Ismét iskolás felvételi

Eljött az idő, amikor a Marcinak is iskolába kell mennie. Előtte kitaposott út áll. Az iskola adott, így nem kellett annyi foglalkozáson, iskolakóstolón részt vennie, mint két éve Hédinek. Ismerjük a lehetőségeket, illetve a képességeinket (értsd: nem akarom őket két helyre hordani). Adott, hogy Marci is a Bárdosba folytatja tanulmányait (bár nem körzetes iskola, így még lehet meglepetés). Optimista voltam. Azt gondoltam, ha Marci furulyázik a zeneoviba, akkor a zenei osztályba biztos a bejutás. Most éppen szkeptikus vagyok, és szeretném már lezárni ezt a témát.

Továbbra is azt gondolom, hogy a gyerek számára a leghasznosabb a nyelvi osztály. Egy idegen nyelv elsajátítása hatalmas kincs. Marci képessége megvan. Hédi mellett is ráragad egy-egy szó, ének. Okos fiú, ami érdekli, azt hihetetlen gyorsasággal megjegyzi. Csak a kulcsszó, ami érdekli... Ami nem, arra nehéz rávenni. Ha nem akar valamit, nincs az a nevelési módszer: szép szó - erőszak, ami megváltoztatná eredeti elhatározását. Emiatt félek, mi lesz vele az iskolába függetlenül az osztálytól. De ha akar, helyt tud állni a nyelvi osztályba is, ebbe biztos vagyok.

Mikor Hédit beírattuk, úgy voltam vele, a zenei osztály jó lesz a Marcinak. Szereti a zenét, jó mozgása van, jó ritmusérzékkel. A felvételi meglesz a furulyából. De Marci nem olyan lelkes furulyás, mint anno Hédi. Azért csinálja, hogy később gitározhasson. És Szandra néni is felvilágosított, hogy Marci nem énekel tisztán (nem az ő hibájából, oviba nem igen énekelnek), és a felvételin azt nézik... Mi lesz, ha sokan akarnak oda menni és Marci megmakacsolja magát???

Marad az 'A' osztály, azaz a maradék osztály (hokis, informatika), ahol mindig akadnak rossz gyerekek. Marci persze velük akar majd barátkozni, mert ők sokkal érdekesebbek. Lezüllik. Ezt nem akarom.

Múlt héten a nyelvi osztály felvételiére gyúrtunk. Szegényt tényleg egy héten át, amennyit csak lehetett nyúztam. Egy felvételire nem lehet ennyi idő alatt felkészülni, de a korábbi feladatokat begyakorolni talán igen. Pontrácsos feladatból legalább 30-at megcsinált, mert az volt a gyenge pontja. De az is kiderült, hogy sorozatokat se látott még korábban. Sajnos azt is láttam, hogy Marci figyelme egy feladatig tart, a felvételin pedig jóval több feladat várt rá. Hétfőn volt a nagy nap. Ügyesek voltunk, mert sikerült az első csoportra feliratkozni, így gyakorlatilag várakoznunk se kellett. Megnyugodtam, mikor láttam Anikó néni (Hédi angol tanára) van bent a felvételin. Bár Marci is ismerte,  mégse volt egyszerű bevarázsolni "bátor" fiúnkat. A szóbeli felépítése teljesen megváltozott, így a napokig ismételgetett kör és négyszög alakú tárgyak is kimaradt a feladatsorból. Voltak csoportos és egyéni feladatok is. Írásbelit szerencsére Hédiék osztályába írta, így oda otthonosan bement. Ki úgy jött, hogy bébi könnyű volt, kár volt annyit gyakorolni, és pontrács nem is szerepelt a feladatok között. Kb. ennyit tudtunk meg. Többet nem lehetett kihúzni fiúnkból. Feladatok, amiket mások meséltek, neki nem is voltak... Ezek után a bébi könnyűbe nem vagyok olyan biztos, de reménykedünk.

Most a zenei felvételire készülünk. Hédivel ott nem jártunk, így új lesz nekem is. Már a fejébe vertük a 'Két szál pünkösdrózsa' szövegét. Annyira nem énekelnek az oviba, hogy se a Marci, se a Blanka nem tud egy éneket se. Viszont a furulya óra után kitalálta, hogy ő nem a koncertre begyakorolt 'Elvesztettem zsebkendőmet' furulyázza, hanem a sokkal nehezebb 'Orgonaágát', mert azt kell jövő hétre gyakorolni. Mondanom se kell, hiába játszottuk már el vagy 50-szer, még mindig meg-meg akad, besípol. Szóval izgulok, mi lesz velünk holnap...

Így állunk most. Készülünk, várakozunk, reménykedünk, félünk. Legalábbis én:) We will see.

Mi kis tehetségünk

Kiről is szólhatna ez a bejegyzés, mint a Hédiről?!

Pénteken eredményhirdetésre mentünk. Annyit tudtunk, hogy 3 kerület diákjai közül az első húsz helyezettet hívták be a Zrínyi verseny eredményhirdetésére. Sokat kellett várni, míg megtudtuk az eredményt. Persze a sor végéről haladtak, 11 évfolyam diákjának eredményét ismertetve. Közbe pedig díjazták a szervezőket, iskolákat, tanárokat is... 

Hosszúra nyúlt a várakozás, mire megtudtuk, Hédi csapatban első helyezést ért el (azaz a  suli+ évfolyam 3 legjobb eredményt elért diákjának pontszámát összegezték), míg egyénibe 9. lett!!! Kapott könyveket, meg okleveleket. A tanárnő pedig hihetetlen boldog volt (Hédi még egy osztálytársa 12. lett). Mi pedig hihetetlen büszkék vagyunk rá. Megtérült a gyakorlásba fektetett energia. Remélem ez ad majd egy kis lendületet neki a folytatáshoz. Persze hallottam már a szájából, hogy "csak" 9, miért nem jobb. Bárhogy is nézni 3 kerület második osztályosai között benne lenni az első 10-ben, nem semmi!!!

Bárányhimlő

Hubuska itthon van velem. Azaz így ez az állítás nem igaz, mert állandóan úton vagyunk, de közösségbe tényleg nem jár. Csuda gondolta, hogy ha a nagyoknál lecsengett a bárányhimlő, tehát ők nem hozzák haza, neki sikerül valahol összeszedni. Sikerült.

Vasárnap egy csúnya piros dudort láttam a pelusba. Szörnyülködtem, de nem tulajdonítottam jelentőséget. Péntek óta  a szeme is nagyon csipásodott, az jobban zavart. Hétfőn már a kukacát és a fenekét is beborították a piros pöttyök. Először még mindig a pelenkára fogtam, de aztán a pocakján is felfedeztem néhány foltot és Marci a fején is kiszúrt 1-2 pöttyöt. Doki berendelt minket az elkülönítőbe. Megkaptuk a diagnózist: bárányhimlő.

Sajnos a karantént én se tudtam tartani. Hédiért muszáj volt minden nap elmennünk a suliba, és Marcit is valahogy hordani kellett oviba. Viszont az uszodába egyedül mentek be és öltöztek át, és ahol lehetett az utcán vártunk rájuk. Meglepően önállóak tudnak lenni, ha nincs más választásuk. Kicsit lelkiismeret-furdalásom volt, hogy lehet néhány gyereket mi is megfertőztünk, de fogalmam sincs, hogyan lehet ilyen esetben a karantént megoldani.

Hubukán aztán tovább szaporodtak a pöttyök, főleg a pelusba és az arcán. Így mikor jött a viszketés és elkezdett vakarózni, örülhettem, hogy számára elérhetetlen helyen sorakoznak a pöttyök és a pelus, ruha megvédi a kaparástól. Az arcán azért lehet, hogy lesz egy maradandóan elkapart:(

Szóval Hubus is korán, váratlanul túlesett a bárányhimlőn, de szerencsére komolyabb problémák nélkül. Most már csak a leszáradt pöttyöknek kell eltűnni.

Hősök (azaz a véres dokinál jártunk)

Van egy-két előnye, hogy Ildi szeret telefonálni, szervezkedni és megy vissza dolgozni. A sokat (évek óta) halogatott véres dokit is leszervezte a gyerekeknek meg nekünk is.
Hédivel évekkel ezelőtt jártunk a véres dokinál, abban az időben többször is. A VII. faktor értéke a határértéken mozgott. A javasolt idő kontrollra fél év, de kegyetlenségnek tartottam ekkora gyereknél olyan gyakran levenni a vért, mikor az értékei nem olyan gázok. Így halogattam az újabb látogatást. 
Most, hogy Ildi elintézte, mentem én is a gyerekekkel. Itt volt az ideje a középső (Marci, Blanka) csapat kivizsgálásának is. Kicsik is jöttek csatlósként. Sajnos a gyerek Haemophilia részt áttették a Heim Pálba, ahol meglepően pocsékok az állapotok. Lepukkant, barátságtalan környezet, de még ülőhely se volt elég... A gyerekeket (kisbabákat is!) órákig váratták. Hihetetlen, hogy legalább a beteg gyerekekre áldozna az állam. A doktornő és az ott dolgozók egy angyalok voltak. Türelmesen, nyugodtan bántak a hisztiző, tiltakozó gyerekekkel és szüleikkel.
4 órát dekkoltunk ott, a szűk folyosón 5 gyerekkel. Sajnáltam őket, magunkat és a körülöttünk várakozókat. A végén még a piciknek is levették a vérét, sürgősséggel. Szegény Hubának is 5 kémcsövet. Mikor felírta a doktornő, hogy mit vizsgáljanak, neki is kétségei voltak, hogy le lehet-e egy ilyen csöpp gyerekből venni annyi vért. 
Huba hős volt. Nem kapált, tiltakozott, hagyta, hogy megtörténjen az elkerülhetetlen. Csak a könnyei potyogtak. De az nagyon. Úgy sajnáltam. A vére pedig alig és olyan lassan folyt. Úgy masszírozták. De sikerült az összes kémcsövet megtölteni. Szegény úgy kimerült. Utána másnap reggelig szinte csak aludt.
Marci már kint megmondta, hogy foggal körömmel tiltakozni fog a tű ellen. Az utolsó oltása óta voltak elképzeléseim. Akkor az asztal alá bújt, és olyan erővel fogta, hogy nem lehetett onnan kirángatni. Aztán úgy döntött mégis hős lesz és bár levetkőzni se akart az előzetes vizsgálathoz, bátran beült a székbe. De aztán a kezét csak nem akarta odaadni. Hárman kellettünk hozzá. A vérvétel után meg olyan gyorsan futott ki, hogy teljesen elszédült, elsápadt, kiverte a víz, kiterült a padon... Pedig ajándékot is kaptak.
Hédi, mint nagylány rezzenéstelen arccal bírta... Ő jutalomból aznap megúszta a sulit. A korira (7., 8. óra) már nem kényszerítettem be.
Ezen is túl vagyunk, most várjuk az eredményt. A gyerekek pedig a maguk módján egy hősök, ezt a procedúrát viszonylag tűrhetően átvészeltük.

Ovis betlehem

Marcika is már a végét járja az ovis éveinek, így idén az ő csoportjuk adhatta elő a Betlehemet. Nem voltam túl lelkes és volt emiatt néhány összezördülésünk is. Nem kapott szerepet. Még egy nyamvadt fél mondatot (mint anno Hédi) sem. Pásztor volt 8-ad magával... Haragudtam rá, mert a viselkedésének tudtam be. Blanka persze megkapta Mária szerepét.

Az előadás alatt azért megtört a jég. Marci a "szerepéből" a lehető legtöbbet hozta ki. Túlkiabált mindenkit:) Így tisztán, érthetően hallhattuk a hangját. Aranyos volt, és a végén még egy zsák dicséretet is bezsebelt. A műsor szép volt, de a szerepek elosztása igazságtalan.

Eddig se szerettem az oviját, de ezzel a húzásukkal kivívták a teljes haragom. Miért olyan gyerekeknek adják a hosszabb szerepeket, akik már előző évbe is adhattak elő?! Miért fontos, hogy a szülő mindig az óvónőkkel trécseljen? Vagy lenne egyenlőség, vagy legalább a képességeik szerint felosztás... Vagy a hosszabb szerepeket, miért nem lehet felosztani?

Marci ügyes volt, jobban nem is csinálhatta volna. Az óvodát pedig amennyire lehet ignoráljuk.