Huba 11 hónapos

Huba már nem az a tehetetlen kisbaba, inkább már kisgyerek. Kezdi megértetni magát. Lassan eljön az az idő, amikor nem tehetünk úgy, hogy nem értjük mit akar:)

Mutogat. Igaz még az irányt nem mindig lövi be jól. Elsősorban nem azért mutat, mert akar valamit, inkább mikor érdekeset lát. Kivétel ez alól a nyuszik. Tudja hol vannak, így már reménytelen kint altatni, mert mindig hozzájuk akar menni. Marcival sokat "stoppolunk" (reklámújságból ki mit szeretni). Ilyenkor Huba is beáll mutogatni, bár néha nem is képre mutat:)

Sokat integet. Érti a pápá szót, de arról nem vagyok meggyőződve, hogy annak is tudatában van, hogy elköszönésként használjuk. Ma pl. Hédinek és Tibinek integettünk, mint minden reggel a konyhaablakból. Egy fél órával később az emeleten pelenkáztam Hubát és ott is elkezdett integetni az ablakon:) Sokszor pedig akkor kapcsol, hogy pápá, mikor már rég elmentünk/elment az illető.

A mászása már nagyon gyors. Már nem lehet, hogy mindjárt megyek és útba igazítom. Mire pl. odaérek a lépcsőhöz, ő már egy másik szobába van. Szerencsére a szobák, főleg a fürdőszobában a mosógép sokkal vonzóbb, mint a lépcső. A fsz.-en el kellett barikádozni a lépcsőt, mert a sok játszótér hatására megtanult lépcsőn felfelé közlekedni. (Sajnos lefelé még mindig arccal előre próbálkozik.) Egyik nap mondom a Tibinek, hogy nézze már meg a mit csinál a Huba, nagyon csöndben van. A lépcsőn (5. lépcsőfok) a vasalót tanulmányozta. Ö se az a gyerek, akit a játékok érdeklik.

Sokat álldogál kapaszkodva, már fél kézzel is megy neki. De ha elfárad, akkor még mindig sír, ahelyett, hogy leülne. Néha lépeget is egyet-kettőt.
Rájött, hogy ha valamire rááll, akkor könnyebben feljebb jut, több mindent elér. És ha így se sikerül neki nagyon mérges. Az ágyunknál az alsó polcon rámolt eddig, most eggyel följebb próbálkozik, persze a hátsó tárgyakhoz nem elég magas. Megpróbált felmászni az első polcra (álló helyzetbe), hogy morgott, amikor nem sikerült.

Említettem, hogy sokat játszóterezünk. Huba szívesen hintázik. Megbarátkozott a csőalagúttal is, már bátran közlekedik benne. A csúszda végén pedig sokat kacag, ha valaki várja lent. De élvezi, a nagy teret, ismerkedik a kővel, ággal, homokkal, és mászik sokat.

Szépen eszik továbbra is. Mindenevő. Bár mostanában elkezdte, hogy azt szeretné, amit mi. Persze ahhoz kellene még fog is neki. Most az első kettő bújik. Nagyon szereti a szilárd hamit. Puha körte most a kedvenc és a sajtos pogi. Ha valami nem kell neki, határozottan eldobja. Sajnos ez az étellel is így van. Marci jókat szórakozik is rajta, mikor dobálja a megrágott kaját. Ha a kezembe eszik, akkor nekem is megpróbál a számba juttatni egy keveset. Tegnap ezt csinálta  a pogival, kivételesen nem csak úgy tettem, mintha megenném, hanem ténylegesen a számba vettem. Mikor az ő szájába akarta rakni a "maradékot", meglepődött hova lett:D

A harmadik babánál jövök rá, hogy a baba nemcsak az arc alapján azonosítja be a szülőket, hanem legalább olyan fontos még a láb ismerete. Mászik, megnézi a lábat (felnézés nélkül), ha nem az enyém mászik tovább.

Még mindig imád kukucskálni. Akár a fejéről is leszedi a sapkát és amögé próbál bújni. Ha megunta, akkor vagy elhajítja a sapit, vagy a feje tetejére teszi:) De nagy kedvenc, ha kibújok a fotel mögül, majd átmászok egy másik helyre és onnan szólok neki. Ha sokáig játszunk, hallani tőle is, hogy kukucs.

Sokat beszél továbbra is, sokszor kivehetően ismétel meg elhangzott szavakat. Nyilván használni még nem használja őket, inkább a hangját, hangformálást próbálgatja.

Szereti az énekes játékot. Hejj Gyula, Gyula, borsót főztem stb. Szépen hallgatja, ha mesélek, de nem tud ellenállni, hogy közbe ne egye meg a könyvet.

Szívesen próbálgatja a rajzolást. De még nem igazán érti, hogy melyik a ceruza hegye és nem lehet megenni. Kell hozzá a felügyelet. Bár a tollal tökéletesen összefirkálta a széket, nem kellett neki mutatni semmit...

Labdázni viszont  nem hajlandó. Eldobja a nagyvilágba és kész. Egy két dobás után pedig az ölembe köt ki.

Újra mackók

Kutyafogathajtó versenyt rendeztek Veresegyházán. Jó alkalom volt az arra, hogy ismét ellátogassunk medve cimboráinkhoz. Az elindulás nem ment olyan gyorsan, mint szerettük volna, és persze Veresegyháza sincs éppen a szomszédban, így szembesülnöm kellett azzal, hogy a program legérdekesebb részéről lemaradtunk:( Az igazi kutyafogatról, ahol több kutya húz egy kiskocsit. 

Ha már ott voltunk, megnéztük a többi versenyt. Így láttunk kutyás biciklist, kutyás rollerezőket és kutyás futókat is. Mindegyiknek a lényege, hogy kutya húzza a gazdáját, így segítve őt a gyorsabb tempóra. Valójában nagyon kutya függő. Volt olyan aki, kullogott a gazdája után, volt amelyik meg úgy megrántotta a rajtnál, hogy gazdi csak úgy repült. A verseny nem volt olyan kiépült, jól szervezett, mint gondoltam. A célnál csak néhány ember lézengett, de így legalább a gyerekek nyugodtan ugrálhattak árkot. Nekik az izgalmasabb volt, mint a verseny. Bár a futós résznél Hédi akart ott maradni. Sok gyerek is rajtolt. Többek között egy Dani méretű (ha nem kisebb), akit a délutáni szunyókálásból a verseny kedvéért ébresztettek fel. Cukinak nagyon cukik voltak a kis totyogósok, de a versenyt nem is értették... Nagy kirakodó vásárra számítottam. Helyette 1-1 kutyás dolgokat árusító strand és egy buborékfújós csapat volt. A kézműveskedés része is elég fapados volt. Szegény Hédi le is maradt róla, bár Marci alkotásai is a semmibe vesztek:( Meglepő volt, hogy milyen sokan foglalkoznak Magyarországon kutya szánhúzással.

Marci kedvéért felszálltunk az aranyárban menő elektromos vonatra. Amit 8 perces útnak ígértek, de meggyőződésem, hogy a nagy érdeklősére való tekintettel rövidített útvonalon járt. Egyedül a mackók körül tett 1 kört. Drága nagyfiam persze akart menni még néhány kört:)

Hédi pedig mindig a mászófára (hogy hívják?) vágyott:) Ha már ennyire tetszett neki, én is felmerészkedtem a tetejére (sikerült feljutnom), de nagyon félelmetes ott fent. Természetesen Hédikémnek jobban ment.

A legnagyobb probléma az ebéd ideje körül volt. De azért eljutottunk a kinézett étterembe (western ranch). Természetesen a kívülről olyan mutatós játszótér miatt esett erre a választásunk. Belülről és utólag már közel se volt olyan hívogató hely. Lehet a lovarda része nagyon tuti, de az étel minősége hagyott nem kevés kívánnivalót. A játszótér pedig erős amortizációnak indult. Pl. féltem, hogy a csúszdához vezető híd leszakad a gyerekek alatt. A legjobb része (ami az utcáról látszik) pedig le volt zárva:( Azért annyira megtelt a pocak, hogy a kürtőskalácsig kihúzzuk:)

Most végre eljutottunk az állatsimogatóba is. Jó sok időt töltöttünk itt. Volt ott minden: törpemalac, kecske, bari, csacsi, emu, alpaka stb. Azt már itthon észrevettem, hogy Huba nagyon érdeklődik a mozgó állatok iránt. Itt is majd kiesett a szeme. És persze szívesen tapogatta őket, meg kapaszkodott a szőrős bundákba:) Ami viszont nagyon szívmelengető volt, hogy Marci is úgy felbátorodott az állatokkal kapcsolatban (aki még a tenyér nagyságú kiscicától is félt), hogy a szopizó kiskecskét feltette anyukája mellé, kézből etette az állatokat...

A játszótér se maradhatott el, A kiállított gőzöst, és mászókákat régi ismerősként üdvözölték a gyerekek. Marci persze a vonatot irányította legszívesebben, Hédi itt is a mászórúdon gyakorlatozott, Hubuka pedig jó sokat csúszdázott.

Ha már mackópark, akkor időt kellett szánni a haverokra is. Láttunk vakarózó mosómacit, aki rokonságba állhat Marci fiunkkal, mert azzal ütötte el az időt, hogy sorba ébresztette társait. Viccesek volt az ormányos mackók is. Mindegyiknek a földbe volt az ormányuk:) A nagyobb mackók pedig jóízűen kalmározták az almánkat, hiába tényleg finom volt.

Fáradtan, de feltöltődve indultunk haza Veresegyházáról.

Varázskastély, avagy egy múzeumlátogatás

Elérkezett a tavaszi szünet ideje. Már mindannyian vártuk. Bíztam benne, hogy 1-2 két nap Tibi is csatlakozik hozzánk, de ő nem ismer olyat, mint szabadság. Így négyesben töltöttük azt a pár napot (húsvétot leszámítva). Kinéztem jópár programot, köztük a varázskastélyt, Mezőgazdasági Múzeum időszakos kiállítása. Megfogott, hogy azt írják a neten, hogy egy modern elvarázsolt kastély. Illúzió, mágia, varázslatok, szuper feladványok, mese, szóval minden, amit egy gyerek élvez. 

 "Baljós árnyként magasodnak a kastély komor falai, égbe szökő tornyai szigorú strázsaként őrzik a Mágus titkait. Varázsfőzet kesernyés illatát hozza a kavargó szél, a közelgő léptek zajára nyikorogva feltárul a kastély hatalmas kapuja. Vajon mi vár az ajtón túl? Ártó bűbáj vagy csodás varázslat lakozik a kastély falai között? Lépjenek be velünk a Káprázat és Fantázia birodalmába, de vigyázat, a Varázskastélyban minden megtörténhet!"

Minden nap felvetettem a gyerekeknek, hogy mit szeretnének csinálni, esetleg ma van-e kedvük eljönni velem a múzeumba, de ők mindig csak itthon akartak játszani, esetleg kreatívkodni. Készítettünk már húsvéti mécsestartót szép számmal, festettek papír tojást, vágtak, ragasztottak, de Hédinek még ez se volt elég. Egy napig gyakorlatilag ki se dugták Hédi szobájából az orrukat, mert úgy belemelegedtek a legózásba. Megértem, a munkás napokon sok idejük nincs játszani, főleg Hédinek, de én meg sajnáltam a sok elszalasztott érdekes programot. A tavaszi szünet utolsó napján már sarkamra álltam, és megmondtam, hogy én megyek, ha akarnak csatlakoznak hozzám, ha nem maradnak. Mivel még az emeletre se mennek fel egyedül, így nyilván jöttek velem. Elmentünk a Varázskastélyba. Kicsit tartottam tőle, hogy fogom én bírni három gyerekkel, de bíztam a kiállítás érdekességében. 

Útközben már a Hősök terén leragadtunk, mivel épp valami nagy ember járt arra és egy katonai csapat vonult fel tiszteletére, akikre egy kupac géppuskás (robbantások miatt) őrzött. Innen nem volt egyszerű szabadulni. Marci távolról csodálta őket. Beszélgetni nem mert velük. Félt a puskától. És végig azt kérdezgette, hogy mikor jönnek a gonoszok. Háborúznak?! Nesze neked óvoda. A gyerek rögtön erre asszociál. De azért csak elindultunk, mikor késett a műsor és nem történt semmi. Olvastam, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel, a tavaszi szünetbe hosszabb nyitvatartást tartanak. De ez már hivatalosan nem volt a tavaszi szünet része, hiszen a legtöbb iskolába már megkezdték a tanítást, így azt gondoltam, hogy hétköznap nincs tömeg. Tévedtem. Odaérve a múzeum előtt állt a sor. Rossz jel. Megfordult a fejembe, hogy inkább hátraarc és megyünk másfele. De tudtam, hogy többet nem jövők vissza, így most vagy soha. Nem is kellett olyan sokat várnunk, hogy bemehessünk. Következő pofon. Be akarja vinni a babakocsit, mert nem fogja tudni tolni a tömeg miatt. Szuper, most cipeljek mindent a nyakamba. Még jó hogy hordozóval készültem. 

Nagy volt a tömeg, így a zaj is. Nem volt egyszerű a feladatokhoz egyáltalán hozzákerülni. Legtöbbször már sorban állás alatt megtudtuk a választ. Iskolás csoportok is megjelentek, ott a gyerekek simán eléd álltak, nem érdekelte őket, hogy te az olvasás közepén vagy. A mesét is hamar abbahagytuk, én se bírtam szusszal (túlkiabáljam a háttérzajt) és ilyen körülmények között a gyerekek se tudtak a mesére figyelni, nemhogy a megmentő szerepébe beleképzelni magukat. Inkább a feladatokra koncentráltunk, amik ötletesek voltak (bár az érzékszerves kiállítás jutott rögtön eszembe és a pszichológia óra). 

A feladatok többrétűek voltak. Volt tapintáson, szagláson alapuló feladat. Halláson alapuló: zajból ki kellett szűrni értelmes szavakat, ami a megoldás volt. Megfigyelésen alapuló: Füstgömbben milyen állatot látsz?; egy tárgy a képen a feje tetejére állt, melyik az?; az elvarázsolt köpeny alól kilógó láb melyik állathoz tartozik. Vonalvezetés: labirintus hova vezet. 

Ismereteken/ logikán alapuló: nagyító varázs ital a többi mérgező, melyik az (kamilla, ezerjófű, kockacukor/gyöngyvirág, nadragulya, ólomgömb/ angyaltrombita, gyűszűvirág, ciándobókocka)? Számolás: melyik fajta autóból van a legkevesebb? Persze mindez nagyon látványosra megcsinálva. Ettől volt igazán más, mint otthon, ha feladatozunk.

A feladatok szét voltak szórva. És az előző megoldása volt a következő játéknál található szőnyeg színe. Ha valaki nem tudta/hallotta volna  a megoldást egy közeli tábla képén el volt rejtve a megfelelő színű korong, de ha így se ment valakinek, a szöveg elárulta melyik részén keresd. Így senkit nem érhetett csalódás. Marcinak talán legjobban a megfelelő színű szőnyeg keresése tetszett legjobban. Sok feladat volt, nyilván képtelen volt mindig figyelni. De szerencsére ennek ellenére (összességében) elfogadhatóan viselkedett. Hozzáteszem a reklámszöveg alapján nekem úgy jött le, hogy minden feladat más szobában van. Az 1000 m2 se tűnt annyinak.

A következő feladat keresése közben pedig sok érdekességet láthattunk a táblákon: optikai csalódások  (párhuzamos-e, ugyanakkora, mozog-e  vagy csak a szemünk káprázik), háttérbe beleolvadó tárgyak, hideg-meleg érzet (melyik tárgy tűnik melegebbnek), feladványok pl. különbség keresés.

A kiállítás látványos volt. De ilyen tömegben lehetetlen volt a mesébe képzelni magunkat és azt hinni, hogy most tényleg kicsik vagyunk, vagy a közelünkben lebeg a varázsló. Így a kiállítás alapját képző varázslatokat, és a csacsi kiszabadítását se tudtuk átélni. Ez azért elég sokat rontott rajta. A vidámparkhoz tartozó elvarázsolt kastély azért interaktívabb volt, talán a tükröket helyettesíthette volna. De én hiányoltam a mozgó földet, a billegő lépcsőt, a szelet, a ténylegesen repkedő denevért stb. Ez gyakorlatilag táblák tömkelege volt.

A varázskastélyhoz tartozó feladatok végigjárása után úgy éreztem, alkalmatlan lenne a csapat, hogy végigjárjuk az állandó kiállítást. Mikor utoljára az érzékszervi kiállításon itt jártunk (2013), akkor bebarangoltuk az egészet és a legtöbb rész tetszett is. Akkor jobb volt a felnőtt/gyerek arány és még Marci ült a hordozóban. Most meg kellett elégednem a múzeum kis részével is.

A fejembe megfordult, hogy a toronytúrát (a múzeum két tornyába is fel lehet menni) is megcsináljuk, de a gyerekekre nézve hamar elhessegettem a gondolatot. Maradt a játszótér, ami ellen sosincs kifogásuk.

Elmentünk, megnéztük, tapasztaltunk, talán tanultunk is valamit. Csak azt nem értem, ha ilyen igény van a kultúr programra miért nem csinálnak többet. A tömeg tényleg elrontott mindent.

Bivalyrezervátum

Vasárnap eljutottam végre Kápolnáspusztára a bivalyrezervátumba. Ez a hely a Kis-Balaton mellett található. Célja a génállomány megőrzése és a fajbemutatás. Szegényekből már nem sok van Magyarországon.

A csapat egyik fele biciklivel jött, a másik fele autóval. Anyu vigyázott a Hubára (autóban aludtak), így én Hédivel, Blankussal, Karcsival jártam körbe a tanösvényt, majd repetáztam a csapat másik felével.

Mikor beléptünk, az állatsimogatóba megláttam a csacsikat, így máris szívembe fogadtam ezt a helyet.

A tanösvényt végigjárva sok mindent olvastunk róluk. Megtudtuk, hogy a fiú bivalyt hívják tinónak, és ha az felnő lesz belőle ökör. Ezekkel a fogalmakkal mindig bajban vagyok:) Megtudtuk, hogy szimbiózisban él számos állattal. A barázdabillegető a hátán utazik, cserébe az élősködő rovaroktól megszabadítja. 

Az ürge (veszélyeztetett állat!) pedig élvezi a bivaly legelőket, hiszen egyre szűkül a nyílt füves rész, amit ők annyira szeretnek. A nagytestű ragadozómadaraink fontos tápláléka. Téli álmot alszik. Sajnos barázdabillegetőt nem, de számos ürgét, illetve ürgelyukat láttunk. 

No és a lepénye méretén is elcsodálkoztunk. A gyerekek jókat mulattak rajta:)

Nagy örömömre hagyták magukat simogatni, etetni, vakargatni. Később a neten olvastam, hogy szeretik is. Lehettem volna bátrabb. Persze vakargattam őket, de mikor a hatalmas állat megmozdult, azért én is hátraléptem. 

De találkoztunk nagyon fiatal állatokkal is.

A bivalyok mellett egy szürke marha csorda heverészett, a kedvenc hajas fajta:) De most rájuk nem fordítottunk akkora figyelmet. Azon azért meglepődtem, hogy ők télen is kint vannak, nem terelik be őket istállóba, mint a többi tehenet vagy bivalyt.

A gémeskutat is megismerhették a gyerekek. Megtudtuk, hogy szegény gulyás megizzadt nyáron, mire megitatta a bivalyokat. Hasznos találmány volt számára.

A kilátón sétálva megtudtuk azt is, hogy a denevérek az év emlősei. Természetesen védettek. Ők az az egyetlen ma élő emlős állatok, amely képes aktív repülésre. Itt pedig számos denevérládát is kihelyeztek, mivel a barlangok, odvak (denevér szállások) kis száma is hozzájárul a denevérek számának csökkenéséhez. A panelban jó pár éve Linda is találkozott egy denevérrel, amit Tibi persze kitelepített. Szegény lehet csak otthont keresett. Lehet nekünk is kellene odút telepítenünk?! De a denevér nem szép, és félelmetes állat....

A játszótér is nagyon ötletes volt. A fáradt gyerekek itt pihenhették ki magukat.

Én személy szerint nagyon élveztem az itt töltött időt. És a gyerekek se panaszkodtak. A tojáskereséssel (amit persze nem leltünk) még Blanka érdeklődését is fent tudtuk tartani. Aki az állatsimogatóban Karcsi nyakából visított, mert közeledett feléjük egy szamár:D

Szegény Hédit addig szekálták, míg Domitól átvette a biciklit és ő tekerte haza (25 km). Szegényem csonttá fagyva érkezett meg. De hősiesen megtette ezt a hosszú dimbes-dombos távot. Persze útközben a zalakarosi cukrászdában tett látogatás nem volt ellenére.