2019. június 1., szombat

Csepeli Rákóczi kert



Rákóczi kertbe jártunk Csepelen. Inkább illene rá a váras játszótér elnevezés. Nemrég nyílt meg ez a szabadidőpark és annyit írtak már róla, hogy muszáj volt megnézni.




Magyarországi viszonylatba tényleg nagyszerű hely, de az a sok ember (amire egyébként számítottam) nagyon sokat rontott a hangulaton. A játszótér varázsát a háromemeletes vár adta. Messziről a színe miatt nekem műanyag benyomását keltette, de valójában fából készült építmény. Kifelé csúszdákon lehet lejutni. 


A folyosókon kergetőzni, bújócskázni nagy mókának tűnt. A gyerekeink sokkal jobban élvezték, amikor a Schauták is megérkeztek. Domit és Marcit kellett elkapnia a kicsiknek. Hubáéknak nem sok esélyük volt, de hosszú időre lekötötte őket a fogócska.
A csúszdák nagyon szupernek látszottak, de valahogy a gyerekeink hamar ráuntak. Abigélt, meg alig bírtuk letuszkolni/ kibányászni a csúszdából.


 


Elrejtettek trónt, börtönt is az épületben. A falakat pedig a Rákóczi család nevezetes személyei, illetve a kor jellegzetességei pl. labancok képei díszítették. 


A harmadik emelet igazi padlásszoba hangulatú. Jó kis kuckós, dumcsizós, stratégia megbeszélős hely.
Bénák voltunk, mert ha kicsit jobban elolvastuk volna az ismertetőjét, kiderült volna, hogy hoznunk kellett volna járműveket (nem csak Abigélnek), mert építettek egy színes dimbes-dombos, gumiburkolatos pályát. Élvezet lehetett volna Marcinak görkorcsolyázni, de szívesen körözött volna Huba is futival.




Homokozó játék is jól jött volna. A várárkot homokkal töltötték meg, illetve a kertbe egy árnyékolt homokozó is fellelhető.



A hinták számát keveselltem. Mindig sor állt mellette. Abigél nagyon élvezte a baba-mama hintát. Főleg, hogy Marci a saját tempójába hajtotta. Innen nagyon jó kilátás nyílt egy távirányítós autós pályára. Oda nem tudom, hogy lehet bejutni, de a gyerekeket nagyon lekötötte egy profi játékos figyelése.



Felnőtteknek szabadtéri kondigépek készültek, de persze ezt a részt is a gyerekek vették használatba.
A kertet egy 500 méteres futópálya veszi körbe. Ahhoz szerintem nagy, hogy a szülő addig fusson, amíg a gyerek játszik, de jó dolog, hogy erre is gondoltak. Kipróbáltam, futottam Marcival én is egy kört. A családon belüli versenyt pedig Tibi nyerte, pedig Domi tett néhány kísérletet, hogy jobb időt fusson.
A kertből megcsodálhattuk a szomszédjába található ovit, illetve bölcsit. A kertje messze jobb, mint az albertfalvai óvodáké. Nem tudom, miért mondják, hogy Csepel nem olyan elit része Budapestnek. A játszótér környéke szerintem szuper. Bár az ott lakók nagyon örülhetnek a sok parkoló autónak... Közeli, szuper játszótér veszélye nem fenyeget minket. A tömeg miatt azt hiszem legközelebb inkább másik játszóteret fedezünk fel. 
Hazafelé pedig McDonaldos fagyival ünnepeltük a jó időt.

2019. május 27., hétfő

Délutáni szieszta


Abigél kiságyába bújtak össze :) Extra sokáig aludtak.

2019. május 26., vasárnap

Ipolytarnóc, avagy a dinók nyomába


Eszterékkel és Berényi Lilláékkal utaztunk Ipolytarnócra, hogy megnézzük az ősmaradványokat, várakat és sokat kiránduljunk.
Ez a szituáció új volt számunkra. Eddig vagy gyerekként utaztunk barátokkal vagy felnőttként kis és nagy családunkkal. Egy nagyobb házat béreltünk ki. Minden családnak jutott egy szoba. A szállás nem volt egy luxus lakosztály, sokkal inkább egy éjszakára elmegy kategória. Hazaérve még a plédeket is mosni kellett, mert átvette a hely szagát. Nem tudtak estére befűteni nekünk, mert a szálláshoz egy kulcs volt, amit természetesen elvittünk magunkkal. A fürdő meg inkább a dinók korából származott, mint a 21. századból. Cserébe olcsó volt, nagyon.
Nehéz volt összehozni a csapatot. Mindenki más szokásokkal érkezett, mások voltak az igények. Akadt köztünk jó pár gyerek (9 fő), mindenkinek akadt játszótárs. De azért sokat láttunk, friss levegőn voltunk. Végre Hédi is úgy nyilatkozott valamiről, hogy jól érezte magát.




Első nap már majdnem dél volt, mire elértünk a Nemzeti Parkba. A geológiai tanösvénnyel kezdtünk, ami csak vezetett túra keretein belül látogatható. Érdekes volt számomra, hogy a területen már az 1900 évek elején megkezdték a kutatást. Megtudtuk, hogy ezt a területet óceán borította, a Karib-szigetek környékén, majd a vulkánok munkája során elpusztult az élővilág, de a hamu segítségével megőrződtek a maradványaik. 







Cápafogak, kövesedett fák, levéllenyomatok és ősállati lábnyomok maradtak fenn. Nagy részét elhordták, amíg védelem alá nem vonták. Koch professzor a XX. század elején egy óra leforgása alatt több száz cápafogat talált, melyet a helyi gyerekek megkövült madárnyelvként árultak a hiszékeny turistáknak. Most ilyet csak a vitrinben láttunk. 


A megkövesedett cukorfenyő maradványt eredetileg főként hídként használta a lakosság (50 méter hosszú, 3 méter átmérőjű fenyőtörzset), mely a Borókás-árkon ívelt át Ipolytarnóc külterületén. Az átkelés biztosítása mellett ez a fenyő látta el a környékbelieket fenőkővel, sírkővel és más egyébbel. Miután a tudósok megállapították, hogy ez a kovásodott törzs életkorát tekintve igazi kuriózum, a turisták is elkezdték széthordani. Mire a hatóságok észbe kaptak alig maradt valami a világon sehol máshol nem található 17,5 millió éves cukorfenyő törzséből. Azért néhány métert még mi is megtanulmányozhattunk belőle, persze csak üvegen keresztül.
Állatok közül  az ősorrszarvú, őz, szarvasfélék, ragadozók és madarak lábnyomát tekinthettük meg. Egy itató körül rengeteg lábnyom konzerválódott. A nagycsarnokba hologramos vetítésen meg is nézhettük, milyenek lehettek a miocén korban azok az állatok, akiknek a hagyatékát tanulmányoztuk. A növények közül a páfrány, babér, magnólia és a pálma félék voltak jellemzőek erre a területre. Igyekeztek ezeket a növényeket is bemutatni.
A túrán túl sokan vettek részt, így sokszor élvezhetetlenné, követhetetlenné (halk volt, a felét nem láttuk) vált. Kis csoportba egész hangulatos, izgalmas is lehetett volna. 


Ezt követően a miocén erdőt jártuk be. Ez egy romantikus kis erdei séta, hidakkal, tavakkal, ősi növényekkel (pl. babér, páfrány)  és állatszobrokkal. A gyerekek nagyon élvezték a tavakba az ebihalakkal a játékot.

 tarnóci bestia


 kispatások

nagypatások

ősmenyétfélék


 medvekutya

 ősorrszarvú család


ál-kardfogú fenevad

Az állatszobrokra pedig fel is lehetett mászni. Jó kis bemelegítés volt a játszóterezéshez.




Nagyon régóta ki szerettem volna próbálni egy lombkorona sétányt. Itt volt az alkalom, hogy felmehessünk a lombok közé és onnan nézzünk körbe, mint egy madár. A sétány 150 méter hosszan, 8-10 méteres magasságban a fák lomjai közt húzódik. Keskeny függőhidakon tehetjük meg ezt a kis  utat. Nekem ez se hozta a várt élményt. Nagyon rövid volt. Nagyon forgalmas helyre tették, így elmondhatjuk, hogy ott jártunk, ahol a madár se jár. A valódi lombkorona feelinget nem adta meg számomra. Ha már ott jártunk, ki kellett próbálni. De felejthető élmény. A kalandpályák többet nyújtanak. Ott is a magasba sétálsz, de történik is valami.



A kilátóból induló csúszdát, játszóteret viszont nagyon élvezték a gyerekek. Itt rengeteg időt eltöltöttünk.



Mesterséges madárfészek, rókalyuk, denevérbarlang is készült, hogy egy kicsit a gyerekek is kipróbálják, megismerjék az állatok lakhelyét. Az ötlet szerintem nagyon jó, de a gyerekeket a játszótér sokkal jobban  vonzotta.




Vacsorázni Szlovákiába mentünk át. Nem volt egyszerű kajáldát találni, ahol bankkártyát is elfogadnak. Végül egy bevásárlóközpontba tévedtünk, ahol nem éppen tartalmas kaját fogyasztottunk el. Nem ez volt a nap fénypontja.



Másnap Ipolytarnócon az elmaradt kőszikla tanösvényt jártuk be. A leírás szerint a "Kőszikla ösvény vízmosások, tanyaromok, kőzetkibúvások és felhagyott kőbányák mentén vezeti látogatóit."




Ebből csak egy érdekes sziklaképződményt és a tanya romot (ami még egy fényképet se ért meg) találtuk meg. Mivel a neten se találtunk képet az említett látnivalókról, kétségeim vannak meglétükről. 





Helyette medve lábnyomokat tanulmányoztunk (valójában más állat nyoma) és túráztunk egy nagyot. Huba emléke róla, hogy medvéket kerestünk :)
És a feltételezett védett vitéz kosbort is csak egy sarkantyúfű volt.



Ismételt játszóterezés, fagyizás után Salgótarján felé vettük az irányt, hogy megnézzük a Salgó várát és Kis-Salgó (Boszorkány-kő) csúcsát. Ezt a részét már nehezebben élveztük. A csapat egy része sietett, Marcinak nagyon fájt a feje. Pedig a kilátás igazán pazar volt. A Boszorkány-kő egyébként egy érdekes vulkáni képződmény.  


Háttérben Salgó vára




A hegyet vastagon befedi a kihűlt láva, a néphiedelem szerint a lapos tetejű sziklán boszorkányok táncolnak, innen a neve. 




Somoskői vár a másik hegyen







A Salgó-várból pedig gyönyörűen látszott a Somoskői vár, ahova már nem jutottunk el. Majd egyszer.