy Marcit is ebbe a szobába altassam el, mert ő nem vállalja a két nagyot. Marci szerencsére elég fáradt volt, így néhány percen belül elaludt. Aztán jött a két nagy. Domi hajlandó volt lefeküdni, de Hédi csak járatta a száját, piszkálgatta, akkor Domi is vissza. Így óráknak tűnő idő után Tibivel eltávolítattam a Hédit. Én elaludtam a Domival, vagy csak én? De jött a Tibi vissza szerintem nagyon hamar, és megkaptam az aludni nem akaró Hédit, hogy Anyát akarja. Végül Marcika is bekeveredett az ágyba, úgyh. mikor legközelebb a Tibi bejött, már négyen aludtunk a kis heverőn.

Végül a legkisebbel átvonultunk a saját szobánkba, a lépcsők körbepakolása után. Éjjel Hédi "csak" egyszer tartott ébresztőt. Egyébként a két nagy békésen aludt. Reggel Domi kezdte az ébresztőt, de hamar követték a többiek.

Királyi reggeli várta őket, rántottát kaptak, aztán waffelt. Ildi szombat este még ráijesztett a Tibire, hogy kakaó hiányába hajnalba nem fogjuk tudni elhallgattatni a Domit, így gyorsan Tibi átment az éjjel-nappaliba tejért, de szerintem nem lett volna probléma belőle, mert reggel se úgy kelt fel, hogy márpedig kakaót kér. De. bent randalíroztak, aztán kitalálták, hogy ők most a tengerpartra/ munkába mennek. A végén még az ajtó kulcsot is el kellett dugnom, mert kikulcsozták és megléptek volna. Nyáron már könnyebb dolgunk lesz, és kiengedhetjük őket majd az udvarba tombolni, egyenlőre még elég veszélyes terep. Így meg kellett várniuk, míg Tibi befejezte a dolgát és elvitte őket sétálni, hogy levezethessék fölös energiájukat. Ebéd utáni alvás nyilván elmaradt, de szépen eljátszottak. Nagyon élvezik a teret, és azt is, hogy minden játékot szét tudnak dobálni, mert van elég területük. Késő du.-ra pedig egész sokan összegyűltünk, jöttek az Ildiék, Tibi apukája, Tomasz. Úgyh. élettel telt meg a ház. Búcsúzásként még pancsolhattak közösen egyet. Ezek után nem volt gond az esti elalvással, így még a káosz felszámolására is jutott időm. Legalábbis a játékrengeteget a helyükre tudtam rakni.

Domi altatáskor még azt nyilatkozta, hogy többet nem alszik nálunk, másnap már azt mondta, hogy jót aludt, jó volt nálunk és jön legközelebb is :) Abba biztos vagyok, hogy lesz még legközelebb. Bár tele voltam kétségekkel, hogyan fognak 3-an aludni, azért csak sikerült mindenkit álomba ringatni. Így egy héttel később, pedig egész jó élményként tekintek vissza rá.