Télapó és ezüstmackó

Hétvégén se maradtunk program nélkül. Marék Veronika egy meséjét néztük meg bábelőadás formájába. Ezt a mesét kapta meg Hédi a Télapótól ZÖLD diafilm formájában. Utólag Kippkopphoz és Boribonhoz képest nem egy nagy eresztés, de Hédi azért szívesen olvastatja, annak ellenére, hogy mindig izgul, hogy meg ne egye Marcit a farkas és nem érti a kislány miért Jutka, és miért nem Hédi. Kb. 20 perces előadásra tippeltünk, hiszen nem egy hosszú mese, de kihúzták kb. 45 percig. Pl. éneklő, táncoló hóemberekkel, amik majdnem hogy főhősként lettek beállítva. Marcihoz képest viccesebbek voltak, és közel annyit is szerepeltek. A végén is őt hozták ki bábsimogatásra, nem is a kisfiút. Pedig az eredeti mesébe csak egy mellékszereplő.

Az egészet a Nefelejcs Bábszínház adta elő. Szerintem a színvonala messze elmaradt a Kolibri színházétól, de lehet, hogy a körülmények is sokat számítottak. Nagyban rontotta az előadás értékét, hogy nagyon sok kicsit elhoztak (1-2 éves), akik még ezt a rövid időt se tudták végigülni, és elől ugrabugráltak, másrészt úgy megijedtek a farkastól, hogy onnantól végigbőgték az egész mesét. A helyszín (Művelődési Ház) se volt olyan barátságos, mint a Kolibri Színház. Látszott, hogy ismerték a gyerekek lelkivilágát, pl. próbálták finoman előadni a farkasos részt is. De a farkas, farkas maradt, akárhogyan is néz ki és viselkedik. Tapasztalat: ezért nem szabad semmivel se ijesztgetni a gyereket:) Sajnos a sok hasonló mese miatt, szegény Hédi is azt hiszi, hogy a farkasok gonoszok, pedig mindent elkövetek, hogy a vadászokat állítsam be rossznak :D (Pl. Erdő szélén házikó, Hull a hó dalok éneklésekor). Összességébe mégis megérte eljönni, mert ahogy kivettem, Hédi végig figyelte az eseményeket, teljesen beleélte magát a darabba, és ami jó, értette is, hogy miről volt szó. Persze ettől függetlenül a darab után rögtön összevesztek a Domival egy sósperecen. A mese konklúziója, hogy szeresd a testvéred, ne veszekedjél vele, legyél jószívű...

Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy a Marcikát nem vittem magammal. Pedig egy darabig ő is élvezte volna a mesét, utána meg együtt randalírozhatott volna a többi gyerekkel. Majd legközelebb.

Jár a baba jár

Múlt hét hétfőn Marci úgy érezte megérett már ő is a két lábon járásra. Kapaszkodva nagyon rég óta rutinosan jár (szerintem már csak jelképesen fogta a bútorokat), de ha a távolság két tárgy között egy lépésnél hosszabb volt, jobbnak érezte négykézlábra ereszkedni. Néhány héttel ezelőtt már próbálkozott felém néhány lépéssel, de csak akkor, ha biztos volt benne, hogy elkapom. Majd ezek a próbálkozások pár nap alatt elmaradtak. A járássegítővel, babakocsival is régóta közlekedik. Rutinosan kanyarodik velük, szinte száguldozik. Mégse igényelte, hogy vezessük, ha vki bepróbálkozott, inkább letérdelt. (Mondjuk nem is engedélyeztem a vezetését.) Hétfőn pedig megindult a nagyvilágnak. Egyensúlyba hozta magát és tett néhány lépést. Ha újra állóhelyzetbe került és menni szeretett volna valahova, két lábon indult el, kezével egyensúlyozva, kicsi, de ügyes léptekkel. Ha elesett, akkor már négykézláb jutott el a következő pontig. Nem a járás öröméért sétált, csak azért, hogy két lábon menjen, nem ment, de ha el akart jutni valahova járva próbálta megtenni a távot. Így nem tudtam motiválni se, hogy gyönyörködhessem a lépteibe, pedig elnéztem volna a cuki kis totyogását. Ki kellett várnom a soromat. Tegnapra már olyan ügyesen begyakorolta ezt a mozgásformát is, hogy szerintem 10 m-t is megtett, míg térdre esett.Van, hogy visz magával játékokat is. Érdekes Marci sose próbálkozott kapaszkodás nélkül megállni, egyensúlyozni, mikor úgy gondolta, hogy megérkezett az idő, hogy ő is elinduljon, elindult. Ebből is látszik, mennyivel más, mint a Hédi. De nagyon cuki a totyogása, és ami jó, Hédi is rendkívül büszke az öccsére, velünk örül az első lépéseinek :)

Mézeskalács sütés

Tegnap reggel egészséges tanácsadással kezdtük a napot. Marci oltást kapott, Hédinél pedig a 3 éves státuszvizsgálatot csinálták meg. Jól van, szépen fejlődik, okos, a szeme is tökéletes. 12 kg, 94 cm. Nagyon bátran végigcsinálta a feladatokat, hagyta hogy megmérjék. Viszont a lába még mindig fent akadt a rostán. Pedig a Salus ortopédiából 1,5 éve elküldtek azzal, hogy kinövi a gyerek, vegyünk betét nélküli cipőt (amit nem árulnak még a kínaiba se), és menjünk majd vissza 1 év múlva. Másik fizetős helyről pedig visszadobtak minket, szintén azzal, hogy még csak most kezdett el járni, kinövi, adjuk rá kacsaláb a cipőt. Kanizsán bár jártunk tornára, de rövid volt az idő ahhoz, hogy rendeződjenek a lábizmai. Dévényi Alapítványhoz fél év várakozás után jutottunk el, ahol pedig öregnek titulálták ahhoz, hogy foglalkozzanak vele egyéni torna keretében, de túl fiatal a csoportos tornához, várjuk ki a 3 éves kort és menjünk el akkor a város túl végébe tornázni. Most az Ortopédiai Klinikába kaptunk beutalót. Bár Marcit mindenképpen vissza kell vinnem, ha stabilan jár majd (ki tudja mikor?), Hédit mégis jobb lenne kicsit előbb elvinni (de ott meg csak az időpontkérés tart hetekig...). Majd meglátjuk.
Marci elég nehezen viselte már a méricskélést is, sírva fakadt mihelyt közelített hozzá a doktor bácsi. Montanában elég érzékeny a vizsgálatokra, pedig oltást nagyon régen kapott. Talán a fülészet hagyott benne rossz élményt. (Két hete begyulladt a füle. Szerencsére már az első nap antibiotikum után elállt a folyás, 1 hét után pedig teljesen egészségesnek nyilvánították .) 7,98 kg 78 cm. Az oltásnál pedig szegényem annyira küzdött, hogy a védőnő le se tudta normálisan fogni, nem volt egyszerű beadni neki. Egy hónap múlva mehetünk az agyhártyagyulladás ellen is beoltani. Az influenzával nem akarom gyötörni őket, bár Hédi önként jelentkezett, hogy ő kér szúrit bármi ellen is. (Szerintem matricát akart a vállára.)
Hédit ezek után elég nehéz volt elvinni a bölcsibe. Azt gondoltam azért, mert pénteken nem volt Ica néni és az viselte meg, mert végig azt mondta, hogy nem lesz Ica néni. Még a sírást is bevetette szegényem, hogy nem akar maradni. Kicsit lelkiismeret-furdalásom is volt a dolog miatt, mert Marcival otthon töltöttem a napot és az Ildi is átjött hozzánk Domival, Blankával. Ráadásul éppen ezért az eltervezett fotókönyvkészítés is elmaradt, úgyh. nyugodtan otthon maradhatott volna Hédi is. Du. amikor Domival mentem érte, nagyon boldog volt, madarat lehetett volna vele fogatni, és szerencsére Domi se fejtegette neki, hogy nálunk töltötte a délelőttöt is, így okoztunk neki egy kis örömet.
Délután még mézeskalácsot sütöttünk. Illetve csak a formakinyomásig jutottak, meg a díszítésig, mert a két hónapja aranyáron vett sütőnk felmondta a szolgálatot. Pont karácsony előtt, és pont mikor nálunk lesz a nagy ünneplés. Bár garanciális a készülék, a szerviz nem a kedvenc cégem, úgyh. nem tudom mi lesz belőle. De visszatérve a sütögetéshez. Hédi élvezte a formák kiszúrását, bár ha nem figyeltünk, akár teleböködte a tésztát, akár többféle alakot is belenyomott ugyanoda. Domi leginkább a lisztezésbe jött bele, csak sorba markolt a lisztes zacskóba és szórta, rakosgatta mindenfelé a lisztet. Erre persze a Hédi is fogékony volt. Így szép kis lisztkupac gyűlt össze az asztal alatt, aminek meg Marci örült és szépen megfürdött a lisztbe.

Mire a liszt el lett rakva, már mindegy volt a ruhának, konyhának, mindennek. Domi a díszítést élvezte jobban, bár leginkább a pocakját töltötte meg a díszítő cukorkákkal.

Hédike ekkor már ráunt a sütögetésre, így sok-sok mazsola elfogyasztása után távozott a kicsikhez.
Este egy alapos fürdés várt rájuk. Így teljesült Hédi szíve-vágya: a hajmosás. Ha rajta múlna, naponta mosna hajat.

Az eredményt nemsokára megkóstolom :) Jó móka, de nem bánom, hogy évente csak egyszer jutunk el odáig, hogy mézeskalácsot süssünk a gyerekekkel. Talán mire elfogy a süti, eltűnik a csatatér is a konyhából.

Nagytétényi kastély

Kicsit több, mint egy hete tudtuk meg a jó hírt, hogy az Ildiéknek el sikerült adniuk a lakást és januárba közel egy évre hozzánk költöznek. Bár a hírnek azt hiszem, csak én örülök (esetleg még a gyerekek), legalábbis annak a részének, hogy együtt fogunk lakni. Az átcuccolást már megkezdték, így vasárnap délelőtt az eddig kialakult rendszer felborult és a sok új bútornak, lomnak is helyet kell találni. Éppen egy ilyen pakolás alkalmával keveredett hozzánk a Domi.

Mivel Hédinek megígértük, hogy megyünk karácsonyfákat nézni és zenét hallgatni (nagy bulizós lett), nem volt már választás, el kellett jutni a Nagytétényi kastélyba három gyerekkel, túl rövid időn belül, úgy hogy a nagyoknak éppen valami halaszthatatlan dolgot kellet elintézniük az emeleten. Persze rohanva vágtunk neki az útnak, Marci babakocsiba, Domi hátizsákba, Hédi pedig a babakocsin csimpaszkodva. Persze elkéstünk, de nem volt gond.

Mindjárt csináltam is helyet a gyerekeknek a színpad előtti párnákon. Zenés gyermekelőadást Balogh Bodor Attila színész tartotta. Szerintem még nem ők voltak a célközönség. Hiszen mondókák, nyelvtörők, közmondások között csak néha énekelt a bácsi. De a gyerekeket ez szerencsére nem zavarta és Marci kivételével szépen végigülték a műsort. Sőt mi több, még szerepeltek is. Önkénteseket keresett az előadó, és bár a mieinket nem hívta "színpadra", őket ez egy cseppet se zavarta, és ők is kivonultak. Domi szépen vette az akadályt, elmondta a kért szöveget, Hédi addig jutott, hogy megmondta a nevét, majd a nyelvtörő helyett szépen pislogott a bácsinak :D Szerintem nem értette a feladatot. De akadt olyan nagyobb gyerek, aki a Hogy hívnak? kérdésre Pöttyös labdával válaszolt :D Mind a ketten kaptak csokitallért. Mivel a bácsi rendes volt a végén a maradék csokit is szétosztotta. Persze ezek a picik rögtön mentek. Domi közölte, hogy ő kettőt kér, ezek után a Hédinek is kettő kellett, sőt még Marcikának is jutott egy, akinek kénytelenek voltunk adni belőle, mert papírostul próbálta megenni a finomságot. A kiállításból sokat nem láttunk. Hédi és a Domi csak a teret élvezték és a múzeumba futkároztak. Mi meg utánuk... Kaptunk is megjegyzéseket dögivel. De aranyosak, édesek, helyesektől kezdve, Jézusom ott jön a harmadik is megjegyzésekig :D Emlékeimbe szebbnek tűnt az egész múzeum, de ebből látszik, hogy a körülményeken sok múlik: romantikus kirándulás a kedveseddel vagy egy félresikerült múzeumlátogatás 3 neveletlen gyerekkel :) Láttuk, ezt az adventi programot is, és talán a két nagy jól érezte magát és új élményekkel gazdagodtak. Mi meg tapasztalatokkal...

Miután végigrohantunk a múzeumon (amúgy két igazán szép fa volt csak, mert én azért mindre vetettem 1 pillantást futás közben), néhány fénykép készítése után (ha már megvettük a fotójegyet) célba vettük a játszóteret. Az öltözködés volt csak a nap neheze, amikor Hédi direkt oda akart állni, ahova nem szabadott, kikészítve ezzel a portás nénit is, a Marci álmos, nyűgös volt, mert babakocsit nem lehetett a múzeumba vinni, így érkezésünkkor fel kellett ébreszteni, Domi meg mindenáron a hordozóba akart ülni és azért hisztizett. Szerintem az ott dolgozók se mostanában fognak elfelejteni minket, megadtuk nekik a pletykatémát is. Érdekes egyébként, az ilyesmi már egy kicsit se aggaszt.

A játszótér egyébként nagyon szuper, felújított volt a múzeum melletti parkba, körötte pedig luxus házakkal. Kicsit homokozás után kellően átfagyva, éhesen indultunk haza. Kihasználva az utolsó szabad napot karácsony előtt, amikor is nem vagyok teljesen oda (csak félig), hogy sehogy nem áll a karácsonyi ajándék... Pedig már csak a legnehezebb van vissza :D

Télapó

Idén már nagyon-nagyon régóta vártuk a piros ruhás, nagy szakállút (ahogy Hédi jelenlétében beszéltünk róla, ha nem akartuk, hogy tudja miről van szó). Szerintem már több mint két hónappal (igen, hónappal) ezelőtt rákezdett erre a Mikulás históriára. Arra nem emlékszem, hogyan is került szóba az öreg, de azt tudom, hogy tűkön ülve várta a telet, vele együtt a hóesést, hogy érkezzen a Télapó.Nem volt rossz nevelési módszer, így legalább lehetett fenyegetni, hogy "Nem jön a Mikulás..." vagy "Virgácsot, fekete szenet hoz a Mikulás..."-sal kezdődő mondatokkal. Sajnos Hédinél az egyetlen bevált nevelési-eszköz a fenyegetés vminek a megvonásával. Ezek a mondatok legalább 70-80 %-ban célt érnek, mert más nem.
Ez idő alatt Hédi legnagyobb problémája az volt, hogy mit fog ő kirakni az ablakba, ha nincs csizmája. Minden nap elmondta, hogy kell neki egy csizma, és mikor veszünk már egyet. A téli cipő nem jó. Anya új, hatalmas csizmája nem jó. Hiába győzködtük, hogy a télapó majd megoldja, csak legyen jó kislány, ő hitetlenkedett. Szerencsére dec. 6-án a nagy várakozásba megfeledkezett erről a tényről.

Egy héttel dec. 6-a előtt Hédinek és Marcinak levelet hozott a postás, egyenesen a Mikulás segédjétől, hogy a FETI-be sok szeretettel várja a Mikulás. Pár napig Hédi ezzel büszkélkedett mindenkinek, Marci csak az ízére és a szakító szilárdságára volt kíváncsi.
5 nappal a Nagy nap előtt, már a kezén mutogatta, mennyit is kell még aludni (Advent naptár idén se készült el), hogy láthassa a Télapót és hozzon neki csokit, narancsot és ZÖLD diafilmet (utóbbit elég nehéz volt kivitelezni, úgy keresték nekünk a boltba a zöld dobozt).
Elérkezett a nagy nap. Mint mindig, most is rohanással telt, hiszen hétvégén kiderült, hogy a riasztót pont ezen a napon szerelnék be. Így munka után csak futottunk. Blankának ajándékot venni, aztán Marciért menni, onnan telefonkártyát szerezni a riasztóba, Hédit összeszedni a Bölcsibe (persze ilyenkor biztos, hogy késve uzsonnáznak és Hédi is rengeteget eszik csigatempóba), onnan haza, hogy legalább pár szót válthassak a riasztóssal (mert a kezelés végighallgatására már nem sok idő jut), késve indulni a nagy találkozóra. Még jó hogy Hédi annyira várta a Télapót, hogy türelmesen várta az indulást. Persze a nagy hideg miatt a közelebbi buszt választottam, amiről át kellett szállnom, de éppen Hédire figyeltem, amikor le kellett volna szállnom, így még legalább egy átszállást be kellett vállalnom. Persze az átszállás nem sikerült, mert bár a két busz egymás mellett haladt, mire a mi buszunk kinyitotta az ajtót, a másik busz már bezárta. Két gyerekkel mindig rajtra készen állni se éppen könnyű. Főleg mikor felajánlják, hogy segítenek, aztán mégse szállunk le :) Hédi pedig csak azt hajtogatta szomorúan, hogy "Én még nem voltam a FETI-ben".

A nagyszakállú egy általunk nagyon jól ismert személy volt (Zsombok Gyuri, aki már vőfélyként is bizonyított.) Hédi, majd Marci kezdték a sort 35 gyerekből. A sorrendre nem sikerült rájönnöm, miért pont velük kezdődött a Mikulás listája. Hédi ekkor még nagyon meg volt szeppenve, így szóba se állt a Télapóval, sőt még a csomagot se merte elvenni. Marci elvette a csomagot, de majdnem, hogy nehezebb volt nála, így neki is segíteni kellett. Ezt követően a gyerekeknek egy elég unalmas rész következett, míg a többi gyerek is megkapta az ajándékát. Marci az asztal alatt rohangálva ütötte el az időt, Hédi pedig barátkozott a Télapó látványával. Mire a Mikulás a sor végére került, Hédi összeszedte a bátorságát és kivonult énekelni is neki. A kedvenc dalával örvendeztette meg a Télapót: "Nyuszi fülét hegyezi, nagy bajuszát pödöri, répát eszik rop-rop-rop, tapsolj hozzá egy nagyot." Ő még kicsit diskurálgatott volna piros ruhással, de neki tovább kellett állnia. Így még kicsit körbenéztünk Apa munkahelyén, Marci "felmosta" a folyosókat, majd utolsóként elhagytuk a FETI-t. Ami tényleg a világ végén van, a város egy lepusztult, elhagyatott részén. Szóval eltartott egy darabig, míg hazakecmeregtünk. Marci a hosszú úton kipihente magát, Hédi pedig bár teljesen kifáradt a sok izgalomba, mégse tudott elaludni.
Otthon rögtön belevetette magát a cipőpucolásba. Még Apa koszos bakancsának is nekiesett, és kikészítette a Télapónak.

Amíg fürödtek a Télapó megtöltötte a cipőket. Ez tűnt a jobb megoldásnak, így legalább reggel el tudtunk indulni, ha este nem is sokat aludtunk. Eljátszottuk, a zörgést, meg a csengetést (Mikulás szánja), de Hédi erre még nem figyelt fel. Marcit meg nem érdekelte, hogy mit csinálunk. A gyerkőcök nekiveselkedtek a kupacnak. Pakolást, rámolást nagyon élvezték, jobban mint a zsákok tartalmát. Bár Marci minden darabot megkóstolt, ami a keze ügyébe került.

Szerencsére a Mikulás betartotta a szabályokat, és főleg édességet hozott a gyerkőcöknek. Marcika kapott csak 1-2 játékot, amit élvezettel tologatott,

meg egy babylove-os baba fogkefe készletet,

amit azóta minden gyerek szívesen rágcsál. Hédi a kért diafilmeket.

Másnap még a bölcsibe is járt náluk a Mikulás. Kicsit izgultam, hogy fogja lereagálni a dolgokat a Hédi. Mivel korábban már ilyen keresztkérdéseket tett fel, hogy milyen cipője van a Télapónak. Itt már biztosra vettem a bukást, mert a FETI-be pasi, a bölcsibe meg nő öltözött be a piros gúnyába. De Hédi egyszerűen lereagálta, "bölcsis Télapó". Az egy kicsit se érdekelte hány Mikulás létezik. Kapott ott is kis csomagot, ami a szekrénybe várt rá. Többet nem tudok a történtekről, mert nem nagyon mesélt róla. Képeket majd igyekszem beszerezni.