4. nap Uminonakamichi Seaside Park - játszótér, játszótér és játszótér

Delfinekhez indultunk, egy gyerekbirodalomba jutottunk. Rossz helyre mentünk be:)

Pedig az utat simán vettük (Tibi nélkül), át is kellett szállni! Büszke voltam magamra, mert az átszállást se rontottuk el, igaz 3 kérdezéssel, jelbeszéddel (nem beszélnek angolul, de a térképet se akarják megérteni). Megérkeztünk az állomásra, ahol azt se tudtam, hogyan tovább. Ezek az automata jegykiadók rémesek, főleg amikor csak japán karakterek és számok vannak rajta. Azt kitalálod, hogy mennyibe is kerül a jegy, de hogy az 5 db. 500 jelzésű gombból melyiket nyomd?! Arra még nem jöttem rá, mi alapján megy. Szerencsére aztán egy ablaknál vehettem jegyet. No, de ekkor lett világos, hogy ez a hely sokkal olcsóbb, mint a delfinek, így rossz helyen járunk.

A térkép alapján végül is nem tűnt rossz helynek. Gyerekbirodalom, strand, állatkert. De, hogy betájoljam magam, esélytelen volt. Elindultunk valamerre, bicikli úton. Sehol egy lékek. Azt se tudtam, hogy most biciklit kellett volna bérelni olyan nagyok a távok?! Főleg miután buszmegállót is találtunk a parkon belül. Célom az állatkert volt, ahol majmokat lehet simogatni. Volt oroszlán, kenguru stb., állatsimogató. De aztán kis sétálás után megpillantottuk az óriás kereket. Végre valami látható, kipróbálható dolog, oda mentünk. 

Fel is ültünk rá, hogy megnézzük felülről a parkot. Micimackóval utaztunk. Itt még a kezelőjét is szabálysértésre kényszerítettük. Jegyautomata miatt:) Felülről láttuk, hogy nem semmi helyen vagyunk. Játszótér, vízi csúszdák erdejébe tévedtünk be. 

Annyi játszótér volt, hogy végig se tudtuk próbálni. A csúszdáknál, hálós mászókáknál kezdtünk. Onnan alig bírtam elrángatni őket a következő helyre. Találtunk cunami menekülési pontot. Kicsit elkezdtem aggódni miatta. De itt legalább tudtuk, hova kell rohanni, ha baj van.

 

Innen jött a vizezős játszótér. Korábbi tapasztalatok után már  fürdőruhát adtam rájuk. A vizes rész felett voltak kis kutak, amiket a gyerekek tudtak nyitni, zárni, és lent az alapján folyt a víz. A gyerekek nagy pancsolása hatására a japán kisfiúnak levették már a cipőjét is:), pedig sarazni nem is engedtem a Hédiéknek.

Újabb hosszas könyörgés után megnéztük a fedett játszóházat. Beígértem nekik egy Kun-fu pandás lovaglást. De az milyen rövid volt... Hihetetlen. Még be se melegedik a gyerek már vége is volt.

Érdekes látvány volt a játszóház. A mászkálós rész kisebb volt, mint a kanizsai Sparos játszóházba. Viszont tele volt pénznyelővel. Játékterem rész. 100 yennel működő mozgó autó, hello kitty stb. (mint az áruházakba szokott lenni), de hogy mennyi volt belőlük.

Gyorsan kimenekültem innen és elindultunk az állatkert felé. Na de útközbe is beleütköztünk újabb és újabb játszóterekbe. Így az állataimhoz el se jutottunk.

Volt bemelegítés egy kalandpark jellegű helyre. 

A kalandpark pedig más volt mint otthon. Nem magasan vannak az emberek, hanem 10-20 cm víz van alattad, ha leesel, lelépsz, vizes leszel. Hédi, de Marci is meglepően ügyes volt. Hédi "fürdött is". Neki kellett vetkőznöm, hogy teljesen ne ázzon el.

Volt még egy hatalmas házikós, vonatos játszótér. Ott szerep-játékoztak a gyerekek. Mellette volt a baba medence. Marci teljesen kiakadt, hogy oda már nem mehetett be. 

Még a delfin szoborhoz el akartam menni. Mindenhol annak a képe van feltüntetve. Kis séta volt. Útközbe még láttunk a virágos kerteket, rengeteg tavacskát. De lett volna még rózsa kert, virágmúzeum stb. Arról is lemaradtunk:(

A delfin szoborról pedig kiderült, hogy egy újabb játszótér, de azt már nem próbáltuk ki. Sajnos

Így is futólépésbe kellett sietnünk, hogy még időbe kijussunk. Itt minden nagyon korán zár 5-ig, max. f6-ig vannak nyitva a helyek.

Ide még jó lenne egyszer visszatérni. De sajnos itt Fukuokába nagyon limitált már az időnk. Kár, hogy otthon nincs ilyen. 

Otthon még leragadtak a szálloda előtt. Baseballosok gyakoroltak a parkolóba. Azok is szóba elegyedtek velünk, de az ütést labdával nem mutatták meg a Marcinak. Azért addig ott kellett ácsorognunk, amíg mindegyik be nem fejezte az edzést. Tátott szájjal nézték őket a gyerekek.

Este egy grillezős helyre mentünk. És volt sült krumpli:) Hédi a lefinomabb húst  mind megette, pedig én is arra pályáztam. Végre jóízűen evett. Marci pedig békésen átaludta az egész kajálást.

1. nap túlélés, Hakata állomás

Pechünkre a szállást csak 14. órától foglalhattuk el, így jó pár órát ki kellett töltenünk. Legalább a cuccot a hotelbe hagyhattuk. A közelben egy parkot találtunk, nem éppen EU szabvány játszótérrel. Beton, vas az egész. Kb. 20-30 évvel ezelőtti divat. Arra jó volt viszont, hogy a gyerekek eljátszanak. Én meg csöveztem ott, és aludtam egy kicsit. Túlélésre mentem:) Ez az időeltolódás nem az én világom.

Végre eljött a várva várt 14. óra és mehettünk a szállásra. Kicsi szoba, ágyak, asztal, tisztálkodó rész és ennyi. Tudtam, hogy kicsik Japánban a szobák, de ezen azért meglepődtem. Aludtunk, bár a Tibi óva intett minket, nem éppen keveset. Így este még körbe nézhettünk a központba.

Hakata állomásra mentünk be. Bődületes méretű bevásárló központok vannak ott. Itt még az aluljárók se olyanok, mint otthon. Tele vannak üzlettel, érdekességgel. Nem kell tartani a bűztől, rossz alakoktól.

Meg is vacsoráztunk. Hát a kaja nem nyert hangszórót. Hiába magyaráztuk, hogy mit kérünk két szem húst kaptunk, azt is bőrrel. A gyerekeknek még a rizs se jött be. Reméljük lesz ennél jobb is.

Utána sétálgattunk. 

Találtunk egy szentélyt, hogy örültünk neki. Akkor még nem tudtuk, hogy mennyi van belőlük ebben az országban. 

Majd betévedtünk a vörös lámpás negyedbe. Még hogy Japán konzervatív, meg illegális tevékenység. Akkora volt, hogy győztünk kijutni belőle. Itt aztán minden megtalálható. 

Rábukkantunk egy Mumin boltra. Ide még visszatérünk. Na és megtaláltuk a gyerekek legnagyobb nevezetességét. Egy szökőkutat, ami a legkülönfélébb módon és ritmusba lő ki. Hasonló, mint a szabadságtéri, de látványosabb.

0. nap utazás

Hosszú úton vagyunk túl. A gyerekek már a taxiba rákezdtek, a bűvös mondatra, "Mikor érkezünk meg?". Elkezdtem rettegni. Na jó, ez nem igaz, mert az egész úttól az utazástól tartottam a legjobban. De ezek után az aggodalmam a tetőfokára hágott. Végül pedig nem is volt olyan szörnyű.

Időbe kiértünk a repülőtérre. Volt időnk telefonálni, nézelődni. Marci még a villanyszerelőkkel is összehaverkodott. Létrát mászott, dobozt kapott játszani, amit azóta is cipelnünk kell.

A Frankfurtig tartó repülő út szinte semmi nyomot nem hagyott. Marci összehaverkodott a mögöttünk ülő kislánnyal, azt szórakoztatta. Hédi pedig jól elvolt a feladatával. 

Frankfurti átszállás annál emlékezetes. Nagyon kevés volt az időnk, messze a beszálló rész. Aki ismeri azt a repteret, tudja, hogy km-eket kell gyalogolni. Persze mondanom se kell rossz kapuhoz estünk be... Mert a beszállókártyán rossz kapu volt megadva. Táblát nézni meg nem volt időnk. Így futás vissza. Élmény volt, de végül időbe odaértünk. Még a repülőgépre beszállókat is utolértük. 

Messzi út révén mindenki kapott egy tabletet. Gondolhatjátok Marcinak micsoda élmény volt. Nyomkodhatták kedvükre. Hédi órákig párkeresőzött, aztán jöttek a mesék. Kaptak bábot, meg papír kirakót, autókat, mint a Lufthansa ajándéka. (A repülőjegy árába bőven belefért.) A kajákat Hédivel cserélgettük, ami egyikünknek se volt megfelelő, előrébb adtuk Tibinek. Hozzáteszem, hogy a csoki és a ropi korlátlan mennyiségbe rendelkezésre állt. Marcit sikerült viszonylag hosszabb időre elaltatni. Hédi viszont csak néhány órát aludt, ami behatárolta a mi alvási lehetőségeinket is. Viszont tényleg igen ügyesek voltak, mert alig volt hiszti, kiabálás, ugrálás.

No és a 11 órás repülő út után még várt egy levezető harmadik repülő út is. Nagoyaból Fukuokába. Itt se hemzsegtünk az idővel, ráadásul itt már a bőröndöt is nekünk kellett felvenni, újra becsekkolni. Kinek a bőröndje jött utoljára, persze hogy a miénk. Mondjuk az egyik repülőtéri segítő odajött, hogy mi repülünk-e Fukuokába. Aztán végigkísért minket a becsekkolásig. Mutatta az utat, segített húzni a bőröndöt. Jó szervezés. 15 perc alatt a bőrönd megkapásától eljutottunk a kapuig. Ilyet is csak Japánban lehet megcsinálni. Hédit sikerült ezen a rövid repülő úton alvásra kényszeríteni, így ő is viszonylag frissen érkezett Fukuokába. No és az ajándék játék (Pikachu figura se maradt el). Ott már nem kellett sietni, végre

.

Hédi logika

-Apa, nem ízlik a leves, túl csípős.
-Nem raktam bele semmit, ami csípős lenne.
-Apa, raktál bele sót?
-Igen.
-Akkor túl sós.

Végül a záró mondata:
-Én mindent csak akkor szeretek, ha nem Apa csinálja!

Ui: A leves se sós, se csípős nem volt. Mindkettőre "érzékeny" vagyok, de Hédivel ellentétbe én jócskán fogyasztottam az ominózus levesből.

Ui 2: Tegnap azt mondták az oviba, hogy a Hédi egyáltalán nem eszik rosszul. Némelyekhez képest még jó evőnek számít. Milyen lehet a többi?

Mélyvíz, csak úszóknak!

Hédi ma először a mélyvízbe úszott! Már nagyon várta, mert azt mondtam neki, hogy ha átkerül a jobb csoportba, akkor mennek oda is. Eddig várnia kellett. Kicsit furcsa volt neki a helyzet, meg szerintem kicsit félt is. Ma még deszkával úszott ott, de legközelebb már anélkül is megpróbálja. Kis ügyeske.